A ​gyertyák csonkig égnek 1216 csillagozás

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélgetik az éjszakát. Egyikük annak idején elárulta barátját, örökre tönkretette az életét. Márai regényében a barátság, hűség és árulás, egy világrend széthullásának kérdését járja körül.

Eredeti megjelenés éve: 1942

>!
Helikon, Budapest, 2015
174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632276878
>!
Helikon, Budapest, 2014
176 oldal · ISBN: 9789632275840
>!
Helikon, Budapest, 2014
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632275611

19 további kiadás


Enciklopédia 26

Helyszínek népszerűség szerint

Bécs · iskola · Intézet · katonaiskola


Kedvencelte 266

Most olvassa 83

Várólistára tette 416

Kívánságlistára tette 173

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
Lunemorte MP
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Használati utasítás :

1.) Kizárólag akkor olvasd, amikor teljesen egyedül vagy, amikor senki nem zavarhat meg és kínzóan mardossa a szívedet a magány! Főleg azoknak ajánlom, akiknek vagy nagyon sok vagy nagyon kevés barátja van.
2.) Ajánlatos hűvös szobában olvasni. A szavak ugyanis nagyon súlyosak. Annyira, hogy hidegben még jobban érvényesülnek.
3.) Valami mélabús zene hallgatása közben fokozhatja a kívánt hatást.
4.) Ha depressziós vagy, még jobban be fogsz fordulni, ezért készíts elő egy csomag zsebkendőt. Ezt akkor is célszerű megtenni, ha csak hajlamos rá az ember.
5.) Sötétben a legjobb olvasni. Főképp pár gyertya társaságában. Próbáld csak ki.
6.) Ne csodálkozz, ha furcsa árnyképeket látsz utána vagy közben a falakon vagy éppen az álmaid válnak különösen elvonttá vagy félelmetessé. Akinek amúgy is ilyenek az álmai, az még jobban be fog fordulni.
7.) Olvasás után alaposan értékeld át az életedet. Vajon kiben bízhatsz meg egyáltalán? Elárultak? Nem lehet, hogy te is elárultál valakit? Gondold csak át még egyszer!
8.) Nincs nyolcadik pont. Az én lelkemben is csonkig égtek a gyertyák és annyira megégettek, hogy egy darabig nem tudok mihez kezdeni magammal…….

8 hozzászólás
>!
csongi
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

A lány, aki tetszett, azt mondta, ez a kedvenc könyve. Legalább a könyv összejött…

>!
gabiica P
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Nagyon nyomasztó történet, de egyszerűen nem tudja letenni az ember. Én legalábbis nem tudtam.
Annak idején még gimnáziumban láttam a színdarabot, már akkor magával ragadott a történet, de csak most jutottam el odáig, hogy el is olvassam. Bánom, hogy idáig halogattam.
Nagyon fontos kérdéseket feszeget a történet, amelyek nem is egészen kerülnek megválaszolásra, de így arra készteti az olvasót, hogy elmélyülten gondolkozzon azon, ami itt történt.
Az egész olyan volt, mint egy nagy monológ, hiszen Konrád nem sokszor jutott szóhoz. Vajon akarta-e a tábornok, hogy válaszoljon? Akarta-e, hogy igazán beszéljen?
Sajnáltam mindkettejüket, de főleg a tábornokot. A barátság elárulása sokkal nehezebb és sokkal súlyosabb, mint bármi más.
Csodálatos volt.

>!
gumicukor
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Vegyes érzelmekkel fejeztem be ezt a könyvet. Nagyon-nagyon nyomasztó, én csak kis adagokban tudtam haladni vele, minden nap egy keveset. Az írásmód és a történet alapvetően 5 csillag lenne, és az, hogy nyomasztó, az is csak adna hozzá, de a könyv elolvasása után egy kérdés bennem is megfogalmazódott: miért? Csak így, ilyen egyszerűen és póriasan. Miért írták meg ezt a könyvet? Mi volt a cél vele? Volt-e célja Márainak vele?

Miközben olvastam, mindig az járt a fejemben, hogy mi lesz a végkifejlet. A megoldás. Aztán csak teltek az oldalak, és vártam és vártam. Aztán vége lett. És akkora hiányérzet maradt bennem, mint egy ház. Hozzá vagyok/vagyunk szokva, hogy mindennek van vége, ott az a bizonyos pont minden történet végén. Nem csak a könyvekben, hanem az életünkben is. Legtöbbször. Céltalannak éreztem elolvasni a könyvet, mert ezer nyitott kérdés maradt bennem. Egyre sem kaptam választ. Aztán – amikor végiggondoltam, hogy mit is fogok ide írni értékelésként – rájöttem, hogy pont ez az, ami csodálatos benne. Az, hogy nincsenek megoldások, szájba rágott válaszok. Meg az, hogy mennyire vitt magával a történet, a leírások, a monológ. Hogy mennyire szerettem Henriket, mert beszél, aztán mennyire gyűlöltem, mert csak magának mondja, és nem hagyja a másikat szóhoz jutni. Nem faggatja, nem igazán kíváncsi a válaszra. És hogy mennyire sajnáltam Konrádot, aztán mennyire gyűlöltem, és hogy a többi maroknyi szereplőhöz való viszonyom is mennyit változott. Ebben mester Márai: érzelmeket vált ki belőled úgy, hogy nem is tudod.

Összességében azért a 4,5 csillag, mert – ha Henriknek nem is – NEKEM szükségem lett volna a válaszra.

1 hozzászólás
>!
eme P
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Ezzel a könyvvel is úgy jártam, mint Füst Milán A feleségem története c. regényével. Szeretem is, meg nem is. Szeretem azért, mert középpontjába olyan témát állít, amely talán aktuálisabb, mint valaha: a barátságot, hűséget, árulást – és általában az erkölcsöt. Nem szeretem, mert, igaz: az erkölcs nevében, de mégis: vádol. Az egész regény, amellett, hogy feladja a leckét mindabból, aminek lennie kellene, de nincs, egyetlen vádbeszéd, mely nem ad lehetőséget a vádlottnak, hogy megvédhesse magát. Az elbeszélő makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy csak az egyik felet hallhassuk, miközben ennek a félnek a monológjában (mert itt szó sincs párbeszédről) számos olyan dologra is fény derül, ami talán enyhítő körülménynek számítana, ha valós perről lenne szó. De nem így van. Úgy érzem, itt az ítélet már rég megszületett, a vádlottra már csak azért van szükség, hogy felolvassák azt előtte, hogy ő egy kézfogással némán aláírja, és visszatérjen az örök száműzetésbe. Igen, picit (vagy talán nem is olyan picit) haragszom Henrikre. Mert igaz az árulás, a csalás, a gyilkossági kísérlet, de az is igaz, hogy Henrik nem ismerte fel, nem akarta látni – vagy nem törődött mindazzal, ami idáig vezetett. Nem véletlenül ő a Tábornok, nem véletlenül ő a parancsokhoz, rendszabályokhoz ragaszkodó ízig-vérig katona, a prédáját fegyelmezetten leső és arra könyörtelenül lecsapó vadász. Nem az a típusú ember, aki akár egy milliméternyi tévedést, aki egy pici szubjektivitást, hajlékonyságot is megengedne magának. Henrik objektív, fegyelmezetten felolvassa, és számon kéri a tanult leckét. Komolyan, halálosan komolyan. Tudom, az erkölcsi normákkal nem lehet viccelni, mégis zavar ez a merev szigorúság, mert úgy érzem: itt egyszerre van szó a kőtáblákra vésett parancsok és a K.u.K. erkölcskódex betartásának számonkéréséről (és ez utóbbi miatt minduntalan Markovits Szibériában raboskodó – pontosabban: helyőrségükön tartózkodó – tisztjeit juttatja eszembe. „A szolgálati szabályzat, becsületügyi szabályzat mindenek előtt…” – mindenre van szabály, és mindent meg lehet magyarázni).
Henrik egy széthullt, letűnt világ normáit, eszményeit kéri számon. 1942-ben, a regény írásakor, ezek a normák, eszmények már régen megsemmisültek. Az örök érvényű, vagy ennek tartott, örök érvényűnek óhajtott, remélt törvények számonkérése rendben van. A nemesi szokásokhoz, vadászgató, bálozgató, főúri, tiszti/tábornoki kiváltságokhoz ragaszkodó, más életformát, gondolkodásmódot (például a művészethez, a civil élethez jobban ragaszkodó Konrádét vagy a Krisztináét) nem ismerő, el nem ismerő, kizárólag a saját világának mércéjével mérő, ítélkező, ebbe a világba be nem illeszkedőket kizáró, illetve belekényszerítő Henrikkel viszont nem tudok egyet érteni. Nem szeretem a nőkről alkotott képét – ismét Füst Milánra, pontosabban Störr-re emlékeztet – a nőnek is van valamilyen jelleme, de az más, a nő is érez valahogy, de az is más, a nő nem képes a barátságra. Egyszóval: a férfi az ember. A nő csak nő. És az a nő, aki körül az egész történet szövődik, aki próbára tette az igaz, komoly férfibarátságot, a nemes viszonyt, a magasztos érzelmeket, ez a nő úgy van jelen a műben, hogy végig hiányzik belőle. Statiszta egy darabban, melyben az egyik főszerep az övé kellett volna hogy legyen.
Nincs helye több szólamnak, nézőpontnak, tehát: életszerűségnek. Minden egyoldalú, egyértelmű, örök érvényű, a monológba néha közbeékelt szereplő-felvillanások mintha
csak egy célt szolgálnának: regényesíteni az inkább esszé felé hajló művet.
(Húúú, ezzel most nem sok rajongót szereztem magamnak…) Hogy mégis miért négy csillag? Mert hallottam, olvastam az enyémtől különböző és jól megindokolt értelmezéseket is.És én elfogadom a különböző nézőpontok létjogosultságát, sőt…

10 hozzászólás
>!
DaTa P
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?

Márai ezzel a könyvvel robbant be annak idején az életembe és taszított le egyetlen pillanat alatt mindenkit a kedvenceknek fenntartott dobogóról, s lett az abszolút bálvány, az istenített író s e rangját büszkén viseli mind a mai napig.

Követte ezt a könyvet azonnal az Eszter, az Igazi , Judit …és az utóhang meg azóta jó harminc másik kötete. Márai az az író, akinek a könyvei három polcot foglalnak el az ágyam mellett, akinek jó csak levenni olykor-olykor egy-egy számomra oly kedves könyvét, belelapozni, megsimítani, beleszagolni, lehunyni a szemet, emlékezni, elmosolyodni. Élni. És jó persze újraolvasni őt. Mint tettem én itt most ezzel, harmadszor.

Akkor jött ez a kötet az életembe, mikor nekem is meg kellett tanulnom, amit az eszemmel tudtam én mindig is, elméletben, hogy

Az ember egy életen át készül valamire , és (…)

Egy napon el kell veszíteni azt, akit szeretünk. Aki ezt nem bírja el, azért nem kár, mert nem egész ember.

Meg azt is, hogy

El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban.
El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük.

és hogy

Az ember végül mindig egész életével felel a fontosabb kérdésekre. Nem számít, mit mond közben, milyen szavakkal és érvekkel védekezik. A végén, mindennek a végén élete tényeivel válaszol a kérdésre, melyet a világ olyan makacson intézett hozzá. Ezek a kérdések így hangzanak: ki vagy?… Mit akartál igazán?… Mit tudtál igazán?… Mihez voltál hűséges és hűtlen?… Mihez vagy kihez voltál bátor vagy gyáva?… Ezek a kérdések. S az ember felel, ahogy tud, őszintén vagy hazugon; de ez nem nagyon fontos. Ami fontos, hogy a végén egész életével felel.

és legfőképp, hogy

az emberrel nemcsak történnek a dolgok (…) Az ember csinálja is azt, ami történik vele. Csinálja, hívja magához, nem engedi el azt, aminek meg kell történni. Ilyen az ember. Akkor is megteszi, ha rögtön, első pillanattól érzi és tudja, hogy amit tesz, végzetes. Tartják egymást, az ember és sorsa, idézik és alkotják egymást. Nem igaz, hogy a végzet vakon lép életünkbe, nem. A végzet az ajtón át lép be, melyet mi tártunk fel

Ezt kellett nekem akkor megtanulnom az életben s jött hirtelen Márai és segített ebben. Segített picit meghalni, mert ebbe bizony belehalsz. Segített újból megszületni. Segített ezzel túlélni. Segített megélni.

Azóta sok év eltelt és most, harmadszori végigolvasásra látom már persze a hibákat. Hogy kicsikét mesterkélt, hogy nagyon idegenül tudnak hatni egyes részei a mai világban, de mindez engem nem érdekel. Annyit kaptam én ettől a könyvtől és ettől az írótól, hogy azt én soha nem fogom tudni méltóképp kifejezni.

>!
csgabi P
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Tegnap azzal kezdtem volna az értékelésemet, hogy „Abból a szempontból örülök a balesetemnek, mert így régi adósságaimat tudtam törleszteni, még ha hangoskönyv formában is. Ilyen adósságom volt Márai regénye, A gyertyák csonkig égnek.” Azonban hiába is volt könyvek szempontjából szerencse ez, nem írhatok ilyet, hiszen az esés és a műtét egyáltalán nem volt kellemes, és semmi – még néhány könyv sem – jelenthet kárpótlást az elszenvedésük miatt. Illetve már csak azért sem tehetem, hogy ezt írom, mert az egészség nem játék.

Tehát inkább máshogyan kezdem értékelésemet:
Márai Sándor kiváló mestere annak, meddig égnek pontosan a gyertyák. Sem nem túl rövid ideig, sem nem túl sokáig.
1899. július 2-a – ekkor kezdődik a történet, amely azután 41 évvel később folytatódik a vacsoraasztalnál. Nem gondoltam, Márai ennyire szépen ír. Szépen, és az érdeklődést mindig fenntartva írta a bekezdéseket, percről percre izgalommal követtem, mi fog történni később. Habár váltakozott a jelen és – a visszaemlékezések révén – a múlt, ez olyan remekül volt megoldva, hogy egyetlen pillanatra sem volt zavaró, nem éreztem a zökkenőket az idő váltakozásában.
Ami a legjobban felkeltette az érdeklődésemet a vacsora és a vacsoravendég iránt, az a tábornok és Nini párbeszéde volt a vacsora előkészületeivel kapcsolatban.
Mi történhetett a két ember között 41 éve? Mi vonzza vissza ennyi idő elteltével a másikat a kastélyba? Csupa olyan kérdés, amire tudni akartam a választ, és képtelen voltam úgy lefeküdni, ne kapjam meg ezeket a válaszokat. Nem is tettem: egyhuzamban hallgattam meg a hangoskönyvet.
A vacsora utáni párbeszédben, beszélgetésben, monológban sok mindenről szó esett: barátság, ölés-ölelés, zene, magány, hűség, boldogság… Csupa rendkívül fontos téma; főleg a két idős ember életében fontos téma.
Mind a ketten elmúltak már hetven évesek, és ahogyan hallgattam a történetet, azon járt a fejem, minden idős embernek múltja van, amiről nem is tudunk. Nem is hinnénk, hogy a nagyszüleink, a szomszéd idős ember életében milyen dráma események történhettek, és lehetséges, hogy senkinek nem mondta el. És ha találkoznánk Henrikkel és Konráddal, csak két idős férfit látnánk, nem is sejtve, milyen múltjuk van, és ha megtudnánk, csodálkoznánk, hiszen mi nem fiatal emberekként tekintünk rájuk, talán el sem tudjuk képzelni, hogy voltak valaha harmincas, tetterős emberek. És hogy mit tettek vagy éppen nem tettek meg akkor.
Eddig teljesen hétköznapian tekintetten a Krisztina névre, de ahogyan Lukács Sándor ejtette ki ezt a nevet több tucatszor a felolvasás során, rájöttem, mennyire szép, elegáns; mennyi érzés és lélek van ebben a névben.
Szeretem ezt a regényt.

Írok itt is néhány mondatot, amit „le tudtam kaparni” gyorsan, amíg hallgattam. :-)

„Mit ér mindenféle szeretet, ami jutalmat akar?”
„Az ember nem azzal vétkezik, amit csinál, hanem a szándékkal, amivel elköveti.”
„Aki nem fogad el részleteket, az valószínűleg mindent akar.”
„A barátság nem eszményi hangulat, hanem szigor törvény.”

2 hozzászólás
>!
Karinthy P
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

A gyertyák csonkig égnek című regény, különös regény.
Valódi cselekménye legfeljebb egy novellára volna elegendő, mindössze egy látogatás, és azon is egyetlen hosszú monológ hangzik el.
A főhös, a tábornok áttekinti és értékeli szülei és a saját életútját, részletezi barátsága és házassága történetét – mindezt 41 év távlatából.
A történet a vendég érkezésének híréből bomlik ki és a fő motívum az igazság bizonyosságának igénye.
A regényben megjelennek az alapvető emberi kapcsolatok: barátság, szerelem, házasság, szülő-gyermek viszony.
Márai szerint mindegyik viszonyban a legfontosabb a valódi szeretet. Ha ez érezhető, akkor „ a világban minden összetartozik " .
A regény egyik kérdése, hogy bűnös-e Konrád. Úgy sejtjük, hogy igen, hiszen bűntudata van, de mégis tiszta lélekkel érkezik.
A mű az öregemberek életbölcsességét mutatja. Fiatalon az emberekben „ az álom, a vágy, a hiúság, az önzés, az irigység, a bosszú indulata" uralkodik.
Az öregek azonban már túlvannak az élet hívságos* törekvésein.
Egy ponton az élet célja már csupán a túlélés, s már nincs joga a túlélőnek vádat emelni.
Az életút végén elég, ha megértjük az életet. „ Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal.
A fő motívum a gyertya. Ezek a beszélgetés alatt, annak tartalmához igazodva hol magas lánggal lobognak, hol pislákolnak, végül csonkig égnek.

! A két barát, mint két jó évjáratú vörös és fehér bor találkozása. Nekem erről szólt ez a könyv, --> pátoszos, merengős életbölcsességekkel megtüzdelve.

* hívságos: Létezik egyáltalán ilyen szó? :)
** Azért vontam le fél csillagot, mert igazán haragszom Henrikre, amiért a tűzbe hajította Krisztina naplóját. Igazán elolvashatta volna, legalább értem.

5 hozzászólás
>!
Bélabá MP
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Ez a kis könyvecske a maga sűrűn teleírt lapjaival olyan, akár egy hibátlanul leadott morze: a szavak kopognak, egyes mondatok pedig ütnek. Minden a helyén van. Elképesztő hangulatot tudott beleírni Márai Sándor Fényképszerű, filmkockaként pereg előttem minden sor, minden esemény, minden helyszín. Olyan könyv, aminek a felét ki lehetne idézni. Egyes pontokon hasonló hangulat árad belőle, mint amit Claudio Magris megvillantott a Kisvilágokban. Gyarló módon csak a külsőségekkel foglalkozom, de hiszen az elképesztő. A könyv borítója a kandallóval, a kötése is extravagánssá teszi a kisregényt. Egy csemegévé, amit hosszasan emészteni kell. (Édesapámék a sütit ették mindig fél foggal, lassan majszolva.)
A belbecs megérne kétszer annyi elemzést vagy tanulmányt, mint ami a könyv tejedelme. Ebbe nem is kívánok belefolyni. Egy kicsit a Szerb Antal által megírt Pendragon legendához tudom mérni, ami az irodalmi helyét illeti: ez is világirodalmi remek szerintem. Sok mindent nem tudok írni róla, annyi minden elhangozhatott már az előttem szólók tollából. Lehet, hogy nem jó évszakban vagy rosszkor olvastam. Erőteljesebben hat hűvös, esős időben, amikor az olvasó behúzódhat egy kályha vagy kandalló mellé, s közben hallgatva a tűz ropogását veszi kézbe a regényt. Szinte hibátlan remekmű. spoiler 5 csillagot és 4,8 pontot adok.

4 hozzászólás
>!
boszii I
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Eszméletlen.
Az ember ránéz, és azt mondja, egy óra, max másfél.
Aztán nekilát elolvasni, és nem tud dűlőre jutni vele, mert annyi elgondolkodtató mondatot rejt, hogy egyszerűen nagyon nehéz haladni vele.
Márai a gondolkodtatás nagymestere volt olyannyira, hogy a mai napig örökzöldek művei abból a szempontból, hogy hatnak az ember lelki világára.


Népszerű idézetek

>!
Algernon +SP

Az ember nem azzal vétkezik amit csinál, hanem a szándékkal, amellyel elköveti azt.

2 hozzászólás
>!
krlany I+SMP

– Ez az emberi feladat – mondta az anya, és tükre előtt ült, hervadó szépségét bámulta. – Egy napon el kell veszíteni azt, akit szeretünk. Aki ezt nem bírja el, azért nem kár, mert nem egész ember.

25. oldal

21 hozzászólás
>!
Emerencia P

Az emberek semmire nem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre.

>!
Algernon +SP

Úgy látszik, az ember mindent bír, addig a határig, amíg célja van az életnek.

15. fejezet

>!
AlexSandra

El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban.
El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük.

80. oldal

>!
Algernon +SP

Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is… Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon fölébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót… s ez az öregség. Valami él még szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszont látni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ez a várakozás évtizedeiben hitted.

Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét… mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak… Igen, egy napon eljön az iagzság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már.

119. oldal; 161-162. oldal (Helikon, 2005, 2008)

1 hozzászólás
>!
Algernon +SP

Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. Bele kell nyugodni, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettől dicséretet, nem tűznek mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk, vagy önzők, vagy kopaszok és hasasok vagyunk – nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat vagy dicséretet. El kell viselni, ennyi a titok.

80. oldal

>!
kisstade

A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad.

19. fejezet

>!
DTimi

Volt egy világ, amelyért érdemes volt élni és meghalni. Ez a világ meghalt. Az újhoz nincs közöm.

>!
ritusss

Az ember végül mindig egész életével felel a fontosabb kérdésekre. Nem számít, mit mond közben, milyen szavakkal és érvekkel védekezik. A végén, mindennek a végén élete tényeivel válaszol a kérdésre, melyet a világ olyan makacson intézett hozzá. Ezek a kérdések így hangzanak: ki vagy?… Mit akartál igazán?… Mit tudtál igazán?… Mihez voltál hűséges és hűtlen?… Mihez vagy kihez voltál bátor vagy gyáva?… Ezek a kérdések. S az ember felel, ahogy tud, őszintén vagy hazugon; de ez nem nagyon fontos. Ami fontos, hogy a végén egész életével felel.

99. oldal (Helikon, 2008)


Hasonló könyvek címkék alapján

Jókai Mór: Az arany ember
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Jókai Mór: Egy magyar nábob
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Charlotte Brontë: Jane Eyre
Emily Brontë: Üvöltő szelek
Babits Mihály: A gólyakalifa
Závada Pál: Jadviga párnája