Rúzsos ​kis ajkak 84% 11 csillagozás

Hű, hogy milyen kis gyöngyszemek lapulnak a könyvespolcaim mélyén! Ez a könyv még a szüleim könyvtárából származik, tényleg ideje volt már sorra keríteni.
Argentínáról nem sokat tudok. Tudom persze a fővárosát (köszönet, Méhes tanár úr!), tudok a tangóról, Perónról, az Iguazú-vízesésről, a Falkland-szigetekről, az Evita filmről (Don't cry for me, Argentina!), és persze Ferenc pápáról és Lionel Messiről se feledkezzek meg. (Ez nem sok, de talán kicsit több, mint amit egy átlagos argentin moly Magyarországról el tud mondani.)
Ez most nem tervszerű ismerkedés volt az argentin irodalommal, hiszen fogalmam se volt, mikor leemeltem a polcról ezt a kis könyvecskét, ki is az a Manuel Puig. De most megjegyeztem magamnak.
Nagyon tetszett a könyv szinte forgatókönyvszerű szerkezete – váltakozó elbeszélők, levelek, naplók, felsorolások, jegyzőkönyvek, közben-közben egy-egy kis összekötő szöveg. Többször is előfordul, hogy ugyanazt a napot, órát mutatja be sokféle nézőpontból, vagy hogy egy párbeszédnél megmutatja, mit mond és mit gondol a beszélő. Így járjuk körbe egy kisváros kispolgári lakóinak életét, különös tekintettel a szerelmi viszonyokra és a pletykákra. És a háttér, a 30-40-es évek Argentínája.
Érdekes, olvasmányos könyv, olvassátok!

No, nézd csak! Ilyen kevesen olvasták ezt a jó kis könyvet? Pedig érdekes!
A történet kezdetére akár azt is mondhatom, hogy „szokásos”. Egy halálhír az újságban… Gárdonyi is így indult neki Az öreg tekintetes megírásának. Puignál meg erre az újságban megjelent halálhírre ír egy hölgy az elhunyt férfi anyjának részvétlevelet. Ami viszont utána jön és ahogy jön az tiszta Argentína a 30-as 40-es évekből. Egy pampavidéki kisváros kispolgári viszonyait mutatja be szikár, lecsupaszított, egyre több tényt közlő kis írásaival, vagy ahogy a könyvben van: folytatás-aival. Ugyanazok a napok, órák és pillanatok a csapodár szépfiú, a szépfiú idősebb szeretője, fiatalabb kedvese, alkalmi kalandjainak a szemszögéből, majd jön ugyanaz az édesanyja, a lánytestvér, a legjobb barát, az orvos, annak cselédje, a rendőrfelügyelő, stb. szemszögéből. Mindig egyre többet kapsz a kirakósból, miközben ugrálunk térben és időben is a szépfiú haláltól visszafelé az időben, hogy megtudjuk, mi is van a történetet indító haláleset mögött! Mert van ám történet, ami hol naplószerűen, hol leveleken, hol pedig visszaemlékezéseken keresztül bontakozik ki. Nincs benne sok fölösleg, tényleg forgatókönyvszerű, de pont ezért – is – tetszett.
Aztán meg a személyes dolgok. Amikor Buenos Aires kulturális sokszínűségét, a sok színházat, mozit, azt a nemzetközi kavalkádot leírja, az nagyon tetszett ám a szívemnek, mert ebből én is láttam ám sok dolgot! :)
Amikor Puig megírta ezt a művet akkor is és még most is sokan felteszik ezt a kérdést: ¿Existe Coronel Vallejos?, vagyis „Létezik Coronel Vallejos nevű település?” A könyvet olvasva egy csomó, ma is létező szomszédos kisvárost név szerint is említ (Lincoln, Trenque Lauquen), úgyhogy nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mint annyi író, ő is a szülővárosát, jelen esetben General Villegas-t, a Buenos Aires tartomány északnyugati csücskében található körzetközpontot örökítette meg ily módon. Villegas-ból Vallejos, General(tábornok)-ból Coronel(ezredes) lett! :D Olyan ez a regény, mint Amado Gabriela-ja, csak még annyi mágikus realizmus sincs benne, mint brazil társában! :) /Rájöttem, hol húzódik Latin-Amerikában a mágikus realizmus határa! Minél közelebb vagyunk az egyenlítőhöz, és minél kevertebb a lakosság, minél több benne az afrikai „alkotórész”, annál erősebb a mágikus realizmus! :D/
Az 1974-es argentin filmet feltettem a linkek közé! :)

* * * * háttérinfó következik moly-kutaszdroidoknak * * * *
Egyébként magyar vonatkozása is van Puig szülőhelyének, General Villegasnak ! :) Argentína sokat köszönhet egy gidófalvi születésű 48-as honvédtábornoknak, Bem vezérkari főnökének, Czetz Jánosnak. Ő a fegyverletétel és európai emigrációt követően ide vándorolt ki, miután Sevillában megismerkedett az akkori argentin elnök húgával és el is vette feleségül. :) 1860-ban érkezett Buenos Airesbe. Mint a bécsújhelyi katonai akadémia, a Theresianum évfolyamelsője, kiváló volt földrajzból és földmérésből, amit Argentínában is kamatoztatott. Ő alapította az argentin katonai földrajzi intézetet, amely az irányítása alatt egész Argentínát feltérképezte. General Villegast, az akkor még csak a tervezőasztalon és papíron létező határtelepülést pedig ő – az argentinoknak Juan Fernando Czetz, nekünk Czetz János – tűzte ki, hogy hol legyen 1869-ben. A Buenos Aires-i Katonai Akadémiának, a Colegio Militar-nak 25 éven át volt igazgatója, ő alapította, számos tankönyvet írt. Az első napiparancsot 1870. augusztus 20-án írta az Akadémia könyvébe. 2000-ben, amikor ott jártam, csak úgy a kezembe nyomta az akkori parancsnok, elvégre én is egy „Húngaro” vagyok! Megtiszteltetés volt! :D

További érdekességek az általam felvitt idézeteknél, kommentekben! ;)

Lehet, hogy nem megfelelő pillanatban olvastam, de ez most nem talált meg.
Érdekes a szerkezete: levelek, visszaemlékezések. Ezekből áll össze néhány párhuzamos élet. Szerelmi viszonyok, pletykák. Egy unatkozó kisváros hétköznapjai, levelekben, naplóbejegyzésekben. Mindenki kavar mindenkivel, (majdnem) mindenki hazudik. Néha képmutatásból megkeresik egymást. Mindenki mondja / írja a magáét, de senki nem hallgat meg senkit, inkább mindenkinek megvan a véleménye a másikról, de senki nem néz szét a saját háza táján. Az egészet egy üresfejű szépfiú fogja össze, azt is csak halála után. Tulajdonképpen két halálhír közé bezsúfolt hírfolyam az egész könyv. Egy megkésett verseny: ki szerette jobban / ő kit szeretett?

Szoknyavadász szépfiú a főhős, aki ugyan a legelső oldalon meghal, és akit külsején kívül különösebben nem jellemez leírás, viszont sokat elárulnak róla helyesírási hibáktól hemzsegő levelei. Nagy ötlet: levelek, de mindig csak az egyik fél levelei, reflexiókkal a másik fél válaszaira. Közben pedig összekötő szövegek. Ezek kapcsolatából bontakozik ki a regény. Gondolom, emiatt kapta a molyon a színház címkét is, én meg jól belefutottam, mert egy színházról szóló kihíváshoz gondoltam elolvasni. Hát nem jött be. Ahogy megtudtam, a szerző forgatókönyvíró. A regény is inkább filmszerű, ha csak el nem fogadjuk, hogy színház az egész világ. @worsi szerintem nem fogadná el kihívásában. Én sem. A kisvárosi hangulatot egyébként pazarul láthatóvá/ láttatóvá teszi, valószínűleg a technikája miatt került az 1001 közé.
Kicsit A Mandulaszedőt juttatta eszembe, egészen távolról indított, és a haláleset, meg a kisvárosi légkör is ezt erősítette.
Nehezen adta magát, az utolsó harmadban kezdtem úgy érezni, hogy végre összeáll a kép.

Manuel Puig argentin író volt. Fontos tudni róla, hogy forgatókönyv írónak készült.
A „Rúzsos kis ajkak” szerkezeti felépítésében jól tükröződik ez a szándék. A regény egy része úgy készült mint egy forgatókönyv: leírja, hogy egymástól függetlenül adott időben mit csinálnak a szereplők; a múltat felidézett levelekből ismerhetjük meg. Puig rendkívüli érzékkel mutatja be egy eldugott kisvárosban élők lelki életét, amelyet a tömegkultúra és a giccs szeretete, majmolása határoz meg.
Nem határozható meg pontosan a főszereplő személye, hiszen minden szereplő szerepet kap a történet formálásában. Talán Juan Carlost lehet kiemelni, aki személyével összefogja a történet szálait, annak ellenére, hogy a regény első mondta a halálhírét jelenti be.
Érdekes történet, érdekes kivitelezéssel, megpróbálom a másik magyarra fordított művét is megszerezni és elolvasni. Talán annyit még megemlítenék, hogy itt a moly-on én voltam a könyv első olvasója.

Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha az argentin Ulyssest olvasnám, mivel az egyes fejezetek stílusa változott – hol levél, hol leírás, hol párbeszéd belső gondolatokkal váltakozott, de végülis elég olvasható és érthető volt a történet (szóval nem az argentin Ulysses). Egy szépfiú hódításai hogyan hatnak ki a hódítottak életére, akár 20-30 évvel később is, több szemszögből megírva.