Mint ahogy a könyv alcíme is mondja: egy szovjet gyalogos visszaemlékezései a Volgától a Dgyeperig. A szerző egy szibériai, muzulmán bányász, ami már önmagában is egy csavart ad a történetének, hiszen nem orosz és ezért talán egészen máshogy látja a világot. Abdulin a szovjet Vörös hadsereg legválságosabb időszaka után, de az egyik legfontosabb időszakában harcolt. Története a sztálingrádi bekerítő hadművelettel kezdődik, és a kurszki csatán át a dnyeperi átkelésig tart, ami talán, szovjet szempontból, a nagy honvédő háború egyik legérdekesebb időszaka. Már túlvannak a nagy vereségeken, de még a nagy győzelmek előtt. Már megkezdták a németek visszaszorítását, de még tanulják ennek mikéntjét hatalmas véráldozatokkal megfizetve a tanulópénzt. Ezt a nagyon érdekes időszakot egy egyszerű gyalogos szemével láthatjuk, annak minden korlátjával. Abdulin sokszor téved, hiszen az ő nézőpontjából nem mindenről értesül pontosan, illetve a saját maga által átélt történéseket vetíti ki magasabb szintre. Ugyanakkor érdekes – főleg egy mai civil szemével – azok a dolgok, amiket fontosnak tart, érdekesek azok a kis epizódok, amelyet nehéz gyerekkoráról, a szüleihez való viszonyáról felvillant. Meglepő az, ahogy komszomol titkári minősége mellett vallásosságáról ír, miközben ő, elméletben már a egy totális sztálini kommunista államban nőtt fel. A könyv olvasása közben végig éreztem a szovjet propagandát, de nem úgy, ahogy egy hivatásos író teszi, ez sokkal inkább egy naiv vidéki bányászfiúé, aki tudat alatt írja le úgy a dolgokat, ahogy gondolja, ahogy szerinte elvárja tőle a haza. Nem leplezi a nehézségeket, nem túl szép dolgokat, sőt bírálja a közvetlen felelősöket, de legfelsőbb vezetést sohasem. Érdekes, az hogy büszkén ír olyan dologról, amit ma mások letagadnának, ez megint a naiv világlátásának tudom be. Érdekes, az hogy egy egyszerű katona, aki nagy Szovjetunió egyik elmaradott szegletéből származik, minek tud örülni, mik azok a dolgok, amik bántják, és az, ahogy kezeli azokat. Abdulin szemével egy teljesen más háborút ismerhetünk meg. Megismerhetjük a hősiességet, a szenvedést, az emberi gyarlóságot. A könyv olvasása után az jutott eszembe, hogy ugyanezeket a gondolatokat egy somogyi, vagy egy szabolcsi parasztgyerek ugyanígy megírhatta volna, a háború ugyanezen időszakáról, hiszen nagy valószínűséggel a mi oldalunkon harcolók nagyon hasonló történéseket élhettek meg. Aki kézbe veszi Abdulin könyvét, gondoljon arra, hogy akár egy hazánkfia történetét is olvashatná, és ez az, ami miatt szerintem elolvasásra érdemes.
