Ideológia ​és utópia 2 csillagozás

Mannheim Károly: Ideológia és utópia Mannheim Károly: Ideológia és utópia

„Gottfried Keller jóslata szerint 'a szabadság végső győzelme száraz lesz'…
Az utópia eltűnése statikus tárgyiasságot hoz létre, amelyben az ember maga is dologgá válik…
Az ember, miután eljutott a tudatosság legmagasabb fokára – ahol a történelem immár nem vak sors, hanem saját alkotása –, elveszti történelemformáló akaratát és ezzel betekintését a történelembe.”

A tudásszociológia atyjának főműve – csonkított és titkos kiadása után – először jelenik meg magyarul.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mesteriskola Atlantisz

>!
Atlantisz, Budapest, 1996
294 oldal · ISBN: 9637978739 · Fordította: Mezei I. György
>!
Kossuth, Budapest, 1971
192 oldal · puhatáblás

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Horváth_Evelyn>!
Mannheim Károly: Ideológia és utópia

Nagyon szenvedtem vele. Full terminológia. És rengeteg helyen éreztem azt, hogy viszonylag egyszerű tényeket vagy megállapításokat túlmagyaráz, túlbonyolít, emiatt pedig bekerülök abba a híres erdőbe. Szerintem nem igazán tiszta még Mannheim számára semhogy mi is a különbség ideológia és utópia között, mert folyamatos önellentmondásokba ütközik. Azért kap ennyi pontot, mert nem pontozhatok le egy olyan szakmunkát, amely tudományterületéhez csak minimálisan konyítok (tudásszociológia). És ha lett volna időm jobban belemélyülni, akkor szerintem egész jó írásnak is bizonyulhatna.


Hasonló könyvek címkék alapján

Csepeli György: Csoporttudat – Nemzettudat
Lukács György: A művészet és az objektív igazság
Vajda Mihály: Sárkányfog vetemény
Hamvas Béla: Arkhai
Földényi F. László: Melankólia
Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé
Szilágyi Ákos: A vágy titoktalan tárgya
Konrád György: Európa köldökén
Angyalosi Gergely: Romtalanítás
Lukács László – Puskás Attila (szerk.): Karácsony titka