A ​kis Veronika három lámpása 8 csillagozás

Manfred Kyber: A kis Veronika három lámpása

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​történet egy házban és bővebben egy kis észak-német, baltikumi faluban játszódik, ahol több nemzedék óta lakik Veronika családja. A kezdetben pár éves kislány tisztánlátása révén bepillantást nyer a ház körüli kert flórájának és faunájának hétköznapi ember számára nem felfogható, asztrálvilági életébe; megismerkedik bogárral, rigóval, sünnel, tündérekkel, szellemekkel és végül saját őrangyalával. Aztán eljön a pillanat, amikor – mint minden gyermek – elveszti az asztrálsík iránti érzékenységét és csak nyomokban marad meg észlelési képessége. Találkozik egy régi rokon itteni és túlvilág között bolyongó szellemével és megváltozott tudatállapotban visszaemlékszik néhány korábbi testetöltésére. Végül meghal és megszabadulva a fizikai test okozta korlátoktól, felismeri igazi helyét és küldetését.
A könyv igazi értékei nem a cselekményben rejlenek. Nagyon színesen ábrázolja az egyes jellemeket – akár állati, akár emberi alakba öltöztetve, mint például a macska, illetve a… (tovább)

Eredeti cím: Die drei Lichter der kleinen Veronika

Eredeti megjelenés éve: 1929

Tagok ajánlása: 10 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Magyar Teozófiai Társulat, Budapest, 2001
168 oldal · ISBN: 9638594225 · Fordította: Palásti László

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Manfred Kyber: A kis Veronika három lámpása

Kap tőlem négy csillagot, olyanja még úgy sincs… :)
Huszonöt éve simán ötöt kapott volna, sőt talán kedvenceltem volna is, ha lett volna már Moly, de hát elkéstem az olvasásával. :) Nincs is ezzel semmi gond, az a „gyermek- és ifjúsági irodalom” címke nem véletlenül van az adatlapon, ebből a történetből biza ki lehet nőni. De annak, aminek szánták, teljesen jó: szépen megírt, színvonalas munka, kissé túlédesítve (huszonöt éve ríva is fakadtam volna tőle), és rosszat ugyan nem tanul belőle senki emberfialánya.

Részletek a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/26/manfred_ky…

2 hozzászólás
Arianrhod P>!
Manfred Kyber: A kis Veronika három lámpása

Elismerem, egy mélyen vallásos embernek Veronika és Grál-lovag nagybátyja története megvilágosító, a jót és misztikust átölelő élmény lehet. Én nem vagyok mélyen vallásos, ezért engem kifejezetten idegesített ez a fennkölt, kennetteljes stílus. De voltak benne olyan részletek, amiket nagyonis élveztem, ha nem lettek volna, már az első pár oldal után eldobom a könyvet. De érdemes volt kivárni a végkifejletet, érdekes lett a végeredmény. A stilisztikai eszközökön én változtatnék, ez a szájbarágós, fensőbbséges előadásmód nem fekszik nekem, és túl sok az ismétlés.


Népszerű idézetek

Arianrhod P>!

„Természetesen nem könnyű dolog modern nézeteket meghonosítani Halmarban”, mondta Haller tiszteletes, „itt az emberek elmaradottak, mindenféle csodákban hisznek, sőt! Még szellemekben is, szürke asszonyokban és manókban. Nehéz erről leszoktatni és a jelenbe, a felvilágosodás korába vezetni őket. Újra meg újra bizonygatnom kell nekik, hogy Jézus esetében is csak az erkölcsi példa a mérvadó, nem pedig a régi keresztény legendakörítés; bármennyire is megvan a maga költői értéke.”

Arianrhod P>!

Veronika habozott egy pillanatig.
„Azt álmodtam, hogy Krisztus kinn állt az országúton, és elvette Mendel Árontól a nehéz ládáját. Krisztus úgy nézett ki, mint a képen a hálószobámban.”
Egy ideig csend volt, senki nem talált szavakat.
„Ez szép álom”, mondta végül Haller tiszteletes kelletlenül, „annál inkább, mert Mendel Áron zsidó.”
Veronika egyenesen az arcába nézett.
„Ez nem egy mindennapi álom volt. Az valóság, amikor így álmodom. És Krisztus nem kérdezte, hogy Mendel Áron zsidó-e.”

Arianrhod P>!

Akkor Veronika lökött magán egyet és már kinn is volt; olyan könnyű lett, mint egy tollpihe, ha a szél játszik vele és olyan átlátszó, hogy keresztüllátott saját magán. Földi teste pedig mellette ült és kicsit butácskának tűnt, már ahogy ő látta. A következő pillanatban bent volt a fában, az elf kézen fogta és megmutatta az összes csodát, ami belül volt.

Arianrhod P>!

„Ne félj, kis Veronika”, szólt az angyal, „a homály jön és kialszik az ezüsthíd fénye, a Szellemek Kertjét sem látod majd úgy, ahogy ma – utoljára – láttad. Nagyon sötét lesz, amikor leszáll a homály, de én veled megyek és három lámpást gyújtok neked, kis Veronika. Fogok rád vigyázni.”

Arianrhod P>!

„Hát mindig vándorolni akar, Mendel Áron?”
„Amíg csak Isten napjaim elfogytával leveszi a terhet.”
„Nem lehet, hogy hamarabb is le fogja venni?” kérdezte Johann, a vándor.
Mendel Áron vállára vette nehéz ládáját.
„Amikor olyan könnyűvé válik a teher, hogy már nem áldozat”, mondta, „akkor majd abbahagyom a vándorlást. Az lesz Isten jele. De vannak manapság még jelek, Johann? Nagyon sötét lett mindenhol és úgy érzem, nem szólítanak meg jelek többé.”
„Még ma is kapunk jeleket, Mendel Áron, és én hiszem, remélem, hogy Isten nem hagyja magát napjai végezetéig vándorolni.”

Arianrhod P>!

Az alsó lépcsőfokon állt egy nagyon kicsi teremtmény, vékony lábai voltak, szürke ruhája és hegyes, piros kalapot viselt a fején. Nem volt két tenyérnyinél nagyobb, de felettébb mozgékony és nagyon mókás. Meglepő, hogy Mama nem vette észre! Mindenesetre nem szólt semmit.
Veronika nevetett és egyszerre eszébe jutott, mit is mondott a légszellem búcsúzáskor.
„Te vagy Sapkamanó Mester?” kérdezte.

Arianrhod P>!

„Veronika nem eszik húst, doktor úr”, panaszkodott élénken Mariechen tante, „azt mondja, nem szereti. Éppen úgy, mint Johann, akinek furcsa dolgai szereti. Éppen úgy, mint Johann, akinek furcsa dolgai vannak, mióta hazatért az utazásairól.”
„Nem szükséges, hogy Veronika húst egyen”, mondta Gallus doktor, „egyen azt, amihez kedve van. Az emberek és a majmok közeli rokonok, a majmok meg pont vegetáriusok.”

Arianrhod P>!

Régi és szomorú történetek voltak ezek, amikről a hullámverés énekelt, és jobb lett volna Irrelohnak, ha ezeket a történeteket nem kellett volna hallgatnia többé. De hallgatnia kellett, mert ezek azok a történetek voltak, amik Irreloh régi krónikájában is írva voltak. Az ódon falakban ugyanaz a dal zengett, amit a hullámverés zúgott, és iszonyú nyelvén szólt mindenkihez, aki képes volt e nyelvet hallani és olvasni. Nem sokan voltak a ma élő emberek közül erre alkalmasak, de a régi történetek betűi és jelképei akkor is mindenhol ott vannak, ha már nem olvassák és nem értik őket.

Arianrhod P>!

„Úgy gondolom, hogy egy csodák híján való élet nagyon szegényes lehet”, vélte Johann, a vándor, „nem szeretnék a részese lenni. A názáreti Jézust meg többre tartom egy utánozandó emberi nagyságnál. Az utánzás legtöbbször sem az ortodoxoknak, sem a liberálisoknak nem sikerül. Talán vannak emberek, akik képesek egy erkölcsi tannal élni, de egy tanért meghalni nem tűnik számomra kielégítőnek. De hát az élet és halál minden nap annyira közel vannak hozzánk.”

Arianrhod P>!

„Johann bácsi”, mondta csendesen, „úgy tűnik, mintha a vörös felhőkben egy várat látnék, magas tornyokkal és csipkés falakkal.”
Johann, a vándor félretette a szerszámot.
„Ezt ma látod első alkalommal, mert megmentettél egy életet”, mondta ünnepélyesen. „Őrizd meg a vár képét a lelkedben, Veronika. Amit látsz, az Montsalvat.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael Ende: A Végtelen Történet
Erich Kästner: Az Emberke
Erich Kästner: Május 35.
Erich Kästner: Emil és a három iker
Alan Alexander Milne: Micimackó
Koch János: A türelmes tündér
Szegedi Boris: Fur-Fa-Rag-Ta
Nógrádi Gábor: Gazdag akarsz lenni te is?
Karl May: Winnetou
Jakob Grimm – Wilhelm Grimm: Grimm testvérek összegyűjtött meséi