Hitlerről az utóbbi évek során több érdekes könyv is megjelent Magyarországon, ugyanakkor ez a nem mindennapi lélekrajz, amely feltárja a diktátor torz személyiségének jegyeit, mégsem hasonlítható egyikhez sem. Az összegzésképpen „pszichogramnak” nevezett mű nem egyszerűen Hitler patologikumát tekinti ugyanis tárgyának, hanem torz személyiségének egészét szándékozik az olvasó elé tárni. Igyekszik Hitlert valós személyiségként láttatni, olyannak, amilyen feltételezhetően ténylegesen volt: bizarr lénynek. A könyv lebilincselő szemléletességgel rajzolja meg nemcsak egy pszichopata félelmetes vonásait, de hozzá kapcsolódóan a Harmadik Birodalom hajmeresztő működését is. Hitler valós személyisége végső soron máig rejtély maradt. Mi határozta meg gondolkodását és tetteit? Az 1928-ban született szerző, aki mellesleg a koblenzi egyetem pszichológia professzora, ismert médiakutató, egykor Erhard kancellár tanácsadója, hatalmas történeti, levéltári apparátust, memoárirodalmat s egyéb… (tovább)
Homo Hitler 3 csillagozás

Enciklopédia 2
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 2
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 11
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Manfred Koch-Hillebrecht: Homo Hitler A német diktátor pszichogramja
„A büntetőtörvénykönyvet bolti tolvajokra, házasságszédelgőkre és csekkhamisítókra szabták, nem történelmi személyiségekre.”
A minap hallottam egy felmérésről, melynek célja, hogy a történelmi személyek közül kit ismernek fel, akár hallomásból is. A megkérdezettek főleg mai diákok és olyan társadalmi réteg volt, mely finoman szólva sem az értelmiségi réteg.
Azt a következtetést vonták le, hogy a legtöbb személyről a diákok hallottak, de nem tudják elhelyezni időben, a másik típus pedig igen keveset ismert.
De, aki kiemelkedő számba ment, az eme kötet témája is, Hitler!
Úgy tűnik eme diktátort, mindenki ismerni véli valamilyen formában, bár volt olyan kérdezett, aki váltig állította, hogy a szomszéd faluból származó új böllért ismeri fel a név hallatán.
Ez így elsőre megütközést váltott ki többeknél, de ha azt vesszük valamilyen formában nagyon is találó ez a kifejezés.
Miután ezt elengedtem rájöttem, én bár tudom ki ő, eltudom helyezni korban és időben, a háborúban végzett "munkásságát"évek óta nagy figyelemmel elemzem, de mint magánszemély és mint emberi lélek semmit sem tudok róla.
Ugyan sokan azt gondolhatják rólam, hogy egy ilyen szörnyetegről miért is akarhatnék bármit is tudni, és valószínű ferde szemmel tekintenek rám.
Hogy őszinte legyek az emberi pszichológia érdekel elsődlegesen, és az ilyen típusú személy szörnyeteggé válásának okai, a lelki befolyások és hitek.
Váltig állítom, hogy a mai korunk tömegében is bőven van Hitlerhez hasonló felfogású ember, csak az internet már ad egy olyan biztonságot, hogy jelen lehetünk a világ eseményeinek alakulásában test nélkül is.
Tehát három kérdésre kerestem a választ.
Az első , hogy milyen volt Hitler magánemberként?
A második, hogy viselkedett asszonyaival, barátaival és a környezetével?
És a harmadik pedig, vajon mi okozta, hogy olyan lelkiismeretlenül vezette bele a világot egy milliókat elpusztító háborúba?
Ezen kérdések elég összetettek, de ugyanakkor szerteágazóak is.
Alapesetben a kötet nem ad választ egyik kérdésemre se hitelesen. De, ezt nem is várom el tőle, hisz hiteles forrása csak az lehet kit személyesen ismerünk.
De vannak személyiség jegyek, melyeket ha körüljárunk és aprólékosan szétbontunk egy igen izgalmas, ugyanakkor rendkívül rémísztő emberi lélek emelkedik ki a lapokból.
Hogy azt kaptam e a könyvtől amit vártam?
Fogjuk rá.
Egy biztos, nagyon mélyen beleássa magát a meglévő témába, nem csapong, egymásra építi mondanivalóját.
Az elemzések forrásmunkái szintén sokfelé nyúlnak és nagyon értékelem, hogy a tényekre támaszkodnak.
Összességében elégedett vagyok az olvasással, mert sokkal többet tudtam meg, mint azt reméltem.
Egy olvasásnak tökéletesen megfelelt.


Manfred Koch-Hillebrecht: Homo Hitler A német diktátor pszichogramja
Nagyszerű könyv, az a fajta kötet, munka, ami még mindig képes újdonságokat megosztani ebben a témában. A szerző, Koch-Hillebrecht, pszichológus, ezáltal más megközelítésben elemzi „Homo Hitler”-t. Ahogy az alcím is utal rá, kvázi egy szakmai elemzés, szó sincs életrajzról. Alapos elemzéssel kapunk egy hitelesnek tűnő Hitler képet, kiemelt szerepe van az eidetikus-memória hipotézisének, konkrétan erre fűzi fel mondandója javát is Koch-Hillebrecht. Pontosabban így értelmezi az eseményeket. Eleinte kissé kétkedve fogadtam, de elég meggyőző ez az elmélet az eseményeket figyelembe véve. A szexualitás, baráti viszonyok, női képek is részletesen kerülnek előtérbe. Főszereplőnk bizonyos ingereit, szenvedélyeit (akár "fétiseit"), érzelmeit, világnézetét pedig részben ún. „homoerotikával” értelmezi. Elsőre nevetségesnek tűnt ez a beállítás, de ahogy alátámasztja mondandóját, nem mondom, hogy teljes mértékben meggyőzött, de lehet benne valami. Sok forrást használt fel a szerző, emlékiratokat, kortárs műveket, ezekből gyakran idéz is. A képgyűjtemény is figyelemreméltó, sokat csak ebben a könyvben láttam. Azoknak ajánlom, akik nem a szokásos megközelítésben, tehát a „történelmi Hitler”-ről akarnak olvasni, hanem az „emberi”-ről, (Homo).
Jó és fontos könyv, akit a téma érdekel, az olvassa ezt, vagy szerezze be.
Népszerű idézetek




A büntetőtörvénykönyvet bolti tolvajokra, házasságszédelgőkre és csekkhamisítókra szabták, nem történelmi személyiségekre.
21. oldal
Manfred Koch-Hillebrecht: Homo Hitler A német diktátor pszichogramja




Miközben a világ a Gulagról, a szovjet büntetőtáborokról egyetlen felvételt sem láthatott, míg a kínai kulturális forradalom kierőszakolóinak számtalan gyilkosságáról mindössze néhány Hong Kong-ban partra vetett, megkötözött vízi hulla árulkodott, addig az amerikai haditudósítók felvételei révén a gyilkos akciókról közvetlen benyomás keletkezhetett. Ez a benyomás évtizedeken át tartósan beivódott az emberek emlékezetébe, még ha nem felelt is meg teljesen a valóságnak. Mert amikor a hitleri SS a táborokban gyilkolt, igaz, hogy milliós nagyságrendben haltak meg emberek, de sehol nem voltak eltakarítatlan hullahegyek. A felszabadítás zűrzavarában halmozták fel ezeket a tetemeket, akkor, amikor az első napokban több áldozat halt meg, mint az SS-időkben. Nem csak azért, mert a legyöngült foglyok közül sokan nem voltak képesek elviselni a bőséges élelmet, amit a felszabadítók hirtelen eléjük tettek, hanem, mert a tífuszos betegek, akiket korábban szigorúan önálló barakkokban különítettek el, most elvegyültek a legyengült szervezetű egészségesekkel, és megfertőzték őket. A hitleri SS mindenesetre egyenként gyűjtötte össze a halottakat, hogy szisztematikusan kihúzzák aranyfogaikat, mielőtt elégetik őket, és hamvaikat sírokba szórják. A vasúti kocsikat, amelyekkel az áldozatokat a táborokba szállították, minden kirakodás után külön erre szakosodott különítmények megtisztították az árulkodó jelektől és szennyeződésektől. A murvát azon a téren, ahol a halálra szántaknak le kellett vetkőzniük, mielőtt a gázkamrákba mentek, minden egyes transzport előtt gondosan felgereblyézték. A voltaképpeni haláltáborokból, mint amilyen Sobibór vagy Treblinka, kisebb, vasúti csatlakozással rendelkező létesítményeken kívül, ahova az áldozatokat nap, mint nap szállították, alig maradt vissza fényképezhető nyom. A minden emberi képzeletet felülmúló borzalmak helyszíneit a németek nem csak lerombolták, de a területet kivonulásuk előtt ráadásul még fákkal és cserjékkel be is ültették.
1.3. Próbálkozások a magyarázattal - A média terméke
Manfred Koch-Hillebrecht: Homo Hitler A német diktátor pszichogramja
Hasonló könyvek címkék alapján
- Charles Casillo: Marilyn Monroe 91% ·
Összehasonlítás - John T. Salvendy: Rudolf 90% ·
Összehasonlítás - Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis ·
Összehasonlítás - Robert Greene: Gengsztertörvények ·
Összehasonlítás - E. A. Dal Maschio: Platón 83% ·
Összehasonlítás - Mary L. Trump: Túl sok és sosem elég 78% ·
Összehasonlítás - Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere 96% ·
Összehasonlítás - Art Spiegelman: A teljes Maus 96% ·
Összehasonlítás - Romsics Ignác: Bethlen István 99% ·
Összehasonlítás - Káli-Rozmis Barbara: Erzsébet királyné és a magyarok 97% ·
Összehasonlítás