Végzetes ​csók 2 csillagozás

Mandy Kristóf: Végzetes csók Mandy Kristóf: Végzetes csók

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

“Nagy ​sebességgel száguldott az erdei úton. Tövig nyomta a gázpedált, miközben élvezte, hogy a friss szél a letekert ablakon át az arcába vág. Már esteledett. A fák koromsötéten, fenyegetően rázták lombjukat az út két oldalán. Alapjában véve jól érezte magát. Boldog volt. „A buli nagyon klasszul sikerült, arról a jó pár millióról nem is beszélve, amit zsákmányul ejtettünk a haverjaimmal.” – gondolta. Tudta, hogy ők azóta már minden bizonnyal a legjobb úton haladnak a tengerpart felé. Aztán irány Florida, ő pedig majd később követi őket. A tükörbe pillantott. A Ford még mindig a nyomában volt. Lerázhatatlanul. Ezen azonban egy cseppet se búsult, hisz éppen ez volt a terv . Lány léte ellenére ő vezetett a legügyesebben, így aztán rá bízták a csali szerepét. El kellett terelnie a figyelmüket, hogy a többiek észrevétlenül elszökhessenek. Tervük szerint jóideig hagynia kellett, hogy kövessék, majd a megfelelő idő letelte után, egy kedvező helyen le kellett ráznia őket. Tudta, hamarosan… (tovább)

>!
Alex, 2019
puhatáblás · ISBN: 9786158115452
>!
Alex, 2019
60 oldal

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

J. Goldenlane: Pokoli balhé
Ruby Saw: Beleszeretni
Ashley Carrigan: Az oroszlán árnyékában
Aurora Lewis Turner: A hatalom köve
Sheila Bruckner: Szelidíts meg!
Linda Taylor: Vár rád a szerelem
Sarah Garden: Trópusi vihar
Eva Paul: Ne szeress belém!
Mo Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 3.
Ella Steel: Hullámok foglyai