Fabulya ​feleségei 79% 21 csillagozás

(A Fabulya feleségei c. kisregényt Mándy regényeinek első kötetében olvastam, de mert nem szerepel külön, ide írom az értékelést.)

Szőnyei Tamás Titkos írás című könyvében azt írja, egy 1960-as jelentés szerint az előző év „legproblematikusabb” műve Szabó Magda Az őz-e mellett a Fabulya feleségei. Az 1959-es év irodalmi szenzációjának számított, ez ugyanis kulcsregény, tudták, kik a szereplők. Hogy a hatalom szempontjából miért annyira problematikus, az kiderül a Forrás egy beszélgetéséből;*:

„Rába György: Ami viszont a Fabulyát illeti, annak az utóéletében, és igencsak hullámzó történetében, ami az irodalmi életet is fölbolygatta egy időre, abban a modell is közrejátszott. Végh György [ő Fabulya] maga is közrejátszott, ugyanis fölkeresett engem, amikor hallotta ezt, lévén, hogy mindkettőnknek külön-külön és együtt is barátja, s azt mondta, hallotta, van ez a regény, ami tulajdonképpen róla szól, s ő a főszereplője, sőt az elmúlt napokban hallotta, hogy ezt Csernus Tibor fogja illusztrálni, aki viszont neki régi jó barátja, és azt gondolta, elmegy hozzá, és modellt ül neki. Akkor már legyen kerek az egész. Mondtam neki: te ide figyelj, ne gondold, hogy ez valami neked kedvező színes mese! – nem baj – mondta, minden jó propaganda! Elment és modellt ült, és ezért nem nyithatta ki a száját.
Albert Zsuzsa: No, de magán-beszélgetésben rettentő sokat kesergett, mi Végh Gyurkával voltunk közeli jó viszonyban, és egyszerűen úgy érezte, hogy egész további életére nagyon rossz hatással van ez a könyv, őt tönkretette mint írót, és így tovább.
Kaló Flórián: Ezt nekem is mondta, meg volt sértve nagyon.
Rába György: Igen, de ebben közrejátszott azért a közgondolkodás, ami akkor erősen politikai színezetű volt, a politikai színezet elmúlt ebből, de ma is megvan, tudniillik nem irodalmi alkotásnak tekintik, hanem a tényvilágból valónak, mint mindazt, amit olvasnak, és úgy fogták fel az egészet, legalábbis az újságok és főként a központi napilap, hogy itt lelepleztek egy rothadó dekadens világot. És ugye, ha ez így áll, akkor Mándy Iván leplezte le a Végh Györgyben megtestesülő dekadenciát és halódó, haldoklásra ítélt világot.”

Turcsányi és Zsámboky, a két kallódó értelmiségi egy kávéházban presszóban üldögélnek és beszélgetnek Fabulyáról és a feleségeiről. Nem ritkán rosszindulatúan, de nem elfogultak Fabulyával, egymással szemben is ilyenek. Amiből következik, hogy néha elég vicces a kisregény, bár tényleg ijesztő belegondolni, milyen lehetett ezt a kulcsszereplőknek olvasni. Azaz erről tudhatunk is, van pl. egy interjú** Román Pannival, ő a könyvben Bözske, és, feltételezem, meg lehet találni a többi szereplő nyilatkozatait is.

Most csillagoztam, mert nálam minden szempontból (közel) makulátlan írás. Megítélésem szerint tökéletes a Mándyval való ismerkedéshez a bennünk lévő pletykaéhség és rosszindulat miatt (akikben nincs ilyesmi, azok más írásaival kezdjenek), az ismert Mándy-stílus megvan, a „rendes” szövegekhez képest talán szokatlan lehet a beszélgetés során felidézett jelenetekre való váltás és a visszaváltás, de ezek még nem olyan radikális vágások, mint a későbbi műveknél. És lesz egy icipici szürrealizmus is, de éppen csak annyi, ami még reálisabbá teszi az egészet.
    
* http://www.forrasfolyoirat.hu/0301/albert.html
** http://magyarnarancs.hu/konyv/jobban-szeretett-mint-en-…

Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy ez a kisregény meg ezek a novellák nem három balfácán, bohém író nők-ital témájú vergődéseiről szólnak, hanem az ötvenes évek részleges szájkosárra ítélt íróinak napi küzdelmeiről. Amikor az írni tudó, de vagy osztályidegen, vagy kompromittált, vagy meghajolni nem tudó, inkább önkéntes száműzetésbe vonuló írók filléres díjazásért dolgozhattak: fordítottak, gyerekhangjátékokat, falvédőszövegeket, bábjátékokat írtak, „álelőadásokat” tartottak közművelődés keretében, mások vacak munkáit írták át. Voltak persze ezek között az így született művek között igazi kis gyöngyszemek is, hiszen a gyerekkönyvek kiadói, a Rádió gyerekműsorainak szerkesztői dúskálhattak a jobbnál jobb írókban. De közben ezek az írók szenvedtek attól, hogy nem írhatták meg azt, amit szerettek, tudtak volna.
Mert ki boldog, ha bábjátékot írhat a színszappanról meg a hintőporról, mások még irigylik is, hogy neki bezzeg van munkája – közben meg gyötrődik, hogy prostituálja magát a mindennapi kenyérért…
Az utószó szerint Mándy – aki érezhetően megegyezik Zsámbokyval, a kisregény és novellák egyik főhősével – a kisregény 1959-ben megjelent, viszont az elbeszéléseket, amiket szintén az ötvenes években írt, egy vulkánfíber bőröndben őrizte 1970-ig, míg végre megjelenhettek.

A könyvimádó Fabulya kikapós feleségeinek történetei egy presszóasztal fölötti beszélgetésbe szőve, avagy hogyan keres témát az író.
Bár én a dialógusokból építkező cselekményformálási technikáért sosem lelkesedtem (mert a folytonos párbeszédek szétzilálnak, és szívesen a szereplők közé csapnék, hogy most már csönd legyen), a kisregény kiválóan visszaadja az ötvenes évek megalkuvásra kényszerítő szemléletét, a boldogulás lelombozó élethelyzeteit.

Nagy olvasási kihívásunk egyik feladata volt egy könyv elolvasása Mándy Ivántól.Szégyen vagy nem, nem tartozik a kedvenceim közé, csak a Csutak-sorozatot szerettem valaha, de abból is a legutolsó rész már meglehetősen elvont volt. Mándynál gyakoriak pl. az álomszerű áttűnések és szürrealista jelenetek, a valóság sokszor egybemosódik a képzelettel is. De arra emlékszem, hogy anno a Csutak a mikrofon előtt és a CSutak és a szürke ló kedvenceim voltak. (Filmben egyiket se bírtam megnézni. Nem tetszett a szereplők személye és szerintem túl fiatalok is voltak).
A Fabulya feleségeiben tulajdonképpen két szereplő beszélget végig, egy kávéházban: Zsámboki és Turcsányi. Mindketten eléggé le vannak égve, mindketten szánalmas alaknak tartják a másikat. Zsámboki kiérdemesült író, aki már csak gyerekdarabok írására kap megbízást. Fabulya mindkettőjük ismerőse, különös figura, kinek jelleme a róla szóló töténetek alapján egyre jobban kirajzolódik előttünk. Főleg Turcsányi mesél, Zsámboki faggatja, mert reméli, hogy megírhatja majd, amit hall (az ihlet ugyanis rég elhagyta). Megtudjuk Fabulyáról, hogy könyvekkel házal és odavannak érte a nők, szinte ragadnak rá. Első feleségéről nem sokat tudunk meg, csak annyit, hogy Cosettnek hívta őt (talán A nyomorultak Cosette-je után?) Adél nevű asszonyát kihasználta, vele küldte a könyveket és írásait különböző helyekre (Adéltól el is fogadták). Adél viszont megcsalta őt, majd el is hagyta. Eszter, a tanítónő először csodálta és imádta, majd kiábrándult belőle és hozzáment feleségül (? én se értem:) Fabulya hol smutcig, hol nagylelkű volt a nőkkel. Utolsó. negyedik felesége jóval fiatalabb volt nála, egy kis Fruska. Ő úgy jelent meg a történetben, mint szerelmes fiatal lány, aki szinte kipakolta szülei házát, hogy mindent Fabuyának adhasson. Különleges figurák, művészlelkek vonulnak fel a kisregény lapjain. A végén maga Fabulya is, de valószínűleg nem fizikai valójában. Belebeg, pofákat vág, léggömböt fúj…majd kiúsznak mindhárman a történetből.
Igazi mándys befejezés, nem?

Na ne, hogy a Fabulyához nem hívtak akkoriban sose, és akkor ez a nő. Még hogy negyedik felesége, ugyan. Kedves gyerekek! Ugyan ki ne ismerné Gárdonyi Géza halhatatlan… Vagy legyen inkább örökbecsű? Hm. Szervusz, szervusz, nézd, ott egy hintalófenekű pincérnő! Honnan, honnan, hát a Károlyi-kertből! Nem láttad, mikor a Kalmár Bélával elment a? Az nem lehet, azt mindenki látta! Igen, pont a Kalmár Bélával, tudod milyen az. Na, és akkor. Nem lehetett egy könyvet kölcsönkérni tőle, olyan smucig volt. A saját barátjának! Könyvet! Bezzeg a másikat duplaáron eladta nekem, azt, amit el sem akartam olvasni. Na szervusz!

Kezdetben volt a Kávéház. Szellemi otthon, remekművek, barátságok, anekdoták, sőt legendák születésének helye. Aztán 1948-ban bezárták őket, mert a gondolkodás és a beszélgetés veszélyes dolog, a művészet meg gyanús. Helyette ott a presszó, gyorsan fel lehet hajtani egy szimplát, a berendezés zsúfolt, hogy jól lehessen hallani, miről beszélnek a szomszéd asztalnál. A jobb híján itt tanyázó, nem „vonalas” íróknak pedig jó, ha jut átírás, feljavítás, gyerekeknek szóló rádióműsorok barkácsolása ("negyven percből nyolc percet"), csasztuskaszerzés, „népművelő” előadás. Ködlovagok ők is, de nekik nem adatott egy békésebb kor, hanem olyan, amikor rettegni kell, hogy kinek mit mondtak, mit írtak le, és melyik éjjel viszik el őket.
Ezekben az írásokban zseniálisan egybegyúrva van benne mindez: a csillogó propaganda mögötti iszonyatos nyomor, az állandó félelem, ostobaság, de ennek elviseléséhez sok humor, bölcsesség, emberség. Szórakoztató, elgondolkodtató és sokszor megrázó olvasmány.

Nem is értem, miért idegenkedtem ilyen sokáig Mándy írásaitól. De végre megtört a jég! Ez valami isteni volt. Most már biztosan beiktatok tőle gyakrabban valamit. Utánozhatatlan a stílusa és az életszerűsége.

Ismerkedés volt Mándyval, akinek egyszerűen nem tudok a nevére úgy gondolni, hogy ne Esterházy hangján szólaljon meg a fejemben, az ő szeretete alapozta meg az én szimpátiámat is. Nekem nagyon közel áll ez a nyelv és elbeszélésvezetés a Termelési-regény világához, a Turcsányi-Tomcsányi összecsengés is csak rátett erre egy lapáttal. Ahogy a Termelési-regénnyel szemben a kritika fő problémaként emeli ki, hogy annyira a kortárs, hétköznapokban létező nyelvre, hangsúlyokra reagál, ezek pontos ismeretére apellál, hogy az idő múlásával az olvasók már nem érzik minden mondat pontos súlyát, nem érezhetjük, hogy ezek milyen precizitással lettek felépítve. Sok ilyen finom rezdülést megértettem, viszont gyakran olyan érzésem volt az olvasás közben, hogy az adott passzus igazi szépsége rejtve maradt előttem.

Szerettem

7/10