Csutak ​és a szürke ló (Csutak 2.) 80% 80 csillagozás

A Csutak és a szürke ló megszületését biztosan nagyban inspirálta Mándy vonzódása az állatfigurákhoz, hisz hálás is ez a karakter, amely tulképp itt szimbólummá fejlődik. Az ’50-es évek gyermektörténete, amely már majd környezettudatos, tiszte romlatlan lélekkel védi a gyengét, magatehetetlent, az időset, a kiszolgáltatottat. Mándy valamelyest bizonyára igyekezett eleget tenni a gyermek-kamasz olvasók igényeinek is, de műve végül általános érvényűre sikeredett . Ez is lehet akár igazi karácsonyi történet, hisz dominál benne az érzelem, a szeretet. Én érintett lévén nem tudok elvonatkoztatni Emmától, ezért már a felénél bőgtem.

Minden látszólagos realizmusa ellenére nagyon szép, lebegő, impresszionista történet és szöveg a Csutak és a szürke ló.
Itt van Csutak, aki sokszor nem is tud a saját története főszereplője lenni, mert mások kiközösítik vagy a saját érzései tartják vissza, a főszereplő sokkal inkább Csutak érzése a szürke ló iránt, sokkal inkább ez fogja össze az eseményeket, mint a valóban megtörténő dolgok. A regény fele álmodozás és játék (Csutak és a többi gyerek játékaik közben mindig a valóságon kívül járnak), magából a valóságból pedig film készül. Szabad világ ez, Csutak szabadon járkál a saját maga által megélt világban (ami néha történetesen maga a valóság) – ha valahogy le lehet írni a gyerekkort, akkor szerintem így, ahogy Mándy itt tette.
Minden kegyetlenség vagy valóban rossz esemény nélkül is egy eléggé szomorú világ ez – Csutak sodródásának, kívülállásának, kiközösítésének és ügyetlenségének folyamatosan felvillanó képeiben látszik az az igazi szomorúság, ami mindig az ember mellett van.
De mindezek mellett és elsősorban ott a fő mondanivaló is: a szürke ló megmenekül.

Ez kimaradt gyerekkoromban. Talán jobb is, mert akkor nem biztos, hogy felismerem mennyire felnőttek ezek a gyerekek. Mindegyikük igen jól felépített karakter. Különösen a címszereplő, a romlatlan gyerek, a leendő tipikus felnőtt balek, akit minden kényelmetlen helyzetben előtérbe lehet tolni, s éppoly könnyedén lehet félretaszigálni ha a dolgok jól alakulnak. Az ilyen Csutak félék egy kissé örök gyermekek, akik túl őszinték ahhoz, hogy boldoguljanak a világban. És mégis, bár őket rugdalják a legtöbbet, mégis ők a legoptimistábbak.

Sok értékelővel ellentétben gyermekkoromban nem olvastam a könyvet. Meglehet, hogy akkor nem tetszett volna nekem sem, leginkább azért, mert nem volt meg bennem a gyermeki fantázia, vagy ha igen, jó mélyre elbújt… Most viszont egy kihívás részeként pár óra alatt olvastam ki Mándy könyvét, amiről kiderült, hogy régóta ott csücsül a polcunkon, ugyanis évekkel ezelőtt megvettük a lányunknak valamelyik karácsonyra. A férjemnek ez volt az egyik kedvenc könyve gyermekkorában, s mivel neki jó ízlése van, reméltük, hogy a lányunknak is örömet okoz majd az olvasása. Jó választás volt, Csilla is nagyon szerette.
Na, szóval Csutak édes-bús története egyszerre mese és valóság, fantáziavilág és való élet keveréke. Az olvasó pedig ha bele tud helyezkedni ebbe az ide-oda lebegésbe, megkapja azt, amit várhat általában a könyvektől, belefeledkezést egy másik világba. Ahhoz, hogy egy ilyen történetet valaki meg tudjon írni, felnőttként is meg kell legyen benne a gyermeki fantázia, másrészt nagyon kell ismerni a gyermeki lélek működését, apró rezdüléseit. Néha a történet hangulata azt juttatta eszembe, amikor gyerekeket hallok mesélni, „lehetetlen” történeteket előadni, talán ez a titka, ez a fajta tálalás teszi gyermekek kedvenc olvasmányává is.

Az első részt még nem olvastam, ezt viszont gyerekkoromban olvashattam, mert volt egy-két nagyon ismerős rész, de kicsi lehettem még (lóbolondként biztos vagyok benne, hogy megvolt a könyv). Szegény Csutakot nagyon sajnáltam, főleg az elején, amikor mindenből kimarad, mintha ő „kisebb fiú” lenne, mint a többiek. Biztattam is, hogy legyen tényleg erős és mondjon nemet a következő csábításnál, de hát ő is csak gyerek, aki vágyódik a barátságra, a közösségre, még ha „Nemecsekként” is kell leghátul kullognia…

Aztán persze jön a ló, ami mindent megváltoztat, hiszen Csutakban ébred fel igazán a vágy, hogy segítsenek a lónak… A megmentésnél látszik, hogy mennyire gyerekek (tejjel itatni a lovat! :-O), furának találtam, hogy nem egyből a sziget jutott az eszükbe, hanem lakásba-padlásra-pincébe vitték volna szerencsétlen állatot :-D

A filmesek megjelenésével a csapat ismét szakadozni kezd, egyedül Csutakot érdekli ténylegesen a ló sorsa, a többieket becsábítja a felnőttlét, illetve Gézáék világa… Csutak itt is újra hibázik, hiszen ő az, aki legfőképp hangoztatja, hogy ne legyen árulás és mégis elmondja Gézának a történteket, noha Gézán érezhető teljesen, hogy már nem tagja ennek a csoportnak, kívülállóvá vált, Csutak mégis megadja a bizalmat a régi ismeretség alapján neki… Persze a ló voltaképpen jobb helyre kerül, de sajnáltam, hogy a történet végén nem derült ki, mi lett végül (mármint nem tudok nem arra gondolni, hogy ugyan meddig foglalkoztatták azt a lovat és utána mi lett vele, értitek … :-D)

Összességében egy aranyos kis ifjúsági regény, amibe igen szépen van beleszőve az igazi barátság-barátok értéke, a kiközösítés érzése és az összefogás tartóssága…

Ez most kicsit szomorkásabbra sikeredett.
Sajnáltam szegény Csutakot, mert bármit tett, ő mindig csak a kis Csutak maradt, aki kiszolgálja a többieket, és mégis mindig a háttérben marad.
Küzd, gondolkodik, mai szóval azt mondanám, hogy teper, de mégis mind lemarad.
(olyan, mint Nemecsek, csak ő nem hal meg)

Ez egy kicsikét umbuldált értékelés. Jelenleg egy kötetbe szedve olvasom a Csutak-történeteket, de logikailag jól megokoltnak tartom, hogy kötetenként különszedve is feltegyem az értékeléseket. Aztán majd egybe pakolva feldobom az egészet, hátha lesz valaki olyan merész, hogy a négy kötetet végtelen hosszú recenzióját is magáévá tegye. De a bátortalanabbaknak itt van az emberi fogyasztásra még alkalmas rövidebb, cincált verzió.

A második Csutak-történet. Álomszerűbb, néhol szürreális, de döntőn még mindig reális. A történet roppant egyszerű: egy fuvarosnő meg akar szabadulni kiszolgált, sovány, szürke gebéjétől, akibe Csutak beleszeret, megmenti és elrejti ide-oda, de az események végül elsodorják a paripának egyáltalán nem nevezhető pacit.

Mivel a könyvnek, ugye, van előzménye, adja magát az összehasonlítás önkéntélen kényszere. Ahogy az első résznél írtam, Csutak egy csetlő-botló, mély érzésű, de gyenge akaratú figura, aki a tápláléklánc legalján vegetál a kis szép lelkével. Itt azonban történik vele valami. Nem nagy dolog, de határozottan megfogható: Csutak bár egyéniség volt eddig is, jellemmé is lesz. A ló iránti szimpátiája, a gondoskodás kényszere, az elrejtés, a táplálás szükségszerűsége határozott döntéseket vált ki belőle. S bár a többiek szemében Csutak még mindig csak olyan kis vállon veregetős Csutikám, az eseményeket, ahol kompetenciája, már Csutak irányítja.

A történet voltaképpen önállóan is olvasható, de mégis onnan folytatódik, ahol az első kötet abbahagyta. Csak mégis máshonnan: az eddigi barátokat szétszórta, elsodorta az élet, emlékké, nosztalgiává váltak. Az első kötet eseményei pedig bevonultak a Nagy Történetek sorába. Ebben a kötetben is vannak barátok, de valahogy színtelenebbek, szürkébbek, névvel is névtelenek. De kétségtelenül ott vannak Csutak mellett.

De Csutak továbbra is magányos. A szürke ló iránti felelősségvállalás, a gondoskodás kényszere, a szeretet egy magasabb szintre emeli Csutakot, de a magánya ettől nem oldódik. Viszont amíg az első kötetben az öreg deszkakerítés volt a partnere, addig itt a már egy élőlény, a ló válik azzá.

A történetben felbukkan a Csutak szemében legendássá nőtt alakú Színes Géza. Az alakja azonban már nem az a nemes, nagylelkű figura, aki az első kötetben volt. Mándy csudálatosan érzékelteti, hogyan szakadnak el egymástól a srácok. Csutak még kapaszkodik a régi kapcsolatba, de Géza már egészen máshol tart, számára a múlt nem legenda, a múlt alakjai nem a Nagy Barátságok, hanem csak vállon veregetni való, felületes figyelmet érdemlő díszletek. Színes Géza már képtelen megérteni a szürke ló dolgát, a reakciója a lesajnálás. S bár ez persze roppant fájdalmas, miközben idegenkedünk a színésszé lett Géza felnnőttsége felett, be kell látnunk, hogy Csutak dolga ezzel a szürke lóval, bármilyen heroikus küzd, bármilyen nemes céljai és motivációi vannak, halálra ítélt és felesleges. Így bármenyire visszatetsző Géza reakciója, igaza van a tényeket illetőn. Amiben nincsen: már képtelen megérteni Csutakot. Nem azonos a világ, amiben élnek. Az a jelenet, amiben ez egyértelműen kiderül, szerintem testvér-jelenete finomságban, fájdalomban, apró rezdülésekben a Nagy generáció című film azon zseniális jelentének, amikor az Amerikába disszidált Réb (Cserhalmi György) és Makai (Eperjes Károly) sok-sok év után újra találkoznak egy pesti kocsmában. Barátok voltak, de Réb gyakorlatilag itt hagyta a niemand Makait, és nélküle disszidált. Az elmúlt évek azonban überelik ezt a jellemtelenséget, marad a Nagy Múlt. Cserhalmi és Eperjes valami zseniális ebben a jelenetben! No, valami ilyesmi kis finomságokat hoz Csutak és Géza jelenete, amikor az előbbi beavatja az utóbbit a ló történetébe (lásd alább az idézetet!) Az árulás Csutakék esetében is szerves része a kapcsolat alakulásának: Géza elárulja a lovat, így Csutakot is. A saját jelenlegi céljai fontosabbá válnak, mint amennyire régi barátságuk fontos számára.

Csutak új barátai sem az igazi barátok. Azért nem, mert bár engedelmeskednek neki, de Csutak céljai nem az ő céljaik. A ló nem a barátjuk, nem megmenteni való élet, mindössze egy izgalmas buli. Amikor Géza és a filmesek megjelennek képben, az új barátok céljai az idealizmustól a realtások felé fordulnak. A ló értelmetlen, mert eleve bukásra ítélt bújtatgatása semmiben sem különbözik az azonnali színészi álmoktól, a forgatókönyv-írástól vagy a kaszkadőrségtől, amikkel a barátok pár napon belül előállnak, bízva abban, hogy pusztán annyi elég lesz a megvalósításhoz, hogy Csutak ismeri Színes Gézát. A Csutakban munkálkodó idealista naivitás a kapcsolat jegyében serkentett tevékenységre. A barátokban munkálkodó naivitás pusztán a felemelkedést, a materiális célok elérését kívánta. Ezáltal Csutak minden naivitása ellenére magasabb erkölcsi kategóriát képvisel. De persze erkölcsi magasság ide, materiális célok oda, a naivitást bebukja mindenki, egytől egyig. Csak Csutak legalább szimpatikus mindvégig.

*
A Csutak és a szürke ló jó könyv. Nem egyenletes, a befejezése például kicsit ok és cél nélkülien szürreális, de ennek ellenére kedves, pompásan megírt regény. Erre is igaz, mint az első kötetre: nincs gyerek és felnőtt irodalom, csak irodalom van. Annak ellenére, hogy vélem, a mai tizenévesek nem tudnának mit kezdeni ezzel a könyvvel. Szóval ez szürke lovas történet a kapcsolatokról szól. A viszonosság fontosságáról. Arról, hogy egyoldalú kapcsolat nincsen, mert az nem kapcsolat. Szegény, lúzer Csutak megpróbálja mindenfelé belepakolni a teljes mivoltát a kapcsolatokba, a barátai, a ló, Színes Géza felé, de sehonnan nem kapja vissza a töredékét sem annak, amit belepakolt. Leginkább még a barátaitól jönnek vissza figyelem- és szeretet-csomagocskák. Csutak viszont a lóra és Gézára koncentrál. Rossz az orientáció, és emiatt Csutak csalódott is lesz. A ló és Géza, más-más okból ugyan, de gyakorlatilag se sem sz@rják őt.

Szóval olyan ez a regény, mint a hagyma: lehúzunk egy réteget, és mindig újat találunk alatta. Az első rész sem fikázható, de ez mélyebb, fontosabb, és egyáltalán nem nehezebben fogyasztható, mint az az volt.

A Csutak és a szürke ló filmadaptációját 1961-ben mutatták be. A rendezője Várkonyi Zoltán volt. Bár hangulatában hozza Mándy világát, nézhető, élvezhető film, valahogy mégis olyan kis mozaikszerű, széteső és néhol művészieskedő az alkotás.

Gyerekkoromban már olvastam az egész sorozatot, anyukám ajánlotta, hogy ő mennyire szerette. Nos ő 1955-ös születésű, tehát neki még ismerős, komfortos, kortárs volt ez a világ. Én már-pláne lányként- egyáltalán nem élveztem a szinte félvilági helyeken mozgó gyerekek sztoriját, viszolyogva gondoltam arra, hogy lovakat esznek. Csupán felnőttként tudtam meg, hogy a II. világháború után nagyon más hús nem volt a városokban, és hát Rákosi elvtárs érája sem épp a jólétről szólt. Szóval szegény ló tényleg reálisan veszélyben van.
Felnőtt fejjel se szerettem meg sajnos ezt a regényt. Eljárt felette az idő, szerintem ez nem egy örök érvényű darab, a mai gyerekek ehelyett tényleg szívesebben olvasnak mai gyerekbandás könyveket. Nekem is, mint másoknak, nagyon rossz szájízem volt végig Csutak gyerekbanda-beli szerepe miatt. Rossz érzés volt végig ebbe belehelyezkedni.

Olvasás közben az járt az eszemben, hogy ez nekem Csukás ifjúsági regényeihez hasonlít. Mintha őt olvastam volna. Nem lett volna rossz a történet, de már az elején elkezdett idegesíteni. Zavart nagyon a gyerekek viselkedése Csutakkal szemben. A szemben nem tűntek igaz barátoknak, olyan volt, mintha csak megtűrnék Csutakot. Ez rányomta a bélyegét a történetre számomra. Emiatt nem tudtam élvezni az olvasást.

A könyv a gyerekek szárnyaló képzeletéről, csapat összetartásáról és az állatszeretetükről szól. A főszereplő, Csutak barátaival (csapatával) megmenteknek egy lovat a biztos haláltól.
A történet a gyerekek és ló kalandjáról szól.