Az ​enyedi diák 5 csillagozás

Mándy Iván: Az enyedi diák Mándy Iván: Az enyedi diák Mándy Iván: Az enyedi diák

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2014
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633772843
>!
Forrás, Budapest, 1944
272 oldal · Illusztrálta: Fery Antal

Enciklopédia 4


Kedvencelte 1

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Amapola P>!
Mándy Iván: Az enyedi diák

Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mennyire tetszik ez a szaggatott jelenetekből felépített történet, de már a kétség is jel: végül működik a könyv, magával visz végig :-) Miklós még igen aprócska, amikor először találkozunk, és épp elhagyja Enyedet a bécsi akadémiáért, amikor elválunk, közben pedig nem csak a kisdiák életét ismerjük meg (no jó: rakjuk össze jelenetekből), de kicsit bele-bele nézünk a korba is. Kapunk adalékokat a még régebbi diákéletből (https://moly.hu/idezetek/888721), a vándorszínészek életéből is.

Georgina77>!
Mándy Iván: Az enyedi diák

Tüneményes könyv. Nagyon imádom. Most jöttem rá: lehetséges, hogy ez a történet is a festő Barabás Miklóst ábrázolja? Annyira szívhez szóló sorai vannak. Sok helyütt könnyezni lehetne, annyira keserű, mégis felemelő. Sok ilyen csodára lenne szükség az irodalomban.


Népszerű idézetek

Amapola P>!

– Roppant szigorú volt a fegyelem abban az időben. A diák nem vágathatta le a haját. Nem bizony! Némelyiknek a háta közepéig ért a hajfonata. Azt aztán jól bekente faggyúgyertyával és görbefésűvel a fej közepén leszorította. Jaj, hogy gyűlöltük ezt a hosszú hajat! Hogy gyűlöltük!… De kinek jutott volna eszébe levágatni?… Nagyobb bűnt elképzelni se lehetett volna.

Kapcsolódó szócikkek: fegyelem · szokás
1 hozzászólás
Amapola P>!

– Ó, Istenem, a ruhám… – rémüldözött Flóra kisasszony. – Nem szeretném besározni!
– No de attól aztán igazán nem kell félni – mosolygott a direktor. – Velünk is úgy csinálnak, mint a többi vendéggel.
A hajdúk teknőket vittek a hintókhoz. A hölgyek beleálltak és két gavallér az ajtóig vitte a teknőt. Így aztán nem lett sáros a ruha. Nyeviczkey kisasszony teknőjét Miklós és a direktor vitte.
– Igazán köszönöm – mosolygott a kisasszony.
– Híztál Flórikám – dörmögött a direktor, – akármit is mondasz, híztál.

Amapola P>!

– De ha mondom, hogy farkas volt! Nem is egy farkas, hanem egy egész csorda!
– Nem csorda az, Mihály!
– Hát mi?!
– Falka!
– Jó, hát legyen falka! No, mondom magamban, most légy észnél Mihály! Mert ha összetépnek, nem prédikálsz többet!
– Azért derék farkasok lehettek azok, Mihály!
– Miért?
– Hát, hogy ilyen soká hagytak gondolkozni. Mert amíg te kisütsz valamit…
– No, no, csak várjátok meg a végét! Semmi se jut az eszembe! Semmi! A farkasok meg ugrásra készen. És akkor valami átvillan az agyamon. Megmenekültem! A farkasokra kiáltok. Ante, apud, ad, adversus… És mondom a praepositiokat. Úgy elrohant az egész társaság! Hát így menekültem meg. De igazán! Mit nevettek?

Georgina77>!

A szabó felesége Miklós elé tett egy tejespoharat.
– Idd meg, fiacskám! Jólesik egy kis meleg tej. Csak tudod, az a rajzolás, az a rajzolás… A fejét csóválta, a vállát vonogatta. – Én bizony azt mondom, hogy rendes ember nem csinál ilyet!
– Miért nem, néni? – kérdezte Miklós.
– Hát tudod, fiacskám, nem rendes dolog az ilyesmi. e csak tanulj szép szorgalmasan. Aki rajzol, szaval, vagy verset ír, abból soha az életben nem lesz rendes ember… Van az uramnak egy hóbortos színészismerőse. Örökké az országot járja. Olyan sovány, mint az ujjaim. Hát nem is csoda! Ritkán lát főtt ételt a szerencsétlen. Az is szokott néha rajzolni, meg a színlapot is ő írja. No, meg ő is hordja szét. Házról-házra jár, mint a koldus. Hát élet ez? aztán egyik kocsmából a másikba vándorolnak. És még jó, ha fedél van a fejük fölött. Sokszor bizony a szabad ég alatt alusznak.

70. oldal, 10 fejezet (Forrás, 1944)

Georgina77>!

– No, amice Barnabás, elaludtunk, vagy csak szundikálunk egy kicsit?
A tanító úr nádpálcát szorongatott a kezében.
– Talán fölállnál? Vagy még mindig nem aludtál eleget?
A gyerek fölállt, álmosan hunyorgott. Most biztosan jól elpáhol az öreg, gondolta. Milyen jó, hogy duplabélésű a nadrágom.
– Szóval, te az iskolában alszol. Hát hol is lehetne olyan jól aludni, mint a padban? No, de mit csináltunk az éjjel, amice Barnabás? Talán bizony tanultunk? Az a szorgalom, az a dühös szorgalom…
Miklós hallgatott egy darabig, aztán kinyögte.
– Rajzoltam, tanító úr!
– Rajzoltál? No, hiszen szép dolog a rajzolsá… És aztán mit, ha kérdeznem szabad?
– Karácsonyi lapokat – dadogta a gyerek. – Hogy legyen egy kis pénzem és haza tudjam vinni anyának…
Még akart valamit mondani, de elhallgatott. A csizmája orrát bámulta. Most jön a nádpálca – gondolta.
Csönd volt az osztályban.
Baló tanár úr a fejét csóválta. De miket is beszél ez a gyerek pénzről, meg szegénységről… Igazán furcsa, nagyon furcsa. Elaludt. Mindenesetre meg kell büntetni. Nem tűrheti az ilyesmit.
Aztán a keze mégis a kisdiák fejére tévedt.
– No, mondd csak fiacskám, hm, aztán nagyon szegények vagytok? … No, persze. Hm, ejnye, ejnye. Hát még éjjel is rajzolsz? Olyan karácsonyi lapokat? És kiknek csinálod, mondd csak fiacskám?… Álljanak fel, akik ilyen lapot rendeltek Barabástól!
Senki se állt fel. Abból mindig baj van, ha fel kell állni.
Aztán Varga Józsi mégis felemelkedett, de olyan félszegen, mintha mindjárt vissza akarna ülni. Utána Nagy Géza is felállt. És már állt a fél osztály.
Baló tanár úr összecsapta a kezét.
– Fiacskám, hiszen te vagyont gyűjtesz!… Biztosan többet keresel, mint én, szegény tanító. Mondjátok csak, szépen rajzol ez a gézengúz?
– Különösen koszorúkat! – felelte Varga Józsi.
– Különösen koszorúkat, hm. Miféle koszorúkat?…
Na persze, hát olyan. Nekem is rajzolhatnál valami karácsonyi dolgot. Van egy kis unokám, aztán neki szeretném. Tudod, az unokámnak. Jövő hétre meglegyen!

78-80. oldal, 10. fejezet (Forrás, 1944)

Georgina77>!

Vizi megérintette a karját.
– Elgondolkoztunk, cimbora?
– Csak éppen egy kicsit…
Vizi István elkomolyodott.
– No jó, jó, tudom én, hogy van ez… Ha egy ilyen nagy úr meghívja az embert. Egy főbíró. Hát ez bizony sokat jelent. Nagyon sokat. Előkelő körökben foroghatsz.
Miklós rábámult.
– De miért menjek én előkelő körökbe? Miért? – azt akarta mondani, hogy otthon szeretne élni, anyával.
Vizi elnézően felnevetett.
– Mert ez a módja, pajtás! Bizony, én tudom. Ha nem ismerik a nevedet, semmit se ér a tudományod. Így van ez, elhiheted. Látod, engem ismernek. Most is mennyi látogatóm volt.
– Fontos az? – kérdezte Miklós. – Hát ez, az… – mutatott a rajzára, – ez semmi?… Nem elég, ha jó? Ha tud valamit az ember?

122. oldal, 18. fejezet (Forrás, 1944)

Amapola P>!

– Nem bírtam tovább! El kellett jönnöm!…
Miklós most megpillantja nagyanyát. Ráncos, sültalmaképű öregasszony. Apró, szúrós szeme talán még szigorúbb, mint nagyapáé.
– Persze – mondja anyának, – azt hitted, az csak olyan könnyen megy! Egy kicsit összezördülsz az uraddal és már idejössz!… Az asszony maradjon a férjénél!

Amapola P>!

Magasra emelte a kupát s aztán rázendített.
Ez a pohár bujdosik. Éljen a barátság!
Kézről-kézre adatik. Éljen a barátság!

Kapcsolódó szócikkek: barátság
Amapola P>!

– Ne dobáld úgy a karjaidat, Zalánkám – mondta Flóra kisasszony. – Mindig ripacskodsz.
– Hogy én ripacskodom? Én? Akit egész Erdélyben ünnepeltek? Akinek a kocsija elől kifogták a lovakat, akinek…
– …egy egész veteményes kertet dobáltak a színpadra – kiáltott közbe Fellegvári. – Melyikünk kapott annyi répát, karalábét, mint a derék Zalán? Jelzem, ezek hasznos dolgok, mert ugyan mit ér az ember a virággal? Nem lehet megenni. Bizony mondom, amíg Zalán velünk van, nem halunk éhen!

Kapcsolódó szócikkek: színész
Georgina77>!

Miklós anya segítségével készült a vizsgára. Minden este teleírták a hársfatáblát. Nagyapa a gyerek fölé hajolva figyelte az írást.
– Úgy, úgy, Miklóskám! Csak egy kicsit jobban kerekítsd ki azt a dé-betűt. Tudod, az olyan kövér betű.
– Nagyon elhízott – mosolygott anya. – Duci bácsi! – Ezen jót nevettek. Anya még sokat mesélt a kövér d-betűről.
– Rengeteget eszik. Talán még az ó-betűnek sincs olyan jó étvágya. Tudod, a dé minden este más betűnél vacsorázik. Egyszer az a-betű hívja meg, egyszer az e-betű. Nagyon szeretik a dé-t, mert remek történeteket mesél. Elmondja, hogy milyen nehezen és csúnyán írják le a gyerekek. Rólad biztosan csak jót mondana.
– Hát a betűk élnek?
– Persze – bólintott anya. – Hát nem tudtad? Éjjel mindig beszélgetnek. Csak az emberek nem értik.
– És te érted?
– Én értem. Már többször kihallgattam őket. Persze, nem is sejtették. Különben tüstént elhallgattak volna.
– Így van ez. – mondta nagypapa. – Ez a dé-betű nagy fecsegő. Roppant nagy fecsegő. Az ember igazán nem is hinné. Egyszer az a-betűre panaszkodott.
– Miért?
– Rossz vacsorát kapott. Többet nem is megy az a-betűhöz, nem bizony!
– És az ef milyen?
– Nagyon magasan hordja a fejét – mondta anya.
– Nem is szeretik a többiek. Tudod, nagyon gőgös. Azt hiszi, ő a legszebb, a legokosabb.
Miklós még éjjel is az iskoláról álmodott. Azt álmodta, hogy anyával és nagypapával kézenfogva megy a vizsgára. Egy szót se szóltak útközben, de Miklós mégis olyan kimondhatatlanul boldog volt. Aztán hallotta, amint a dé-betű nagy komolyan megszólal a hársfatáblán.
– Senki se ír olyan szépen, mint a kis Barabás.
– Ki az a kis Barabás? – kérdezte az ó-betű.
– Ejnye, hát nem tudod, ő a legkisebb az iskolában. Az édesanyja érti a nyelvünket. A madarak nyelvét is érti, meg a virágokét is. Bizony, ilyen édesanyja van a kis Barnabásnak. Csak azt nem tudom, miért mondja, hogy én vagyok a legkövérebb betű? Bátyám, a nagy Dé sokkal kövérebb.
Mikor a gyerek felébredt, még elgondolkozott egy kicsit az álmán. A dé-betű azt mondta, hogy anya a virágok, meg a madarak nyelvét is érti. Igaza van a dé-betűnek.
Attól kezdve különös gonddal, szeretettel írta a dé-t.

31-32. oldal, 4. fejezet (Forrás, 1944)


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Abigél
Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
Padisák Mihály: Gyalog Juli
Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Padisák Mihály: A csúcs mindig fölöttünk van
Gion Nándor: Az angyali vigasság
Lakner Artúr: Édes mostoha
Donászy Ferenc: Buda hőse
Móra Ferenc: Rab ember fiai / Mindenki Jánoskája