Metróváros 8 csillagozás

Mandragoria – Bogomolov: Metróváros

Különleges ​kötetet tarthat kezében az olvasó. Reális és szürreális, múlt és jelen, komor és színes képek elevenednek meg a versek és novellák soraiban, amelyek egy kezdő szerzőpáros tollából származnak.
*
Metróváros végeláthatatlanul elnyúló várótermében keveredtek össze leheleteink. Ott találkoztunk, ahol az egyedüllét harsány színpompáját mutatta a közönségnek, ám minden mozdulata csak játékba tetsző volt. Láttuk szótlanul a lebomló falak alkotta mozaikcserép kiigazodását, miközben szilánkok törtek ketté és forrtak össze egyetlen létezővé. Érezni véltük a felemelkedés molekulányi villanását, miképp az igazság is arcot öltött a vágy hevében való beteljesedésnek. Akkor és úgy megfogadtuk mindketten, hogy messze elkerüljük a múlt fantomjait. De most mégis visszatértünk oda, hogy felhozzuk a mélyről a pillanatnyi perceinket, amikor még csak félve mertük kinyújtani kezünket az elfogadás felé; ahogy a szerelvény hangjának sötét tónusait véltük egyre élénkebben hallani a… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Publio, 2012
puhatáblás · ISBN: 9786155340062
>!
Publio, Budapest, 2012
200 oldal · ISBN: 9781300573562
>!
Publio, Budapest, 2012
108 oldal · ISBN: 9781300573562

Most olvassa 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
Dolorien
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros

Ez a könyv a mindössze 108 oldalával cseppet sem az a „kiskönyv/könyvecske” féle-fajta olvasmány. Egyrészt, mert elég érdekes méretei vannak, tehát nagy, másrészt, mert vannak olyan tartalmi elemei, amik meglepetésszerűen találkoznak az olvasóval, és olykor nehezen emészthetőek. Novellák, és versek váltják egymást, többnyire párosával, kétféle szemszögből, kétféle stílussal, egy-egy pillanatot megfogva, abból kiindulva. Sokszor egy apró dolgot olyan részletesen, olyan zamatosan, szépségesen ír le, legyen az a táj, vagy a szél – ugyanis ez a két dolog szinte kimagaslik a sok alkotóelem közül, amit a sorok között megtalálhatunk – , hogy késztetést érezhet az ember a pillanatnyi megállásra. Hogy egy kicsit nézzen körül, vegye észre a kis dolgokat, amelyek éppúgy a világ részei, mint bármi más monumentális dolog. A tájleírásokban távolról közelít, egyre több a megszemélyesítés, s azok történetének kifejtése. A csattanó, ahogy egy novellában is, természetesen megtörténik a vers-novella csokor végén is. Az utolsó novelláé a „mindent visz” szerep, övé a cím, a borító, s a fülszöveg is, bár utóbbi teljesen összeköti az egészet. Mondhatni tökéletes, mégis voltak túl valótlan befejezések, amik ugyan szépek, de túl szépek, hogy igazak legyenek. De ez a legnagyobb, s egyúttal elhanyagolható probléma. Maga a fogalmazás már elvonja mindenféle „ízlések és pofonok” szerű nemtetszésről a figyelmet. Gondosan alkotott mondatok, melyeket mesterien formált szavak alkotnak. A történetek tematikája széles skálán mozog, a szerelem papírra vetésétől az élve boncoláson keresztül az őrangyalig, melyeket egy erős disztópia zár. Mindenképpen ajánlom, hiszen újabb és újabb gondolatokat ébreszt, akár olyan témákban, amelyekre eddig nem is figyeltünk. Örülök, hogy elolvashattam, most már tudom, mit hagytam volna ki. Mégis, azt hiszem egyszer elég is volt, bár lehet, csak nekem volt sok az az egy-két elkeserítő történet.

3 hozzászólás
>!
bagie P
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros

„s döbbenés-élmény pattan az elmén.”

Nehéz megfogalmaznom a tegnap éjjeli befejezés utáni gondolataimat. Versek, novellák. Voltak amelyek nagyon bejöttek, tetszettek, ütöttek… voltak, amelyeket az én reál-beállítottságú kockaagyam nem feltétlen tudott felfogni, értelmezni :) /persze a hiba az én készülékemben van!/

Ami nagyot ütött:
* „A 426-os alany exisztál…”

Ami tetszett (top3 – többet is tudnék felsorolni :))
* Metróváros (II., az utolsó novella)
* Látomás
* Őrangyal

Nagyon szépen köszönöm, hogy utazókönyvként @Mandragoria által eljuthatott hozzám. Kívánok még sok-sok írásélményt…hogy még sok hasonlót legyen lehetőségem olvasni!

2 hozzászólás
>!
Christine_
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros

Kivételesen a verseket a szívembe zártam, a novellákat meg elolvastam, és úgy is maradt.
Pedig általában fordítva van, a novellákért rajongok, a versekért kevésbé.

2 hozzászólás
>!
moncsicsi83
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros

Örülök, hogy olvashattam a könyvet, ritkán olvasok ilyen kötetet, ahol versek és novellák is találhatóak. A versek nem igazán tetszettek, de a novellákból van amelyik igazán megfogott. Az egyik a Remény, a másik meg a Metróváros, habár a vége olyan hirtelen lezárt volt, olvastam volna még…

2 hozzászólás
>!
Aurora_Serenity_White I
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Tetszett, hogy nem csak novellákat, vagy verseket olvashatok e kötetben. Jól kiegészülnek az egyes történetek és a versek.
Leginkább két novella érintett meg: Szétzúzott sorsok és Remény. Az ezekhez hasonló írásokat olvasva mindig rájövök, hogy nem becsülöm meg eléggé azt, aki pedig megérdemelné.
„A 426-os alany exisztál”- majdhogynem egy lélegzetvétellel olvastam végig. Egyszerre döbbentett meg és borzasztott el az orvos kegyetlensége.
Örülök, hogy olvashattam a könyvet.

3 hozzászólás
>!
Filippino P
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros

Ez az értékelés/csillagozás nem olyan ímmel-ámmal haloványan annyi, amennyi, hanem elég széles skálán mozgott a benyomásom. Erős végletesség volt jellemző rá. Hol felkiáltottam, hogy ők zsenik!, hol meg felfordult a gyomrom a felkavaró történetektől. Szó szerint néhol a mennyben éreztem magam, néhol a pokolban.
Kedvet kaptam az angyalokhoz, a szerelemhez-gigantikus, túlvilági, és akár sejt szinten-, a gyönyörűséges leírások elképzeléséhez. Aztán jött egy „nem számítottam rá” zuhanórepülés, gyilkos hajlamú apa, élveboncolás, és ezt az én idegrendszerem nem bírja. Tudom, hogy ez is benne van a világban, de épp ezek miatt nem nézek pl. híradót. Mert nem vagyok kíváncsi az ilyenekre.Így is annyi félelem, kényszer van az emberben, hogy jobban szeretek inkább töltekezni, erőt meríteni.
Visszatérve a szerzőpárosra: minden elismerésem, és maradok a véleményen: tökéletes, lenyűgöző írás, tehetségesek,zsenik!

2 hozzászólás
>!
Szelén 
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros

Nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet.
Egyszerre elgondolkodtató, fájdalmasan szép, nagyon erős atmoszférájúan nyomasztó, gyönyörű, nem mindennapi szereplőkkel, akik rengeteg érzelmet kavarnak fel. Legalábbis bennem. Sok apró történetet kap az ember, sorsok sejlenek fel.
Egyszerre sokkol és egyszerre reményt adó.
Egyszerre ijesztő és megnyugtató.
Volt, amit nem értettem igazán (Baktérium), volt amit nagyon is értettem (A 426-os alany exisztál).
A könyv külsejéről is írnék pár sort. Nagyon tetszett a borító, mind a színek, mind a kép tökéletesen visszaadják a történetek hangulatát. Tetszett, hogy az oldalszámokból látszik, mennyi oldalt olvastunk már el az egész könyvben hol tartunk éppen.
Kedvencem: a Cseresznyefavirág és a Metróváros II.
És ami nem tetszett: hogy nem tüntettétek fel, hogy melyiket melyiktek írta. De utána néztem a neten, onnan tudom, melyiket ki írta. Menetközben viszont rájöttem, nem is kell tudnom, a történetek, mintha beszélgetnének egymással, egymásba fonódnak, így alkotnak egészet, úgyhogy zseniálisan van összeszerkesztve. A versekért meg külön adnék egy csillagot:)

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
cassiesdream

Sáros az út, ami a bizalom ösvényén vezet, gyakran félreértett félszavakból összetákolt kövek állnak akadályt.

59. oldal

>!
Christine_

ELÉG

Közelebb, közelebb!
Szívedet fölteszed!
Legyél!
Nyavalyogsz? Tagadod?
Padig majd ragadok
beléd.
Nem indulsz utadon?
Rózsákat hullatok
eléd.
Akarod. Lépkedel.
Tűsipkás széleken
nehéz.
Megfordulsz, megtorpansz.
Vércsepped elporlaszt:
elég!
Érint'lek, csókollak.
Elér a hódolat.
Emészt.
Letépem ruhádat.
Árnyék lesz utánad.
Fehér.
Ordítasz, nem hagyod.
Pofámba megkapom:
szemét!
Megütlek, elterülsz.
Testem már felhevült.
Kemény.
Enyém vagy. Azt adod
megint, mit akarok.
Elég.

27. oldal

>!
Christine_

A világról akart írni, de nem jutott eszébe semmi olyan, amit érdemes lett volna papírra vetni.

30. oldal

>!
Christine_

Holdszőtte kabátban megfáradt ajkunkból
allegóriát csókolunk…

>!
Christine_

KÖRFORGÁS

Szemed sarkából elém dobod a jövőt.
Az álmaidról zuhan hirtelen.
És ahogy cseppfolyósra tör' a pillanat,
színtelenre változik mindenem.

Majd csizmában járunk cseresznye-szirmokat,
és Nap olvaszt pulóver-szíveket.
Zefírsúly szabadít meleget kezünkben,
míg lelkemet lilára színezed.

>!
cassiesdream

Mosolyod árnyékként ragyog a sötétben,
Idegpályám közt ring a gondolat:
Feketén dübörög benned az érzelem,
szavunk lánca hamuvá fojtogat.

67. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ladik Katalin: Ikarosz a metrón
Neil Gaiman: Sosehol
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034
Benedek István Gábor: Földalatti-történet
Andrej Gyjakov: A fény felé
Andrej Gyjakov: Vissza a sötétségbe
Tokió Kalen: Rémmetró 2.
Hárs László: Pipapó, gyere velem metrózni!
Tokió Kalen: Rémmetró 3.