Értékelések 1

Melodía >!
Mandics György: Temesvári Golgota

A második részt olvastam, arról a vélemény:
Szerettem, bőven ért annyit, mint egy történelemóra, mert az író többféle szemszögből is megközelíti az eseményeket. Érdekes, de nagyon nehéz olvasmány, főleg az elején. Néhol kissé durva, bár lehet, ezt csak én gondolom így. Akit érdekel a téma annak ajánlom, de alaptudás nem árt hozzá, és jobb az elejéről kezdeni.
Vannak benne humoros részek is, ezekből az egyik kedvencem a rádiós és a polgármesternős volt. Illetve amikor a Jugoszláv konzulátussal beszéltek, azon is halálra röhögtem magam, habár nem tudok se szerbül se románul, de az a mix amit összehordtak akkor is vicces volt.
A forradalmat imádtam, annyira jól le volt írva a hangulata, hogy teljesen olyan volt mintha én is ott lettem volna.
Egyedül a román kifejezések voltak kicsik furák számomra, mert a kiejtésről halvány lila gőzöm sincs, így valószínűleg rosszul olvastam őket, mert a neveket is csak tippeltem, hogy mégis hogy van eredetileg. Amúgy jó, mert amiket mondanak azok le vannak írva magyarul is (az „erőszakmentesent” szerintem egy életre megjegyeztem románul is, az szerepelt a legtöbbet :D).
Y.-ék bandája a kedvencem a legelejétől. Ő maga is érdekes figura, kár, hogy kevés dolog derül ki róla.