Boldogtalanság ​az Auróra-telepen 29 csillagozás

Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Mindenkit megmért, és senkit sem talált elég nehéznek. Éles és csúfondáros pillantást vetett a világra, mire a világ összecsinálta magát, és szépen bevallott mindent. Így aztán ezekben a történetekben pont olyannak látszik, amilyen. Rémületesnek és nevetségesnek. Istennél a kegyelem, tréfálkozunk vele, mint a bíró egy nem létező viccben. És tényleg lehet nevetni, igaz, csak befelé, mozdulatlan arccal – a szerző vélhetően attól tart, a sírást esetleg nem találnánk elegánsnak. Hősei úgy merülnek el a Semmiben, mintha a „Heidegger” egy menő fitnesszterem neve volna, a boldogtalanság pedig csak a szórakozás finoman perverz, trendi fajtája. A gonoszság mint esztétikai kategória? Ugyan. Ez a könyv tele van megértéssel. Ne mondják, hogy nem szóltam – nagy, realista írót köszönthetünk Mán-Várhegyi Rékában. (Németh Gábor)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: JAK-füzetek

>!
József Attila Kör / PRAE.HU, Budapest, 2014
220 oldal · ISBN: 9789638847898 · Illusztrálta: Deák Panka

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
balagesh IP
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Basszus-könyv.
Basszus, hogy ezek százszor lerágott témák. Basszus, hogy mégis friss tud lenni. Basszus, hogy ilyenekkel csak a Nők lapjában foglalkoznak. De basszus ezek bárhova beférnének. Basszus, hogy megintcsak a nőkről van szó, a fickók meg csak vázlatok. Basszus, mennyivel hihetőbbek ezek a nők a szokásosnál. Basszus, megint ezek a hétköznapi drámák! De basszus, itt azért senki nem veszi magát egészen komolyan. Basszus, ez egy jó fej író.

>!
cseri P
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Szerintem nagyon jól ír, és ha ezt olvastam volna tőle először, biztos követelném azt a bizonyos regényt, ami azóta megszületett, és mint regény, ugyan nem lett túl sikeres, de részleteiben nagyon tetszett. Talán a befejezésekkel van gond, több az ötlet, mint amit ki tudna dolgozni? Nem tudom, de szerettem olvasni. Én mindenképp követni fogom, szerintem bekerülhet a legjobbak közé.

>!
nyerw
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Szóval az van, hogy ez a könyv jó. Nem egyenletes színvonalú novellák, melyek gyakran ugyanazzal a dramaturgiai fogással élnek, hasonlóan kezdődnek (és sehogyan se végződnek), a többségük mégis működik, és még valamiféle összkép is kialakul, amely persze olyan, amilyen. Leginkább lehangoló, de nem krasznahorkai vagy Tar Sándor-i értelemben, hanem Örkény-módra. A szeretettelen viszonyok, tökölésbe, szarba, semmibe fulladó életek viccesen abszurddá válnak egy-egy apró, meghökkentő ötlettől, és ezért nem elnyiszálni akarod a csuklódat, hanem azt mondod: bazmeg. Persze ez a könnyedség látszólagos, a novellákban bemutatott életmozaikok legalább annyira biztatóak, mint egy Borsod megyei iparváros lakótelepének játszóterén egy félig leszakadt, rozsdás láncú hinta.

A szerző bátran vállalja a szövegben az undorító-faktort, amihez hasonlót Tar Sándor Szürke galambjának nyitójelenetében olvastam, a családi ebédnél, még mielőtt a kiscsaj elkezd vérezni. Ez a zsírszagú panelkonyha- és húgyszagú pesti bevárosi éjszaka-hangulat mégsem a gangon felejtett piros zománcos lábasok világa. Egyrészt eredetibb, másrészt önreflexívebb. A hősök jó része nem a hónalját vakargató proli, hanem értelmiségi, művész, középosztálybeli, felismerik a lelki mocsárvidéket, amelyben élnek, világos számukra emberi kapcsolataik látszatjellege. Így még lehangolóbb az egész.

>!
ppeva P
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Nem tetszett. Jó indítás, sziporkák, jól körülhatározott alakok és szituációk, aztán fölös kanyarok után belehull az egész a befejezetlenségbe. Mintha egy szomszédasszony darálná a nyomorú életét a körzeti orvos várótermében, aztán kinyílik az ajtó, ő következik, felpattan, és te ott maradsz egy valamilyen történettel.
Ezekben a novellákban mindenki boldogtalan és szerencsétlen (jó, már a cím jelezte, mit reklamálok). A vidékről Pestre „felemelkedettek” azért, mert nem találták meg „itt fent” a megálmodott helyüket, de lenézik és gyűlölik azt a környezetet, amiből jöttek (tényleg, vajon miért gyűlöli ebben a kötetben mindenki – kamasz, fiatal felnőtt és felnőtt-felnőtt – olyan mélységesen az anyját-apját?!). A vidéken „ragadtak” pedig vagy lúzerek, de nem veszik észre, vagy lúzerek, és annak is érzik magukat.
Egyébként meg nem szeretem, mikor egy mű altesti funkciók (és itt nem a szexre gondolok) elemzésével próbál meghökkentő vagy érdekes lenni. Attól nem lesz egy alak lúzerebb, hogy megy a hasa, az még a boldogokkal is előfordulhat.

2 hozzászólás
>!
bodnarnoemi
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Amire számítottam: egyedi stílusú, borongós-melankolikus történetek, melyektől szomorú leszek, de nem fogom bánni.
Amit kaptam: javarészt unalmas, semmitmondó írások, nem túl izgalmas stílus.
Bánt, mert a kedvenc kötetem lehetne, bánt, mert olyan sok van benne. Ráadásul nagyon érzékletes portrékat lehetett volna festeni a novellákban felbukkanó emberekről.

Nem az a baj, hogy befejezetlen, bús történetek. Nem az a baj, hogy a figurák nem szerethetőek. Még csak nem is az, hogy üres az egész, hanem hogy nagyon nagyon unalmas.

>!
blackett
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Ez egy nagyon tisztes első kötet, annak ellenére, hogy a szerző ismeretlen okból ragaszkodik ahhoz, hogy minden egyes elbeszélés vége előtt fél oldallal behúzza a kéziféket.

>!
Jenci_néni
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Évek óta próbáltam megszerezni ezt a könyvet. Azóta, amióta valahol olvastam belőle egy részletet.
Az egész pont olyan volt, mint az a részlet – nagyon izgalmas, kicsit groteszk, néha irtó vicces.

>!
odri
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Hónapok teltek el azóta, hogy olvastam, és azóta is vannak képek, amik bevillannak. Eszembe jut egy történet, és arra gondolok „ki is mesélte?”, aztán beugrik, hogy a Mán-Várhegyi.
Annyi minden történt olyan pontosan, és jól láthatóan, érthetően; beszippantottak a novellák. Eleinte. Mert egyszercsak azon kaptam magam, hogy elfáradtam a talán védjegynek szánt hirtelen befejezésektől. Ahogy itt előttem már mondta blackett: „a szerző ismeretlen okból ragaszkodik ahhoz, hogy minden egyes elbeszélés vége előtt fél oldallal behúzza a kéziféket”. Ettől válik igazán monotonná. Mintha a tét elveszne, hiszen az nem megoldás a „mi legyen a vége?” problémára, hogy egyszerűen kihagyja. Emiatt már kevésbé lelkesen olvastam, és nem is hagytam, hogy beszippantsanak. Kár.

>!
TomSawyerhúgaOlvas
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Jól ír, mindent tud az emberekről, bár sokáig azt lehet hinni, hogy csak a nőket ismeri, de nem. A férfiakat legalább annyira. Ismer és kiismer mindenkit és mindent, az alattomos kis hétköznapi játszmákat is. De ez mind kevésbé szokatlan, mint amennyire meglepő a humora. Ritka a magyar prózában ez a fajta szikár, kopár humoros, ironikus hang. Most láttam a szerző forgatókönyvéből készült Egy nap című hibátlanul zseniális filmet a moziban (NÉZZÉTEK MEG!), na ott ugyanezeket az erényeit villogtatta.

>!
maszi
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

Szerintem fantasztikus. Eleinte nehezen rázódtam bele, de aztán hamar megtaláltuk a közös hangot. Volt egy pont, a Bűz című novellánál, amikor le kellett tennem, annyira megrázott. De szeretnék még ilyen köteteket olvasni Rékától!


Népszerű idézetek

>!
encsy_eszter

Újra és újra megdöbbent a felismeréstől, hogy ő egész életében azért félt a visszautasítástól, mert azt remélte, hogy ha eléggé fél, akkor elkerülheti.

28. oldal

>!
Szelén

Mao elnökről hallottam, mondja a holdfényben csillogó Tibi, hogy irtózott az angol vécéktől, és kizárólag a puszta földre volt hajlandó szarni. Szerette személyesen elásni a végterméket, nehogy az imperialisták kezébe kerüljön.

92. oldal, Jövőre az Adriára megyünk

Kapcsolódó szócikkek: Mao Ce-tung
>!
egyszerű_teremtés

Pedig bennem megvan a szándék a megbocsátásra. De ahhoz idő kell. És még akkor sem garantált.

107. oldal, Idegenek az éjszakában

>!
blackett

A férjemhez fordulok, ma az az első mondatom, hogy álmomban az a focista, a Messi voltam, ő rám néz és mosolyog. Jól esik neki. Úgy érzi, ez olyan, mintha vele álmodtam volna valami szépet.

67. oldal, A csatárnő bal lába életveszélyes

>!
believe P

Közhely, mégis rendre rádöbbenek, mekkora feladat éppen annak lenni, aki vagyok.

>!
egyszerű_teremtés

Az egyetemi hallgatók ostobasága egyre jobban lehangolt, és rendre azon kaptam magam, hogy szeretném megszégyeníteni ezeket a nagyra nőtt óvodásokat. Egyáltalán nem voltak tudatában annak, hogy mennyire el vannak veszve.

37. oldal, Két puha pofon

>!
encsy_eszter

– Én depressziós vagyok, ő bulimiás – mondta a nővérem.
– Klassz – válaszolta a fiú.

17. oldal

2 hozzászólás
>!
egyszerű_teremtés

Hosszú évekig tartott, amíg Laci elérte, hogy csak az ünnepekre kelljen hazajárnia. Erre az anyja fogta magát, megöregedett, egészségügyi problémái támadtak, és most már haldoklik is.

107. oldal, Idegenek az éjszakában

>!
Eszteranna_

Szép kislányok voltak, szőkék, arányos testalkatúak. Ki volt festve a körmük, az arcuk. Látszott, hogy semmi jó nem vár rájuk az életben.

15. oldal - Viszlát, kamaszkor!

>!
believe P

– Nem tudok felkelni, nem tudok aludni – mondta Mária a telefonban –, rettenetesen szenvedek a meleg miatt. Testileg is nehéz, de lelkileg százszor nehezebb. Nem múlik az érzés, hogy egyedül vagyok, egyedül maradok, és hogy mindennek vége.

53. oldal, Mária nem bírja a meleget

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Simon Róbert (szerk.): Mai perzsa elbeszélők
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros
Móricz Zsigmond: Égi madár
Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak
Palotai Boris: Pokróc az ablakon
Galgóczi Erzsébet: Bizonyíték nincs
Lev Tolsztoj: Bál után
Rūdolfs Blaumanis: Tavaszi fagy
Jack London: Országúton
Mihail Solohov: Doni mesék