A ​szépség vonzereje 0 csillagozás

A leány termetre oly sugár, mint az apa, aranyozott viszfényű szőke hajjal; a bőr fínom s át-
látszó, valóban elragadó csodaszerű rózsás testszínnel; szemei kékek valának, de egy árnyalat-
tal világosabbak, mint apjáé, tekintete nyílt, egyenes, azonban egyszersmind tartózkodó,
bársonyos, átható és fényes volt; az arcz a domború homlokkal együtt tökéletesen tojásdad, az
orr egyenes, az ajkak ívezettek; igen karcsú termetével oly módon hordozta fejét, hogy még
nagyobbnak látszott, de mind a mellett semmi komolyságot nem kölcsönzött az vonásai és
mosolya rendes kifejezésének, mely maga volt a nyíltság és szelidség.

3-4. oldal

Ő itt volt mellettem, gyöngédsége vígasztalt, fentartott. Volt az életben elég keresztem, elég szenvedésem, bosszuságom s elég méltatlan-
ságom is; én is ki valék téve, mint mindenki a jogtalanság, igazságtalanság s árulásnak, és
nem egyszer mentem haza elcsüggedve, méltatlankodva, de soha se méltatlankodásom, se csüggedtségem nem állhatott ellent e gyermek mosolyának.
Egy fiú talán ugyan e hatást
gyakorolta volna reám, mondhatnátok. De én nem hihetem.
Ő szórakoztatott volna, elfoglalta
volna szellememet, de nem hatott volna meg talán s nem töltötte volna be szivemet úgy, mint
ez oly ragaszkodó és oly gyöngéd kis leányka, mert ő a szeretet által nyert meg; az által tart
fogva most is, és gyöngédségeért szeretem őt oly bensőleg, oly véghetetlenűl.

13. oldal

– Az élet csakugyan igen keserves, szomorú állapot? – kérdé. – Nem nyomorúlt ostobaság-é,
hogy az ember soha se teheti azt, a mit akar, soha, mit szive, lelke óhajt, hanem kénytelen
számot vetni a hitvány érdekekkel, és akarata ellenére higgadtan gondolkozni. Mert, fájdalom,
az érzelem és ügylet, két különböző dolgot képeznek a földön.

172. oldal