Szörnyek ​családja 16 csillagozás

Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Valaran U’Chak a küzdővermek rejtélyes származású hőse, az abasziszi arénák királya, a Kobrák bajnoka. Mindene megvan, amit csak egy magafajta gladiátor kívánhat: hírnév, pénz, annyi szerető, amennyit csak akar. Ám amire igazán vágyik, az számára elérhetetlen.

Mindaddig, amíg nem kap egy váratlan ajánlatot. Ezt követően olyan küzdelem veszi kezdetét, amelyben mit sem számít a nyers erő, vagy az évtizedeken keresztül csiszolt harctudás. És az U’Chak sorsát irányító hatalmak nem érik be az életével, ha veszít.

De ha győz… nos, az ár még mindig lehet magasabb annál, mint amit hajlandó megfizetni.

Malcolm J. Hunt, a Bosszúangyal és a Kígyószív szerzőjének harmadik regénye ezúttal nem ősi titkok, vagy epikus háborúk közé kalauzolja olvasóit, a tét azonban most sem kisebb, mint a korábbiakban: a döntés szabadsága, a felelősség súlya és egy család, ami talán Ynev jövőjét is meghatározza.

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Delta Vision, 2018
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952870

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

Noro >!
Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

Amikor magus-regényt olvasok, mindig tudathasadásos állapot kerülget. Az egyik felem önálló regényként szeretné értékelni, a másik pedig a szerepjáték részeként. Malcolm J. Hunt szokás szerint mindkettő alá adja a lovat, hiszen ezúttal is a régi szabálykönyvekből mazsolázott ki olyan ötleteket, amelyekről annak idején senki sem gondolta volna, hogy egyszer jók lesznek még valamire. Megkockáztatom, hogy némi okkal, mivel ezek a témák eredeti formájukban vagy használhatatlanok voltak spoiler, vagy olyan kínosak spoiler, amelyekhez igazzy kalandmester még tíz (ynevi :D) láb hosszú bottal sem akart nyúlni. Bátorság és talán némi önirónia is kell ahhoz, hogy elhiggyük: mindebből egy izgalmas és következetesen felépített regényt lehet írni.

A Szörnyek családja jól vegyíti az intrikus és a kalandozós, a sötéten cinikus és az (anti)hősies magus-regények jellemzőit. A régi nagyok közül az Acél és oroszlán stílusa hagyta rajta legjobban a nyomát. Nem csak azért, mert a két könyv azonos helyszíneken játszódik, vagy mert a regény burkoltan többször is utal a korábbi történet eseményeire. De főleg a mérsékelten cinikus, mégis óvatosan optimista előadásmód idézi fel bennem a klasszikus regényt. Ennek (egyik) kulcsa, ahogyan én látom, egyfajta egészséges szkepticizmus: nem kell vérrel írott malasztnak venni, amit más szerzők korábban már leírtak, de nem is szabad figyelmen kívül hagyni azokat. A történet néhány ötletes jelenete például direkt megkérdőjelezi a magus világának bizonyos “ismert tényeit”.

Hasonló kettősség jelenik meg a két főhős alakjában is. A rejtélyes származású, egyszerű célokért élő gladiátor, bár nem kalandozó, mégis a kívülálló archetípusát képviseli. Az ő alakja a régi szerepjátékos felfogásból ered, bár szerencsére ő sem egészen hagyományos magus-hős. Ez alatt azt értem, hogy nem egy rezzenéstelen arcú, sztoikus, modoros és humortalan figura, ugyanis az ilyenekkel tele vannak a magus-regények. Inkább egy faragatlan, de hibáival együtt is könnyen megkedvelhető karakterről van szó. Az ő gondjaival könnyű együtt érezni, bármilyen extrém alakot is öltenek: család, munka, önkontroll. De magánélete olyan sajátos vonásokkal bír, amelyek akár világpolitikai tényezővé is válhatnak. Itt jön be a képbe hősünk nevelőapja, aki a “bullák & bányajogok" Ynevének megtestesítője, méghozzá rendkívül eredeti módon: legalább három világméretű szervezet tagja, amelyek teljesen ellentétes célokért dogoznak. Amikor éppen nem az inkvizíció vagy az alvilág urainak érdekében jár el, akkor pedig évszázados terveket szövöget az egész emberiség érdekében. És mindeme táphalmaz mellett (ellenére) teljesen hiteles figura, eredeti gondolkodásmóddal – ámbár szerintem nem teljesen százas az öreg. A történet kettejük nézőpontja között váltogat, így hol a kalandozók, hol pedig a diplomaták világába vezet. Én az utóbbit egy árnyalattal izgalmasabbnak találtam, de egyik cselekményszálra sem lehet különösebb panaszom.

Most pedig következzen a szerepjátékos szónoklat. El kell mondanom, hogy míg a Bestiárium és a Summarium idevágó háttéranyagait (vagyis a negatív figurákat és a világot) Hunt szokásos kreativitásával fejlesztette tovább, a regényben megjelenő mágiahasználattal (ami a pozitív hősöket erősíthette volna) nem voltam elégedett. A magus történetében ez az egyik legnagyobb vitatémák egyike: ha az írók nem törődnek a szabálykönyvekkel, akkor van rajtuk sapka, ha pedig túl szorosan követik azokat, akkor nincs rajtuk sapka. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem sincsenek ilyen előítéletek. Ideális esetben valahogy úgy kellene egyensúlyozni a varázstudók ábrázolása során, hogy fel is lehessen ismerni őket, de mégse tudjuk megmondani, hogy a szabálykönyv hányadik oldala is köszön éppen vissza egy adott jelenetben. Ez egy boszorkánynál vagy egy tűzvarázslónál talán nem is olyan nagy ördöngösség, mert nekik megvannak a maguk ikonikus képességei. De ebben a regényben olyan istenek papjai kerülnek a középpontba, akiknek még nincs kidolgozott “mágikus arculata”: a törvény istennőjének, valamint a tudás istenének szolgái. Itt lehetett volna megmutatni, hogyan is élik meg az ilyen elvontabb elvek papjai a maguk csodatévő erejét, és hogy miben különbözik ez más papok képességeitől. Ez sajnos nem történt meg, sőt, egy-két helyen kimondottan esetlennek találtam a papi varázslatok alkalmazását. Kihagyott ziccer. Ez is egy jellegzetes darabja a magus-átoknak: mindig az aquirok, a fekete mágusok és a gonosz istenek kapják az érdekes, új ötleteket, a jó oldal pedig most is szinte ugyanott tart, mint 25 évvel ezelőtt.

1 hozzászólás
Marcus>!
Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

A P.sz. 3700-as évek elején Ifin nagyjából nyugalomban van: véget ért a Zászlóháború, átrendezték az abbitacél piacot, és a Kobrák utódlási háborúja is lezajlott. De a nyugalom csak látszólagos, hiszen a felszín alatt rengeteg erő dolgozik a saját céljaiért. Főhősünk, Ifin talán legjobb gladiátora egy ilyen hatalmi játszmába keveredik bele – hogy pontosan mibe, arról annyit, hogy van köze az aquirokhoz, és szerintem Ynev jövőjéhez is –, és mivel saját bevallása szerint nem egy okos ember, ezért a lehető legegyszerűbben oldja meg a problémákat: szétver mindenkit. Persze ehhez azért kap bőven segítséget is, leginkább az atyjaként tisztelt Dreina-paptól, akinek láttán első pillantásra felszaladhat a szemöldökünk, de tulajdonképpen a MAGUS-irodalom egyik legérdekesebb karakterét ismerhetjük meg személyében.

Hunt minden szinten jól egyensúlyozik. A világ ismert elemeit válogatja össze, és gyúr belőlük olyan elegyet, ami egyrészt önmagában is érdekes, másrészt óvatosan, de előre is mutat. (Meg is indítja a kreatív folyamatokat az emberben, hogy vajon milyen lesz a hetedkor vége és a nyolcadkor (meg a kilenced, de ez már a saját agymenésem).) A karaktereket is úgy rakja össze, hogy mozgatni tudják a történetet, maga a sztori pedig tökéletesen van adagolva, ritkán látok ilyen egyenletesen izgalmas felépítést. És persze ami mostanra már Hunt kézjegyének számít, kezdők és ynevológusok is megtalálják a könyvben a számításukat. Külön kiemelném, hogy más MAGUS-történetekre is van benne több utalás, ami ebben a kánonban nem annyira jellemző.

(Nekem az utószó – amit elsőnek olvastam – külön megdobogtatta a szívem, ugyanis megtudtam, hogy Menden Loandar is szerepelni fog a könyvben. Ő egy NJK volt életem első Rúna magazinjában, a 94-es évfolyam 5. számában.)

A „túlképzett” írókkal szemben Hunt úgy ír jól, hogy közben a szív is megmarad a regényben. Viszont hiányolok a könyvből valamilyen extrát, egy hűha-élményt, ezért – talán túl szigorúan – még nem adok öt csillagot. Ennek ellenére Hunt egyértelműen a kedvenc MAGUS-íróim közé tartozik már.

Van egy olyan érzésem, hogy a MAGUS-irodalmat szinte egyedül cipeli a hátán mostanában Malcolm J. Hunt. Ami egyrészt nyilván rossz, mert ha az „öregek” és az új generáció csak fejenként és évente egy-egy novellát letenne az asztalra, már akkor bőven el lennénk látva MAGUS-irodalommal (megfelelő szerkesztéssel/válogatással pedig évi legalább egy minőségi antológia biztosan kijönne egy ilyen alapanyagból). Másrészt viszont szerencsénk van, hogy ezt egy ilyen kaliberű író teszi. Talán inspirációt jelenthetne ez a többieknek.

A Szörnyek családja nagyon jó regény, régi motorosoknak és ynevi kezdőknek egyaránt.

18 hozzászólás
ftamas>!
Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

Ez a történet meglepett. Nem növeli a kialakult világképet. Nincsenek benne korszakalkotó történések és világmegváltások, viszont szórakoztat és kikapcsol. Amiben talán javulhatna, az a mellékszereplők ábrázolása. Egy két mellékszereplő kicsit szürkének és jellemtelennek tűnik.
Ennek ellenére egy jó könyv, amit nem bánok, hogy beszereztem, valamint továbbra is tartom, hogy a magyar MAGUS legjobb könyvei továbbra is tartják a versenyt a külföldi világregények legjobbjaival.

Külön pozitívum, hogy ezúttal térképet is tettek bele. Legközelebb, remélem teljes Ynev térképet is odabiggyesztik, hogy a teljes legyen a kép.

Vhrai P>!
Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

Malcolm J. Hunt harmadik kötete ismét egy másik szemszögből engedett bepillantást Ynev világába. Az aquirok mindig is egy homályos részét képezték számomra a világrendszernek, most közelebbről is megismerhettem őket. Az eddigiekhez képest talán kevésbé sötét történettel rukkolt elő a szerző, egy kvázi családregényt szorított a M. A. G. U. S. rendszer keretei közé. A történetvezetés rendkívül ötletes volt, kellőképpen fenntartották az érdeklődésemet az éles nézőpontváltások. A karakterek sikerültek most kissé egysíkúra. Mindazonáltal tudom ajánlani egyrészt a M. A. G. U. S. rajongóknak, valamint azoknak is, akik szeretnének ezzel a fantasy koncepcióval megismerkedni. Mivel nincs túlbonyolítva, ez a regény ehhez egy remek kezdés lehet!

https://libellum.blog.hu/2019/06/10/malcolm_j_hunt_szor…

happie>!
Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

Ez az egyik legjobban megírt MAGUS regény, amit eddig olvastam.
Ez nem azt jelenti, hogy a kedvencem lenne, itt a gyerekkoromban megszeretett könyvek teljesen más kategóriát képviselnek.
Amire értem a jó megírást: a fölösleges szóvirágokat szinte teljesen mellőzi, egyáltalán nincs olyan érzésem, mintha egy erotikus regény fiúsra átírt verzióját olvasnám; a történetvezetés világos, nincsenek benne indokolatlan időugrások, fölösleges szempontváltás, valamint lázálomszerű, szétmázolt, érthetetlen részek; a történet érthető.
Nagyon jól olvasható, megfelelően kegyetlen, és nagyon emberi léptékben mozog.

A mágiahasználat kissé el van mázolva, a harci jelenetek nincsenek túlírva, rendesen karakter és történetközpontú a regény, a világot nem kell felépítenie, amire elegánsan támaszkodik is.

A történet gyengéjének a főszereplő karaktereken túli karaktereket érzem mindössze, ők sajnos kevés kivétellel faék egyszerűek lettek: a kalandozók kalandoznak, a városőrök várost őriznek, a tolvajok lopnak.

A plusz, ami a könyvet még szerethetőbbé tette, a tiszteletteljes köszönetnyilvánítás, ami kicsit bele engedett látni az alkotó folyamatokba is.

peterboy>!
Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

Nagyon jó könyv! Malcolm J. Hunt már a Kígyószívvel is betalált nálam, de a Szörnyek családja még azt is felülmúlja. Nagyon izgalmas regény, remélem még sok jó történetet olvashatok tőle!

vrgndr8641>!
Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

Első fantasy könyv, amit a kezembe vettem és nem bántam meg! Kicsit féltem ettől a „világtól”, hiszen nem egy hétköznapi miliő.
Ami legelőször megfogott, az a könyv borítója. Volt benne egy amolyan „el akarom olvasni” érzés. Könyvek „belelapozását” általában az utolsó oldalról kezdem és nagy örömmel töltött el, hogy tartalmaz minden fontos információt (térkép, fogalmak). Mivel nincs még nagy tapasztalatom a fantasy-műfajban, -csak ez a mű-, nekem csillagos 5-ös, mind a szereplők, mind a helyszínek, cselekmények pontos ábrázolása. Főhősünk lélektani fejlődése fogott meg leginkább. Nincs eltúlozva, nincs túlromantikázva. Egy dolgot sajnáltam csak: a végére értem és nem volt több fejezet…!

3 hozzászólás
Theun>!
Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

Az író előző regényei is tetszettek, és mivel olvastam, hogy ez a legutóbbi mindegyiket túlszárnyalja, ezért gyorsan meg is rendeltem a deltánál, két nap alatt ki is olvastam munka után, nem bírtam letenni : )

Szeretem az olyan regényeket, ahol nem Tien Nan Gorduinok oldalak meg fél kézzel mindent, és az író pont jól ábrázolja a szereplőket, a motivációikat, a személyiségüket, hogy a sok sok kisemberből és történetük a végén „epikus” és nagy horderejű események alakuljanak ki. Mindig izgulva vártam, hogy merre vezet a történet, pont annyit adagol, ami még intenzíven fenntartja az érdeklődést. Puhatolózik a lehetséges megoldások felé, mintha tényleg ő is benne lenne a regényben, itt-ott megvillantva Ynev világát.

Nagyon tetszik, hogy felfedezhetőek a szabálykönyvekben szereplő varázslatok/világképek is, és nagyon jól elegyíti az írói szabadság adta lehetőségekkel, hogy még egy egyszerű távoli üzenetváltás is nagyon jól meg van magyarázva, hogy miért nem lehetséges. A tájak, városok ahova a szereplők eljutnak, élővé válnak, vagy az ősi épületek, amik a jelenkor által megvalósíthatatlan módon lettek építve. Jól egyensúlyoz az ilyen „szabályok” között, Sáfár karaktere is zseniális. Nincs leírva sehol, hogy nem lehet ilyen karakter, mégsem jutott eszébe eddig senkinek, de neki igen : )

Egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy ezek a momentumok, jelenetek, karakterek túl lennének erőltetve, tökéletesen belesimult az általam kedvelt Ynevi világképbe (ami ugye mindenkinek más). Azt hiszem nagyon jól ráérzett erre, nem akar homlokegyenest ellenkező irányba menni, vagy „új” dolgokat beleerőltetni Ynevre az írói szabadság jogán, hanem a meglévő korántsem tökéletes alkotóelemek csinosítgatásával és csiszolásával egy igazi gyémántot rak le az asztalra. Zseniális, várom a következő munkát, akármi is legyen, ha Ynevről szól, megveszem. : )

Az előttem szólókkal egyet kell értsek abban, hogy a „jó” oldal varázslatait jobban ki lehetne aknázni, pl egy mentalista szereplő esetében…

Hegedűs_Gábor>!
Malcolm J. Hunt: Szörnyek családja

Hunt minden könyve jobb, mint az előző, egészen más szintre emeli az Ynev világán játszódó regények színvonalát, mint a megszokott, joggal vagy jogtalanul lesajnált „átlag.” Az előttem szólók már leírtak szinte minden lényegeset erről a regényről, így nem szaporítom feleslegesen a szót, csupán annyit tudok mondani, hogy ez egy kib***ott mestermunka. Ennyi.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Noro >!

– Úgy tapasztaltam, Északföldén az emberek hajlamosak mindent a kyreknek és a ryekieknek tulajdonítani. Ha jó, akkor biztos a kyrek építették. Ha rossz, akkor a ryeki démonok.

45. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Hernád Péter: Hollóember
Stephen Paul Thomas: A csend kezdete
Acsai Roland: Jin és Jang
Carlos Forester: Veszélyes küldetés
Acsai Roland: Szívhajítók
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
J. R. Ward: Megsebzett szerető
David Gemmell: Éjféli sólyom
Erin Hunter: Hív a vadon