Bosszúangyal 13 csillagozás

Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

A hetedkor első évezredének alkonyán Erion rontásérseke kalandozócsapatot küld a Quiron-tenger déli partvidékre egy elfeledett sírban rejtőző, különös csatabárdért. Bár sikerrel járnak, az ereklye makacsul őrzi titkait, és a kalandozók hosszas viszontagságok után kénytelenek rádöbbenni arra, hogy léteznek rejtélyek, amelyeket nem halandóknak szántak a teremtett szférák alatt, és amelyekre csak az deríthet fényt, aki az életével fizet értük…

Malcolm J. Hunt első regényében korokon át követhetjük az ősi ereklye történetét, a jogos bosszú megannyi formáját, a fegyverrel kapcsolatba került népek és fajok harcait – Ryek démoni elnyomásától, Kyria dicsőséges időszakán és az első emberi civilizáció, Cranta birodalmának fénykorán át az óidők szörnyetegeinek homályba vesző múltjáig.

>!
Delta Vision, Budapest, 2016
328 oldal · ISBN: 9789633951798
>!
Delta Vision, 2016
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951798

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

>!
mcgregor
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

Novellák füzére, amelyek mind egy elátkozott, de nagy hatalommal bíró csatabárd története köré fonódnak, ráadásul az időben visszafelé haladva, fokozatosan ismerjük meg a fegyver titkait, ezáltal elénk tárulnak a (meglehetősen laza) kapcsolódási pontok különböző rétegei. Érdekes módon szerintem épp a kerettörténetként szolgáló hetedkori események a kevésbé érdekesek, bár egy kalandozócsapat, Tharr papok és sok csavar jellemzi ezt a szálat. A hatodkori történet egy „Messiásként” megdicsőülő rabszolga nagyon sötét tónusú és nyomasztó, látomásos atmoszférájú szabadságharca mágikus erejű urai ellen. Az ötödkori szál az egyik legszínvonalasabb a kötetben – ennek egy kyr judikátor nyomozómunkája a központi eleme – ügyesen és alapvetően közhelytől mentesen festi meg, hogy a történelmet mennyire a győztesek írják. A negyedkorban játszódó novella az egy testen osztozó két lélek problematikájával nyújt egészen új perspektívát az emberek és elfek háborújának ábrázolásához. A harmadkor egy gyíklény mágus karakterén keresztül egy gyökeresen eltérő faj nézőpontjával és újabb fajok közti háborúk történetével ismertet meg minket. A másodkorban játszódó (a lezárást jelentő Epilógus előtti utolsó) novella a csatabárd acquir eredettörténetének origóját ábrázolja, az acquirok intrikus, idegen és mágikusan különös világa sajátos visszfényt kölcsönöz a könyv hangulatának. A függelék rész igencsak elkel Ynev világának rengeteg (számomra részben ismeretlen) kifejezésének megértéséhez, ennek hiánya az élvezhetőséget és érthetőséget jócskán rontotta volna.

>!
Noro MP
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

A jó szerepjáték-irodalom a játék már lefektetett alapjaira építkezik, a szó minden értelmében. Vagyis nem csak elfogadja, ami korábban már megjelent, de hozzá is adja a szerző saját ötleteit. A Bosszúangyal ilyen könyv: írója láthatóan alaposan tanulmányozta a kánont, és jó érzékkel talált benne olyan elemeket, amelyeket tovább lehet fejleszteni vagy épp kreatívan át lehet értelmezni.

Az inkább keretes novellafüzérként, mint regényként működő kötet a második magusos generáció egyik legjobb alkotásának, a Hőseposznak a példáját követi. Rövid történetekben ugrál végig Ynev kontinensének korszakain, méghozzá visszafelé, ahogy egy ősi ereklye eredetét kutatja. Nagy erénye, hogy sikeresen levetkőzi az ilyen „történelmi” írásokat sokáig megfertőző boomenizmust. Ez alatt azt értem, hogy nem burkolja nehézkes eposzi jelzők tömegébe a régi korok eseményeit, és erőltetett pátosszal sem veszi körül szereplőit. (J. v.d. Boomen, azaz Gáspár Péter írta annak idején az első ilyen novellákat, és bár eleinte érdekes színfoltok voltak ezek, szerintem túlságosan sok utánzójuk akadt, például az Anyrok alkonya-duológiában.)

Az indokolatlanul hosszú és keveset mondó prológus után a Hatodkor alulnézetbeli ábrázolása mindjárt kellemes meglepetés volt. A morbid kultúrában felnőtt rabszolga véres története remekül ellensúlyozza azt, ahogy régebbi magus-kiadványok bemutatták a démoncsászárok korát (ezek általában dekadens, de nosztalgikus hangulatot közvetítettek). Az Ötödkor szintén frissítő újdonság volt, amelyből hiányzott a Kyr Birodalom fénykorára jellemző gőg és a korai írásokat átlengő, már-már szürreális hangulat. Ezt a kort talán még soha nem sikerült ilyen emberközelinek bemutatni. (A szerepjáték egyik félhivatalos szállóigéje szerint ugyan „a kyrek nem emberek”, de ha irodalomról van szó, ez szerintem szimpla bullshit.) A Negyedkorral zárul a kötet legerősebb része: ez az emberek első civilizációjának kora, és ebben a történetben szintén ügyesen sikerült ábrázolni, hogy Cranta urai modern szemmel ugyan rendkívül idegenek voltak, de mégis emberi lények. Az elf nézőpont beépítése a történetbe pedig remekül ellenpontozta ezt.

Ez a fajta emberi közvetlenség, ami az első három fejezet erőssége volt, valószínűleg nem működött volna a Harmadkorban, ahol humán karakterek már csak mutatóban jelennek meg. A gyíkmágus naplója talán éppen ezért íródott kifejezetten idegen stílusban, mintha valami elveszett volna a fordítás során. (Mellesleg ügyesen utánozza a Summarium idevágó szakaszainak fogalmazásmódját.) A Másodkorra viszont úgy érzem, hogy kifogyott a lendület. Nem mintha lenne rá ötletem, milyen stílusban lehetne visszaadni egy ősaquir monológját (talán itt lehetett volna visszatérni a boomeni ál-epikus stílhez?), de ezt a részt stílustalannak találtam. Ugyanakkor kétségtelen, hogy tele van ötletekkel. Mindez fokozottan igaz az epilógusra: brutálisan tele van zsúfolva kanonikus utalásokkal, de összességében mégis – vagy talán épp ezért – kidolgozatlannak hat. Arról nem is beszélve, hogy a hetedkori főhős (a prológusból) meg eltűnt, mint fekete kyr az éjszakában.

Az átfogó koncepció, amely szerint az ősi csatabárd múltjában vájkálva egyre újabb rétegeket hámozunk le Uwel mítoszáról, sajnos nem sikerült igazán következetesen. A negyedkorban például a fegyver szinte csak érintőlegesen jelent meg, és már az ötödkor után elvész szem elől, hogyan kapcsolódunk a Bosszúállás Istenéhez. (Bár a Másodkornak éppenséggel vagy egy olyan olvasata, ami majdnem minden kérdésre választ ad, de én speciel habozom, hogy elfogadjam-e ezt. A Kígyószívben is kulcsmotívum volt egy hasonló teológiai reveláció, de az szerintem sokkal jobban betalált a kánon által szabadon hagyott résekbe.) Ennek ellenére ez egy jól sikerült kirakós játék Ynev történelméből, még akkor is, ha néhány darab hiányzik belőle. Rajongóknak pedig az egyes korszakok újszerű ábrázolása miatt is ajánlom.

Függelék: még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szószedetet tesztolvasók igényei alapján állították össze. A különféle földrajzi nevek ugyanis hiába vannak kigyűjtve, ezek alapján vajmi szegényes képet lehet alkotni arról, mi hol található. Többet ért volna összegyűjteni a térképeket – szerintem már majdnem mindegyik korhoz készült ilyen – és csokorba szedve berakni mindet a kötet végébe.

2 hozzászólás
>!
NewL P
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

Tetszett a történet, és az egészen végigvonuló közös szál, valamint nagyon jó ötletnek tartom a keret történetet, hiszen az fogja egybe az egészet. Tetszett ahogy a fegyver történetén keresztül egyre mélyebbre és távolabbra merülünk Ynev és népeinek történelmébe.
Mindig is szerettem a M.A.G.U.S. világában játszódó történeteket, és ez a regény újra felidézte bennem a hangulatot, és azt az érzést, hogy valami nagyon egyedi világot látok a népeivel, hagyományaival, történelmével együtt.

>!
nagydviktor
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

Személy szerint nagyon örültem, amikor a kiadó bejelentette a Bosszúangyalt, mivel már a szerző novelláit is szerettem, valamint Malcolm J. Hunt (ott Diocletianus) fórumos hozzászólásai is megerősítették, hogy itt valami okos dolog készül. Aki forgolódik a Delta Vision fórumain annak talán az is nyilvánvaló, hogy Kígyószív munkacímmel (?) szerkesztésre vár a szerző második regénye is. Ez főként annak fényében nagyon jó hír, hogy a Bosszúangyal is kifejezetten jól sikerült könyv.

A recept nem bonyolult: a regény egy jól kiérlelt koncepcióra épít és abból építkezik, szigorúan a saját térfelén maradva, nem engedve teret a fölös légvárépítésnek, ami miatt a történet nem esik szét, hanem végig feszes marad. A szerkezet, amely tulajdonképpen megegyezik a Hőseposzéval ("novellaregény") nagyon jól megtámogatja a látomásokra építő történetvezetést.
A kötet egy hetedkori történetszállal indít, és a továbbiakban a borítón is szereplő csatabárd történetének vezérfonalát követve jutunk el sorban haladva egészen a másodkorig. A regény egy sor ügyes eszközt használ arra, hogy a novellák olvasása során megmaradjon az egyre mélyebbre húzó, spirálisan lefelé tartó érzés, ahogy a szöveg is elmerül az ynevi régmúltban. Ilyenek a „filmes” vágások, ahogy egyik novella vége rögtön átbukik a következőbe, nem hagyva teret arra, hogy az olvasó kizökkenjen a zuhanásból. Ezek olyan eszközök, amelyek nagyon sokat hozzátettek ahhoz, hogy a regény végeztével elégedetten tettem vissza a polcra a könyvet.

Az egyes novellák főszereplői és főbb karakterei jól kidolgozottak, és kifejezetten ötletesek, a crantai (negyedkor) novella pedig egészen bravúros megoldásokat használ karakterábrázolás terén. Az egyes korok idősíkját magukba foglaló fejezetek viszonylag rövidek, de ezalatt az író egy pillanatra sem pazarolja az időt, a M* szövegekre egyébként jellemző szócsépléssel. A jól felépített koncepció és a kiérlelt alapötletek itt is hozzáteszik a magukét a könyvhöz, ugyanis a Bosszúangyal önmagában többet és szebben tesz hozzá Ynevhez, mint mondjuk az Északi Szövetség világleíró könyv. Végre nem a világépítést támogatja a történet, hanem fordítva: Malcolm J. Hunt csak ott színezi a világot, ahol szükséges, de ott olyan mélységig amennyire a novella indokolja. A legkönnyebben érthető példa erre az ötödkori történetszál, amelyben egy kyr judikátor ("jogtudó és vándorbíra") nyomozását követhetjük. Itt képet kapunk a kyr jogrendről, az alapvető jogelvekről, az ítélkezési gyakorlatról és fonákságairól, valamint a nem kyr népelemek életéről a kyr társadalomban és még egy kis filozofálásra is jut idő az igazság kétarcúságáról. Viszont mindezt a történetnek és a karakterépítésnek alárendelve, azzal koherensen, sosem öncélúan.

Ahonnan én látom a regény legtöbb erénye abból a tényből táplálkozik, hogy egy igen kiérlelt alapra épít (a szerző bevallása szerint egyes novellák már 2008–2009-ben elkészültek), valamint nem akar nagyobbnak látszani, mint ami és ami még fontosabb: tiszteletben tartja az olvasó idejét és szórakozását.

Hogy negatívumokat is említsek – hiszen a kiadó is figyeli a Molyos felületeket és van tér a fejlődésre – , a regény messze legnagyobb hiányossága, hogy egy osztott világhoz készült, amelynek meg vannak a maguk szabályai. Ezzel az égvilágon semmi gond, mivel az ilyen alkotói tereknek ez a sajátossága, de a regény sajnos a modernkori M* könyvekre jellemzően kissé szervilis módon tartja tiszteletben ezeket a szabályokat, amely túlbuzgóságnak egyenes következménye, hogy erősen rombolja a könyv élvezeti értékét. A könyvhöz odacsatolták a szinte már kötelező nagyjából 30 oldalas függeléket, benne minden földi jóval. Erősen tartom, hogy amit 280 oldalban előzőleg nem sikerült a történet szerves részeként elmagyarázni, az a szöveg szempontjából sokkal szerencsésebb, ha nem is kerül magyarázatra. Ha valami magyarázatra szorul, akkor lábjegyzetek használata a függelékes megoldásnál sokkal kevésbé vet ki az élményből.*
A másik dolog, amelyet a Bosszúangyal kötelező elemként megkapott, az a MAGUS könyvekre jellemző szókészlet. Itt nem elsősorban a népnevekre vagy más Ynev specifikus szavakra gondolok (ezt a vonatkozó hatodkori novellában kifejezetten jól kezeli az író), hanem a kötelező szófordulatokra (pergamenszáraz bőr), és RPG-ből beragadt agyatlanságokra (páncélokról nyakra főre lepattanó nyílvesszők), valamint a minden MAGUS könyvben kötelező „érményi helyet” és a „lemezek közti” illesztéseket megtaláló nyílvesszőket.

A negatívumok között fel lehetne sorolni a korai regényekre jellemző hibákat (pl. a karakterek döccenőit, vagy többivel összehasonlítva gyengébb részeket: ez itt talán a hetedkori szál vagy a lezárás lehetne), de ezek fejtegetését azért érzem feleslegesnek mivel többé-kevésbé magától értetődőek, ahogyan (az író fejlődési pályájából láthatóan) az is, hogy a következő szövegben már valószínűleg egyáltalán nem lesznek jelen, emellett pedig a regény annyira őszinte és szórakoztató, hogy a kis hibák egyáltalán nem vesznek ki az élményből. Nagyon jó érzés volt egy M* könyvön újra izgulni és várni a végkifejletet.

Ha a Kígyószívre az említett hibákat sikerülne kijavítani, és megtartani a Bosszúangyal színvonalát, én már nagyon elégedett lennék. Addig is a könyv megkapja a maga négy csillagát**: szólok, hogy nálam M* regényben ezt a szintet csak Chapman, Renier, Sherwood meg Boomen hozza.

*Ahogyan azt a párhuzamosan olvasott Fekete Turlogh és a kelták is ékesen bizonyítja. A függeléket pedig oda lehet QR kódozni a könyv végére, épp ezért létezik az Ynev.hu.
**Egy negyed csillag a kiirthatatlan optimizmusom miatt. :-)

>!
Delta Vision, 2016
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951798
>!
ftamas
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

Engem meglepett a könyv. Nem számítottam sokra, de egész jó volt.
A szerepjáték rész már nagyon régóta hidegen hagy, így ha azzal lenne összeférhetetlensége, akkor szerintem nem venném észre. Egy csatabárd történetét követjük korokon át, de nem időben előre, hanem időben visszafelé. Több kor, több novella alkotja a történetet és az az igazság mindegyik tetszett. A karakterek megfelelőek. Kyria, Ryek, Cranta, az elfek és az Aquirok. Szóval van benne minden.
Nem bántam volna, ha hosszabb.

Többféle író van Hunt azok közé tartozik, akik bátrak. Nem csak kis karaktereket szólít meg. Kíváncsi leszek a regényére. E novellás kötet alapján megérdemli.

>!
Marcus P
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

Malcolm J. Hunt novelláit általában szerettem a MAGUS novelláskötetekben, különösen A hit városában lévőket. Szerintem abban a kötetben az ő nyitó- és zárónovellája voltak azok, amelyek az igazi Pyarront mutatták be, a többi nem tudott megbirkózni a feladattal. Persze akkor sokan arra panaszkodtak, hogy azok nem is novellák, hanem világbemutató, ynevológiai írások – ebben talán igazuk is volt, de messze érdekesebbek és izgalmasabbak voltak, mint a kötet egyéb írásai.

Mindezek után örömmel láttam, hogy a szerzőtől regény is meg fog jelenni. A fan-fiction és újrakonfigurált antológiák mellett végre valami ígéretes anyag. A téma is érdekesnek ígérkezett, ahogy a sokarcú Uwelt bemutatja korokon keresztül. Minden pozitív előjel ellenére a végeredmény azonban eléggé felemás lett.

A kerettörténet szerint P.sz. 1000 körül egy kalandozócsapat megszerez egy ereklyét, egy Uwelhez köthető csatabárdot, amely azonban elkezdi elszívni egyikük életerejét, eközben azonban álmaiban megmutatja neki a múltat. Ez a Hetedkorban játszódó szál alkotja a 70+ oldalas (!) prológust, és a sokkal rövidebb epilógust. Az egyik bajom épp ezzel volt: a vége nagy ugrás a kezdősztorihoz képest, szinte mintha más történetet olvasnánk, ráadásul eléggé összecsapott hatást kelt – így a benne lévő nagy reveláció sem csattan akkorát. Valószínűleg sokkal jobban működött volna az egész könyv, ha a hetedkori szál végig jelen lett volna, és így a terjedelem is korrektebb lett volna azzal a plusz 50-100 oldallal.

A könyv közepét öt rövid történet adja, amelyek között a csatabárd jelenti az összefüggést (sajnos a történeti egymásra utalások sokkal halványabbak). A Hatodkorban egy rabszolga áll bosszút elnyomóin – egynek elment. Az Ötödkorban egy kyriai nyomozásba csöppenünk – a krimi fantasy környezetben sem különösebben mozgat meg, ráadásul megtudjuk, hogy az ultra-nagyhatalmú, ultra-ritka anyrok bíróként tevékenykedtek, ami minimum „érdekes”. A Negyedkorból a crantaiak és az elfek harcáról tudhatunk meg részleteket. A Harmadkorban az elf-aquir háborúk utózöngéit tapasztalhatjuk meg (csak én gondolom úgy, hogy a Harmadkorról gyakorlatilag semmi infó nincs a könyvekben?). A Másodkor pedig a bárd keletkezését mutatja be, bár ebből nekem nem jött le, hogy akkor így mi köze lenne Uwelhez vagy bármilyen más entitáshoz ennek az ereklyének.

A nyelvezet sajnos a szokásos MAGUS-os, nem értem, hogy ettől miért nem tudnak elszakadni a szerzők. Talán tilos? Ezen belül persze annyira nem rossz a szöveg, eltekintve talán a mindig rossz helyre beszúrt bélre, hányásra, vagy záróizomra.* A történetek és a karakterek viszont eléggé érdektelenek, illetve a uweli bosszú logikája is megbicsaklik ott – szerintem –, hogy a legtöbbször magas körökben mozgunk, ahelyett, hogy az elesettek állnának bosszút azokon, akiknek nem tudnak. Amiben viszont brillírozik Hunt, az a világépítés: tulajdonképpen a karakterek leginkább arra szolgálnak, hogy bemutassák nekünk Ynev világának valamely érdekes szeletét. Mivel én azpn olvasók közé tartozom, aki ezt is elvárja egy MAGUS regénytől, ezért ez számomra pozitívum.

Összességében egynek elment, de ennél magasabb (és egyenletesen magasabb) színvonalra lenne szükség ahhoz, hogy a MAGUS irodalom ne csak pár megmaradt fanatikust érdekeljen.

* Olyan ez, mint egy metálbanda: https://www.youtube.com/watch…

>!
Vhrai P
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

A könyv egy vérbeli M. A. G. U. S. regény! Nagyon jól illeszkedik Ynev világába. Az író nagyon találékony módon fűzte egybe a novellákat, de mindegyik megállja a helyét önállóan is. Ráadásul jó kis bevezető az egész világrendszerhez is, több korszakból ismerhetünk meg különböző történeteket. A karakteralkotás nagyon jól sikerült, teljes mértékben el lehetett dönteni a szóhasználatból, a novellák hangvételéből, hogy ki milyen társadalmi körből származik, milyen egyéb sajátos vonásaik vannak. Egyöntetű kedvencem az elfekről és kyrekről szóló részek voltak. Valahogy mindig is vonzottak a hosszú életű, akár több száz évig élő népek.

http://lenduletmagazin.hu/csatabardban-az-igazsag-avagy…

>!
Imre_Jászkai
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

Már huszonkét éve olvasok m.a.g.u.s.-t, és habár már nem vagyok lelkes rajongó, azért egy új könyv engem is megérint, tehát beszereztem egyet a Bosszúangyalból.
Kicsit felemás az érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Volt két hét szünet az első 20-30 oldal, és az összes többi között, ami nálam nem jó jel. Az eleje nem igazán fogott meg, de aztán magammal vittem egy külföldi útra, és gyk. egyben befejeztem…

Számomra a hetedkor két része különbözik írásmódilag. Nem biztos, hogy bővebben ki tudom ezt fejteni, de érzésre így tűnt. A második rész tetszett, az elsőn viszont még lehetett volna dolgozni. Mondjuk nem különösebben szeretem Tharr egyházát, az első rész pedig tartalmazta bőven.

A korok novellái tetszettek, az író jól elkapta az adott kor hangulatát legalábbis az emlékeim alapján, igazából mind tetszett. (A hatodkort szintén nem kedvelem, de novella jó volt)

És ezzel el is érkeztünk a legfontosabb részhez: rövid volt. Talán, ha a hetedkori rész nagyobb terjedelmet kapott volna, regényszerűbb lett volna az eredmény. A teljes sztorit meg lehetett volna írni, ahogy megszereztek a bárdot, és közben jöhettek volna a novellák. Könyvet ígértek, de ez sokkal inkább novellafüzér, mint a Bíborgyöngyök volt. Ami nem baj, csak nem ezt vártam.

Várom viszont a szerző következő munkáját, mivel mindent egybevetve tetszett a könyv.


Hasonló könyvek címkék alapján

Dale Avery: A renegát
Jan Van Den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban
Luis Saul: Boszorkányhadúr
Ian Russel: Egyezség
Indira Myles: Shajaran – Sorsvető
Luis Saul: Syburr csillaga
Luis Saul: Della bábjai
Ian Russel: Fogadalom
John J. Sherwood: Abbitkirálynő
Boruzs Gergely Gábor: Ifini éjszakák I-II.