Hamu, ​márvány 1 csillagozás

Makay Ida: Hamu, márvány

'Amiként kezdtem, végig az maradtam' – ez lehetne mottója Makay Ida életművének. S talán nem véletlen, hogy itt Pilinszky-idézettel kell élnünk. A költőnőre ugyanis a legnagyobb hatást kétségkívül ő tette.
Makay Ida lírája azonban nem keresztény, hanem panteista. A táj, a föld, a Nap számára mind-mind élők – meghaló-feltámadó istenek. A szerelem sorsa a halál, amely sohasem a legutolsó vég, hanem a szerelem örökkévalóságának nemzője, az örök körforgás továbblendítője. Isten nélküli világ ez; a halál, a szerelem, a fák, a növények, a tenger, a lepkék, a Nap, a Hold, a csillagok, a csönd, a némaság, az idő, az emlékek, a tűz, a vadrózsa – költészetének mindig visszatérő szimbólumai – mégis mintha valami misztikus rendben működnének, pusztulnának, hogy ismét "isteni' uniót alkossanak.

>!
Jelenkor, Pécs, 1991
88 oldal · ISBN: 9637770097

Kedvencelte 1


Népszerű idézetek

Annamarie >!

Egyetlen percet a szökő időből,
a múló rétből egy vadrózsaágat,
azúros nyárból egy kék lepkeszárnyat,
egy lobbanást a bronzzal égő őszből.
Egyetlen arcot milliárdnyi arcból,
egy homlok holdját, fényben fölkelőt,
őrizhessen, mint foglyát a borostyán,
egy vers zengését még a csönd előtt.

Hét kívánság 55. oldal

Annamarie >!

Két ötvösremek lepke
hullámzik föl-le, föl-le,
égő vadrózsafáklya
tüzébe tart lebegve.
Mióta, meddig táncol
e csurom-csordult fényben?
Mikor vet lobot, végsőt
az Ige csipkebokra,
s emészti lángja lánggá,
az Istenig lobogva?

Mikor vet lobot? 79.oldal

Liat>!

Akár a teljes ég

Majd egyszer nyár lesz. Teljes.
Amilyennek a kamasz Isten
eltervezte egykor,
a megfogamzott első nyár előtt.
Könnyű, nyújtózó árnyékok hevernek
a fény tövében. Örök délelőtt.
Arcunkról forró fény pereg,
kitárva fekszünk ott az ég előtt.

Nem tudunk semmit. Csak leszünk,
akár a teljes ég és a tenger,
a Mindenségből kimetszetlenül.

A mozdulatlan déli nap lobog.

Elindulunk,
a láthatár szegélye
megvillantja a hűvös végtelent.

Meredek, boldog villanásokon
futunk bele a habzó messzeségbe.

10. oldal

Liat>!

Mi nem hazudtuk

Mi nem hazudtuk magunknak, hogy ez
elrendelés volt: megtaláljuk egymást,
és hogy másképpen nem történhetett,
mi tudtuk: szál csak a véletlenek
esetleges és kusza rendszerében;
de mert így lett, hát törvénnyé meredt,
ahogy az anyag szeszélyeiből
formává forr a pontos oktaéder.

Mi meghagytuk a teljes szenvedést
egymás magányos asztalán szegetlen,
s míg öncsalón a többi összebékült,
mi irgalmasan elküldöttük egymást.

Most olykor halljuk: összecseng a léptünk,
az utakat begyűjtő végtelenben.

11. oldal

Liat>!

Asszonyvallomás

Nekem öröktől szentség volt a férfi,
az Oknak, Célnak tudtam mindig őt.
Anyám karján is apám szoktam nézni.
Az Istent hozták hozzám mindig ők.

Mert ők adják az életünk a vágyba,
királyi ágyban és palánk alatt,
Mert férfi fektet az örök nászágyba,
és tőle szent a végső pillanat.

12. oldal

Liat>!

Mindörökre

Hordoztalak, mióta élek,
s kezdettől tudom: nem enyém
igéd, se csontod. Rom-ölemben
a mindenségnek rejtlek én,
hozzádtapadva: hús a csonthoz;
veled mozdulok, s mozdulatlan
vagyok, ha nyugszol. Holthoz a gyász
tapad így, eloldozhatatlan.
Veled indulok minden útra,
s ha le kell rogynom a földre,
tartlak, mint a Fiát az Asszony,
leroskadva is mindörökre.

23. oldal

Liat>!

Kérdés éjszaka

Majd megjelensz-e álmon innen is,
földerengsz-e vágy alatti mélyből?
Lesz-e erőm, hogy lényeged kivéssem
a mozdulatlan-tömbű szenvedésből?

Lesz-e igém, hogy szólhassak veled,
vagy így maradsz-e örökre bezárva
a tiltó- meg a tagadószavaknak
irgalmatlan-szép, halott nyelvtanába?

Fejem fölül, ha elforog az ég,
teremthetek-e arcodból napot,
adsz-e majd törvényt, mint a barbár földnek
a csillagpercre járó évszakok?

Ha megidéz az óra, az utolsó,
ha bűneimet már nincs hová rejtsem,
leszel-e akkor kegyelem, föloldó,
a legutolsó mentség magam ellen?

25. oldal

Liat>!

Az oldó szót

Oldó szavad akartam hallani,
mit eddig senki nem tudott
se még, se már kimondani.
Ragyog a lépcső a vesztőhelyig.
Áldásod nélkül indulok.

38. oldal

Liat>!

Kialudhat a szemem

Meghajtom fejem: elvégeztetett.
Későalkony. A nap végsőt lobban.
Sűrűi a csönd. Magányos cellám
sárga falát nézem már nyugodtan.
Tudom: a hajnal nem adhat kegyelmet.
Kongat a csönd. De hallottam szavad.
Az ítélet vagy, s mélységből a zsoltár.
Kialudhat a szemem: Láttalak.

44. oldal

Liat>!

Már nem is mondom a neved.
Van úgy, hogy rád se gondolok.
Csak tudlak.


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Bori notesz
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei
Radnóti Miklós: Eclogák
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava