Verőfényben 1 csillagozás

Milyen telhetetlen, ragadozó, vérengző teremtménye is az Istennek az ember.

Kukoriczatörés után puszta már a tarnabodi mező, a legkisebb neszre messze ugrik a fülelő nyúl, nem vár be a nagy falkákba egybeverődött fogoly, de harmadmagammal reggel óta mégis a bodi puszta mezőket rovom.

(első mondat)

A páratelt völgy túlsó hajlatán sűrü, fiatal bükkös zöldel és hűs árnyékot vet a völgybe le, melynek napnyugat felé szélesedő nyilásán át napsütötte virághimes rét mosolyog. A rét búja zöld füvét törpe nád és sás között az erdőszélből kikanyarodó keskeny kis patak szaggatja meg. Kéken mosolyog belé a derült ég, kéken nevet rá vissza a kis patak s az ég kék szinébe öltözött virága is: a nefelejts. A búja rét aranyzöld füve közé a lapályon piros lóher van hintve s a dombos oldalakon kakukfű dugdossa ki rózsaszin fejecskéjét. Kakukfű, mezei zsálya és ménta illata árad a réten át s a hűs völgy párájában elvegyül. A sejtelmes kis patak fölé nehány aranyfűzbokor borul; minden levele apró lándzsahegy, mint vert arany ragyog.