Élő ​víz 2 csillagozás

Majtényi Mihály: Élő víz

Majtényi Mihány regényes krónikája a Duna és Tisza között létesített Ferenc-csatorna építésének történetét mondja el. A majd egy évszázadot felölelő időszak alatt a kor jellemző figurái kelnek életre: a csatornaépítés megálmodójának és kezdeti építőjének, a rokonszenves Kiss Józsefnek emberi alakja, majd két-három emberöltővel később a garibaldis, kossuthos Türr István, aki szabadságharcos vörös ingét és gondolatait szögre akasztva, kapitalista nagyvállalkozóként kaparintja kezébe a Ferenc-csatorna Társulat elnöki pozícióját. Mellette Kacsamarik Gyulának, az obsitos altisztből lett tanítómesternek, Márkónak, a kubikos fiából lett, szocialista gondolkodású, szerb tanítónak és Csernáknak, a birtokossá gazdagodó feketeparasztnak az alakja emelkedik ki az anekdotikus mellékszereplők és epizódfigurák nagyszámú seregéből. A kiváló jugoszláviai magyar író színes elevenséggel, megkapó jelenetek egész sorával kelti életre e vállalkozás izgalmas történetét.

>!
Magvető, Budapest, 1967
444 oldal

Kívánságlistára tette 1

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Herceg János: Gogoland
Brasnyó István: Az írmag
Tolnai Ottó: Világítótorony eladó
Gion Nándor: Ez a nap a miénk
Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja
Gion Nándor: Börtönről álmodom mostanában
Danyi Zoltán: A rózsákról
Pap Éva: Megbocsátás
Kontra Ferenc: Az álom hídja
Illés Sándor: Sirató