Erzsébet-kilátó 1 csillagozás

Majtényi György – Szatucsek Zoltán: Erzsébet-kilátó

Minden ​közösségnek szüksége van saját terekre, ahol találkozik, barátkozik, magába szívja a hely és a kor szellemét, miközben erősíti azokat a szálakat, amelyek lakóhelyéhez kötik. Ilyen hely nekünk, hegyvidékieknek a kilátópont a János-hegy legtetején, már több mint száz éve. Elődeink annak idején fejükbe vették, hogy a turisták által sokat bírált régi kilátó helyén a budai hegyek igazi koronát kapjanak. Ők elődeink voltak minden tekintetben, hozzánk hasonló polgárok, volt közöttük egyszerű kocsmáros, boltos, világhírű szállodatulajdonos, hivatalba járó statisztikus, jogász, tanító, mérnök, iparosember egyaránt. Keresték a szépet, büszkék voltak arra, amit a világról gondoltak, és önbizalommal vágtak bele abba, aminek a helyességéről meg voltak győződve. Az Erzsébet-kilátó története most újabb korszakhatárhoz ért. Kiváló alkalom ez arra, hogy visszanézzünk. Ezzel a füzettel a kilátó történetével kívánunk megismertetni minden olvasót. A szerzők amellett, hogy felkutatták az összes… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hegyvidéki Históriák Tarsoly

>!
Tarsoly, Budapest, 2005
ISBN: 9639570192

Kiemelt értékelések

Virágszépe>!
Majtényi György – Szatucsek Zoltán: Erzsébet-kilátó

Szeretek olvasni életrajzokat, nagyon érdekel, hogyan születik meg egy-egy festmény, zene, könyv. Ebben a kis kötetben végigkísérhetjük a főváros legmagasabb pontján épült Erzsébet-kilátó születését. Érdekes történeteket olvashatunk, sok benne a korabeli fotó és rajz.


Hasonló könyvek címkék alapján

Hanga Zoltán: Állatkerti műemlékek
Horler Miklós: Budapest műemlékei II.
Thirring Gusztáv: Budapest részletes kalauza
Dercsényi Balázs: Budapesti műemlékek
Horler Miklós: Budapest műemlékei I.
Bartos Erika: Budapest titkai
Ungváry Krisztián – Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában
John Lukacs: Budapest, 1900
Szász Anna: Kis-czell
Bartos Erika: Budapest rajzban