Kékség (Klímakvartett 2.) 140 csillagozás

Maja Lunde: Kékség

Maja Lunde 2015-ben egy csapásra meghódította a világot A méhek története című könyvével. Sorozatát most az ember és a természet sérülékenységéről szóló új regénnyel folytatja. Ezúttal az élethez leginkább szükséges anyagért, a vízért folytatott küzdelmet helyezi a középpontba.
2017: Signe, a környezeti aktivista nemsokára 70 éves, de nem fél a tengertől. Nyugat-norvégiai szülőfalujából egyedül indul el egy vitorláshajón a francia tengerpart felé, hogy ott találkozzon a férfival, akit valaha nagyon szeretett. A hajó különleges rakománya szorosan kapcsolódik a kék bolygó sorsához.
2041: David fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy apa legyen, ám kislányával egyedül marad. Kettesben menekülnek a szárazságok sújtotta Dél-Európából észak felé, mivel már nem jut elegendő víz mindenkinek. Minden megváltozik, amikor az ország belsejében, egy kiszáradt kertben rátalálnak egy elhagyott, régi vitorláshajóra.

Maja Lunde: Blå

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Cser, Budapest, 2020
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632786100 · Fordította: Patat Bence
>!
Cser, Budapest, 2020
272 oldal · ISBN: 9789632786193 · Fordította: Patat Bence

Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 179

Kívánságlistára tette 177

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Maja Lunde: Kékség

Nagyon figyelemre méltó regény, ilyen könyvek is lehetnének kötelező olvasmányok az iskolákban, mert talán így sokkal hatásosabban lehetne a fiatalok figyelmét felhívni a környezetvédelem fontosságára.
Sajnos nagyon időszerű és egyáltalán nem elképzelhetetlen Maja Lunde disztopikus története, melyben a Föld vízkészlete kifogyni látszik, az emberek kincsként tekintenek az ivóvízre, és szó szerint a túlélést jelenti számukra, ha időben vízhez jutnak.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/09/maja-lunde-kekseg.html

pat P>!
Maja Lunde: Kékség

Valószínűleg egész molyos pályafutásom legméltatlanabb alulértékelése ez a 3.5 csillag.
Nyilván remek könyv ez. Legalábbis olyan rettenetesen nyomasztó élmény volt, és annyira utáltam minden pillanatát, mint eddig még kevés könyvet. Nehezen is szabadulok-szabadultam tőle, szerintem itt nem lesz gond pár hét (hónap, év) múlva, hogy egy mukkra sem emlékszem belőle.
Mert hát mire való az irodalom, ha nem arra, hogy nyomot hagyjon és hatása legyen? Különösen, ha a világ problémáira akarja az olvasó figyelmét felhívni…

A sci-fi címkével egyébként vitatkoznék. A jövőben játszódó szálon nincs sajnos semmi értelmezhető újvilág-építés, nagyobb társadalmi változások vagy technológiai invenciók leírása, nem tudunk meg szinte semmit a nagyobb képről. A jelenben (a múltban) és a jövőben is csak lődörögnek szereplőink az egyéni nehézségeik mentén, és közben szépirodalmi igényességgel rossz nekik.

3 hozzászólás
Boglinc P>!
Maja Lunde: Kékség

Sokáig törtem a fejem azon, hogy hány pontot is adjak rá, de végül az 5 mellett döntöttem, mert napokig nem eresztett el, miután olvastam. Ráadásul az értékelő blogbejegyzésem megírásakor annyi további gondolatom támadt, hogy nem tehettem másképp. Továbbá az elődjére azért adtam 4 csillagot, mert akkor még nem ismertem Lunde stílusát, és azt vártam, jobban kifejti az eseményeket, vagy a disztópia részét. Nem volt rossz, sőt, de másra számítottam akkor. Itt viszont már tudtam, mi várhat rám, így egyáltalán nem ért csalódás.

Lunde négy kötetesre tervezett, környezeti problémákat érintő sorozatának második darabja is több szálon, több idősíkon játszódik. Egyfelől 2017-ben, az idős nő, Signe mellé csatlakozhatunk, a másik szálon pedig 2041-ben a fiatal, kétgyermekes édesapa és kislánya, David és Lou társai lehetünk, ahol a világot már súlyos szárazság tartja markában, s tiszta vízhez jutni szó szerint az életet jelenti. Bár az egész sztori karakterközpontú, mégis hatásos tud lenni.

Szerintem rendkívül elgondolkodtató regény lett arról, mi minden zajlik jelenleg a világunkban, s mindannak miféle következményei lehetnek a jövőben. Nem lehet annyival elintézni, hogy „de hát ez csak egy könyv” vagy azzal, hogy „mit érdekel engem, addigra már úgysem élek”…

Elgondolkodtató, és izgalmas, ha pedig A méhek történetét szeretted, szerintem ez is be fog jönni.

Bővebben itt írtam róla: https://booktasticboglinc.blogspot.com/2020/07/maja-lun…

>!
Cser, Budapest, 2020
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632786100 · Fordította: Patat Bence
6 hozzászólás
mezei P>!
Maja Lunde: Kékség

A méhecskés könyv után egy lassú, de szép történetre számítottam. Sajnos most csak a lassúság jött össze.

Ahogy a fülszövegben is olvashattuk, a történet két szálon fut, és nekem mind a két szál elég hihetetlen és ellentmondásos volt. Signe szála a jelen; utolsó „környezetvédő” akciója után hajóra száll, hogy 50 éve nem látott volt szerelméhez utazzon. (Miért???) Az út során visszaemlékezik gyerekkorára, ami elég sajnálatra méltó volt. Szülei csak egymást szerették, gyereküket csak saját céljai eléréséhez használták. Ráadásul egy olyan trauma is érte (spoiler), amely végképp eltávolította édesanyjától. Imádott édesapja hatására kezdett el a környezetvédelemmel foglalkozni, ám tevékenységeik rendszerint sikertelenek voltak, mindkét oldalon. Szögezzük le: a fanatikus radikális környezetvédelmi akciók szerintem többet ártanak az ügynek, mint használnak. Signe utolsó tette teljesen értelmetlen és barbár volt, üvöltött róla, hogy az írónő csak ezzel akarta a két szálat összekötni.

A másik szál a közeli jövőről szól, ahol a víz, különösen az ivóvíz ritka kincs, érték. Itt apa és lánya, valójában két gyerek (David túl éretlen volt szülőnek, de ezt legalább belátta) történetéről olvashatunk. Az egész sztori a levegőben lóg. Nem tudunk semmit a kiszáradás okáról, milyen előzmények vezettek idáig, és nem kapunk egy globális képet a katasztrófáról, csak pár ember életét követhetjük nyomon, ami így nem igazán mond túl sokat. Én igazán laikus vagyok, de kizárt dolognak tartom, hogy egy ilyen kiszáradásos katasztrófa során az emberek a tengerpartról a szárazföld közepe felé menekülnének. Az egész történet hemzseg a hibáktól és így teljesen hiteltelenné válik. Nem is beszélve a szereplőkről, egyikükkel sem tudtam igazán együtt érezni.

Lunde szándéka, hogy felhívja a figyelmet a környezetünk értékeinek megóvására, igen tiszteletre méltó, de maga a könyv most nagyon gyengére sikerült.

Bagheera70 P>!
Maja Lunde: Kékség

A méhek története c. könyv méltó folytatása, egy nagyon szép leírásokkal megírt regény.
Nagyon szépen leírt táj – az elején. Utána már más kérdés. Nekem néhol Mad Max-érzésem támadt, no nem a történetet illetően, hanem inkább ahogyan elképzeltem a jövőbeni tájat. A kiszáradt, kiszikkadt, terméketlen földet.
Nem épp szívderítő jövőkép ez sem, de ha így haladunk ez lesz.
A két szál közül valahogy David-ékét számomra könnyebb volt olvasni, valahogy közelebb éreztem őket magamhoz, inkább el tudtam képzelni magam előtt. Mindazonáltal elég durva szituáció, amiért el kellett hagyniuk otthonukat és ahogyan, illetőleg azok a körülmények ahová kerültek. Az egyik táborba.
„Úgy tűnt, a nyár sosem ér véget.” – még elképzelni sem kellemes, azt az állandó forróságot. Itt villant be először a Mad Max – azt hiszem 3. része. Csak ott nem a vízért ment a harc. Itt viszont igen. A vízháztartási gondok, a vízhiány.
„Az áramellátás azonban akadozott, az üzletekből eltűntek az élelmiszerek, és a város egyre üresebbé s csendesebb vált. És melegebbé. Mert minél jobban kiszáradt a föld, annál jobban felforrósodott a levegő.” – mert minden mindennel összefügg, egyik rossz húzza maga után a másikat.
„Az elmúlt években mindent csak jegyre lehetett kapni.” – ez meg kifejezetten szörnyű egy mondat, nem? David írja, mikor sorban állnak, hogy a kisfia Lou, nem is ismeri azt, hogy milyen amikor nem kell sorban állni valamiért. Ezt akarjuk mi is a leszármazottainknak?
Szép kis örökség, mondhatom.
Ami a norvég szálat illeti, a kezdeti tájleírás egész egyszerűen gyönyörű! – kár, hogy ez már csak a múlt.
„A gleccser elmozdult, mintha próbálna visszahúzódni, el az emberktől.”
Azt hiszem, sosem fogom megérteni, emberek hogyan hagyhatnak dolgokat figyelmen kívül, miért csak addig látnak el, hogy harácsolhassanak. Szépen hangzik, hogy a jövőnek gyűjtenek, de mire mennek az összeharácsolt anyagiakkal ha nem lesz hol élniük?
Kíváncsi vagyok, a harmadik részben mely terület kerül górcső alá.

wzsuzsanna P>!
Maja Lunde: Kékség

(…) A regény hangulata nagyon erős, és bár nem nevezném kifejezetten nyomasztónak, azért néhol nagyon átjárja a lapokat a kilátástalanság és a magány érzése. Azt gondolom, ez rendjén is van így, hiszen Lunde attól függetlenül, hogy nem didaktikus vagy erőszakos módon teszi, határozottan felhívja a figyelmet arra, hogy ha az ember nem változtat radikálisan a természethez való hozzáállásán, annak nagyon súlyos következményei lehetnek. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy az írónőnek legalább ilyen fontos üzenete, hogy ne csupán a bolygónkkal, hanem a szavainkkal, önmagunkkal és egymással is bánjunk jól, hiszen a saját kis mikrokozmoszunkban is eljöhet az a pont, amikor már nem tudjuk jóvátenni az addig felhalmozott hibáinkat, vagy eltörölni a kimondott szavainkat. Azt hiszem, ez a kettős utazás és kettős mondanivaló volt, ami a leginkább megfogott ebben a könyvben. (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2020/07/kekseg-ertekele…

Junes P>!
Maja Lunde: Kékség

A víznek önmagában nincs színe, a körülötte lévő világ színezi meg, az ég, a környezet tükröződése; a víz sosem csak víz.
A víz magával ragadja és felkavarja mindazt, amivel kapcsolatba kerül.
A víz humusz, homok, agyag, plankton.
A víz annak a fenéknek a színét veszi fel, amelyet elborít.
A víz a világot tükrözi.
(226. oldal)

A Kékség egy csodásan megírt belső monológok és vívódások sorozata, melyeket rövid, tömör következtetések szakítanak meg. A végső megoldás nem egészen az, amire számítottam, s talán jobb is ez így. Hisz így is minden mindennel és mindenkivel összefügg. Maja Lunde nem ad megoldást. Felvet, torkon rakad, összefacsar, megszorongat, aztán kivet magából, mint ahogy háborgó tenger veti ki a túlbizakodott halászt.
Alig 20 év. Még talán annyi sem, amennyit az írónő adott nekünk, délebbre fekvő országok lakóinak. S ha jobban belegondolunk, valójában már itt is van. Ez a valóságunk, ebben élünk nap mint nap, csak nem látványosan. Apránként veszi vissza a természet, mit korábban nekünk adott.
Nem kell tudni, hogyan alakult ki a regény alaphelyzete. Jobban mondva: nem kell jobban magyarázni. Mindaz a pusztítás, amit nem akadályozunk meg ma, vagy akadályoztunk meg korábban, az hamarosan visszacsap. A regény nyomasztó, forró és fojtogató hangulata mellett a legrosszabb az elhalasztott reménytelenség. A sivatag foglyaként csak a nap kérdéses, hogy mikor párolog el belőled a lélek, nem pedig a bekövetkezés bizonyossága. Nem ad megoldást, nem ad feloldozást. Elgondokodtat, s még felelősségre sem von. Megteszi azt helyette a lelkiismeretünk.

Backman könnyed hétköznapi szorongásainak a helyét átvette a semmihez sem hasonlítható, fojtogató klímaszorongás.
Ma még magától értetődőnek vesszük, hogy kékség vesz minket körbe. Folyóink sírva viszik hátukon beléjük hányt szemetünket, s élőnek hitt hajlataikban haltetemek tömegeit büfögik fel. Fuldokolnak. A H2O-ból lassan kiszorul az oxigén, s bűzlő mocsárként önti vissza ránk mérgeinket. Maja Lunde Kéksége sokkal inkább a jelenünk, semmint a jövőnk. Vajon hányunknak facsarodik össze a szíve arra a gondolatra, hogy a fajanszban ma könnnyed mozdulattal elpazarolt ivóvíz mennyisége holnap akár egy család egy heti adagja lehet? Kivételezett helyzetben vagyunk. A Carpe Diem félreértelmezett üzenete jegyében rohamos léptekkel teremtjük önnön poklunkat. Ha a perzselés már nem lesz elég, hát égetni fog, míg pergamenné vékonyodott bőrünk hamuvá nem válik. Akkor utolsó jajjunk hörgésként hagyja el dörzspapírrá száradt nyelvünk, s eggyé válunk poklunk sivatagával.

tamachan>!
Maja Lunde: Kékség

Az elején még bizakodó voltam, hogy mindjárt beindul, de a felénél már nem voltak elvárásaim, csak egy, az is magam felé, hogy minél előbb fejezzem be. David idősíkja jobban tetszett, bár az sem volt tökéletes, hiszen ahhoz képest, hogy világvége közeli állapotban vagyunk, alig kapunk élesebb képet arról, hogy ez az új helyzet milyen is. McCarthy-s Az út beütése volt, csak sokkal kevésbé kidolgozott. Signe végig idegesített a személyes kálváriájával, egyáltalán nem fogott meg a története. Ugyan egy fontos témával foglalkozik a könyv, nekem ez csak túl kevés, és iszonyatosan lassú volt.

Ėva71>!
Maja Lunde: Kékség

Az elmúlt hónapok legelgondolkodhatóbb könyve. Egyszerűen beszippantott a hangulata. A történet több idősíkon fut, a jelenben amikor is 2041 -et írunk és David és kislánya Lou menekül a szárazság sújtotta Franciaországból. A másik idősíkon, a másik jelenben, 2017-ben, a már 70 éves Signével és a Kékség nevű hajójával utazunk a tengeren és az ő gondolataival ugrunk vissza még 50-60 évet, amikor még gyermek, majd fiatal nő. Signe eltökélt környezetvédelmi aktivistaként harcol norvégiai faluja vízesésért , a folyó melletti élővilág megmentésért. A Kékség az ami mégis összeköti Signe és David sorsát. A történet szereplői nem hősök, esendő, bizonytalan, hibázó felnőttek, akik elvesztettek valamit egy szerelmet, egy világot és nem találnak magukra. Többször az ötéves Lou volt az, aki ösztönösen érezte, mi az amit tennie kell. Disztópia, de mégis félelmetesen közeli jelenné is válhat a könyv témája: víz hiánya. Lunde Hónővér mesekönyve is nagyon szép volt, de ez meggyőzött arról, hogy érdemes olvasni. És nem mellesleg nekem a fordító, Patat Bence neve is garancia arra, hogy a könyvet érdemes kézbe venni, olvasni.

Pumukli82>!
Maja Lunde: Kékség

Annyira vártam, az első rész hatalmas kedvencem volt. Hatására jobban odafigyeltem a méhekre itt is vártam hasonló érzést de ahhh csalódás….ez inkább egy lélektani regény enyhén kapargatva az ivóvíz és a természetvédelem problémáját.
Nem ezt vártam, túl sok volt itt az illat, az érzés, a múltbéli sérelem, viszont kevés a tény, a miért és a hogyan. Kapunk két idősíkot ahol is inkább a családi tramumákat és sebeket cipelő emberek gondolatait halljuk, és néha értelmetlen sehová sem vezető párbeszédeiket olvashatjuk.
Számomra egy bélfertőzés végtermékének több oldalon taglaló leírása sem irodalmi szintű, értem hogy mit szeretne megmutatni de a kevesebb a több.
Olyan érzésem volt mintha az írónő nagyon jól kitalálta volna ezt a sorozatot de aztán vagy elfogyott a ledület, vagy megijedt a határok feszegetésétől vagy talán időt nem kapott kifejezni magát, de tény félve várom a 3. részt. Pedig jól megírva hiánypótló és figyelemfelhívó sorozat lehetne.


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

.. semmi sem csúnyább, mint az, ami valaha szép volt.

59. oldal

cseri>!

Vannak emberek, akik egész életüket ragyogó tekintettel élik le, nyugodtan mozognak, biztonságosan járnak-kelnek a világban, képesek örülni egy jó ebédnek, egy kellemes társaságban eltöltött estének, egy erdei sétának a szeretteikkel, ezeket az élményeket gyűjtik, ezeket hordozzák magukban, és ezekhez térnek vissza az élet megpróbáltatásai idején, ezekbe kapaszkodnak, ezeket használják, ezeknél melegednek. Azt hiszem, ez a képesség velünk születik, öröklött, mint a számok vagy a szavak iránti fogékonyság.

189. oldal

Bea_Könyvutca P>!

…valakinek szüksége van rád, vagy szüksége lesz rád.

16. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Minden egy pillanat műve volt. Az ember az egyik nap még vekkerre ébred, reggelizik, munkába megy, veszekszik, nevet, szeret, mosogat, aggódik, hogy a hó vége előtt kiürül a számlája… nem is gondol arra, hogy minden, ami körülveszi, egyszer csak elillanhat. Még ha tudja is, hogy a világ változik. Még ha látja is a hőmérőn. Nem gondol ilyesmire mindaddig, amíg egy reggel nem a vekker hangjára, hanem kiáltásokra ébred. A lángok elértek a városáig, a házáig, az ágyáig, a szeretteiig. Az ő lakása ég, az ő ágyneműje kap lángra, az ő párnája kezd füstölni, és nem tehet mást, mint hogy rohan.

67. oldal

mezei P>!

… a táj teljesen lapos, mindössze egy fákkal borított dombocskát lehet látni a távolban. Lehet, hogy az itt élők hegynek nevezik, de valójában csak egy téves helyre került kinövés.

254. oldal

Junes P>!

Minden egy pillanat műve volt. Az ember az egyik nap még vekkerre ébred, reggelizik, munkába megy, veszekszik, nevet, szeret, mosogat, aggódik, hogy a hó vége előtt kiürül a számlája…nem is gondol arra, hogy minden, ami körülveszi, egyszer csak elillanhat. Még ha tudja is, hogy a világ változik. Még ha látja is a hőmérőn. Nem gondol ilyesmire mindaddig, amíg egy nap nem a vekker hangjára, hanem kiáltásokra ébred.

67. oldal (Cser Kiadó, 2020.)

Junes P>!

– Azt mondod, ösztönösen gondoskodunk magunkról és az utánunk következő nemzedékekről – folytattam. – De valójában csak magunkról gondoskodunk. Magunkról és a gyerekeinkről. Legfeljebb az unokáinkról. Akik őutánuk következnek, azokról megfeledkezünk. Ugyanakkor képesek vagyunk olyan változásokat létrehozni, amelyek száz nemzedék sorsát befolyásolják, és amelyek minden utánunk következő számára rombolást jelentenek. Ergo az óvó ösztön csütörtököt mondott.

158. oldal (Cser Kiadó, 2020.)

Junes P>!

…azt hiszik, minden egyszerű, ha elég nagy ragtapaszt vesz az ember, a seb begyógyul, pedig mit sem ér a tapasz, ha a sebet nem tisztítjuk meg, ha piszok, kavicsok és por ragad a húsunkba.

101. oldal (Cser Kiadó, 2020.)

Junes P>!

Aki nem választ oldalt, az iszonyatosan egyedül marad.

107. oldal (Cser Kiadó, 2020.)


A sorozat következő kötete

Klímakvartett sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Clare Mackintosh: Húsz óra a halálig
Frank Schätzing: Raj
Richard Powers: Rémület
Anita Boza: Sötét vágyak fogságában
Katarina Mazetti: Pingvinélet
Charlotte McConaghy: Egykor farkasok éltek ezen a tájon
Mary Alice Monroe: Úszóleckék
Borsa Brown: A kezdet
Baráth Viktória: A napfény földje
Fejős Éva: Újra veled, Sydneyben