42. legjobb meseregény könyv a molyok értékelése alapján
96. legjobb gyermekkönyv iskolásoknak könyv a molyok értékelése alapján

A ​Nap őrzője (Évszakok tetralógia 2.) 161 csillagozás

Maja Lunde: A Nap őrzője

Lilja ​a gyermekkor és a kamaszkor határán nagy változásokon megy keresztül, de körülötte a természet olyan eseménytelen, mint mindig. A lány csak halványan emlékszik a ragyogó Napra, az általa ismert világ esőtől nehéz és sötét. A vizes földben semmi sem nő, az örök félhomályban egyetlen növény sem érzi jól magát.

Lilja árva, a nagyapjával él, aki zöldségekkel látja el a falut. A nagypapa egy nap otthon felejti az uzsonnáját, és amikor Lilja utánaszalad az üvegházhoz, észrevesz valamit, ami mindent megváltoztat.

Titkos ösvényt pillant meg, amely az erdőbe vezet, ahová gyerekek nem mehetnek. A kíváncsi Lilja azonban a többi gyerekkel ellentétben elfojtja a félelmét, és egyedül elindul az ösvényen. Odabent, a sötét fatörzsek között egy másik, virágzó világot fedez fel, ahol hatalmas kaland vár rá. Szembe kell néznie legnagyobb félelmével, ugyanakkor szeretetet és boldogságot is talál ott – és nem utolsósorban a tavasz reményét.

A norvég Maja Lunde–Lisa Aisato… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

>!
Cser, Budapest, 2022
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632786919 · Fordította: Patat Bence · Illusztrálta: Lisa Aisato

Enciklopédia 1


Kedvencelte 14

Most olvassa 5

Várólistára tette 88

Kívánságlistára tette 161

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

Maja Lunde neve nekem már garancia. Egy szép, érzékeny, megható és lelket simogató élményre, a Hónővér is ilyen volt. Az Évszakok tetralógia második kötete A Nap őrzője, és míg a Hónővér a telet hozta el nekünk, ebben a könyvben a tavasz, az újrakezdés bír nagy jelentőséggel.
Ami pillanatnyilag elveszett. És nem csak a tavasz, hanem minden évszak. A kiskamasz Lilja a nagyapjával él, egy szürke, állandóan nedves, esős, sötét világban, melyben sosem süt a nap.
Nagyon szép, megható mese ez a könyv, melyben fontos szerepet játszik a barátság, a remény, a szeretet, gyászfeldolgozás, bátorság, összefogás és összetartás. A jó és a rossz állandó körforgása, a félelem legyőzése a helyes és helytelen cselekedetek is jelen vannak a történetben, ami egyszerre nyomaszt és ad reményt, tragikus és mégis gyönyörű.
A teljes bejegyzés: http://www.konyvutca.hu/2022/10/maja-lunde-nap-orzoje.html

meseanyu P>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

Érdekes volt így ebben az őszies, esős tavaszban olvasni ezt a könyvet, és értem a környezetvédelmi üzenetét is, de az első részhez képest gyengébb szerintem. A végén már egészen untam. Pedig sok benne a szépség meg az okosság, de túl lett írva egy kicsit, vagy lehetett volna olvasmányosabb, érdekesebb, nem tudom, de valami hiányzott az igazi katartikus élményhez.

1 hozzászólás
eenca P>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

Szeretem ezt a sorozatot, mert aranyos, szomorú és mégis a lezárás mindig pozitív. Szerintem jó ha a fiatalok olvasnak olyan történeteket, amik nem mindig egyértelműen pozitívak. Elvégre ők is fel fognak nőni és az élet sem mindig fenékig tejfel.

A kiadás egészen gyönyörű és örülök, hogy most a kiadó odafigyelt arra, hogy ahol sötét az illusztráció a szöveg megfelelően világos legyen, így itt nem találtam nehezen olvasható oldalakat ^^

Ez egy mese arról, amikor a Nap eltűnt az égről és az emberek konstans szürkeségben és szemerkélő esőben éltek. Lilja egy nap követi nagyapját az üvegházba, ami ellátja a falut friss zöldségekkel 3 naponta, vagy mégsem …
Itt is megjelenik, hogy a trauma ellen hogyan védekezik az agyunk, hogy megóvjon minket. A szeretetből / bánatból elkövetett cselekedetek ugyanúgy lehetnek rosszak, mintha alapból rossz szándékkal követték volna el őket. Könnyű elveszíteni a valóságérzetet, az erkölcsöt, amikor az embert letaglózzák tragédiák és a bánat (depresszió).
Nehéz egy másik útra lépni, amikor úgy érezzük a jelenlegi helyzetünk kielégítő és jobb, mint ami volt?!

A gyerekek is kitartóak és néha sokkal erősebbek, mint ahogy azt a felnőttek gondolnák. A történet jól példázza, hogy a hibákat lehet korrigálni és ami helyes, az nem mindig egyértelmű, könnyű és hoz azonnali feloldozást.

Nagyon várom a sorozat további két kötetének megjelenését!

**************************************************************************

Egy furcsaságot találtam a szövegben.

[…] Hasonlított az öccsére, ő is sovány volt és szinte fehér bőrű. […]
Itt szerintem inkább az áttetsző lenne odaillő, mert annyira soványak és a kevés napfény miatt.

3 hozzászólás
Kkatja>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

Mélyen megindító, megsiratva tisztító történet volt a Hónővér után ez is, gyermekkorom nagy meseélményeit idézte fel. Mindenkinek ajánlom, aki kicsit szeretne megint gyermekien ártatlan és tiszta lenni ebben a (ide a tetszőlegesen választható jelzőt mindenki beillesztheti) felnőtt világban.:)
Csodálatosan illeszkednek megint Aisato illusztrációi, hosszú percekig lehet ezeken is meditálni a történetet ízlelgetve.

Chöpp>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

Csoda történet ez is. Szomorkás és lélekemelő, mint az a varázslatos téli. ♡

Ėva71>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

Maja Lunde minden eddig magyarul megjelent könyvét olvastam. Ez a meseregény is, mint a klímakvartett kötetei egy jövőbeni környezeti katasztrófa utáni világban játszódik, egy olyan világban,ahol a Nap sosem süt ki, ahol minden szürke, ahol nem élnek meg a növények és a gyerekek egyfolytában éhesek. Lilja nagypapája látja el zöldségekkel a falut, az ő titkos fóliasátrából. Egyik nap Lilja a nagypapáját keresve felfedez egy titkos átjárót egy másik világba, ahol ragyog a Nap és minden tele van zöld növényekkel, rengeteg gyümölccsel. Szól ez a történet barátságról, gyászról, a félelmetes jövőről és a reményről. Lisa Aisato gyönyörű rajzaival válik különlegessé a könyv.

Junes P>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

A téli történet kedvenccé avatása után izgatottan vártam Maja Lunde gyermekeknek is szánt tetralógiájának tavaszi kötetét.
Még megjelenés előtt előrendeltem, és elzarándokoltam érte a kiadó boltjába, ahol két fiatalember örömmel újságolta, hogy az ősz folyamán várható a szerző egy másik könyvének, a Przewalski lovaknak a fordítása is :) off

A könyv maga gyönyörű: minőségi kötés és papír, káprázatos illusztrációk. A történet maga viszont nem vált kedvenccé. Nem ragadott úgy magával, mint az előző kötet. Vagy lehet, hogy csak én nem voltam megfelelő passzban hozzá, vagy szimplán a jelenlegi szárazság nyomta rá a bélyegét a hangulatomra, és bosszantott a kétirányú szélsőség.

Nem tudom, hogy ez északi sajátosság, vagy kimondottan csak Maja Lundéra lenne jellemző, hogy minden eddig általam olvasott könyvét off áthatja a halál és a pusztulás szele. A gyerekkönyvekben egy leheletnyivel több feloldozást és lehetőséget ad a pozitív végkimenetelre, mint a klíma sorozatában, de még így is meglehetősen nyomasztó érzést hagy maga után.

Sokrétű történet: egyrészt két szélsőséges időjárás pusztító hatásait ismerhetjük meg, a túlzott hőséget és szárazságot szemben az állandó esővel off, másrészt felnövéstörténet, egy kiskamasz önmagára ébredése, harmadrészt szól a barátságról, az összetartás, egymás támogatásának erejéről, végezetül pedig ott motoszkál mindezek mögött a szülő gyermeke iránt érzett, néha nyomasztó és félrevivő féltő-óvó szeretete.

Többször is el kell még olvasnom, hogy minden rétege a felszínre törjön.

Kitabu_hu P>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

Újra és újra lenyűgöz Maja Lunde és Lisa Aisato párosa, nem tudok betelni ezekkel a csodálatosan illusztrált történetekkel. A Nap őrzője ismét egy súlyos mondanivalójú olvasmány, tele szeretettel, veszteségekkel és azok feldolgozásával, valamint a bolygónk megóvásának felkijáltójeles központi témájával. Lenyűgöző képi világ, szépségesen tanulságos mondanivaló és Patat Bence zseniális fordítása ismét mély nyomot hagyott bennem, egy az egyben elolvastam. Köszönöm az élményt!♥

Andulka>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

Ismét egy csodálatos történet Maja Lundetól és Lisa Aisatotól.
Vajon milyen lenne az élet, ha a nap nem ragyogna a fejünk felett és minden szürke és sötét és esős lenne? Vajon milyen lenne az élet, ha nem teremne meg semmilyen növény? Hová tünt a nap? Ha kíváncsi vagy rá, akkor ebből a történetből megtudhatod a választ.
A kamasz és árva Lilját a nagypapája neveli, aki üvegházából zöldségekkel, gyümölcsökkel látja el a falu lakosságát, mivel a sok eső miatt nem terem meg semmi. Egyik nap Lilja érdekes felfedezést tesz, ami nem csak a saját életére lesz hatással.
Megtudhatjuk, hogy hová tűnt a nap, ki a nap őrzője és ki a fiú, aki szinte egy másik világban él.
Nagyon szép történet. Bejárja a szomorúság a lapokat és amikor már azt gondolnánk, hogy minden jóra fordul, akkor persze kiderül,hogy spoiler, de a történet szerencsére jól végződik.
A sorok között persze jelen van a remény, a barátság ereje, a szeretet és a közös célért való összefogás fontossága is.
Lisa Aisato illusztrációi pedig ismét meseszépek.

Avilda IP>!
Maja Lunde: A Nap őrzője

Egészen meglepett, mennyire komoly és sötét témával dolgozik a könyv. Aztán persze leesett, hogy ki írta, és egyfajta ökomesének is felfogható, ami rávilágít arra, hogy se a perzselő napsütés, se a folyamatos eső nem tesz jót nekünk. Összefésüli ezt az üzenetet több család történetével, és egy igazán egyedi mesét kapunk.


Népszerű idézetek

Kitabu_hu P>!

Amióta az eszemet tudom, arról álmodtam, hogy történjen valami, ami mindent megváltoztat. Hogy változzon valami az életemben és a világban, hogy minden jobb legyen.

15. oldal

Kitabu_hu P>!

Bárcsak megélhetném, hogy valami tényleg megváltozik, hogy a világ nem marad örökre ugyanolyan!

16. oldal

Kitabu_hu P>!

Úgy hiányzik nekem a tavasz, ahogy egy anyuka, futott át hirtelen az agyamon, bár nem tudtam, milyen a tavasz, sem azt, hogy milyen, ha valakinek van anyukája.

27. oldal

1 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!

Itt minden változik, bármi megtörténhet.

196. oldal

Kitabu_hu P>!

Ha behunytam a szemem, még éreztem milyen, amikor az arcomat és az orromat süti a nap, árad belém a csiklandozó meleg, ami semmi másra nem hasonlít, amitől ellágyul a szívem, és a gondolataim a helyükre rázódnak.

(első mondat)

Bea_Könyvutca P>!

Az én világomban a Nap nem létezett. Az én világomban sűrű eső hullott a szántóföldekre és az erdőkre, az esőcseppek a tetőkről lepattanva ezernyi parányi csobbanással értek le a tócsákba. Itt nem létezett nyár, ősz, tél, sem tavasz, amelyet Nagypapa a legjobb évszaknak tartott. Nem létezett sem éjszaka, sem nappal, csak örök szürkület.

4. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Tulajdonképpen mihez kezd az ember, amikor már nem játszik? Csak kirándul másokkal? Leül a téren beszélgetni, és nem csinál semmit?

9. oldal

Bea_Könyvutca P>!

És a madárcsicsergés bátorsággal töltött el. Kedvem támadt olyasmit tenni, amihez addig soha nem volt merszem.

198. oldal

Belle_Maundrell>!

Fényes nap, szép nap, te drága, jó,
Hajdan még hőséget árasztó,
Nincsen több nyár, se tavasz, se tél,
Nyom nélkül száz évre eltűntél.
Csak hull az eső, vigasz nem akad,
Az ősz marad,
Az eső szakad.

7. oldal

Trudiz >!

És mindenütt virágba borult minden: a cseresznyefák rózsaszín felhőkbe burkolództak, az almafák alatt pedig szinte alig látszott ki a föld a fehér szirmok alól.

112. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak
Tea Stilton: A sötétség hercegnője
Elizabeth Goudge: Holdhercegnő
Bosnyák Viktória: Klott Gatya, ne fárassz!
Neil Patrick Harris: A különc varázsló
Andri Snær Magnason: Időláda
Szigeti Kovács Viktor: Lúna gyermekei
Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt
Böszörményi Gyula: Rúvel hegyi legenda
Trenton Lee Stewart: A Titokzatos Benedict Társaság