Mahábhárata 9 csillagozás

Mahábhárata Mahábhárata Mahábhárata Mahábhárata

Alig ​több mint ötezer éve az emberiség egyik legnagyobb csatájára került sor a mai India területén található Kuruksétrán. Mintegy három hétig tartott, és sok millió áldozatot követelt. A háborút, melybe a Kuru-házban kirobbant trónviszály torkollott, maga Krisna is megpróbálta megakadályozni, ám az ő békeküldetése sem járt sikerrel. A Mahábhárata teista világképében természetesen a kuruksétrai csatához vezető események is e legfelsőbb hatalom irányítása alatt bontakoztak ki. Ám bármennyire is a mindenek feletti isteni terv része volt a háború – melynek az volt a rendeltetése, hogy megszabadítsa a földet terhétől: az emberiség békéjét és lelki felemelkedését veszélyeztető démoni természet uralkodóktól és hadseregeiktől –, bármennyire is az időtlen idők óta tartó isten színjáték egy újabb felvonása volt a Pándava és a Kaurava hadsereg nagy összecsapása, az egyéni akarat és az isten predesztináció rendkívül mély teológiai-filozófiai kérdéseket feszegető, dinamikus párbeszédének… (tovább)

Eredeti cím: महाभारत

>!
1120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789171498533
>!
1120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789171498533
>!
Európa, Budapest, 1965
478 oldal · keménytáblás · Fordította: Szerdahelyi István, Tóth Edit · Illusztrálta: Urai Erika

3 további kiadás


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Krisna


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Mahábhárata

Szent könyveket, egyáltalán vallási iratokat nem szoktam csillagozni, de ezt muszáj volt. Gondolkodás nélkül meg is adtam rá az öt csillagot. Pedig nem azt kaptam ettől az eposztól, amit vártam.
Azt tudtam, hogy egy szörnyű háború adja az alaptörténetet. De hogy ennyire?! Folyik a vér, szakad az ín, törik a csont, miközben csatáznak a mesehősök. Verses ókori horror, elefántok taposta fejekkel meg levagdalt végtagokkal. Hogy lehet valami ennyire mítoszi és ennyire naturalisztikus egyszerre? Aj. Nem esett jól.

És most komolyan ennek az eposznak a közepébe van beleillesztve annak a bizonyos szelíd, béke- és emberszerető hindu vallásnak a legfőbb szent szövege?!
Nem mintha az Ószövetség békésebb lenne persze, ott közvetlenül az evangéliumok szomszédságában. Eszem ágában sincs ilyesmit állítani. Nem is vagyok abban a pozícióban, hogy bármely más vallás szent könyvén és kultúráján számon kérhessem a szelídséget meg az emberszeretetet. Csak hát ha Bibliát olvasok, akkor fel vagyok készülve mindenre. Itt meg nem lehettem felkészülve, ezért meglepődtem.

Itt olvasható tovább:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/21/mahabharata_653

3 hozzászólás
jano_andriska>!
Mahábhárata

Először nagyon lelkesen vágtam bele, de hamar elvesztettem a fonalat, úgyhogy pihentettem egy darabig. Nemrég elővettem újra – hirtelen minden a helyére került, és azonnal öt csillagos kedvenc lett. Csodálatos, zseniális, szépirodalmi szempontból is tökéletes remekmű, de annál jóval több.

Már eleve az is tanítás, hogy nem szimplán egy nagy csatáról, hanem egy totális háborúról szól: „Néptelen lett a Föld: otthon csupán az agg s gyerek maradt, / mindenki más a Kauravák vagy a Pándavák hadába állt.” (Bhísma Könyve, 267. p.) Ennek a ‘világháborúnak’ oka végső soron az irigység. A rettenetes pusztításban az a legszörnyűbb, hogy a kirobbantói úgy féltékenyek a saját (unoka)testvéreikre, hogy közben egyébként megvan mindenük. Ez a történet valódi tragédiája.

Nem hiszem, hogy előtanulmányok nélkül érthető lehet bárkinek is a történet mögötti mélyebb mondanivaló, de persze mindig akadhatnak kivételek. Például modern kortársaink gyakran nem tudják hova tenni, hogy Draupadínak öt (!) férje van, így aztán ez maximum pajzán élcelődések tárgya. Természetesen a többség fényévekre van attól, hogy meglássa: ezek a személyek egy mélyebb, azaz szellemileg egy magasabb szinten különböző ideákat és minőségeket képviselnek. Például Judhisthira (szanszkrit átírással Yudhiṣṭhira) név gyöke a ‘yudh’ harcost jelent, így nevét fordítják úgy is, mint aki a „harcban szilárd” (yudhi-sthira). Ő az Örök Törvény, Dharma gyermeke, döntései jelképezik az erény útját. Aki ezt az utat járja, a romlott világban folyamatos belső harcra kényszerül: le kell győznie önmagát, kísértéseit, démonait. Az erény útja egyben a törvény, azaz a dharma útja is. A ‘dharma’ gyöke a 'dhṛ', mely annyit tesz: 'fenntart'. A rend fenntartása is folyamatos harc, mely nélkül minden visszahullana az őskáoszba.

Ebből kiindulva talán magyarázat nélkül is világos, hogy Bhíma jelképezi a felbőszített férfierőt, így nem meglepő, hogy a szanszkrit ‘bhīma’ is azt jelenti: „félelmetesen óriási, szörnyű”. Ardzsuna, mint ‘arjuna’ magyarul ‘fehér’ és ‘tiszta’, ő a kiválasztott, aki hallhatja az összecsapás előtt a Bhagavad-gītāt, vagyis a Magasztos Szózatát. Ahogy Jézus mondja: „Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek.” (Jn 15,3)

A teljesség kedvéért Mādrī ikrei: Nakula és Sahadeva, előbbi jelentése ‘bőrszínű’, utóbbié pedig egy szóösszetétel: saha-deva, mely annyit tesz: ‘istenekkel együtt lévő’. Ez az ember kettős természetét tükrözi, úgy is mondhatnánk, hogy „a bőrszínű együtt van a mennyei lényekkel”. Az istenfiúság alapvetően skizoid állapot, hiszen bőrszínű testben élünk, de „ti nem test, hanem Lélek szerint, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek”. (Róm 8,9)

Néhány kortársunk számára talán belemagyarázásnak tűnhet mindez – nyilván gyanús és furcsa gondolatmenet annak, aki mindent csak szó szerint tud értelmezni –, de már egy figyelmesebb olvasásnál is feltűnő, milyen fontos szerepet tölt be a becenevek és jelzők sokasága. Krisna is többféle jelzőt használ Ardzsunára, mint például Pritha fia, Kunti fia vagy Hatalmas karú herceg, hogy bátorítsa és emlékeztesse őt királyi származására. Ezeknek a neveknek minden esetben fontos, szimbolikus szerepe is van, ahogy jelkép a démonok három repülő vára is: arany-, ezüst- és vasvárak (égi, köztes, földi) a minden területet elözönlő ártó befolyásokat jelenítik meg, és természetesen mindez analóg a Forrástól egyre messzebb távolodó világkorszakokkal is. A repülő vár bár hatásos kellék a mesékben, de ez valójában arra utal, hogy ezek a terek is utaznak az űrben, tehát a téridőben, ahogy maga a Föld is. Amikor megittasodnak saját hatalmuk nagyságától, elfelejtve, hogy azt kitől kapták, magát az Istent kezdik gyalázni: „pusztítva kérkedtek: »Ugyan, ki az az Ősatya!«”; végül Brahmá kezébe veszi a gyeplőt, kocsihajtóként vezeti Siva ménjeit – hasonlóan a bibliai próféciához, amikor Krisztus a második eljövetelénél ugyanezt teszi. (Ezért fohászkodik így a huszonnégy bölcs a Jelenések könyvében: „Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, aki vagy, és aki voltál, hogy nagy hatalmadat kezedbe vetted, és uralkodsz.” /Jel 11,17/)

Egész biztos, hogy hamarosan ismét elolvasom, nemcsak azért, mert kutatómunkám része már most is, hanem mert mind nyelvezetében, mind tartalmában nagyon felemelő alkotás, melyet egyáltalán nem túlzó érzelgősség szellemi kincsnek nevezni. Ugyanakkor nagyon szomorú látni, hogy egyesek ezt a művet a Biblia kárára próbálják felértékelni. Ez nyilván csak nagyfokú tudatlanságból történhet. Az ilyen emberek valószínű sosem hallottak a hagyomány igazságának egységéről, valamint fel sem tételezik azt a tengernyi lényegi azonosságot, amely nemcsak a Mahābhārata és a Biblia között áll fenn, hanem a többi hindu szent kinyilatkoztatás, így a Ṛgveda vagy az Upaniṣadok és a Szentírás között is. Természetesen egy ilyen értékelésben lehetetlen lenne bemutatni az összes párhuzamot, de néhányat feltétlenül érdemes megemlíteni, ahol ez a lényegi összefüggés a legnyilvánvalóbb.

Már a gigantikus testvérháború képe is minden erőszakos belemagyarázás nélkül felidézi a bibliai apokalipszis képét: „Vjásza szólt: […] Hatalmas úr, hatalmas nagy pusztulás dúl e harc során, / előjelei szörnyűek, […] véresőt és port árasztanak a fellegek, […] az évszakoknak ellentmond a fákon a virág és a gyümölcs, […] hullócsillagok szállnak ropogva, mint a mennykövek…” (Bhísma könyve, 267. p.) Ezt összevetve Jézus utolsó időkre vonatkozó próféciáival, a hasonlóság finoman szólva is döbbenetes: „a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek”, „mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen”, továbbá „Halálra adja majd testvér a testvérét, apa a gyermekét”. (Mk 13,25; Lk 21,11; Mt 10,21)

Testvér testvér ellen támad – a családi közösségek felbomlása és az emberi kapcsolatok megromlása mindenki számára egyre durvábban érzékelhető válságtünet. Ha ehhez hozzátesszük Jézus azon kijelentését, hogy „mindnyájan testvérek vagytok”, akkor ez az összecsapás a földön élő népek háborúit is jelképezi. (Mt 23,8)

A második könyv A kockajáték fejezetében, amikor Draupadí ruháját le akarják szaggatni, azt olvassuk, hogy a csodatévő Visnu, „megóvta őt, és betakarta testét / egymás után új, gyönyörű ruhákkal. // S ahogy sorban leszaggatták róla az új meg új ruhát, / Draupadín egyre újabb és gyönyörűbb ruha tűnt elő…” Aki nemcsak felületesen ismeri a Bibliát, és képes kivonni magát a jelenlegi degenerált közhangulatból, nem tudja nem észrevenni, hogy ugyanaz az erő működik itt, amely az Ószövetségben az özvegy üres korsóit a láthatatlanból tölti tele olajjal, vagy megvendégel ötezer embert két hallal és öt kenyérrel az Újszövetségben. (2Kir 4,1-7; Mt 14,13-21)

Mindhárom történetben közös, hogy ez a Forrás valójában a Végtelen, mivel egyik esetben sem az isteni energia apad el, hanem az emberi oldal merül ki. Az özvegy olajánál az üres edények fogynak el, Jézus kenyérszaporításánál az emberek laknak jól (és még marad tizenkét kosár); Daupadí esetében pedig egyszerűen rosszakarói adják fel, amikor felfogják, hogy egy mindenható hatalommal állnak szemben: „A csarnok közepén már nagy halomba nőtt a sok ruha, / s Duhsászana kifulladt, és elszégyellte magát, leült.” (A Gyűlés könyve, 154. p.)

Ilyenkor szokták beüvölteni, hogy ez is bizonyítja, hogy az ószövetségi írók ezt a motívumot lopták. Nos, ez az az eset, amikor a tudatlanság nagyfokú rosszindulattal is párosul. Ha eltekintünk attól, hogy egy ilyen „lopás” az ókori térbeli távolságokat és a nyelvi akadályokat is beszámítva mennyire életszerű, akkor csak egy teljesen elvakult szakadár fanatikus gondolhatja, hogy szanszkrit versekből csemegézik pont egy olyan ultra zárt rendszerű tradíció, mint éppen a héber! Teljesen egyértelmű, hogy az ilyen vélemények mögött miféle aljas szándékok lapulnak, melyek célja, hogy a földön élő embereket folyamatos háborúban tartsa.

Ami Jézus működését illeti, lopásról ott már csak azért sem lehet szó, mert ő, mint avatāra, maga az Isten, csak összefoglalta a korábbi saját igazságainak az esszenciáját. De ne is ragadjunk le a nyilvánvaló képtelenségek cáfolatánál, inkább essen szó még Krisnáról, akinek a neve konkrétan a görög Khrisztosz szanszkrit változata. Kevesen tudják, hogy a 'kṛṣṇa' egyik jelentése ‘vonzó’, Jézus pedig azt mondja: „Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.” (Jn 12,32) Másik jelentése is beszédes: ‘fekete’, míg Ardzsuna neve ‘fehér’.

Krisna azt mondja Ardzsunának: „Én vagyok a Felsőlélek, minden élő szívében lakozó”, míg Jézus: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.” (Bhagavad-gītā 10.20 vö. Jn 14,23) A szanszkrit eredeti vers így szól: sarva-bhūtāśaya-sthitaḥ, itt az ‘āśaya’ egyszerre jelent ágyat, nyughelyet, de szívet és elmét is, melyek a lélek és a gondolkodás székhelyei. Mit mond Pál apostol? Adja meg nektek Isten, hogy „Krisztus lakjék szívetekben” (Ef 3,16) Úgy vélem, ez nem igényel további kommentárt.

Mint tudjuk, a teljes Mahābhārata százezer versszakkal a világirodalom legnagyobb eposza. Ez a 1965-ös kiadás egy erősen meghúzott válogatás, érdekessége, hogy a marxista-szocialista időszakban szerkesztették. Az előszót bevezetésnek nem nevezném, inkább kivezetés a költemény világából – helyette a könyvekre felosztott hátsó jegyzetek lapozgatását javaslom olvasás előtt, az legalább korrekt. Mondjuk, van egy diszkrét bája, ha az ember elképzeli azt a serény igyekezetet és a sok aggodalommal teli munkaórát, mely a rendszerre ártalmatlan előszó megírását jellemezhette. Nyilvánvalóan mindent megtettek azért, hogy a mű spirituális felhangjait elfojtsák, magát a szent költeményt pedig a puszta irodalom területére száműzzék. Természetesen szépirodalomként is a legszebbek egyike, mint írtam, a történet mai szemmel is kifejezetten izgalmas és elragadó, de politikai légkör ide vagy oda, ettől ez még szakrális szöveg marad az első szótól az utolsóig, sokrétegű természetfeletti szimbolizmussal. A hinduizmusban ez a kategória szanszkrit kifejezéssel a ‘smṛti’, vagyis a Védára, magyarul ‘a szent tudásra való emlékezés’. Ha belegondolunk, hogy az embereket már az írásbeliség hajnalán is emlékeztetni kellett a szent ismeretre, mely már akkor kezdett feledésbe merülni – vajon mennyire súlyos a helyzet ma, amikor a modern nyugat mindent tagad, ami nem fér bele az egyedül ‘trendi’, tudományos-ateista világképbe? A kérdés költői.

Az előszót már csak azért is ajánlatos óvatosan kezelni, mert teljesen logikátlan, megtévesztő állításokat tartalmaz. Nem sikerült rájönnöm, mit jelentenek az olyan homályos mondatok, mint például: „válogatásunkban lehetőleg mellőztük a késői átdolgozásnak a cselekményhez nem illő betoldásait, de természetesen nem küszöbölhettük ki teljesen az eposz jelenlegi szövegének Visnu-hívő jellegét”. Miért kéne a Visnu-hívő jelleget kiküszöbölni? Ez körülbelül annyira abszurd, mintha János evangéliumából Jézus isteni származását próbálnánk mellőzni. Mi lehet az oka annak, hogy egy ilyen törekvés egyáltalán felmerül? Sokatmondó válasz lehet, ha megnézzük a fenti mondatot „Visnu” nélkül, vagyis „nem küszöbölhettük ki teljesen a szöveg hívő jellegét” – nehogy véletlenül még az indiai kultúra iránt érdeklődő és istenhitre fogékony elvtársak megtérjenek.

Ne feledjük, történelmi tény, hogy 1965-ben hazánkban még épp csak megkezdődött a totális utáni „puha diktatúra”, s bár Kádár már meghirdette az „aki nincs ellenünk, az velünk van” politikáját, az Európa könyvkiadónál valószínűleg úgy voltak vele, azért nem árt az óvatosság. Talán ennek tudható be az az állítás, hogy „a jelenlegi szövegből is világosan látható, hogy eredetileg világi, nem papi körökben jött létre”. Nos, ennek éppen az ellenkezője az igaz.

Az eposz szerzőjének a kánon Vjászát tartja, akit szanszkrit szóval ṛsiként emlegetnek, magyarul ő egy olyan hatalmas tudású szent ember volt, aki a Véda legnagyobb ismerője – tehát pap. Tegyük hozzá azt is, hogy más megközelítésben nem valószínű, hogy Vjásza egyetlen személy, mint ahogy egyáltalán nem vehető „bizonyosra”, hogy az eposz „jelenlegi szövegének nagy része már eleve írásban keletkezett”. Sokkal valószínűbb, hogy a bibliai evangéliumokhoz hasonlóan először szóbeli hagyományként élt, melynek különböző részeit beavatottakra bízták, akik mint Bradbury „könyvemberei” a 451 Fahrenheit című regényben, fejből idézték és adták tovább a költeményt nemzedékeken át. Ez az elmélet papok csoportját feltételezi, akik adott esetben életüket szentelték a történet rájuk bízott részének megőrzésére.

Ahogy a bibliai evangéliumok szerzői esetében is csak egyszerű neveket találunk (Máté, Márk, Lukács és János), úgy ez esetben is csak annyit tudunk, hogy „Vjásza”, mivel a szent igazságok kinyilatkoztatásában a szerző személye teljesen mellékes. Persze, ez furcsa lehet a mai kor emberének, aki gyógyíthatatlanul hozzászokott a személyi- és sztárkultusz gátlástalan egoizmusához. Ráadásul Vjásza neve, szanszkrit átírással ‘vyāsa’ azt jelenti: ‘rendező, összeállító’, tehát nagyon valószínű, hogy szerkesztője, s nem kizárólagos írója volt ennek a monumentális műnek.

Végül, de nem utolsó sorban fontos felhívni a figyelmet arra is, ahogy a hinduizmusban meglévő beavatási láncolat mai, nyugati szemmel szinte csodálatra méltó pontossággal őrizte meg a Tant. Ráadásul a „holt” szanszkrit a latinnal együtt a létező legélőbb nyelv, mivel nem lúgozta ki a kifejezéseinek értelmét a hétköznapi vulgáris használat. Hálát adok az Úr Jézusnak, hogy egy olyan korban élhetek, amikor mindez szabadon olvasható, tanulható és leírható. Béke, béke, béke.

darkfenriz>!
Mahábhárata

Másodszorra olvasva is hatalmas élmény a hindu mitológia egyik legnagyobb alkotása. A testvérharc, a legfelsőbb erők kikerülhetetlen, megváltoztathatatlan hatalma, anyagi világunkat az igazi valóságtól elválasztó határvonalak, az emberi létben oly jellemző csatározások határozzák meg az egyik fő gondolati síkot. Gyönyörű képek, bölcs gondolatok, hősies és gyalázatos cselekedetek emelik a vérnyomást, késztetik együttérzésre a szívet és serkentik töprengésre az agytekervényeket. Ardzsuna, Judhisthira, Bhíma és a többiek! Sokszor fogunk még találkozik e létben avagy a következőben!

Fehérló_Filozó_Fia>!
Mahábhárata

Múló az ifjúság, szépség, egészség, élet és vagyon,
s az együttlét – a bölcs ember ezekbe nem kapaszkodik.
Mindenkire lesújtó kínt ne gyászolj magadé gyanánt;
érte életed áldozd bár,mi eltünt, vissza nem hozod.


Népszerű idézetek

Timár_Krisztina I>!

Nap, te vagy testeink lelke, és te vagy a Világ Szeme,
te vagy a Méh, amelyből az egész világ világra jött;
vannak más nagy hatalmú, szent, erős és tiszta lények is,
de egynek sincs olyan fénye s olyan ereje, mint neked!

169. oldal, A Pándavák útra kelése

Kapcsolódó szócikkek: Nap
Timár_Krisztina I>!

Kardok pengéje nem sebzi, lángok heve nem égeti,
víz árja el nem áztatja, szél fúvása nem árt neki.
Halhatatlan, örök lélek él minden testben […]

270. oldal, A Magasztos Szózata

Timár_Krisztina I>!

Szigorú fogadalmú, vedd ajándékul e rézedényt:
tudd meg, amíg a pancsála királylány birtokolja ezt,
addig kifogyhatatlan lesz konyhád négyféle étele,
a hús, gyümölcs, gyökér s zöldség.

170. oldal, A Pándavák útra kelése

1 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

Elvesztheti vizességét a víz és illatát a föld,
elvesztheti sugárzását a fény s fuvallatát a szél,
forróságát a tűz, s hűvös csillogását a holdsugár,
de én szavam igazságát el nem veszíthetem soha!

27. oldal, Utódok támasztása

darkfenriz>!

Bölcs ember sohasem búsul se élőkért, se holtakért. Mert nem volt, hogy ne léteztünk volna én, te s e többiek, és nem lesz, hogy ne létezzünk ugyanígy valamennyien. Ki él, megéri, hogy teste gyermek, ifjú s öreg legyen, s új testbe költözik végül: sose búsul ezen, ki bölcs. Nem jut nemlétező létbe, se nemlétbe, mi létezik, s ezek határait tudják az Igazságot ismerők. Az emberek örök lelke múló testekbe költözik, de maga végtelen, senki meg nem ölheti: küzdj tehát!

269. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bölcs
Timár_Krisztina I>!

Előbb békét teremtettek e vidéken a Pándavák,
aztán a tiszta Vjászával kimérték városuk helyét,
nagy árokkal övezték, mely széles volt, mint az óceán,
magas falat emeltettek körötte, mely az égig ért,
s fehéren csillogott, mint a fellegek vagy a holdsugár.
Nem volt az utakon kátyú: mind tükörsima, tiszta volt,
s hófehér paloták fényes fala díszlett szegélyükön.
[…]
Pompás kertek övezték a várost: tarka madársereg
nyüzsgött a fák gyümölcsterhes, virággal ékes ágain,
szerelemittasan zengett a pávák, kókilák dala,
és tükörtiszta házacskák, indás lugasok álltak ott,
gazdag képcsarnokok, pompás mesterséges hegyek s vizek,
víztartók telve kristályos tiszta vízzel, halastavak,
amelyeket kecses kacsák s hattyúk csoportja díszitett,
s melyeken kék- s vöröslótusz-kelyhekből szállt az illatár.

123. oldal, A Pándavák visszatérése Hásztinapurába

Kapcsolódó szócikkek: utópia
1 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

Mikor a hősök elhagyták Hásztinapura városát,
villám villant a felhőtlen égen, megremegett a föld,
Ráhu a napot elnyelte, bár nem volt napfogyatkozás,
s a templomokban és házak tetején varju károgott,
keselyű vijjogott, s szörnyű sakálsereg üvöltözött.

164. oldal, A kockajáték

Timár_Krisztina I>!

Botot hordott, csupasz testét fű fedte és gazellabőr,
földre hullt falevél volt a Pándava minden étele.
Egy hónapig csupán minden harmadik éjszakán evett,
a rákövetkező hóban minden hatodik éjszakán,
s aztán a harmadik hóban félhavonként evett csupán.
Mikor a negyedik hónap ideje elkövetkezett,
a puszta levegőből élt Pándu erős karú fia.
Támasz nélkül a lábujján állt, felemelve karjait,
s a szent fürdőben úgy fénylett hosszú varkocsba font haja,
mint a villám a felhőben, vagy a lótusz a tó vizén.
Ezt látva, Siva istenhez ment valamennyi égi bölcs,
hogy hírét vigye, mily szörnyű vezeklést folytat Ardzsuna.

A bölcsek szóltak:
A Himálaja csúcsára hágva, Kuntí erős fia
úgy vezekel: hevétől a forró föld izzva füstölög.

176. oldal, A Vadász

Timár_Krisztina I>!

[…] kocsijává a fenséges Föld istennője változott
városfüzérrel, erdőkkel és szigetekkel ékesen,
kerékagya a Gangá lett és tengelye a Mandara,
a világrészek, égtájak voltak a kocsi pántjai,
járomszíja az Őskor volt, kocsirúdja a csillagok,
és gyeplője a kígyó-nép uralkodója, Vászuki,
csengettyűi virágfürtös fák lettek s bokrok és füvek,
kerekekként a Hold és Nap forogtak a csodás kocsin,
s a csillaghímes égbolt lett a tető a szekér felett,
a Világőröket fogták be Síva paripáiként,
zászlórúdja a Méru-hegy aranyszín sziklaszirtje lett,
és villámszalagos, szálló viharfelleg a zászlaja.

302-303. oldal, Karna és Salja vitája

Kapcsolódó szócikkek: Síva
darkfenriz>!

„Gödörbe hull a részeg, és a bámész fába ütközik;
Judhisthira, királyuk vagy, te vagy köztük a legdicsőbb!
A játékosok álmukban sem álmodnak olyan furát,
mint amilyet a játékban felhevülve kimondanak.”

143. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Krishna Dharma: Rámájana
Rig-Véda
Krishna Dharma: Mahábhárata
Upanisadok
Tenigl-Takács László (szerk.): India bölcsessége
Rámájana
Baktay Ervin: Mahábhárata
Baktay Ervin: Rámájana és Mahábhárata
A. C. Bhaktivedānta Swāmī Prabhupāda: Az eredeti Bhagavad-gitá
A. C. Bhaktivedānta Swāmī Prabhupāda: Bhagavad-Gíta