The ​Raven Boys – A Hollófiúk (Hollófiúk 1.) 84% 935 csillagozás

Mint olvasás közben kiderült, én ezt a történetet angolul már olvastam, még a megjelenést követően.
Azóta persze több száz, ha nem ezer könyv megfordult a kezeimben és elhalványult az emléke.
Nagy öröm volt magyarul is átélni a kalandot.
Most is, mint anno, nagyon izgalmas, végig fent tartotta az érdeklődésem.
A szereplők szerethetőek, bár nekem megint egy „mellék” szereplő kötötte le a figyelmemet.
Biztos, hogy folytatni fogom, mi több kedvencet avattam! Köszönöm Mindenkinek aki a figyelmembe ajánlotta! :)

Félve kezdtem bele, mert a Stiefvater farkasos sorozata után arra számítottam, hogy ez nem lesz olyan jó. De tévedtem. De még mekkorát tévedtem. És milyen jó, hogy tévedtem. Ez a könyv fantasztikus. Misztikus, némi humorral megspékelve és Ronan….oh, Ronan, hogy miért pont az ilyen srácokhoz vonzódom??
A borító és a cím az, ami először megfogott, és csak utána néztem meg, hogy ki is az írója. A holló a halál hírnöke, rögtön Gier Időtlen szerelem sorozata jutott eszembe róla. „…világokon át hallván a halottak dalát.”
Imádom az ilyen történeteket, tele van misztikummal, ugyanakkor a néhány hétköznapi dolgával megmaradt a valóság talaján. Kedvenc lett.

Úgy nincs kedvem értékelést írni, ahogy a könyvet sem volt kedvem olvasni. El akarom mondani, hogy mit miért, mi ez a 3,5 csillag, ahogy tudni akartam, mégis mi hogy van a könyvben… De egyszerűen hirtelen ezeregy dolgom akad, mikor az olvasáshoz/értékeléshez kezdenék hozzá. De ma leültem, befejeztem a könyvet… És mielőtt megint nekiállnék takarítani értékelés írása helyett…:

Katyvasz. Ezzel tudnám jellemezni a könyvet. Ez az a bizonyos odafigyelős, visszalapozós könyv, rég volt már ilyen a kezemben… Azt hittem, azért, mert bonyolult és gondolkozós, de nem csak azért. Azért is, mert annyira untam, hogy nem figyeltem oda, és tök máson járt az agyam. Ráfogtam arra, hogy ilyen a hangulatom, de gyerekek, három hétig szenvedtem vele. >.<

Maga az írónő stílusa nagyon tetszett, a fogalmazás… Mint a Skorpió Vágtában
De nagyon érződik, hogy a sorozat első kötete, mert semmit sem akar elmagyarázni, mindent egyszerre akar belerakni, ezért siet és mindent egyértelműnek gondol.. Gondolja, majd a következő kötetekben kiderül (vagy nem). Mindez jól megszületett Maggie fejében, csak rosszul lett levezetve. Hirtelen, és a meglepő fordulatok nem is meglepő fordulatok voltak, inkább mintha valaki felvágott volna a húslevesbe egy-két paprikát… Biztos nem rossz, még nem kóstoltam, de mit keres ott?! Főleg úgy, hogy nem is szedtem belőle a tányérba… nem Evi, nem mennek neked a hasonlatok
Szóval olyan csavarok jöttek, amikre nem számítottam, nem is vártam el őket, és még mindig meglennék nélkülük, mert csak erőssé tette a húslevest, és azt nem szeretem! És mikor jobban megnézném, mégis milyen paprika az, már elfogyott.. hagyd Evi, elég lesz

Szóval nem, ez nekem sok volt, nem tudtam beleélni magam a sztoriba, mintha álmodtam volna az egészet, akkora meglepetések jöttek fejezetről fejezetre. hagyjuk a minthááat
Egyik szereplő sem nőtt hozzám, nem értettem őket, nem is sikerült megismerni őket… Jó, jó, majd a következő kötetekben minden negativumom elszáll, mindenre fény derül, de most ezt értékelem, és ez ilyen lett. Folytatni szeretném, mert tudom, hogy jobb lesz. De ez a húsleves túl paprikás lett. >.< Van, mikor azért folytatod a sorozatot, mert maradt pár elvarratlan száll, vagy ilyesmi, de ez itt nem olyan.. Csak nekem? T.T

És… Azért 3,5 csillag, mert fogalmam sincs… Ígéretesnek ígérkezik ez az egész, érdekel is, jó az alapötlet. És jókedvű vagyok

Végre! :) Számomra ez a könyv volt az év nagy meglepetése.
Kezdjük a borítóval, amely egy szélesfejű ecsettel festett hollót ábrázol. A hollónak – jól megnéztem – nincs szeme, ezért éppen annyira hátborzongató, mint a könyv (persze kizárólag jó értelemben). Gyönyörű!
Bevallom, valami szokásos romantikus, fantasybe ültetett YA történetre számítottam, mint az Obszidián vagy a Csontváros, mivel valamiért már a címe is ezt sugallta. Szerencsére valójában semmiféle erős romantikus szálra nem került sor, legalábbis a hangsúly abszolút nem ezen volt. Persze a tiltott szerelem benne volt végig, de nem a megszokott formában.
Kutatás, nyomozás, kaland, rejtélyek. Nagyjából ezekkel a szavakkal tudnám összefoglalni a könyvet.
Eleinte a könyv valahogy nem olvastatta magát. Az Aglionby iskola számomra tele volt rejtéllyel és sötétséggel. A főhőseink furcsa, minden szokásostól eltérő életének bemutatása olykor fárasztott is. Aztán ahogy fokozatosan belemélyedtem a történetbe, úgy vettem észre magamon a függőség tüneteit, mivel az írónő nagyon ért a hangulatkeltéshez és -fokozáshoz.
A felétől nagyon izgalmasnak éreztem ezt a történetet. Amikor susogott velük az spoiler, megállt körülöttük spoiler és gyorsan váltakoztak spoiler komolyan olyan izgatottságot váltott ki belőlem, ami nem engedte, hogy éjszaka lehunyjam a szemem, míg egy nyugodtabb területre nem értem a könyvben. Ami pedig a legváratlanabb volt számomra, nem éreztem gagyinak a körülményeket, mint pl. A varázslókban. Talán hangulatát tekintve ahhoz a könyvhöz tudnám hasonlítani, de akinek A Hollófiúk tetszett, azért ne vágjon bele feltétlenül abba (szerintem borzalmas).
Olvasás során nem mindig volt egyértelmű számomra, hogy az írónak van-e humorérzéke, de Maura és a többi jós leleplező beszélgetésénél Blue-val beigazolódott a sejtésem: Maggie-nek nagyon is jó érzéke van a szarkasztikus párbeszédekhez és ezt a felétől nem félt használni.
A fordítás néhol hibádzott, de lehetett sejteni, hogy mit szeretett volna kifejezni az író (pl. Láncfűrész nemére vonatkozóan).
A könyv végét nem biztos, hogy teljesen értettem, de jön a folytatás, ami remélem majd mindent helyre rak.
A sorozatnak megelőlegezek egy kedvencelést így az első rész után, de az utolsó résztől már most nagyon félek, mert megláttam rajta az LMBT címkét. Remélem nem ez fogja uralni a bonyodalmat. :/

Nagyon tetszett, izgalmas volt, pörgős, végig fent tartotta az érdeklődésemet ez a lenyűgöző történet. :-) Először féltem tőle, hogy csalódást fog okozni, a borítóba azonnal beleszerettem, és reméltem, hogy a történet is tetszeni fog. Most egyáltalán nem zavart az írónő harmadik személyben írta meg. Tetszett, hogy váltott szemszögből is íródott. Gansey, Adam, Blue, Ronan, és Noah első perctől kedvencek lettek. Maura Calla, Persephone abszolút kedvenc. :-) Habár, mint lány névként eléggé furcsának tartottam Blue nevét, de aztán meg kedveltem. Tetszett ez a misztikus légkör, egy kis romantika, a nyomozás, a jóslások, Blue ereje, annyira vonzott ez a könyv, ahogy elkezdtem olvasni. Tuti, hogy folytatni fogom ezt a csodás történetet, már csak azért is, hogy tudjam mi történik a kedvenc szereplőimmel. :-) Az írónőtől ez volt a második könyvem, amit olvastam, a Borzongás volt a legelső. :-) Nagyon tetszik az írónő stílusa. :-)

Azt mondta egy barátnőm, olvassam el, nem fogom megbánni. Szkeptikus voltam, úgy is fogtam hozzá az olvasáshoz, hogy megvoltam győződve róla, hogy nekem ez nem fog tetszeni. Nehéz kezdés volt. Neeve és Blue éppen ülnek egy kőfalon és előttük vonulnak el azoknak a halottaknak a szellemei, akik az adott évben meg fognak halni. Listát írtak, hogy milyen jól fog majd jönni, ha jósolniuk kell valamelyik delikvensnek, vagy családtagjának.

Mi a szent sz@r! Ez most egy ilyen ezo-spiri förmedvény lesz? Mély levegőt vettem és olvastam tovább, mert a barátnőm, annyira állította, hogy jó lesz és én hinni akartam neki! Folytattam és két oldallal később már valahogy így reagáltam az eseményekre: Aha… Ahha… AHA! Oké @Sol, ezt neked is olvasnod kell! Maggie Stiefvaternek köszönhetem életem legjobb YA élményét. Abszolút kedvenc lett és eddig a pillanatig nem sikerült még egyetlen könyvnek sem letaszítania a trónjáról. Újraolvasós. Imádom. KEDVENC.

Ember legyen a talpán, aki ezt nyugodtan tudja végigolvasni.
A történet nagyon jó, rendkívül izgalmas. Az is tetszett benne, hogy a történelem is elég fontos szerepet kapott benne. És a karakterek…
Blue Jane igazán talpraesett, bátor lány. Annyiszor elhangzott a könyvben, hogy neki nincs látnoki képessége, csak felerősíti az energiát, hogy egyre biztosabb vagyok abban, hogy valami nagyon fontos szerepe lesz még a későbbiekben.
Gansey. Szinte megszállottan keresi a Ley-vonalakat és a király sírját. Nagyon intelligens és precíz, ezt bizonyítja naplója is, amit óriási gonddal vezet. Remélem a Szent Márk éjszakáján látottak nem teljesülnek..
Adam. Nem tudom mit gondoljak róla. Eleinte nagyon aranyosnak tartottam, ez egészen a végéig nem változott meg. Utána pedig nem értettem. Megértem az érzéseit, de azt nem, hogy miért csak a rosszat látta meg Gansey-ben. Valóban, eleinte fölényeskedőnek tűnt, de ez a végére teljesen megváltozott. Egyébként én sem tudnám, mit csinálnék egy ilyen helyzetben, mint Adamé, de biztos nem taszítanám el a barátaimat.
Ronan. Ooh, drága Ronan. Miért vonzom a bunkókat?:D Nem tudom még pontosan hova tenni, de a beszólásai, a rátermettsége már most tetszik. Ha jól tudom, a következő részben ő nagyobb szerepet kap, szóval mondanom sem kell, nagyon várom.
Noah. Annyira sajnálom szegényt.. bár legalább valamennyit javítottak a helyzetén a többiek.:) Olyan aranyos.:)
Láncfűrész. Mi volt ez az utolsó mondat?? Hogy lehet így befejezni egy könyvet?
Szóval nagyon tetszett az egész könyv, a történet, a szereplők, minden. Sok véleménynél olvastam, hogy Maggie többi sorozata még a Hollófiúknál is jobb… El nem tudom képzelni, hogy akkor azok milyenek lehetnek.:)

Miután befejeztem a könyvet, becsuktam és csak egy mondat jutott eszembe: MI VAN?!
Most komolyan. Össze. Vagyok. Zavarodva. Olyannyira, hogy nem tudom képes leszek e értelmes mondatokat összehozni.
Szóval, a Holló Fiúk. Már magában az rejtély, hogy kicsodák. Noah személyisége tényleg meglepett, Ronan nagyon fura, Gansey-vel is tuti még lesz elég sok bonyodalom, Adammel most akkor mi van? Egyedül Blue az akit úgy ahogy értek. Bár még ő róla is lesz ami előkerül az tuti. :D Jaj, szóval annyira össze volt sok minden kombinálva, hogy még most se tudtam igazán megfejteni ezt az egészet. Nem volt egy rossz történet, a Ley-vonalakkal, meg a jóslásokkal, igazán izgalmas volt, csak voltak olyan részek, amik nekem kicsit már túl kuszák voltak. Viszont a folytatásra nagyon is kíváncsi lennék. Izgalmasnak ígérkezik, és még annyi mindent nem tudtunk meg :)

Tavaly nyáron elkezdtem, de aztán az 50. oldalnál úgy döntöttem, hogy köszönöm szépen, nekem ennyi elég is volt, gyorsan visszavittem a könyvtárba. Viszont, mivel nem szeretek könyvet félbehagyni és nem is szokásom, inkább végigszenvedem, a visszavitel után, lelkiismeret-furdalást éreztem, hogy nem küzdöttem végig magam eme könyvön. Így aztán pár hete rászántam magam, hogy újra kivegyem, majd hazaszambázva rögtön neki is láttam a sztorinak, mely második nekifutásra sem bizonyult jobbnak.
Gondolkodtam azon, hogy naponta 50 oldalt olvassak, de az nem ment, vagy tovább haladtam ez volt a ritkább eset vagy 10 oldal után elegem lett. Aztán, mikor megelégeltem a szenvedést, leültem és elhatároztam, hogy én bizony addig nem állok fel, amíg be nem fejezem. Kevesebb mint a felénél jártam… Lényeg a lényeg, aznap be is fejeztem és akkor jöjjön is a lényeg:

Nem tudom mi hiányzott ebből a könyvből.. A stílusa egészen jó volt, a történetet is okésnak találtam, talán csak nincs meg köztünk a kémia és nem is kell bonyolultabb magyarázat után kutatnom.
A szereplők közül senkit sem tudtam megkedvelni, de volt néhány egész jól összerakott, a kedvencem Gansey volt.
A történet csapongott össze-vissza, hol titkolóztak, hol kutakodtak és mivel rengeteg szál volt, mire belejöttünk volna az egyikbe, már jött is a másik téma aminek szinte semmi köze nem volt az előzőhöz spoiler. Ebből az irományfajtából is jó történetet lehet kerekíteni, mert mindig várod a következő fejezetet, hogy megtudd, mi történt a többekkel, de nem itt. Mondom is miért:
Van „a", „b", „c" és „d" téma. Az „a"-t egy izgalmasnak szánt, de egyébként elkeserítően unalmas ponton elvágják és tegyük fel izgulsz, hogy mi fog történni. Jön a „b" rész, itt még izgulsz az „a"-ért, de mire a „d" végére érsz, már izgulhatsz a „b", „c" és lassan „d" miatt is és el is feledkeztél az „a"-ról. Sikerült ezzel az igencsak egyszerű példával lefestenem a problémám? Remélem.
Valamint, volt néhány olyan rész, amit teljesen feleslegesnek éreztem.
És mi lesz velem most, hogy vége? Nem rohanok rögtön a könyvtárba, de úgy érzem, vagyok elég mazochista ahhoz, hogy elolvassam a következő részeket is a nagyon távoli jövőben. Addig is élvezem a megkönnyebbülés édes érzését.

"– Láthatatlan vagyok.
– Ahhhhhhh – sóhajtotta „nem Neeve”.
– Ki vagy te? – kérdezte Blue.
…
– Neeve – felelte „nem-Neeve”."

Errrr…Hat, eleg sok wtf pillanatom volt, tobbszor pedig arra eszmeltem, hogy kikapcsolt az agyam olvasas kozben es vissza kellett mennem ujra elolvasni az adott reszt. Majd megallapitottam ujraolvasas utan, hogy nem, nem maradtam le semmirol.
Az elso 200 oldal egyaltalan nem kotott le, pedig a fulszoveg alapjan igeretesnek tunt. Nagyon rejtelyes es misztikus akar lenni, kozben meg csak kaotikus es homalyos, alig van tortenes. A humora pedig…fura.
A masodik feleben vegre beindulnak az esemenyek, de ez se kompenzalta az elso felenek tulirtsagat.