The ​Raven Boys – A Hollófiúk (Hollófiúk 1.) 84% 1411 csillagozás

Mint olvasás közben kiderült, én ezt a történetet angolul már olvastam, még a megjelenést követően.
Azóta persze több száz, ha nem ezer könyv megfordult a kezeimben és elhalványult az emléke.
Nagy öröm volt magyarul is átélni a kalandot.
Most is, mint anno, nagyon izgalmas, végig fent tartotta az érdeklődésem.
A szereplők szerethetőek, bár nekem megint egy „mellék” szereplő kötötte le a figyelmemet.
Biztos, hogy folytatni fogom, mi több kedvencet avattam! Köszönöm Mindenkinek aki a figyelmembe ajánlotta! :)

Nem igazán szeretem azokat a fantasy könyveket, amelyek jóslatokon alapulnak, de ez a történet nem volt rossz. Viszonylag sokáig tartott, míg felvettem a könyv fonalát, az első fejezetekben nem igazán értettem, mik azok a Ley-vonalak és miért nyomoznak annyit Ganseyék ez ügyben, de a végére szerencsére elég sok mindent elmagyarázott az írónő. Voltak benne váratlan fordulatok, amik nem hagyták, hogy a történet kiégjen, és az is tetszett, ahogy Stiefvater a szereplők hátterét bemutatta. Nem kétdimenziós karaktereket alkotott, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon is emberiek lettek, ahogy sokszor ők is örlődtek a jó és rossz döntés között.
Bár eddig nem úgy néz ki, hogy a kedvenc fantasy sorozataim közé fog kerülni, mindenképp folytatom az érdekes szereplők és a megválaszolatlan kérdések miatt.

Kicsit mást kaptam mint amire vágytam , sokszor inkább mást olvastam mint ezt a könyvet be is rántott meg nem is. Helyenként untam de volt benne történés éppen elég ahhoz hogy vissza hozza a kedvem. Nem igazán volt elvárásom a történettel de azt hitem könnyebben fog menni. A szereplők pont jók a világ tökéletesen van felépítve éppen csak hiányzott belőle valami amit nem tudok megfogalmazni.

Félve kezdtem bele, mert a Stiefvater farkasos sorozata után arra számítottam, hogy ez nem lesz olyan jó. De tévedtem. De még mekkorát tévedtem. És milyen jó, hogy tévedtem. Ez a könyv fantasztikus. Misztikus, némi humorral megspékelve és Ronan….oh, Ronan, hogy miért pont az ilyen srácokhoz vonzódom??
A borító és a cím az, ami először megfogott, és csak utána néztem meg, hogy ki is az írója. A holló a halál hírnöke, rögtön Gier Időtlen szerelem sorozata jutott eszembe róla. „…világokon át hallván a halottak dalát.”
Imádom az ilyen történeteket, tele van misztikummal, ugyanakkor a néhány hétköznapi dolgával megmaradt a valóság talaján. Kedvenc lett.

Úgy nincs kedvem értékelést írni, ahogy a könyvet sem volt kedvem olvasni. El akarom mondani, hogy mit miért, mi ez a 3,5 csillag, ahogy tudni akartam, mégis mi hogy van a könyvben… De egyszerűen hirtelen ezeregy dolgom akad, mikor az olvasáshoz/értékeléshez kezdenék hozzá. De ma leültem, befejeztem a könyvet… És mielőtt megint nekiállnék takarítani értékelés írása helyett…:

Katyvasz. Ezzel tudnám jellemezni a könyvet. Ez az a bizonyos odafigyelős, visszalapozós könyv, rég volt már ilyen a kezemben… Azt hittem, azért, mert bonyolult és gondolkozós, de nem csak azért. Azért is, mert annyira untam, hogy nem figyeltem oda, és tök máson járt az agyam. Ráfogtam arra, hogy ilyen a hangulatom, de három hétig szenvedtem vele. >.<

Maga az írónő stílusa nagyon tetszett, a fogalmazás… Mint a Skorpió Vágtában De nagyon érződik, hogy a sorozat első kötete, mert semmit sem akar elmagyarázni, mindent egyszerre akar belerakni, ezért siet és mindent egyértelműnek gondol.. Gondolja, majd a következő kötetekben kiderül (vagy nem). Mindez jól megszületett Maggie fejében, csak rosszul lett levezetve. Hirtelen, és a meglepő fordulatok nem is meglepő fordulatok voltak, inkább mintha valaki felvágott volna a húslevesbe egy-két paprikát… Biztos nem rossz, még nem kóstoltam, de mit keres ott?! Főleg úgy, hogy nem is szedtem belőle a tányérba… nem Evi, nem mennek neked a hasonlatok Szóval olyan csavarok jöttek, amikre nem számítottam, nem is vártam el őket, és még mindig meglennék nélkülük, mert csak erőssé tette a húslevest, és azt nem szeretem! És mikor jobban megnézném, mégis milyen paprika az, már elfogyott.. hagyd Evi, elég lesz Szóval nem, ez nekem sok volt, nem tudtam beleélni magam a sztoriba, mintha álmodtam volna az egészet, akkora meglepetések jöttek fejezetről fejezetre. hagyjuk a minthááat Egyik szereplő sem nőtt hozzám, nem értettem őket, nem is sikerült megismerni őket… Jó, jó, majd a következő kötetekben minden negativumom elszáll, mindenre fény derül, de most ezt értékelem, és ez ilyen lett. Folytatni szeretném, mert tudom, hogy jobb lesz. De ez a húsleves túl paprikás lett. >.< Van, mikor azért folytatod a sorozatot, mert maradt pár elvarratlan száll, vagy ilyesmi, de ez itt nem olyan.. Csak nekem?

És… Azért 3,5 csillag, mert fogalmam sincs… Ígéretesnek ígérkezik ez az egész, érdekel is, jó az alapötlet.

“Gansey néha úgy érezte, az élete mindössze egy tucatnyi felejthetetlen órából áll.”

A könyv elején már kiderült számomra, hogy pár évvel ezelőtt belekezdtem én már ebbe a kötetbe, de nem bírtam kivárni, mikor történik valami izgalmas, így abbahagytam az olvasását. Viszont most nagyon örülök, hogy újra belevágtam.
A szereplők rendkívüli módon hozzám nőttek és szinte velük együtt nyomoztam a Ley-vonalak után.
Viszont annyira függővége van, hogy rögtön bele akarok kezdeni a következő részbe. Meg akarom tudni, ki valójában Blue apja, mert kétségkívül fontos szerepe lesz a történet folyamán. spoiler Vagyis egy jó adag kérdőjel maradt bennem utánuk és hiányzik Blue meg a Holló Fiúk, mert mindegyiküket megkedveltem.
Gansey szerepébe főleg a vége felé nagyon bele tudtam magamat élni, leginkább az értékelésem végén levő idézet miatt. Mert ő mindenkivel törődik és mindenkinek a maga módján segíteni akar, de valahogy mégsem értékelte senki az igyekezetét.
Kíváncsian várom, mi mindent rejt még magában a történet.

“Egyszerűen nem bírta elviselni azt, ami körülvette.
Miért is küszködik Adammel? Miért is küszködik Ronannel? Adam állandóan beszól neki, Ronan pedig folyamatosan visszaél a jóindulatával. Gansey egy hétköznapi srác csupán egy csomó pénzzel meg egy lyukkal a szívében, ami évről évre egyre nagyobb.
Mindenki cserbenhagyja. Miközben ő senkit sem tudna cserbenhagyni.”

Végre! :) Számomra ez a könyv volt az év nagy meglepetése.
Kezdjük a borítóval, amely egy szélesfejű ecsettel festett hollót ábrázol. A hollónak – jól megnéztem – nincs szeme, ezért éppen annyira hátborzongató, mint a könyv (persze kizárólag jó értelemben). Gyönyörű!
Bevallom, valami szokásos romantikus, fantasybe ültetett YA történetre számítottam, mint az Obszidián vagy a Csontváros, mivel valamiért már a címe is ezt sugallta. Szerencsére valójában semmiféle erős romantikus szálra nem került sor, legalábbis a hangsúly abszolút nem ezen volt. Persze a tiltott szerelem benne volt végig, de nem a megszokott formában.
Kutatás, nyomozás, kaland, rejtélyek. Nagyjából ezekkel a szavakkal tudnám összefoglalni a könyvet.
Eleinte a könyv valahogy nem olvastatta magát. Az Aglionby iskola számomra tele volt rejtéllyel és sötétséggel. A főhőseink furcsa, minden szokásostól eltérő életének bemutatása olykor fárasztott is. Aztán ahogy fokozatosan belemélyedtem a történetbe, úgy vettem észre magamon a függőség tüneteit, mivel az írónő nagyon ért a hangulatkeltéshez és -fokozáshoz.
A felétől nagyon izgalmasnak éreztem ezt a történetet. Amikor susogott velük az spoiler, megállt körülöttük spoiler és gyorsan váltakoztak spoiler komolyan olyan izgatottságot váltott ki belőlem, ami nem engedte, hogy éjszaka lehunyjam a szemem, míg egy nyugodtabb területre nem értem a könyvben. Ami pedig a legváratlanabb volt számomra, nem éreztem gagyinak a körülményeket, mint pl. A varázslókban. Talán hangulatát tekintve ahhoz a könyvhöz tudnám hasonlítani, de akinek A Hollófiúk tetszett, azért ne vágjon bele feltétlenül abba (szerintem borzalmas).
Olvasás során nem mindig volt egyértelmű számomra, hogy az írónak van-e humorérzéke, de Maura és a többi jós leleplező beszélgetésénél Blue-val beigazolódott a sejtésem: Maggie-nek nagyon is jó érzéke van a szarkasztikus párbeszédekhez és ezt a felétől nem félt használni.
A fordítás néhol hibádzott, de lehetett sejteni, hogy mit szeretett volna kifejezni az író (pl. Láncfűrész nemére vonatkozóan).
A könyv végét nem biztos, hogy teljesen értettem, de jön a folytatás, ami remélem majd mindent helyre rak.
A sorozatnak megelőlegezek egy kedvencelést így az első rész után, de az utolsó résztől már most nagyon félek, mert megláttam rajta az LMBT címkét. Remélem nem ez fogja uralni a bonyodalmat. :/

Második olvasásnál is nagyon sok újdonság volt a könyvben, mivel sok mindent elfelejtettem azóta mióta először olvastam :)
Most is szerettem ezt a csapatot. Szeretem Gansey kitartását, Ronan pukkancsságát, Adam határozottságát, Noah különcségét és Bluet is, aki remekül beilleszkedett ebbe a társaságba. Izgalmas dolgokkal kerültek szembe, érdekes volt a nyomozásuk és főleg az amit találtak! Még nagyon sok kérdőjel van a fejemben. Alig várom, h a következő részben még többet megtudjak :)
Nagyon érdekes képességek vannak a könyvben és azt hiszem legalább a felére még nem derült fény :)

Ezt még sokadszori olvasás után és ennyi idős fejjel is szeretem.♥️

Mert szeretem, ahogy MS ír. Hogy nem egyszerűen elképzel egy világot, hanem megteremti és át is adja azt. Körém varázsolja.

De legfőképp azért, mert ők a kedvenc brancsom. A kedvenc karaktereim között vannak :-)
Szeretem off a barátságukat.♥️

Már régóta halogattam a könyv olvasását, de annyi jót olvastam róla, hogy végre eljött az ideje :D

Számomra elég lassan indultak be az események és sokszor azt sem tudtam, hogy mi történik éppen. A könyv nagy részét untam és nem értettem, hogy mi a jó benne. Aztán miután beindultak az események csak úgy faltam az oldalakat és izgultam, hogy mit fognak találni.
Majdnem mindegyik szereplőt megkedveltem. Blue, Gansey, Ronan és Noah a szívemhez nőtt, Adam-et nem tudtam hova tenni nekem nagyon fura volt. Az elején Blue-nak az előítéletessége nem tetszett, a Hollófiúk iránt. Szerencsére ezen hamar túltette magát.

Összességében tetszett és jó bevezetője volt a sorozatnak.