Maggie Stiefvater munkásságát már nagyon régóta követem, s habár a Hollófiúkkal nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatom, a harmadik kötettől igazi kedvenc lett, és olyannyira beszippantott a világa, hogy nem akartam, hogy véget érjen. Ronan lett az egyik kedvencem, így természetes volt, hogy amint megjelenik magyarul az ő története, el fogom olvasni, és megnézem mit is álmodott meg neki az írónő, hiszen, aki Maggie-től olvas, az olyan, mintha belecsöppent volna egy álomba.
A sólyom nyomában Ronan kalandjait fedi le, s így az első rész után is elmondhatom azt, hogy igazán izgalmas, kalandos, néhol mélabús, álomszerű, de nagyon is különleges történettel van dolgunk, ami nemcsak a Lynch testvérekről szól, hanem náluk nagyobb hangsúllyal rendelkező eseményekről. Olyan események hálózata ez a kötet, ami az elejétől szépen építkezve fedi fel magát előttünk, s ami a végéig rejtélyes és titokzatos marad. Nemcsak az álmokat helyezi előtérbe, hanem a családot, az egységet és az összetartozást is. Ronan mellett Declan és Matthew is nagyobb szerepet vállal az események alakulásában, picit közelebbről is megismerhetjük őket, és mellettük olyan érzéseket élhetünk át, mint a beolvadni akarás, csalódás másokban, és a leplezetlen igazság feltárása iránti vágy. Mindezt az írónő már ismert kellékeivel bolondítja meg, s végig érezhető a köteten az a különleges atmoszféra, amit Maggie Stiefvater minden egyes leütött szóval egyre jobban megalapoz, s ami fontos mozgatórugója a történetnek. De már nemcsak Ronan fontos, hiszen maga a történet több szálon is fut, már nemcsak ő az egyetlen álmodó, már nemcsak ő képes teremteni, s nemcsak neki van vesztenivalója. Az első kötet az egész képnek egy töredéke, ami még csak megalapozza, sejteti a trilógia igazi valóját, s azt, miért is írta meg az írónő. A Lynch testvérek mellett Hennessy és Jordan, majd Farooq-Lane is alapjaiban változtatja meg a kötet cselekményét.
Míg a Lynch testvérek hozzák a szokott formájukat, mankót nyújtva ezzel a cselekmény hálójában, addig Hennessy és Jordan újabb kérdéseket vetnek fel, míg Farooq-Lane érzelmekkel és meghökkentő információkkal szórakoztat minket. Az első fejezetek, és a kötet első harmada még csak a bevezetés, sokáig nem áll össze a kép, viszont amikor kezdenek összeállni a szálak, és végre keresztezik egymás útját onnantól nincs megállás, rabul ejt a kötet. Amint elkezded olvasni, képtelenség lesz letenni, vagy éppen másra figyelni, mert A sólyom nyomában befészkeli magát a fejedbe, és nem hagy aludni.
Nem hagyja, hogy másra gondolj, és az utolsó sorok után sem enged el, hiszen olyam csattanóval ér véget, amire nem számítasz, és ami után szomjazol a folytatásra. És még most sem hiszem el, hogy így ért véget. Végig izgalmas, de amikor végre a tetőfokára hág az izgalom, bumm vége, leteper, magába temet és kérdések millió cikázik a fejedben miatta. S igazából miről is szól a kötet? Nehéz megmondani, mert valójában mindenről. Életekről, álmokról, kapcsolatokról és a világról. Egy próféciáról, az Álmodókról, a moderátorokról és a vizionáriusokról. Barátságokról, szerelmekről és a halálról. Magáról a végzetről, ami elkerülhetetlen, ami egyre közelebb kerül, s ami elől nem tudunk elmenekülni.
A kötet minden egyes szava kincs, olyan különleges adomány, amit vétek nem megismerni. Maggie Stiefvater nem egy mezei írónő, olyan egyedi hangja van, amit nem lehet utánozni, s ami 1000 kötet közül is kitűnik, s ez a hang végig érződik A sólyom nyomában alatt, s egy percre sem hagy el minket. Hatalmas képzelőerővel megálmodott történet, ami egyszerre egyedi, és ami úgy dönt le a lábadról, mint egy tomboló hurrikán. Imádtam benne, hogy olyan aprólékos és részletes volt, mégsem mutatott magából túl sokat, s közben titokzatosnak is megmaradt.
Haladunk a cselekménnyel, s közben a már megkezdett szálak is beérnek, kibontakoznak és egy teljesen új oldalukat mutatják meg. Nem fekete-fehér, hanem színek tömkelege, ami a maga sodródó lendületével szed darabokra, s aztán rak újra össze. Sokszor eszméltem arra, hogy igen, ezt akartam a Hollófiúk alatt is, és végre én is megértem a történethez. Megértem agyilag, emberileg s emocionálisan is, hiszen elbűvölt és rabul ejtett.
Amikor a Hollófiúk első két részét olvastam még nem álltam készen rá, de A sólyom nyomában pont a legjobbkor talált meg. Nemcsak Ronan vont a bűvöletébe, hanem az egész történet, az a kezdeti szál, amit elvet az írónő, s amiben nagyon nagy potenciál terjeng, amit az utolsó oldalakig érlel, s ami mindent megváltoztat. Ha egy szóval jellemezném azt mondanám, hogy zseniális.