Magánélet ​a kínai császárok korában 2 csillagozás

1368-1644
Magánélet a kínai császárok korában

A sorozat izgalmas történelmi intimitások képeskönyve. Feleleveníti a nagy korszakok hétköznapi életét: a kor egyszerű embereinek mindennapjait, szerelmi és családi életét, étkezési szokásait, lakását, öltözködését, mindezt korabeli képekkel illusztrálva. Szerzői azt vallják ugyanis, hogy a kis történetek szerves részei a nagy történelemnek.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magánélet

>!
Corvina, Budapest, 2011
80 oldal · ISBN: 9789631359770 · Fordította: Aczél Ferenc

Enciklopédia 1


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 5


Népszerű idézetek

>!
déli_báb IP

A vizet otthon cserépedényekben tárolták, hogy friss maradjon, de összegyűjtötték az esővizet is: nagyméretű, kétfülű edényeket helyeztek a tető kifolyói alá. Fürdőszoba csak a leggazdagabb házakban volt. A fürdőalkalmatosság egy nagy fa- vagy fajansz-, esetleg fémdézsából állt, amelyet az intimitás megőrzése érdekében paravánnal vettek körül. A vizet úgy melegítették, hogy előre felforrósított köveket vagy fémdarabokat dobtak bele.

Fürdeni általában pontos rendszer szerint szoktak – hagyományosan tíznaponként –, de naponta mosakodtak. A városokban számos nyilvános fürdő működött, amelyeket általában a szegényebbek vettek igénybe.

30. oldal

>!
déli_báb IP

A világítás is meglehetősen kezdetleges volt: a tehetősebbek kutyatejvirágból gyúrt, vékony méhviaszréteggel bevont gyertyával vagy olajlámpással világítottak.

31. oldal

>!
déli_báb IP

A női haj szépségét azon mérték, mennyire sötétfekete a színe, és milyen sűrű a belőle alkotott konty, amelyet egyébként az égen úszó felhőkhöz hasonlítottak.

50. oldal

Kapcsolódó szócikkek: haj, hajszál
>!
déli_báb IP

Gyakran előfordult, hogy a kisfiúk, kislányok fejét kopaszra nyírták, vagy csupán néhány tincset, farkacskát hagytak a hajukból. A fiúgyermekek hajviseletével a lányokét idézték, hogy az ártó démonok ne ragadják el őket.

51. oldal

1 hozzászólás
>!
déli_báb IP

Sem a férfiak, sem az asszonyok nem viseltek gyűrűket, értékes láncokat, függőket, brosstűket, fülbevalókat – utóbbiakat különösen nem, hiszen azokhoz ki kellett volna fúrni a fülcimpát, ami elviselhetetlen csapást jelentett volna a test integritására! Az előkelő hölgyek azért csak viseltek jáde karkötőket és időnként értékes anyagból készített körömvédőt is, amit a kisujjukra húztak. A kisujj körmét ugyanis mérhetetlenül hosszúra hagyták nőni, ezzel is bizonyítva, hogy kezükkel semmilyen munkát nem végeznek.

51. oldal

1 hozzászólás
>!
déli_báb IP

Amikor a császár az éjszakát együtt kívánta tölteni valamelyik „másodfeleségével” vagy „ágyasával” , először írásban kérvényt kellett a császárnénak átnyújtania, aki azt pecséttel látta el, majd egy speciális regiszterbe jegyezte be az eseményt. Ezután a kiválasztottat gondosan előkészítették. Alaposan megfürdették, és a szolgálólányok egy zao nevű fekete folyadékkal „megsúrolták”. E szappanféleséget a tölgyfa makkjából vagy tövises lepényfa magjából készítették. Ezután az asszonyt mósusz alapú parfümmel kenték be, majd, mivel akkoriban különösen kedvelték a sápadt színt, az arcára ólom-karbonátot tartalmazó pomádét mázoltak, a szemöldökét fekete vonallal megerősítették, orcájára pedig egy-egy piros pöttyöt festettek. A császár előtt mesztelenül kellett megjelennie, csak harisnyát és papucsot viselhetett, és egy szál takarót teríthetett magára.

53. oldal

>!
déli_báb IP

A száj higiéniájával nem sokat törődtek, megelégedtek legtöbbször azzal, hogy fogvájóval megtisztították fogaik közét, ellenben Dél-Kína lakói tealevelekkel dörzsölték át a fogaikat, így fertőtlenítve szájukat.

53. oldal

>!
déli_báb IP

A hagyományos játékokon felül – mint például a búgócsiga, amely forgás közben különböző hangokat hallat, vagy a sárkányeregetés – a gyerekek szívesen lovacskáztak, vagyis a lábuk közé botot fogva ugrabugráltak. De egyedül vagy csoportosan lelkesen ugróköteleztek is, gyakran énekeltek is hozzá, vagy „kincses labdát” dobálgattak egymásnak: ez nem volt más, mint kis vászonzacskó, amelybe pénzdarabot helyeztek, a tetejére pedig színes tollakkal díszített rudacskát erősítettek. A feladat szerint nem volt szabad a „labdát” földre ejteni. A játékszert lehetett rúgni, belefejelni, vállal vagy mellel továbbítani. E népszerű szórakozást nem csak a gyerekek űzték napestig, hanem a fiatal nemesasszonyok, sőt még a palotában szolgáló cselédlányok is.

55. oldal

>!
déli_báb IP

A kacsatojást gyakran teában főzték meg, amitől barnás színezetet kapott, vagy mésszel vonták be, és hagyták erjedni: ennek következtében a tojásfehérje zselatinszerűvé, a sárgája pedig zöldes árnyalatúvá vált. Az ilyen „erjesztett” tojást pidannak vagy „százévesnek” nevezik.

69. oldal

>!
déli_báb IP

Végül volt egy speciális szövet, amelyet kenderből, ebből a gonosznak tartott anyagból készítettek: belőle varrták a gyászruhákat. Gyászruhát viselni nem magánelhatározás dolga volt, hanem a büntető törvénykönyv előírása, amely a gyászt „öt kategóriába” sorolta. Ez határozta meg a ruha milyenségét és hordásának időtartamát az elhúnyt rokonsági fokának függvényében. A gyászoló személyeknek ideiglenesen ki kellett vonulniuk a társadalmi életből, és fehér, zsák formájú, gomb nélküli ruhát kellett viselniük.

44. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Őszentsége a XIV. Dalai Láma: Út a nyugalomhoz
Havasi András: A TaiJiQuan elmélete és filozófiája
Eckhart mester: Útmutató beszédek
Eckhart mester: Intelmek és tanító beszédek
Krász Lilla: Magánélet a Habsburgok korában
Catherine Salles: Magánélet a római császárok korában
Molnár Gézáné: A múlt illatai
Philippe Jacquin: Magánélet Buffalo Bill korában
François Trassard – Dimitri Casali – Antoine Auger: Magánélet a Napkirály korában
Alan W. Watts: A zen útja