Kirké 235 csillagozás

Madeline Miller: Kirké

Az ​Akhilleusz dala szerzőjének merész, káprázatos és várva várt új regénye, amely kiválóan rajzolja újra az Odüsszeiából ismert hatalmas varázslónő, Kirké életét.

A leghatalmasabb titán, a Napisten, Héliosz házában egy kislány születik. Kirké furcsa gyermek – nem rendelkezik hatalommal, mint az apja, sem azzal a rosszindulatú vonzerővel, mint az anyja. Ám amikor társaságért a halandók világa felé fordul, felfedezi, hogy mégiscsak van egy különleges tehetsége: a varázslás képessége, amelynek révén szörnyekké tudja változtatni a riválisait, ráadásul még az istenekre is veszélyt jelenthet.

Fenyegetettségében Zeusz száműzi őt egy lakatlan szigetre, ahol az istennő tökéletesíti titkos tudományát, vadállatokat szelídít, és a híres mitológiai alakok közül többel is találkozik: a vérszomjas Minótaurosszal, az ügyes kezű Daidalosszal, a gyilkos Médeiával és persze a fortélyos Odüsszeusszal is.

Ám egy nőnek veszélyes egyedül élni, Kirké pedig akaratlanul is magára… (tovább)

Madeline Miller: Circe

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
General Press, Budapest, 2019
424 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634522195 · Fordította: Frei-Kovács Judit
>!
General Press, Budapest, 2019
424 oldal · ISBN: 9789634522201 · Fordította: Frei-Kovács Judit

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Télemakhosz · Prométheusz · Télegonosz


Kedvencelte 48

Most olvassa 19

Várólistára tette 279

Kívánságlistára tette 320

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Madeline Miller: Kirké

Hozzám ez a regény alapvetően nem állt közel, még akkor sem, ha ezzel várhatóan a görög istenek és nimfák fékezhetetlen haragját zúdítom magamra.
Középpontjában a halhatatlanság problematikája áll, az isteni halhatatlanságba fagyott lét, ami torzítja a jellemet és súlytalanná teszi a kapcsolatokat, következmények nélkülivé a tetteket, és elveszi a szerelem szépségét, erejét, aminek értéke éppen abban áll, hogy elveszíthetjük, és ujjaink közül pergő homokként csorog ki a ráfordítható idő. Az örök fiatalság birodalmában azonban mindig van még egy esély és mindig jön új szerető.
Számomra könnyebben befogadhatók azok a művek, amik a görög mitológiát, az isteni panteont inkább valós emberi drámák, a féltékenység, vágy, hűtlenség, a hatalommal való visszaélés, a viszály, háború, vagy a hírnév utáni törekvés szimbolikus megjelenítéseként használják, a halhatatlanság keserveivel nehéz az azonosulás és elveszik az emberi mérték, az emberközeli dimenzió.
A másik hiányérzetem abból fakadt, hogy szerettem volna jobban megmártózni a mágiában és a csodában egy varázslónő szigetén, több borzongással, kiszámíthatatlansággal találkozni, a tudatos, kemény munkával előállított bűbáj helyett.
A regény szép és tökéletesen formált, akár egy kecses görög amfora, de távolságot tart, inkább a letisztultságával hat, és kevésbé kelt felkavaró, mély érzéseket.

2 hozzászólás
>!
vicomte P
Madeline Miller: Kirké

Mi sem bizonyítja jobban, hogy az a szentencia, ami valahogy úgy kezdődik, hogy „Már a régi görögök is…” nem csak üres frázis, hogy a fennmaradt ógörög mítoszok és legendák mennyi új és új feldolgozást nyertek az elmúlt évezredek során.
Nem véletlen az sem, hogy nem csak az egyén pszichéjével, de a társadalmi dinamikával és jelenségekkel foglalkozó tudományok is könnyedén megtalálják az analógiákat a mítoszok által leírtak és a saját szakterületük között.
S még talán ennél is természetesebb, hogy az írók is előszeretettel nyúlnak vissza ezekhez a legendákhoz, hogy a világról és az emberekről szerzett saját tapasztalataikat is beemelve új réteggel bővítsék az eredeti legendák értelmezési lehetőségeit.

Ezek az újramesélések persze nem minden esetben sikeresek, de szerencsére én többnyire jókba futottam bele az elmúlt években: Gemmell Trója trilógiája megrendítő és katartikus élmény volt és a most olvasott Kirké is úgy tudta az eredeti történet lényegi elemeit megtartani, hogy mindeközben teljesen átérezhetően felrajzolta egy modern (avagy örök?) nő kacskaringós életútját és helykeresését.

Kirké talán kevésbé ismert alakja a görög mítoszoknak, mivel azonban meglehetősen sok mondakörhöz van érintőleges kapcsolódása, így Miller nem csak a legismertebbet, az Odüsszeuszhoz fűződő viszonyát, hanem számtalan másikat is bele tudott szőni a történetbe, ez által árnyalva nem csak Kirké figuráját, de lehetőséget nyerve arra is, hogy számos szempontból mutassa be ezt a varázslónővé vált nimfát. Az írónő ehhez az E/1-es narráció eszközét használta, ami egyrészt közelebb hozza az olvasót a főhőshöz, másrészt sokkal hitelesebbnek érződik így Kirké folyamatos tépelődése – s az írónő erénye, hogy ennek a nagyon személyes hangnak az ellenére sem válik a regény egy pillanatra sem túl érzelgőssé – mintha valóban az emlékeiben elmerülő Kirké szavait hallgatnánk, aki nem mentegeti magát, nem szépít meg semmit, de nem is ostorozza magát fölöslegesen; szinte tárgyilagos az elbeszélés, mégis olyan érzelmi telítettség van a szövegben, ami miatt nagyon is gördülékeny az olvasása.

Kirké ebben a regényben hangsúlyosan kívülálló. A titán Héliosz és a nimfa Perszéisz lányaként, Okeánosz unokájaként is csak egy a számtalan nimfa és najád közül, akik Héliosz csarnokaiban élnek. Ő ráadásul túl emberinek tűnik a titánok, najádok és nimfák szemében: hozzájuk képest éles a hangja, fakó a haja és a szeme sem ragyog úgy, akár a nap. De nem ez a fő különbség, hanem az, hogy Kirké tépelődő és bizonytalan istennő. Tőle teljesen idegen az apja és nagyapja csarnokaiban folyó intrika és hatalmi játszma.
Nem tud és nem is akar mit kezdeni a szülei és testvérei isteni önzésével. A vágyai körvonalazatlanok és bár magának sem ismeri be, de valójában az odafigyelés, törődés és az elfogadás hiányzik neki.
Így aztán nem meglepő módon mikor a véletlen összehozza Glaukosszal, egy egyszerű halandó halásszal teljesen megszédül annak figyelmétől. Kirké pedig mindent megtenne azért, hogy örökké maga mellé emelje a férfit, ami egy olyan eseménysort indít el, aminek a végén felszínre kerül Kirké addig rejtett átváltoztató varázsereje. Ezek az átváltoztatások azonban nem hozzák meg neki a boldogságot, sőt, keserves csalódást okoz neki spoiler Glaukosz, és a saját bosszúvágya egy rettenetes szörnyet spoiler szabadít a világra. Mégsem ezért, hanem pusztán a tudása miatt ítélik számkivetettségre, mert a varázslás az istenek számára is ismeretlen tudomány, ami akár az ő hatalmukon is túlmutathat.
Kirké eleinte nehezen, majd egyre könnyebben viseli a száműzetését Aiaié szigetén, de a testvérei révén kapcsolatban marad a világgal. Ahogy telnek az évek és évszázadok segédkezik húgának Paszipháénak, amikor az világra hozza a Minótauruszt, és megismeri Daidaloszt is. Később kapcsolatba kerül Médeiával is, az öccse lányával, aki Iaszon társaságában az ő szigetén kéri, hogy részt vehessen egy megtisztító szertartásban, az elkövetett testvérgyilkosság miatt. S persze néhanapján hajósok vetődnek a partjaira, akik gyakran gondolják könnyű prédának a magányos nőt, ám az átváltoztató varázslatnak ők sem tudnak ellenállni.
Ilyen hajósként vetődik a partjaira Odüsszeusz is, aki végre egy olyan halandó, aki tisztelettel bánik Kirkével és még fontosabb, hogy oda is figyel rá, amivel elnyeri Kirké szerelmét. Odüsszeusznak persze mennie kell spoiler így nem tudhatja, hogy gyermeket nemzett a varázslónőnek…
Egy gyermeket, Télegonoszt, akinek felnevelése mindennél nagyobb kihívás lesz Kirké számára, s aki miatt Kirké még Athénével is harcba száll, ám a végzetet sem az istenek, sem varázslók nem tudják megmásítani, bárhogy is igyekeznek.
Ez a végzet hozza a szigetre Pénelopeiát és Télemakhoszt, akiket megértve és elfogadva végül Kirké is eléri azt a békét és boldogságot, ami iránt egész életében sóvárgott.

A regény, ahogy látszik, valójában nem más, mint egy kacskaringós, számos buktatóval teli női életút leírása. Kirké a kezdeti bizonytalanságát nagyon nehezen gyűri le, és végig megmarad tépelődő, gondolkozó nőnek, aki a magányos és kötődés iránt sóvárgó lányból szép lassan olyan független és egyedülálló asszonnyá érik, aki egy olyan társ mellett találja meg aspoiler boldogságot, aki hozzá hasonlóan nem makulátlan, de képes elfogadni magát és Kirkét is olyannak, amilyen.

1 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Madeline Miller: Kirké

Azt hiszem jobban járnának a diákok, ha inkább az írónőtől olvasnának Homérosz helyett. Mivel ez volt az első olvasásom, nem tudtam, hogy mire számítsak, de a gyönyörű borító és a sok dicsérő értékelés hatására beszereztem a könyvet. És engem is elvarázsolt. Miller nagyon jó mesélő, csak úgy fogynak az oldalak, pedig a könyv főszereplője a magányos Kirké. Nekem is csak annyi maradt meg Kirkéről az Odüsszeiából, hogy disznóvá változtatta a legénységet. De hogy miért élt a szigeten, és hogyan került oda, azt már Homérosz nem találta fontosnak. Kirké rendkívüli nő/ boszorkány/istennő, aki dacol családja önző és kegyetlen életmódjával, és megtalálja a saját útját. Igazi női sorsregény, mégha a főhős mitológia szereplő is.

3 hozzászólás
>!
gesztenye63
Madeline Miller: Kirké

”A varázsláshoz munka kell, tervezés és kutatás, ásás, szárítás, aprítás, őrlés, főzés, újra átgondolás és éneklés.”

Ezzel a kijelentéssel mintha határozottan tagadná a szerző Kirké varázslónőnek, a regény főhősének isteni voltát. Pedig az tagadhatatlan, hogy ha valaki Héliosz, a titán magvából sarjad, abból bizony isteni lény születik. Legyen bár a szülőanyja akármilyen kapcarongy nimfa is. Mégis, úgy érzem szándékolt és egyben találó is a hangsúly, ami a munkán, a küszködésen, a befektetett energiákon van. Ráadásul, lássuk be hatványozott a teher, ha valaki szerencsétlen csillagzata alatt éppen hogy halhatatlannak születik (gürcölhet az idők végezetéig, ugye).
Tagadhatatlan, hogy ebben a regényben Miller, a női jogok harcos irodalmi aktivistája, a görög mitológia szüfrazsettje igazán magával ragadó világot alkotott. Mondanám, hogy női szemszögből átírt egy ógörög mesét, oszt jó’ van… De nem ezt tette. Egyszerűen keresett magának egy olyan női alakot a vonatkozó mítoszokban, legendákban, aki maga is kellően kalandos történettel bír, a lehető legtöbb jelentős mitológiai szereplővel találkozik léte során, és még megfelelőképpen hányattatott is a sorsa. Majd mindebből összegyúrt egy sztorit, ami a legtöbb elemében megtartja ugyan az irányadó mitológiai kánont, mégis szellemiségében forradalmian új, pimaszul szakít mindennel, ami a szentséges férfiuralmat testesíti meg e téren.
Lássuk be, Miller a regényében tulajdonképpen elküldi gyufáért az összes jelentős olümposzi istent és a titánokat egyaránt. Olyan szinten sikerül eliminált mellékszereplőket faragnia Hélioszból, Zeuszból, vagy akár Hermészből, az istenek mindenhová bejáratos, pofátlan hírnökéből is, hogy az már-már arcpirító. Még a sokat tűrő, leleményes Odüsszeusz is megkapja a magáét és kellőképpen kihangsúlyoztatik a szerző által aggkori paranoiája, melyben már egy csepp sincs legendás előrelátásából, agyafúrtságából. Akiket viszont elismer a szerző, a hímnem illusztrisai közül, azok mind valamely értéket tettek le az emberiség asztalára, munkájukkal, önzetlenségükkel, tenni-tudni vágyásukkal váltak emlékezetessé. Emlékezzünk hát tisztelettel a „megszabadítatlan” Prométheuszra és Daidaloszra, a halandó „kézműves-isten”-re.

Bezzeg az asszonyi nem, ők aztán jelen vannak erősen! A szerző nem csupán Kirkét ábrázolja különös tisztelettel és nem titkolt elfogultsággal, de a regény tulajdonképpen minden meghatározó karaktere – lássuk be férfitársaim, a nálunk bizony jóval erősebb – szebbik (de nem gyengébb) nem reprezentánsa. Így válik a történet hangsúlyos alakjává Athéné istennő, vagy Pénelopé (itt Pénelopia), a szerető feleség, aki épp a szerető felesége. De még az anyaszerepben nem különösebben tündöklő cafka, Perszéisz, vagy Szkülla, a korabeli plázacicából vérengző fenevaddá változtatott szörnyeteg is megkülönböztetett figyelmet kap a regényben.
Mindezekből akár azt a tanulságot is levonhatnám, hogy ez egy feminista, mitológiai, helybenmaradós (mert hogy a szigetre leginkább jönnek a látogatók) kalandregény. Pedig dehogyis az. Nem feminista írás ez, csupán az van, hogy Madeline Miller zseniálisan bánik a hangsúlyokkal, és pont annyit machinál a rögzült toposzokon, hogy az még éppen szórakoztató legyen a férfiállat számára is, azonban ne hagyjon kétséget afelől, hogy a szerző maga melyik oldalon áll.

Nekem ez 4 és fél tündöklő varázslócsillagot ér, és egyben remélem, hogy a közeljövőben nem változom disznóvá.

P.s.: Annyival egészíteném még ki, hogy talán az sem véletlen, ahogyan az angol nyelvű wiki összegzi a könyv „küldetését”; nyers fordításban valahogy így: „az örömtelen női erősség ünnepe férfiak világában”

>!
Amadea
Madeline Miller: Kirké

Ez a könyv is a @kvzs-féle járványpakkban érkezett, ha Vera nem adja kölcsön, könnyen lehet, hogy sose olvasom el – valahol a képzeletbeli várólistám „majd egyszer” szekciójában várakozott, azaz a franc tudja, mikor került volna sorra – , amit nagyon-nagyon bánnék, mert szuper könyvről van szó.

Kevés könyv képes elérni, hogy a zizzent, iszonyúan dekoncentrált hétköznapokon a kanapéhoz/ágyhoz szegezzen és ne jusson eszembe mást (valami „hasznos” dolgot) csinálni, mint olvasni. Madeline Millernek ez már az első oldallal sikerült.

Mindig szerettem az ókorban játszódó történeteket – a középkor az, amit rettenetesen rühellek –, biztos annak is köszönhető, hogy zsenge középiskolásként másfél nap alatt kétszer olvastam el az Odüsszeiát [az Íliászt még egyszer sem – a magyar oktatás csodái]. Ha az ember a kádban is leleményes Odüsszeusz kalandjairól olvas, valahol mélyen kénytelen csodálni megszállottsága tárgyát – amúgy nem Homérosz zsenije volt a katalizátor, hanem a dolgozattól való félelem [a magyar oktatás csodái 2.]

Kirké egy igazi introvertált istenség, aki átokként éli meg halhatatlanságát. Magányos, a számtalan nimfagyerek – az istennők pár óra alatt túl vannak terhességen, a szülés után kb. azonnal visszanyerik karcsú alakjukat és rózsás arcukat, a gyerekek is rögtön felnőnek, szóval annyi van belőlük, mint a pelyva – által megkínzott lélek, akire a saját anyja is selejtként tekint; azt mondja férjének, gyere, csináljunk egy jobbat. A nimfák iránt támasztott elvárásokban nem nehéz felismerni a nőkkel szembeni időtlen kritériumok egyikét: szépnek kell lenniük. Egy csúnya nimfa semmit sem ér. Kirkét is csúnyának találják Héliosz birodalmában – ami egy buja, hedonista udvartartásra emlékeztet –, de ő sem találja a helyét, nem vonzza a folyamatos pletykálás, ki-mikor-kivel és milyen alakban kavart, ki kinek a szeretőjét akarja elorozni, kinek van a legszebb hajdísze, amivel egy estére a lakoma csillaga lehet.

Számtalan viszontagságos év után kiderül Kirké tehetsége: képes varázsolni, legnagyobb ereje az átváltoztatásban rejlik. Egy félelmetesen sikeres kísérlete után Kirkét egy lakatlan szigetre száműzik. A kezdeti félelem és kétségek után az újsütetű varázslónő nekiáll felfedezni a képességét és a sziget flóráját – ahol minden növény neki suttog, hogy felfedezze erejét.

Nagyon érzékeny, az elmúlás szomorkás fájdalmával telített írás ez, ami ironikusnak tűnik annak fényében, hogy Kirké halhatatlan, de, ha jobban belegondolunk, óriási teher, ha valaki nem kedveli a saját fajtája társaságát, ellenben megszállottan érdeklik a halandók; Madeline Miller nem fest hízelgő képet az istenekről, olyanok, mint a teljhatalommal bíró huszonéves partiarcok, akiknek tényleg nincs holnap. Hisztisek, szeszélyesek és puszta unalomból vagy hirtelen dühből megölnek egy embert, akikre szánalmas, értelem nélküli, nyomorult kis véglényekként tekintenek. Csak kevesen képesek felkelteni az istenek érdeklődését és általában annak sincs jó vége.

Kirké azonban más. Amikor apja szekerén utazik, aggódik, hogy nem időben indulnak haza, ezért a Héliosz pályáját figyelő csillagászok feje a porba hullhat. Amikor meghal egy számára kedves ember, mély fájdalom önti el és meggyászolja. Nem a csillogó felszín érdekli, hanem az alatta megbújó érzelmek, amelyeket magában elemezget és elraktároz. Habár igazi introvertáltként végre kibontakozhat Aiaié szigetén – mondhatni, megtalálja önmagát –, nincs állandóan szem előtt és nyugodtan turkálhat könyékig a földben, több száz vagy ezer év egyedüllét még őt is megviseli és vágyik a társaságra, amely rendszertelenül be is toppan, szóval mindenféle (jó és rossz) kalandok történnek vele, és persze Odüsszeusz is beesik egyszer, miközben próbál hazajutni Ithakába.

Izgalmas volt ezt a könyvet olvasni, mert (szégyen vagy sem) sok mitológiai történetet elfelejtettem, és csak az események közepén jutott eszembe, hogy valószínűleg mi fog történni. Kirkével nagyon könnyű azonosulni, jókat lehet mosolyogni, ahogy nulla ismerettel nekiáll főzeteket kotyvasztani – és mérgében kihajítja a makkot az ablakon, majd egy másikat lédús eperré változtat –, és hosszú élete alatt végig megőrzi az emberien esendő oldalát, egy olyasfajta naivitást, ami képtelenné teszi az istenek közti játszmázásra. Kiszolgáltatott velük szemben, mert nincs nagy hatalma, kegyvesztett, mert képtelen a hízelgésre; nincs más fegyvere, csak az egyedül, küzdelmesen megszerzett tudása és az önsorsrontó makacssága – ami, mint kiderül, sok mindennel szemben elegendő.

Ui.: Mivel mostanában ez a fixa ideám, szeretném elmondani, hogy a fordítás nagyon jól sikerült és csak elvétve találtam benne gépelési hibát, valamint a borító is szépen illik a történethez.

33 hozzászólás
>!
mate55
Madeline Miller: Kirké

A nők hangjának feltárása a görög mitológiában. Történet egy nőről, aki megtalálta erejét, és ennek részeként rátalált a hangjára. Nem egy szerető, magányos szív, amely elszigeteltségében vágyakozik a kapcsolatra, hanem sokoldalú karakter (bár valójában nem emberi lény), érzésekkel, kérdésekkel. Egy irodalmi fantázia arról, hogy mi csak a saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, annak ellenére, hogy tetteink megváltoztathatják a körülöttünk lévő emberek sorsát. Ha anya vagy, netán a görög mitológia szerelmese, vagy csak egy olyan „könyvféreg”, mint én, aki olyan irodalmat keres, mint a történetmesélés modern, varázslatos „anyagokból”, ez a könyv tökéletes választás lehet.
Hilary Mantel többször beszélt azokról a problémákról, amelyek akkor merülnek fel, amikor a modern etikai szokásokat történelmi vagy bibliai személyek szájába helyezik. Most Miller győzedelmesen kiiktatja a Mantel-féle vélekedést.

>!
robinson P
Madeline Miller: Kirké

Madeline Miller számomra új felfedezés, aki mesterien szövi a mesét. Kirké élete elevenedik meg az olvasó előtt, ahol számomra az egyik legmeglepőbb dolog, hogy aki picit is ismeri a görög mitológiák szövevényes történeteit, alakjait, vagy az Odüsszeuszt olvasta, azt is sikeresen elvarázsolja ez a regény.

https://gaboolvas.blogspot.com/2019/02/kirke.html

>!
marcipáncica P
Madeline Miller: Kirké

Miller előző regénye, az Akhilleusz dala a tavalyi év egyik legemlékezetesebb olvasmánya volt számomra, a Kirké pedig méltó folytatása az (egyelőre rövidke) életműnek, amiben az írónő ismét elmerült a görög mitológiában, melynek eredménye egy ámulatba ejtő és komplex regény lett.

A Kirké egyrészt csodálatosan megírt, a görög mitológiára építkező fantasy történet, amiben az istenek, félistenek és egyéb mindenféle mitikus lények bemutatása és a körülöttük zajló évezredes kalandozások önmagukban megtöltenének egy regényt. Bár a cselekmény túlnyomórészt Aiaié magányos szigetén játszódik, Miller nagyon alapos, legkisebb részletekre is odafigyelő elmesélésben Kirkével együtt az olvasó is átélheti a mások elmondásából megelevenedő eseményeket. Részesei vagyunk csatáknak, viszályoknak, szörnyek születésének és pusztulásának, hősök diadalának és bukásának, és ezek mégis csak hátteret szolgáltatnak Kirké személyes, sokkal emberközelibb történetének.

A viszontagságos sorsú nimfából varázslónővé emelkedő Kirké, halhatatlanságának évezredeket átívelő életében megtapasztalja a lelki (és testi) fájdalom szinte minden formáját, a megalázást, a megkülönböztetést, a gyászt, a magányt. A gyötrelmek minden sikerét és örömét beárnyékolják, mégis sikerül ezeken felülemelkednie, és bármilyen áldozat árán képes küzdeni a boldogságért. A Kirké egy női sors regénye, és ezen keresztül az emberi lét értelmének megértésének és elfogadásának története. Ha közhelyeket akarok elsütni, mondhatom, hogy a Kirké mélyebb üzenete, hogy milyen fontos áldozatot hozni az álmok eléréséért, és szembenézni a sorssal. Szerencsére Miller ilyen elcsépelt frázisokkal nem fárasztja az olvasót, inkább csak rávezet ezekre az örök érvényű gondolatokra.

Miller bámulatosan használja fel a mitológiából kölcsönzött szereplőket, eseményeket és helyszíneket. A regény egy sajátos mitológia dimenzióba zárja az olvasót, ahol a tér és az idő a saját szabályai szerint mozoghat, ami a halandók számára egy évszázad, az isteneknek csak egy hosszabb lakoma időtartama, a több hónapos utazás számukra csak egy lépés. Miller kihasználja ezt a kettősséget, kiélezi az istenek és halandók közötti különbségeket, de hangsúlyozza a megannyi hasonlóságot is, az istenek emberi, esendő, szánni vagy épp irigyelni való tulajdonságait és érzelmeit.

Az írónő stílusa és nyelvezete nagyon különleges és egyedi, tökéletesen illeszkedik a mitológiai történethez, de nem próbálja erőltetetten imitálni azt. Ugyan az egész történetet Kirké szavain keresztül ismerjük meg, mégis minden szereplő egyedi hangja érződik. Nagyon könnyű átélni és átérezni a rengeteg érzelmet és feszültséget, ami a történetben rejlik. Részletgazdag, csodálatos leírásokkal dolgozik, a cselekmény pedig nem túl rohamos, sokkal inkább engedi lassan és teljesen elmerülni az olvasót ebben a varázslatos történetben.

Bízom benne, hogy Miller megmarad a görög mitológiára épülő regényeknél, és a következő kötetére nem kell 7 évet várni. Bár ha ilyen minőséget eredményez, talán még azt is megéri.

>!
stippistop MP
Madeline Miller: Kirké

Csak most, az év végéhez közeledve látom, hogy a Kirké volt a legnagyobb hatással rám az idei olvasmányaim közül. Stílszerűen, ha egy lakatlan szigetre kerülnék, ezt vinném magammal.
Kirke a legemberibb istennő, olvasás közben főként mint anya éreztem magamhoz közel, de összességében számomra a független nő mintaképévé vált.
Talán nem spoiler, ha azt írom: a regény vége külön gyönyörű!

>!
wzsuzsanna P
Madeline Miller: Kirké

Az írónő előző kötete, az Akhilleusz dala nagy siker lett a hazai olvasók körében is 2014-ben, hozzám is eljutott a híre, de valamiért féltem belevágni. Azt gondoltam, ez egy komolyabb, nehezebben emészthető mű, amihez akkor éppen nem volt hangulatom, így elsikkadt a rengeteg olvasmány között. A Kirké azonban már akkor felkeltette az érdeklődésemet, amikor még nem tudtam, hogy ugyanarról a szerzőről van szó, nagyon kíváncsivá tett a titokzatos istennő története. A görög mitológia egyébként sem áll távol tőlem, már fiatalabb koromban is szerettem ezeket a történeteket, különösen Odüsszeuszét, akivel kapcsolatban már volt szerencsém más megközelítésből is olvasni (az egyik ilyen kedvencem Márai Sándor Béke Ithakában című regénye). Kirké alakja az Odüsszeiában inkább amolyan mellékszereplői, csak egy a sok viszontagság és akadály közül, melyeken a hős férfinak át kell küzdenie magát, mielőtt végre hazatérhet családjához. Én pedig, mivel különösen vonzódom a titokzatosabb és érdekesebb mellékszereplőkhöz, egyből tudni akartam, mit adhat egy olyan regény, amelyik a varázslónőt helyezi cselekménye középpontjába.
Utólag nem is örülhetnék jobban, hogy belevágtam ebbe a kalandba, ugyanis már most biztos vagyok benne, hogy a 2019-es év egyik legjobb olvasmányát tarthattam a kezemben.
Olvasás közben folyamatosan kutakodtam és utánaolvastam bizonyos dolgoknak, mégsem állíthatom, hogy a görög mitológia szakértője lennék. Ettől függetlenül az volt a benyomásom, hogy az írónő a lehető legtöbb tényleges „információt” használta fel (értem ezalatt mitológiai történetek lévén, hogy az azokat leíró eredeti forrásokat vette alapul), és ezeket a történet-darabkákat szőtte össze az írói fantáziával és a csodálatos, érzékletes stílussal. A regény főszereplője Kirké, aki a napisten Héliosz és a nimfa Perszéisz gyermeke, és aki szerteágazó rokonságával együtt éli a halhatatlanok mindennapjait. Az elbeszélés a kezdetektől fogva nagyon személyes, hiszen a fiatal istennő legmélyebb gondolatait és érzéseit ismerhetjük meg általa. Hamar megtudjuk, hogy mennyire különbözik testvéreitől és a többi isteni lénytől, hiába igyekszik szülei- különösen apja- kegyeiben járni, mindenki csak gúnnyal és megvetéssel fordul hozzá. Kritizálják rikácsoló hangja, semmitmondó természete miatt, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem hajlandó a többi nimfához hasonlóan egész nap mások ellen áskálódni és pletykálkodni. Bennem nagyon hamar együttérzést és szimpátiát váltott ki a fiatal hősnő, és az ő szemén keresztül én is elborzadva néztem, hogy az istenek milyen ridegen, kegyetlenül bánnak mind a halandókkal, mind egymással. (…)
Az egyik dolog, ami a leginkább megfogott a történetben, a halhatatlanok ábrázolása volt. Miller zseniálisan ruházta fel őket olyan jellemvonásokkal, amitől érezhetően másnak tűntek, mint az emberek, sajátos logikával, egyedi értékrenddel és erkölccsel, és a legtöbb esetben számunkra rideg és szívtelen hozzáállással. Ugyanakkor kicsinyes intrikáik, hirtelen haragjuk, lojalitásuk vagy kötődéseik mégis sokszor nagyon emberivé tette őket. Ez a fajta kettősség tette igazán érdekessé számomra a regényben zajló interakciókat, párbeszédeket. A másik kiemelkedő pozitívum maga Kirké személye és az ő jellemfejlődése: az ő életén keresztül megélhetünk számtalan szerepet, érzést és állapotot, a kirekesztettségtől kezdve a dacos élni akaráson át az elfogadó bölcsességig. Együtt félünk, szeretünk, remélünk és küzdünk a varázslónővel, aki szép lassan ráébred saját értékeire és megtalálja helyét a világban. Mindezek mellett a regény nyelvezete lenyűgöző, szépirodalmi minőségű, tele rengeteg érzéssel és gondolattal, kiírásra váró idézettel. A fel-felbukkanó mitológiai alakok nagyon jól színesítik az eseményeket, jó volt kicsit közelebbről megismerni mind a görög isteneket (különösen Hermész karakterét találtam érdekesnek), mind a sorsukhoz kapcsolódó halandókat. Közülük Pénelopeiat emelném ki- hasonló okokból, mint Kirkénél, itt is örültem, hogy egy korábban inkább mellékszereplőként nyilvántartott, erős női karakterről tudhattam meg többet a szerző varázslatos világában. (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/02/kirke-ertekeles…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
robinson P

Ám Daidalosz válaszolt. Az aranyketrec is csak ketrec.

>!
gesztenye63

A halál fivére. Így hívják a költők az alvást. A legtöbb ember számára ezek a sötét órák emlékeztetők arra a mozdulatlanságra, amely életük végén vár rájuk.

Kapcsolódó szócikkek: alvás · halál
>!
robinson P

Anyám nevetése ezüstös volt, mint a sziklán leomló vízesés.

>!
hkriszti83

Ez volt az első lecke, amelyet megtanultam. A dolgok sima, ismerős felszíne alatt van egy másik, amely csak arra vár, hogy kettészakítsa a világot.

22. oldal

>!
hkriszti83

Amikor megszülettem, nem létezett szó arra, ami vagyok.

(első mondat)

>!
amalaschwinta P

Arra gondoltam, nem csoda, hogy olyan lassan haladtam. Hiszen egészen addig gyapjú nélküli szövőszék, tenger nélküli hajó voltam. Mégis, hová sikerült eljutnom!

>!
robinson P

Bejártam a dombokat, a zümmögő réteket, amelyeken kakukkfű és orgona nőtt, és ott hagytam a lábnyomomat a sárga tengerparton. Felkutattam minden hasadékot és barlangot, rábukkantam a lágy öblökre, a kikötőkre, ahol biztonságosan partra lehet hajózni. Hallottam, ahogy üvöltenek a farkasok, és brekegnek a békák az iszapban. Megsimogattam a fényes, barna skorpiókat, amelyek a farkukkal fenyegetőztek.

Kapcsolódó szócikkek: farkas · kakukkfű · orgona
>!
Fleur_Rouge_Cerise

Az igazat megvallva, a férfiak rémes disznók.

211. oldal

>!
hkriszti83

Egyszer, még fiatal koromban, megkérdeztem, hogyan néznek ki a halandók. Apám azt felelte:
– Mondhatnánk, hogy olyanok, mint mi, de csak annyira hasonlítanak ránk, amennyire egy féreg hasonlít egy bálnára.
Anyám egyszerűebben fogalmazott: „Rothadó húsból álló barbár porhüvelyek.”

12. oldal

>!
robinson P

Semmit sem jelentett nekik a nevem. Lehullott a padlóra, akár egy kő.


Hasonló könyvek címkék alapján

Rick Riordan: Neptunus fia
Sherrilyn Kenyon: Bűnös éj
Lilian H. AgiVega: Második Atlantisz – A tízezer éves varázs
Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva
R. F. Kuang: Sárkányköztársaság
Katherine Arden: A medve és a csalogány
S. A. Chakraborty: Rézkirályság
Charlie N. Holmberg: A papírmágus