Circe 14 csillagozás

Madeline Miller: Circe Madeline Miller: Circe Madeline Miller: Circe Madeline Miller: Circe Madeline Miller: Circe

In ​the house of Helios, god of the sun and mightiest of the Titans, a daughter is born. But Circe is a strange child--not powerful, like her father, nor viciously alluring like her mother. Turning to the world of mortals for companionship, she discovers that she does possess power--the power of witchcraft, which can transform rivals into monsters and menace the gods themselves.

Threatened, Zeus banishes her to a deserted island, where she hones her occult craft, tames wild beasts and crosses paths with many of the most famous figures in all of mythology, including the Minotaur, Daedalus and his doomed son Icarus, the murderous Medea, and, of course, wily Odysseus.

But there is danger, too, for a woman who stands alone, and Circe unwittingly draws the wrath of both men and gods, ultimately finding herself pitted against one of the most terrifying and vengeful of the Olympians. To protect what she loves most, Circe must summon all her strength and choose, once and… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Bloomsbury, London, 2019
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781408890042
>!
Bloomsbury, London, 2019
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781526612519
>!
Bloomsbury, London, 2018
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781408890073

5 további kiadás


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

>!
Mesemondó IP
Madeline Miller: Circe

Teljesen kész vagyok ettől a könyvtől. Szerelem volt az első oldaltól kezdve.
Madeleine Miller klasszikát végzett, és látszik is a könyvén. Otthonosan mozog a mitológiában, mélységesen érzi az istenek és hősök minden arcát és rezdülését. Le tudja írni, milyen Héliosz hangja, milyen illata van Athénének, hogy néz ki az Ókeanosz legmélye, mennyire összetett személyiség volt Odüsszeusz, és minden sorára rácsodálkozom, hogy basszus, tényleg, teljesen igaz, nem is lehetne másképp. A prózája lenyűgöző, de tényleg, minden sora kincs, minden szó tűpontosan lett a helyére illesztve. Az elején feladtam az idézgetés reményét is, mert különben copy-pasteltem volna az egész könyvet az Idézetekbe.
Kirké nagy kedvencem a görög mitológiából, és mindig fájt a szívem, hogy igazából mindig csak mellékszereplője mások történetének, és neki nincs saját, mesélhető sztorija. Hát, most lett. Lett múltja, jelene, jövője, jelleme, hangja, ezerféle érzelme, otthona. A sok töredékből a szerző egy egész életutat gyúrt, lelki fejlődéssel, aminek íve van, kezdete és lezárása, és minden ízében értelmet nyer. Mivel elég sokat olvastam Kirkéről, tudtam előre, melyik ponton milyen mítosz-töredék várható, de amellett, hogy örültem minden ismerős fordulatnak, rengeteg váratlan pillanat is szembejött, a szerző saját találmányai, amiket lázas izgalommal olvastam. Külön lenyűgözött a varázslatok leírása.
Kirké szerethető, a könyv szerethető, a próza lenyűgöző. Költői, emberi, mitikus, epikus. Két marokkal szórom a csillagokat.
spoiler

1 hozzászólás
>!
nadetti
Madeline Miller: Circe

Olyan volt ezt a könyvet olvasni, mintha egy nagyon rég nem látott ismerőssel töltöttem volna együtt pár napot – melyet a végtelenségig újra átélnék, ha lehetne, mert olyan jó volt, és olyan gyorsan elszaladt.
Ismerem a múltját, a hátterét, mégsem unalmas; hallom a hangját, mesél az érzéseiről, a jelenjéről, a jövőjéről, a reményeiről, és megosztja velem a legféltettebb titkait is. Bemutat a családjának, a barátainak, és elkalauzol olyan helyekre, melyekről korábban csak hallottam, most viszont már a részese is lehetek a csodának.
Mint minden történetnek, ennek is vannak nehezebb részei, amikkel talán másodjára sem bírtam, meg vannak olyan pillanatok is, ahol úgy éreztem, nem tudok elég gyorsan olvasni ahhoz, hogy kielégítsem az érdeklődésemet és a kíváncsiságomat is. Mert hiába vagyok a mitológiai történetek szerelmese, Madeline Miller olyan szögből világított rá a már ismert egészre, hogy hiába tudtam gyakran, mi lesz a vége, egyáltalán nem éreztem unalmasnak közben. Nem hátrány az sem, hogy mindig is érdekesnek találtam Kirké történetét, ahogy spoiler meséit is – és ők mind megjelennek a könyvben, legnagyobb megelégedettségemre.

>!
anemona P
Madeline Miller: Circe

Lenyűgöző! Gyönyörű! Szívem szerint 10 csillagot adnék! Mondjuk ez már az Akhilleusz dalánál is így volt! :)
Nem tudom hogyan tud valaki ennyire szépen írni! Nagyon megindító, süt a történetből az egész kor iránt érzett szeretet, látszik, hogy a szerző kisujjában van az ókori görög mitológia. Olyan gazdag leírásokkal van tele a könyv a szereplőkről, a helyszínekről, hogy az ember nem is hiszi el, hogy ez „csak képzelet” és utánaolvasás eredménye. Mondjuk, lehet, hogy álmában mindig ott jár, és aztán nappal leírja. :) Olyan mesterien szövi össze az ókori mítoszokból ismert fontosabb eseményeket, hogy simán elhiszem, hogy tényleg így történt minden, ahogyan itt olvashatjuk.
Kirké halhatatlan. Éppen ezért van valami végtelenül szomorú és hideg az ő világában és létezésében. Hiszen mit ér az egész, ha saját „fajtája”, családja megveti és száműzi, az emberek pedig, akik közel kerülnek hozzá, halandóságuknál fogva csak jönnek és mennek. És mivel Kirkének megadatik, hogy túlélje a legtöbb legendákat, ismét csak nagyon szomorú látni általa azoknak a hősöknek a későbbi sorsát, akikről az a sok költemény szól. Főleg Ariadné és Odüsszeusz. Viszont Pénelopé és Télemakhosz meglepően bölcs és szimpatikus volt. Erre a „fordulatra” nem számítottam.
Nem akarom hasonlítgatni, hisz értelme sincs. De el akarom mondani, hogy Akhilleusz története jobban tetszett, nagyon kedves nekem. Kirké könyvét olvasni viszont szintén óriási élmény volt, bánnám, ha kimaradt volna! És a hangoskönyv változata is nagyon jó!

>!
CaptainV P
Madeline Miller: Circe

Madeline Miller az Akhilleusz dalával került a térképemre, amivel úgy bebizonyította nekem, mennyire érti, érzi, szereti a választott témáját, hogy tudtam, a Circét is szeretni fogom, és még csak nem is fog számítani, miről szól maga a történet. Érdekes is volt, hogy a szemünk előtt zajló idejének nagy részét spoiler töltő főszereplő mennyire nem lett unalmas, és hogy arányaiban milyen sok ismert mítoszhoz és legendához sikerült különösebb erőszak nélkül hozzákapcsolni. Általában az erőltetettség vagy a keménység nem is jellemző a szerzőre – minden, még a legmélyebb fájdalmak és legnagyobb kudarcok is szofisztikáltan vannak kifejtve, amitől az egész könnyű lesz, mégsem tartalmatlan vagy súlytalan. A történet sem pattog, inkább hömpölyög, biztosan sokak ízlése szerint egyenesen totojázik, de nekem nagyon jó volt kicsit lelépni a gázpedálról, és megint elmerülni abban a rajongásban, amit Miller az antikvitás és annak szereplői iránt érez. (Én meg iránta.)

>!
FitzwilliamDarcy667
Madeline Miller: Circe

Maga az alapötlet nagyon jó, hogy elmesélje Circe élettörténetét. Mivel nagyon sokan, köztük én is, csak annyit tudnak róla, hogy embereket változtat át malaccá és találkozott Odysseusal. Viszont helyenként nagyon leült a történet, és semmi se történt se konkrét esemény se karakterépítés. Circe karakterét viszont nagyon jól sikerült elkapni az írónőnek. Eléggé összetett személyiség és nagyon sok minden történt vele, ami végül a könyv végkifejletéhez vezette. Sokkal több mindent meg lehetett tudni róla és más oldalát mutatta be a legtöbb mítosznak pl.: Az arany gyapjú, a minotaurusz, Odysseus teljes élettörténete. És ezt a szálat emelném ki, nagyon nagyon jó ötlet volt, hogy továbbmeséli Odysseus életét, mert így sokkal valósabb a kép róla és sokkal emberibb szereplő lesz Odysseus és nem egy idealizált hős. Ami viszont nekem kicsit fölöslegesnek tűnt az a gyerekneveléses rész volt. Nagyon sehova se mozdította a történetet csak előkészítette Telegonus történetének a lezárását. Összességében viszont nagyon jó a könyv, csak helyenként kifejezetten unalmas tud lenni, de a történet kárpótol érte.

>!
MeeCee P
Madeline Miller: Circe

Hatalmas a hype a könyv körül, és én nagyon szeretem a mitológiát. Csodásan megírt fantasyt kapunk, de ez most valamiért olyan volt számomra, mint egy véget nem érő ásítás. Örültem, amikor a végére értem. Bocs. :-(

>!
Aglareth
Madeline Miller: Circe

Szeretem a görög mitológiát. Érdekes, hogy a régi történeteket hogyan lehet finomítani, kibontani, az egészhez hozzátenni még ma is. A könyv olvasása közben rájöttem, az emberek maguk után mintázták az isteneiket, nem (csak) azért, mert természetfeletti erőre vágytak, hanem mert szeretnék így szabadjára engedni a természetüket. Az emberség, az emberi lét végletekig fokozott megnyilvánulásaiban semmiféle visszafogottság nincs az istenek között. Nem lenne felszabadító így élni?
Circe (csak nekem jut eszembe erről folyamatosan a Cirice? Ghost rajongók merre vagytok?) szép jellemfejlődésen megy át, bár halandó szemmel nézve kicsit lassan, de nem ítélhetjük el ezért, hiszen számára máshogy telik az idő. Arra számítottam, hogy majd Prometheuséhoz hasonló tetteket követ el, így vívja ki az istenek haragját, de nem időzött az emberek között. Helyette a boszorkányságára esett a hangsúly, és nagyon érdekes volt ezt a vonalat a mitológiával ötvözve tapasztalni.
Az emberi érzések legtöbbje szerepelt a történetben, és ezek közül is kiemelkedett az anyaság. Az a sok horror… Nem tudom, mi ez a szüléssel kapcsolatos irtózatos iszonyat, amivel egyre többet találkozom, de kezd kicsit kiakasztani. Talán ezért voltak az éjjel sorozatosan rémálmaim… Kellemesen kellemetlen eseményekből sem volt hiány, szóval mindent összevetve roppant élvezetes volt a könyv, még ha néhol kicsit lassan haladt is. A befejezés tipikus nem-befejezés, bár valamelyest szokatlanul. Nincs elég karakterem

>!
tentacion
Madeline Miller: Circe

♦hát ez most nálam valahogy nem működött… alapból görög mitológiával bármit el lehet nekem adni, illetve az Akhilleusz dala az egyik kedvenc könyvem, és ezt is már azóta olvasni akartam, mióta először megjelent, de egy picit csalódás volt.
♦nem volt rossz amúgy, csak olyan… okés. meg nagyon sokan szeretik, és értem, hogy miért, csak valahogy mégse jött át nekem ez az egész.
♦érzelmileg nem igazán tudott rám hatni, gyakran unatkoztam olvasás közben, vagy csak nem érdekelt, mindig szenvedtem vagy húsz percet mielőtt folytattam volna, olykor a kísértés is elég nagy volt, hogy átugorjak oldalakat.
♦a prózája még mindig nagyon szép, és az egész olyan autentikusnak érződik, jól sikerült ábrázolnia Circe karakterét, magányát, kapcsolatait másokkal.
♦viszont nekem valahogy a vége kicsit antiklimatikus volt.
♦a Krétán játszódó rész volt a kedvencem Daidalosz felbukkanásával, csak azt így kiemelném az egészből.
♦tetszett, ahogy Odüsszeuszt ábrázolta, valahogy mindig inkább ilyen embernek tűnt nekem az eposz olvasása közben is, meg úgy általában jól kezelte a hős témát.
♦én lennék a legboldogabb, ha öt csillagot adnék rá, de sajnos nem igazán jött át, talán majd egy második olvasásra pár év múlva, vagy valami.


Népszerű idézetek

>!
anemona P

A golden cage is still a cage.

Chapter Twelve

>!
nadetti

„You are wise,” he said.
„If it is so,” I said, "it is only because I have been fool enough for a hundred lifetimes.

Chapter Twenty-five

>!
nadetti

The truth is, men make terrible pigs.

Chapter Fifteen

>!
anemona P

Icarus, Daedalus, Ariadne. All gone to those dark fields, where hands worked nothing but air, where feet no more touched the earth. If I had been there, I thought. But what would it have changed? It was true what Hermes said. Every moment mortals died, by shipwreck and sword, by wild beasts and wild men, by illness, neglect, and age. It was their fate, as Prometheus had told me, the story that they all shared. No matter how vivid they were in life, no matter how brilliant, no matter the wonders they made, they came to dust and smoke. Meanwhile every petty and useless god would go on sucking down the bright air until the stars went dark.

Chapter Twelve

>!
nadetti

But perhaps no parent can truly see their child. When we look we se only the mirror of our own faults.

Chapter Twenty-one

>!
nadetti

„Gods pretend to be parents,” I said, „but they are children, clapping their hands and shouting for more.”

Chapter Twenty-two

>!
anemona P

I rose and stood before him (Hermes). I could feel my own eyes, yellow as river-stones. “Tell me,” I said, “how do you know that your father is not right about my poisons? How do you know I will not drug you where you sit?”
“I do not.”
“Yet you would dare to stay?”
“I dare anything,” he said.
And that is how we came to be lovers.

Chapter Eight

>!
anemona P

Talk of Prometheus’ punishment scarcely lasted out the moon. A dryad stabbed one of the Graces with her hairpin. My uncle Boreas and Olympian Apollo had fallen in love with the same mortal youth.
I waited till my uncles paused in their gossip. “Is there any news of Prometheus?”
They frowned, as if I had offered them a plate of something foul. “What news could there be?”
My palm ached where the blade had cut, though of course there was no mark.
“Father,” I said, “will Zeus ever let Prometheus go?”
My father squinted at his draughts. “He would have to get something better for it,” he said.
“Like what?”
My father did not answer. Someone’s daughter was changed into a bird. Boreas and Apollo quarreled over the youth they loved and he died. Boreas smiled slyly from his feasting couch. His gusty voice made the torches flicker. “You think I’d let Apollo have him? He does not deserve such a flower. I blew a discus into the boy’s head, that showed the Olympian prig.” The sound of my uncles’ laughter was a chaos, the squeaks of dolphins, seal barks, water slapping rocks. A group of nereids passed, eel-belly white, on their way home to their salt halls.

Chapter Three

>!
anemona P

“I suppose you might go and visit Prometheus,” I said. “You and your wings. Bring him something for comfort.”
“And why should I do that?”
“For novelty’s sake, of course. The first good deed in your dissolute life. Aren’t you curious what it would feel like?”
He laughed, but I did not press him further. He was still, always, an Olympian, still Zeus’ son. I was allowed license because it amused him, but I never knew when that amusement might end. You can teach a viper to eat from your hands, but you cannot take away how much it likes to bite.

Chapter Eight

>!
anemona P

And there it was hidden in the leaf mold, beneath the ferns and mushrooms: a flower small as a fingernail, white as milk. The blood of that giant which my father had spilled in the sky. I plucked a stem out of the tangle. The roots clung hard a moment before yielding. They were black and thick, and smelled of metal and salt. The flower had no name that I knew, so I called it moly, root, from the antique language of the gods.
Oh, Father, did you know the gift you gave me? For that flower, so delicate it could dissolve beneath your stepping foot, carried within it the unyielding power of apotrope, the turning aside of evil. Curse-breaker. Ward and bulwark against ruin, worshipped like a god, for it was pure. The only thing in all the world you could be certain would not turn against you.

Chapter Eight


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Hoffman: The Probable Future
Josephine Angelini: Goddess
Kresley Cole: Dreams of a Dark Warrior
Charlie N. Holmberg: The Master Magician
Rachel Hawkins: Hex Hall (angol)
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury
Leigh Bardugo: Shadow and Bone
Robin LaFevers: Mortal Heart
Amy Ewing: The White Rose
Gena Showalter: The Darkest Kiss