Clèves ​hercegnő 30 csillagozás

Madame de Lafayette: Clèves hercegnő Madame de Lafayette: Clèves hercegnő Madame de Lafayette: Clèves hercegnő Madame de Lafayette: Clèves hercegnő

1678. március 17-én jelent meg a Clèves hercegnő – a szerző nevének feltüntetése nélkül – Barbin könyvkereskedő kirakatában.
A francia klasszicizmus korának mindmáig talán legnevezetesebb regénye II. Henrik udvarában játszódik, s a szerelem végzetes hatalmáról szól, amely királyi házasságokat hiúsít meg, és kénye-kedve szerint ítéli szenvedésre, boldogságra, halálra az embereket.
A Clèves hercegnő lélektani regény, méghozzá a legelsők közül való – de ez csak egyik érdekessége: kevés hozzá hasonlóan nagy hatású kísérlet van az irodalomban.

Eredeti mű: Madame de Lafayette: La Princesse de Clèves

Eredeti megjelenés éve: 1678

>!
Palatinus, Budapest, 2004
190 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639487813 · Fordította: Szávai Nándor · Illusztrálta: Kass János
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1978
164 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631511863 · Fordította: Szávai Nándor
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1975
174 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632070585 · Fordította: Szávai Nándor · Illusztrálta: Kass János

1 további kiadás


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Medici Katalin · II. Henrik


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Madame de Lafayette: Clèves hercegnő

Tanítani lehetne rajta a francia klasszicizmust. Csak az a „hibája”, hogy egyáltalán nem harmatos lelkű tizenöt éveseknek* való…
Nekem is komfortzóna-elhagyós olvasás volt. Kellett egy 1001-listás regény, amelyik francia, klasszikus és rövid. Nagyon rövid, hogy csütörtökig a végére érhessek. Ez a regény pedig minden elvárásomnak megfelelt, ráadásul még nő is írta. Igen, határozottan túlvitt a komfortzónám határain, erre már az első harminc oldal után rájöttem,** de egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam.

Az első oldalakon a történelem fonákja látható, amelynek jelentősége jóval nagyobb, mint gondolná az ember. Balzac jutott eszembe róla, a Goriot apó, amelyben két fő mozgatója van az eseményeknek, a pénz és a gyönyör; a házasság leginkább az előbbinek a szolgálatában áll, az utóbbit kizárólag házasságon kívül keresheti az ember, és ez Balzac világában annyira megszokott, hogy gyakorlatilag normálisnak mondható. Mint ahogyan itt is. Csak itt nem pénzt akarnak a szereplők (az itt mindenkinek van dögivel), hanem befolyást, hatalmat, érvényesülést, ahhoz pedig nem a pénz tudja őket hozzásegíteni, hanem a megfelelő kapcsolatok. Ezekért a lelküket is eladják. A regényvilágban látványosan ezek a kapcsolatok, szerelmek, barátságok, gyűlöletek, szövetségek, irigységek, féltékenységek irányítják fél Európa sorsát. Egész tartományok cserélnek gazdát egy előnyös házasság érdekében; két ország diplomáciai kötelékét teszi lehetetlenné egy szerelmi szenvedély.
Ezért mondom, hogy a történelem fonákjáról van itt szó: csak nyomokban fedezhető fel mindaz, amivel az ún. nemesi történetírás foglalkozik (háborúk, békekötések, gazdasági érdekek stb.), helyette olyan erők kerülnek a felszínre, amelyekről alig esik szó – talán mert röstelljük, hogy apró-cseprő indulatok ilyen erővel befolyásolhatják a fenséges nemzetközi politikát.
Nagyon bonyolult első oldalak ezek, mint ahogy a korszak nemesi udvarainak élete is rendkívül bonyolult volt. Többször is vissza kellett lapoznom, hogy tisztázzam, ki kicsoda, és főleg ki kinek a kicsodája (mert még a családnév se ad támpontot egy olyan kultúrában, amely mindenkit a birtokáról nevez el), még inkább pedig azt, hogy ki kinek a pártján áll. Ha valaha hasonló közegbe kerülnék (márpedig eléggé hasonlít ez a világ a mienkre), az első öt percet követően feladnám, felkeresném a könyvtárat, és a továbbiakban nem mozdulnék ki onnan.

A szereplők viszont kitűnően eligazodnak benne, hibátlanul játsszák a szerepüket, vagy az ügyesebbek bábjátékosként játszatják másokkal a mások szerepét, és nem is igen hagyják, hogy bármi zavarja őket benne. Legfeljebb néha érik őket kellemetlenségek, pl. rájönnek, hogy a fő-fő pártfogójuk is ember, méghozzá sajna halandó ember. Egyébként amíg a közös emberi sors a fejükre nem koppint, boldogan játsszák a kisded játékaikat.

Az elbeszélő pedig hűvös és okos tekintettel, mindig egyforma távolságtartással, nyugodt racionalitással figyeli valamennyiüket. Soha el nem érzékenyül. Az ő számára minden összefügg, minden elem egy bonyolult, de megismerhető hálózatnak a része, amelybe egyszerűen nincs, ami bele ne illeszkedne. Ő szó szerint mindentudó, felülről nézi a világ egész kicsinyes nyüzsgését, és csak egyvalamit tart érdemesnek arra, hogy kiemelje belőle: a nagy és erős lelket. Mint amilyen Clèves hercegnő.

Persze a jellembeli nagyság nem függ össze a politikai jelentőséggel. (Azt hiszem, erre a fentiekből már következtetni lehetett. Clèves hercegnő drámája az udvari események hátterében zajlik, olyannyira, hogy a király és környezete gyakorlatilag az égegyvilágon semmit nem is tud róla, pedig a dráma összes szereplője szinte folyamatosan jelen van az udvar világában.) Nem is adják ingyen, sőt: nagyon keservesen meg kell dolgoznia érte, és arra az egy-két emberre, aki segíteni tud(na) neki, egyáltalán nem mindig számíthat. Annál nagyobb az érdeme. Még a legfájdalmasabb veszteségei, sőt áldozatai is hozzátesznek valamit a jelleméhez. A maga csöndes, egyáltalán nem feltűnő módján alapos ön- és világismeretre, önállóságra, saját véleményre és akaratra tesz szert, és arra is képes, hogy ennek az akaratnak megfelelően élje az életét. Hozzá képest szinte eltörpül a regény két meghatározó férfialakja, pedig egyik se piskóta. Mindkettejüket a szerelem teszi azzá, amik; ez valóban átváltoztató erő – kérdés, hogy kit mivé változtat át.

A regénynyelv körmönfont választékosságát elég nehezen tudtam megszokni. Itt nincs olyan, hogy valaki „kimegy” a szobából, pláne nem létezik „kirohanás”. Itt, kérem, mindenki „távozik”. Nem „dühösen”, még csak nem is „zaklatottan”, hanem „dúlt kedéllyel”, pl. egy életfordító szakítás vagy egy kedves hozzátartozó halála után. Itt senkiről nem mondható el, hogy „nem tud” valamit – ő azt „nem is sejti”; és mindenki, akinek oka van rá, „végtelenül szomorú”. Mindenki, még a legszenvedélyesebb pillanataiban is megőriz valamit az elbeszélő racionalitásából – mindenki „fentebb stíl”-ben beszél, sőt abban is gondolkodik. Nagyon, nagyon emlékeztetett ez a regény a Gendzsire, több szempontból is, és ezen nem győzök álmélkodni (már megint), hiszen a két szerző semmit nem tudhatott egymásról. Ugyanaz a zárt, előkelő világ, ugyanaz a kifinomultság a felszínen, szenvedély a mélyben, ugyanazok a nehezen kiismerhető kapcsolatok, amelyek között annyira könnyű elbotlani, ugyanazok a félszavakból értések, átható tekintetek.

Ha egyszer nagyon mélyen bele akarnék menni a regényvilágba, akkor egészen biztosan a tekintetek irányával kezdenék foglalkozni. Mert hogy itt mindenki folyamatosan megfigyel mindenkit, és soha egyik szereplő se lehet biztos abban, hogy nem látják éppen bármelyik cselekedetét, mondjuk a szemközti ablakból. Vagy hallják, mondjuk a háta mögül. Az információ hatalom, és ezzel a regényben mindenki tisztában is van, és maximálisan ki is használják, a legtöbben úgy, hogy figyelnek – és csak a nagy lelkek úgy, hogy megszólalnak. Némelyik jelenet vígjátékba illő (hogy az a bizonyos elveszett levél hány kézen megy át, te jó Isten…), leszámítva, hogy társadalmi pozíciók, házasságok, kis híján emberéletek múlhatnak rajta.

Nagyon, nagyon tudott ez a Madame de Lafayette. Így kell százhatvan oldallal bevonulni a halhatatlanságba.

* …akik visítoznak, káromkodnak, ötven árnyalatot olvasnak, mindent kipróbálnak, minden felnőttet feldühítenek, mindenféle irányban feszegetik a határaikat, és közben, amikor Amor és Psyche mítoszát hallgatják magyarórán, összetett kézzel, ragyogó szemmel kérdezik, hogy „és tessék mondani, ugye aztán boldogan éltek, míg meg nem haltak???” Harmatos lelkűek. :) Ezt fenntartom.
** Ez inkább a @Kuszma komfortzónája. Fogadni mernék, hogy olvasta is, bár az értékelők között nem látom. Egyetlen ellenérvem van a saját álláspontom ellen, az, hogy a könyv nyolcszáz oldal alatti… :P :)

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1978
164 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631511863 · Fordította: Szávai Nándor
15 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth IP
Madame de Lafayette: Clèves hercegnő

Olyan már történt velem, hogy egy korosabb szöveg több száz oldal után egyszerűen kidobott a jó fenébe. Olyan is, hogy sokáig nem engedett be, de végül megenyhült és minden kínlódás ellenére én éreztem magam megtisztelve. Megesett, hogy rendben volt az összhang, aztán hónapok múltán visszagondolva jöttem rá, hogy felszínesebb nem is lehetett volna a viszonyunk*. Olyan viszont még nem fordult elő, hogy egyetlen oldal után nekem ment el a kedvem a kopogtatástól – de most a Clèves hercegnővel pontosan ez volt a helyzet. Bámulatos, mennyire sikerült megtestesítenie a legsötétebb rémálmaimat: cikornyás körmondatainak értelme zavaros, a cselekményben sürgő-forgó alakok bemutatása akkor sem lehetne követhetetlenebb, ha nem mondana róluk egy szót sem. Cselekménye – még mindig szigorúan számomra – unalmas. Tanulságai, illetve lélektani vetületei elsősorban a korszellem ismeretében, annak illusztrálásának szempontjából lehetnek fontosak és érdekesek. Ha feldolgozhatóbb, befogadhatóbb formában íródik meg, vélhetően akkor is inkább a műélvezet öröme dominált volna, semmint maga a konkrét olvasmányélmény. Nem találtam rajta fogást, úgy táncoltunk, hogy nem néztünk egymás szemébe.
Csillagozás nincs, rajtam ne múljon a pontszám, de vigyázó szemetek az eredeti megjelenés évére vessétek!

*Mindig elcsodálkozom, hogyan voltam képes úgy elolvasni A bázeli harangokat, hogy később egyetlen kerek mondatra se emlékezzek a cselekményéből!

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1978
164 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631511863 · Fordította: Szávai Nándor
4 hozzászólás
>!
Szultan_11
Madame de Lafayette: Clèves hercegnő

Már találkoztam vele, mint világirodalom „ajánlott olvasmánnyal”, de most vettem a kezembe. Miképp lehetne leleplezni egy szerelmet is csak bornírt játéknak tartó világot, ha nem egy igazi nagy szerelemmel? Ahol az érzelmek átélését épp az érzelmek „leleplezése”, közhírré tétele" nehezíti. Igazi intimitás nem létezhet valódi titok és személyes autonómia nélkül. Csodálatosak a regény nézőpontváltásai, finom árnyalatai. És engem zavarba ejt a tanulsága: úgy őrizheted meg a szuverenitásodat, az érzelmeid teljességét, ha lemondasz arról, hogy ezt nyilvánossá tedd.

>!
ZolKov
Madame de Lafayette: Clèves hercegnő

Ez a könyv egy remekmű. Ilyen emberismeretet és lélektani leírást ritkán olvashatunk, különöse, hogy a könyv az XVII. sz.-ban íródott. Szinte minden szereplő tökéletesen megrajzolt, valós figurának tűnik, és végig úgy éreztem, hogy magam is a Francia udvar egyik hercege vagyok, aki éppen az aktuális pletykákat hallgatja.
Cléves hercegnő férjében és szeretőjében felfedezhető Cléves hercegnő felettes és ösztön énje. A köztük lévő vívódás kíséri végig a könyvet.. hogy végül melyik győzedelmeskedik, nem árulom el. :)

>!
Judy_
Madame de Lafayette: Clèves hercegnő

Az elején kicsit megijedtem attól, hogy nem fogom tudni követni, hogy ki kicsoda, de aztán lassan letisztult, és mindenkit el tudtam helyezni térben és időben. Az egy csillag levonás ezért jár, és azért, mert nem tudok azonosulni azzal a szemlélettel, hogy bele kell halni a szerelembe. Egyébként egy igazi kis „szösszenet”, ami arra jó, hogy betekintést nyerjünk a kor szerelmi viszonyaiba és az udvari intrikákba.

>!
szodav
Madame de Lafayette: Clèves hercegnő

Madame de Lafayette kissé ódivatú regénye, ami minden hibája ellenére nagyon jó történelmi tabló.

>!
Nagyfehérasszony
Madame de Lafayette: Clèves hercegnő

Feladtam! Az a rendkívül bosszantó érzésem, hogy most jönne a „java”. Nem bírtam kivárni. Annyira vontatott és …. idegesítő, hogy hiába a korhű leírások , a konvencionalitások élethű ábrázolásai, a betekintés… hiába minden. Talán máskor.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Sli SP

– (…) Ön a feleségem, szeretem, mintha csak kedvesem volna (…)

137. oldal, Negyedik rész (Magyar Helikon, 1975)

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
>!
Timár_Krisztina ISMP

Ezt a hercegnőt mély hódolat vette körül az udvarban, testvérére, a királyra gyakorolt befolyása miatt, és ez a befolyás oly erős volt, hogy a király a békekötéskor visszaadta Piemontot, hogy a szavojai herceg elvehesse Madame-ot. (…) a hercegnő (…) mindig a szavojai hercegre pályázott; hajlandóságot érzett irányában, mióta I. Ferenc király és III. Pál pápa találkozásakor Nizzában meglátta.

14. oldal (Szépirodalmi, 1978)

1 hozzászólás
>!
Sli SP

Oly előzékeny volt és oly lovagias, hogy nem utasított vissza senkit, aki tetszeni akart néki: így több kedvese is volt; de nehezen lehetett kitalálni, melyiket szereti igazán.

8. oldal, Első rész (Magyar Helikon, 1975)

>!
Sli SP

Valentinois hercegnő minden szórakozáson részt vett, és a király éppoly heves és odaadó volt iránta, mint szenvedélye első napjaiban. Madame de Clèves, ki abban a korban volt, amikor még azt hiszik, huszonöt évnél idősebb nőt már nem lehet szeretni, roppant csodálkozással nézte a király ragaszkodását e hercegnőhöz, aki már nagyanya volt, s akkor adta férjhez unokáját.

28-29. oldal, Első rész (Magyar Helikon, 1975)

Kapcsolódó szócikkek: II. Henrik · szerelem
>!
dokijano 

Kár volt hinnem, hogy van olyan férfi, aki el tudja rejteni azt, ami dicsőségére válik.

137. oldal, Harmadik rész (Palatinus, 2004)

>!
dokijano 

    Oly tanácsot adok, mondtam, amilyet magamnak is adnék, mert annyira szeretem az őszinteséget, hogy ha kedvesem, sőt feleségem bevallaná, hogy más tetszik neki, szomorkodnék ugyan, de akkor sem keserednék el; feledném, hogy szerető vagy férj vagyok, csak hogy tanácsaimmal segíthessek és vigasztalhassak.

57. oldal, Második rész (Palatinus, 2004)

>!
Tomori_Sándor

A legtöbb anya úgy véli, elég, ha nem beszél galantériáról lánya előtt, s akkor az majd nem is kap kedvet rá. Madame de Chartres-nak más volt a véleménye; a szerelem hatalmát gyakran lefestette lánya előtt; megmutatta benne, ami kellemes, hogy annál könnyebben meggyőzze veszedelmes oldaláról; elmesélte, mennyire komolytalanok a férfiak, mily csalárdak és hűtlenek, s mennyi bajt hoz a házasságra a másfelé való lekötöttség; másrészt megmutatta néki, mily nyugodt a becsületes asszony élete, s mily tündöklő magasságba emelhet az erény egy nőt, aki már puszta szépségével és születésével is kitűnik; de arról is meggyőzte, hogy ezt az erényt csak úgy őrizheti meg, ha még önmagában sem bízik, és ha minden erejével arra az egyre törekszik, ami egyedül biztosítja egy jó asszony boldogságát: vagyis ha szereti a férjét, és ha férje is szereti őt.

Első rész

Kapcsolódó szócikkek: erény
>!
Timár_Krisztina ISMP

Boleyn Anna, aki szintén igen jól érezte magát nálunk, nem is akart innen [Franciaországból] eltávozni. A királyné csakhamar meghalt, s akkor Madame Marguerite, a király húga és Alençon hercegnője, majd később navarrai királyné, akinek elbeszéléseit bizonyára olvasták, magához vette, s az udvarhölgy nála ízlelte meg az új vallást. [Azaz a protestantizmust.]

65. oldal

>!
Sli SP

A becsvágyó királyné nagy örömet talált az uralkodásban: nem bántotta, úgy látszik, a király ragaszkodása Valentinois hercegnőjéhez, és nem is mutatkozott féltékenynek; de hát érzelmeit olyan mélyen palástolta, hogy nehéz volt megítélni őket; s az okosság is kötelezte, hogy közeledjék ehhez a hölgyhöz, ha azt akarta, hogy a király meg őhozzá közeledjék.

5-6. oldal, Első rész (Magyar Helikon, 1975)

Kapcsolódó szócikkek: II. Henrik · Medici Katalin

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Johann Wolfgang Goethe: Szépprózai művek
Johann Wolfgang Goethe: Wilhelm Meister tanulóévei
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc
Gérard de Nerval: Sylvie
Johann Wolfgang Goethe: Goethe válogatott művei – Regények II.
Kazinczy Ferenc: Bácsmegyeinek gyötrelmei
Johann Wolfgang Goethe: Wilhelm Meister vándorévei
George Călinescu: A fekete komód
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.
Henry James: Egy hölgy arcképe