Az ​ember tragédiája 85% 2011 csillagozás

Ikszedik újraolvasás vége.
Mit lehet erről még írni? Fogalmam sincs, mióta szeretem. Az tuti, hogy hamarabb elolvastam, mint kötelező lett volna, úgyhogy csak az a biztos, hogy nem tizenhét éves korom óta. Addigra már legalább a negyedét kívülről tudtam, de nem mintha szándékosan tanultam volna. Két szót se. Csak megragadt és kész.
Ez olyan szöveg, amelyik csak úgy „ott van” az ember életében.
Ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne vele vitatkozni. Sőt.

Végül is az egész egyetlen hatalmas vita, olyan kérdésekről, amelyek a mai napig nem vesztették aktualitásukat, és amelyekre a művön belül nincs válasz. Vagy éppen az a válasz, hogy nincs válasz, és ez maradjon is így. (Mármint nem az olvasó akarja, hanem a szereplők, hogy maradjon így.) Vita és keresés, folyamatos utazás az időn keresztül (ez a darab igenis sci-fi). Nemcsak a szavak, hanem a cselekedetek is arra valók, hogy a legnagyobb kérdésekre válaszoljanak, örökké nemet és igent, felváltva vagy éppen egyszerre. Természettudományos érdeklődésű ismerőseim odavannak érte. Társadalomtudományos érdeklődésűek szintén.

Pedig még csak nem is tér ki mindenre, amire az ember kíváncsi lenne. Nyitva hagy sok-sok kérdést, amelyekre mind válaszolni lehet. A két főszólam mellett a mellékszólamok is helyet kaphatnak. Hogy mást ne mondjak, itt van mindjárt Éva, akinek a hangját hallani halljuk ugyan, de a fejébe csak egyetlen egyszer látunk be, a londoni szín végén, akkor is nagyon rövid időre. Álmodik-e Ádámmal együtt? Ha igen, mit? Vajon végig ugyanazt-e, vagy csak akkor, ha éppen találkoznak az álomban? Ha nem álmodik, miért nem? Hogyan és miért történik vele mindaz, ami történik? Hogy lehet, hogy nem öregszik? Hogy lehet, hogy nem emlékszik az álomra? Vagy emlékszik, csak nem mondja?

Azt hiszem, nagyon jól jártunk, hogy éppen ez a szöveg vált a magyar irodalom legelterjedtebb alkotásává. Csak itt a Molyon öt különböző fordítása van, ezeken kívül gyors borítókereséssel találtam még négyet, a Wiki tizennyolcról tud, de pl. a portugálról nem, pedig a borítóját megtaláltam. Ha a külföldi magyar irodalmat keres, addig jó, míg ilyeneket fog ki elsőként.

Mindig jólesik, olyan jó ciknikus. Olyan kellemesen beszól mindennek, amiben égen-földön hinni lehet, hogy egyszerűen nem lehet nem végigvigyorogni. :D

<troll>
Amúgy rájöttem valamire: ez egy YA! :D merthogy van benne minden, ami kell:
-felnövő főhősök, rajtuk múlik az emberiség sorsa
-erősen domináló szerelmi szál (és naaagy gondolatok a szerelemről [is])
-mindenféle természetfeletti lények
-disztópikus jövő
-[részben elavult vagy átgondolatlan] sci-fi elemek
-időutazás
-örök életű, sötét, de menő pasi, aki megmondja a tutit
-kétes happy-end (aminek szintén a gyerekcsináláshoz van köze).
-És: kamaszként/fiatal felnőttként a legjobb olvasni, frissen kiábrándulva mindenfajta ideológiából.
</troll>

Bevallom, mind általános iskolában, mind a gimiben utáltam a kötelezőket, olyan szinten, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hányat is olvastam el ténylegesen. És ebbe beletartozik ag elsős Micimackó is :D
Viszont ez volt az a könyv, ami teljesen a lelkembe hatolt és élvezettel olvastam (és néztem utána a belőle készült filmadaptációt). Annyira durva, hogy a régebbi írók ilyen tisztán látták előre a jövőképet és az emberek hiúságát és rosszindulatát. Valamint olyan mély dolgok vannak benne, amelyek számtalan kérdést vetnek fel bennünk.
Számomra kiemelkedő és elgondolkodtató olvasmány, amit mindenkinek ajánlanék, mert szerintem mindenki találna benne valami mondanivalót a saját számára.
Ilyen egy normális „kötelező” olvasmány, a többi mehet a kukába :)

Ősidők óta tervezem, hogy elolvasom ezt a művet, és annyira örülök, hogy sikerült!

Furcsa volt úgy olvasni valamit, hogy minden részét tudom, hiszen egykor a középiskolában legalább egy hónapig ezzel a művel foglalkoztunk, elemeztük minden mondatát. Már akkor bántam, hogy nem olvastam el, de talán így, felnőtt fejjel, több mondandója volt számomra.

Egyszerűen imádtam, Madách megfogalmazta korunk több eszméit, azok bukását, és egy érdekes jövőképet festett le. Lehet vitatkozni azon, hogy ki szerint valós ez a szemlélet, és vajon, mindenki így gondol-e a múltbéli nagy eseményekre, de az nem vita tárgya, hogy Madách egy olyan művet alkotott, amely évszázadok múlva is tanítószerepű lesz.

Kötelező volta nem véletlen, rászolgált.
Tanít, utat mutat, megmutatja a kezdeteket, átível a történelmen egészen a jelenig, sőt! A jövőről is esik szó benne utópikusan. Örülünk, hogy nem égetted el a kéziratot, Madách! Arany felismerte Madáchban a nagy írót. Meghajolok Madách előtt.

Színekkel teli: bibliai (keret)színek és történeti színekre tagolódik. Eszméket fogalmaz meg. Nagyon emberi! Emberiségköltemény.

Lucifer, a tagadás szelleme, örök kételkedő. Ádám és Éva, mi lett volna, ha nem követitek el az ősbűnt? Örök paradicsom. Tudatlanság. Általatok olvashatjuk Madách írói lencséjén keresztül ezt a művet, a tudás fájának almájából! Mestermű.

Ez egy remekmű. Mi mást mondhatnék? :D

Gondolkodtam, hogy csak annyit írok az értékelés mezőbe, hogy „húha”, de ilyen keveset mégsem merek. Óriási dráma, szinte minden sora fontos és megjegyzendő, súlyos és mély. Igazi magyar alkotás, ilyen pesszimizmus nem fér bele a franciákba meg az angolokba, meg a többi sok világnépbe, ilyet írni csak magyar tud.
Igazából most egy csöppet kétségeim támadtak az élet értelmével kapcsolatban, mert Madáchnak igaza van, története során az emberiség már mindent kitalált és minden eszmében csalódott. Mi vigyen hát előre? A remény, hogy majd az utódok megteszik azt, amire én nem voltam képes? Egyáltalán kell-e nekem az egész emberiségre gondolnom tetteimmel, vagy egyszerűen éljem egyik napot a másik után? Van-e szabad akaratom magam felett?
Huhh, ez az ember tragédiája, ez a sok kétség és megválaszolatlan kérdés, nem igaz?

Annak idején töredelmesen bevallom nem olvastam ezen művet, megijesztett a témája és a nyelvezete. Így utólag sok mindenből kimaradtam: időutazásból, amivel betekintés kaphatunk történelmi korokba; láthatunk egy lehetséges utópisztikus jövőképet.
Az örök harcot követhetjük nyomon Isten és Lucifer között, színtere Ádám és Éva több élete. Hogy mi értelme az életeken át tartó küzdelemnek, vagy maga a küzdelem a lényeg? Ezt mindenki eldöntheti :)

Most mit mondjak!? Mit lehet még mondani e gigászi műről?
Olyan mélységeket és magasságokat jár be, ami kevesen tudnak.
Ha százszor olvasod, százegyszer is mond újat.

Százszor nem, de sokszor elolvastam vagy csak forgattam lapjait, Bibliám volt hajdan, oldalakat tudtam idézni belőle. Szomorú voltam, amikor kimaradt a tankönyvekből. Úgy tudom, már nem kötelező tananyag. Mégis sajnálom azt a sok diákot, akik itt azt írják, hogy kötelező volt elolvasniuk. Pedig fáj, hogy ifjúságunk már nem érti. Nem tudja olvasni, képtelen értelmezni. Sok a negatív értékelés.* Tudom, hogy nehéz a szöveg, de közelebb kéne vinni hozzájuk valahogy. Talán modern, fiatalokhoz szóló előadásokkal. Segítségül lehetne hívni a tanítási drámát. És biztos lennének a nálam avatottabbaknak még kiváló ötletei. Vajon miért nem történik ez ügyben semmi?

Hosszú idő után vettem elő megint. Úgy gondoltam, majd szép lassan haladok, esténkét elolvasok egy-két színt. Hát nem így lett. Együltömben végigolvastam. Azt hiszem, ez mindent elmond. A memoriterek megkoptak, már nem tudom felidézni őket, most mégis ismerősen csengett minden sor. És igen, most is mondott újat. Még sosem jutott eszembe, hogy a különböző színeket az ember belső, pszichés fejlődésének stációiként is lehet értelmezni. Remélem, ezzel most nem mondtam túl nagy hülyeséget?

• Boldogult énektanárom jut most eszembe, aki, mikor a komolyzene iránt akart volna érdeklődést kelteni egy külvárosi iskola populáris zenén nőtt növendékei között, gyakran figyelmeztetett minket: Bírálatot csak arról mondj, fiam, amihez már felnőttél! Lehet, hogy később megbánod.

Gimiben is imådtam ės ez most sincs måskėnt…