Kettő ​meg kettő az négy 10 csillagozás

Macskássy Gyula: Kettő meg kettő az négy

Ha valami csoda folytán egy ősgyerek bukkanna elő, és megismerkedne egy mai gyerekkel, először nehezen értenék meg egymást. Az ősgyerek kettőig is alig tudott számolni, a mai gyerek életéhez pedig úgy hozzátartoznak a számok, mint a levegő meg a víz. Hogyan alakultak ki a számok? Két jóbarát néhány perc alatt végigvezeti az olvasót azon a néhány tízezer éven – amíg az ember megtanult számolni.
Macskássy Gyula és Várnai György színes, érdekes, humoros könyve a számok, a számrendszerek kialakulását meséli el az éppen iskolába induló gyereknek, képekkel és vidám szöveggel tudatosítja azt, ami ma természetes, hogy a gyermek első tudnivalója a 2 + 2 = 4, és a világűr meghódítása is ezen az egyszerű tudnivalón alapszik.

Eredeti megjelenés éve: 1966

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Bölcs Bagoly Móra

>!
Móra, Budapest, 1977
38 oldal · keménytáblás · ISBN: 963110821X · Illusztrálta: Várnai György
>!
Móra, Budapest, 1966
38 oldal · keménytáblás

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Gáborr_Nagy>!
Macskássy Gyula: Kettő meg kettő az négy

Várnai rajzai zseniálisak! A szöveg elég egyszerű, szerintem csapongó, és nem is mindig a lényegről szólnak, de elég viccesek, és a rajzok a lényegesebbek.
Egyébként a könyv a számokról szól, a számírás, számjegyek kialakulása, a számfogalom fejlődése, végig szórakoztatóan, kisgyermekeknek szánva.

pwz I>!
Macskássy Gyula: Kettő meg kettő az négy

Bölcs Baglyokból a másik nagy kedvenc volt :D! Valahogy megfogott a rajzos világa ;)


Népszerű idézetek

MissWenut>!

Ha valami csoda folytán egy ősgyerek bukkanna elő, és megismerkedne egy mai gyerekkel, először nehezen értenék meg egymást.

(első mondat)

MissWenut>!

A barlangi ősember csak kettőig tudott számolni.

(Móra, 1977)


Hasonló könyvek címkék alapján

Deborah Heiligman: A fiú, aki imádta a matekot
Móra Ferenc: Zengő ABC
D. Nagy Éva – Kellermann József – Kiss Tibor (szerk.): Állatok akcióban
Mattenheim Gréta: Magyarország
Csordás Gabriella (szerk.): Tudod-e?
Dala László – Fazekas László – T. Aszódi Éva (szerk.): Kincskeresők 1974
Hegedűs Gabriella (szerk.): Állati tévedések
Krajnik Bíró Sára: Állatkölykök
Gordos Katalin – Varga Virág: Ünnepeljünk együtt!
Gyükér Zsófia (szerk.): Honfoglalás