Azt ​meséld el, Pista! 112 csillagozás

Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista! Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista! Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Találkozó Örkény Istvánnal, talán ez lenne a legmegfelelőbb műfaji meghatározás ennek az író életéről szóló, saját szavaiból összeállított, meghitt baráti mesélésnek, mely napló- és interjúrészletekből, a családban, barátoknál őrzött magnószalagokról leírt beszámolókból állt össze.

Eredeti megjelenés éve: 2002

Tartalomjegyzék

>!
Palatinus, Budapest, 2009
84 oldal · ISBN: 9789632740614
>!
Kossuth / Mojzer, Budapest, 2006
ISBN: 9630949326 · Felolvasta: Mácsai Pál
>!
Palatinus, Budapest, 2002
94 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639380601

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Déry Tibor


Kedvencelte 28

Most olvassa 5

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 33


Kiemelt értékelések

>!
olvasóbarát P
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Ez a kötet egy érdekes és újszerű kezdeményezés eredménye, Mácsai Pál és Bereményi Géza válogattak Örkény István írásaiból, a vele készült hangfelvételekből, napló- és interjúrészletekből. Az összeállításból „Mácsai Pál egy eddig megíratlan Örkény-monodrámát mutat be a Komédium kicsi színháztermében, és ez a monodráma magáról Örkényről szól. Ő nem írta meg, "csak” élte. Övé hát a szöveg." Az előadás már több, mint kétszázötvenszer hangzott el.
Remek humor és stílus. Évekkel ezelőtt már hallottam részleteket belőle Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum Fekete ház kiállítótermében, 2013-ban, ahol Örkény István kiállítást szerveztek.
http://moramuzeum.hu/orkeny101/
Nagyon jól szerkesztett anyag ez a kötet, remekül bemutatja Örkény sokszínű életét, művészetét, részleteket ismerhetünk meg a művekből, létrejöttük körülményeiről.
Élvezettel olvastam, mindenkinek csak ajánlani tudom. Hanganyag is megjelent Mácsai Pál előadásában, azt is meg kell majd hallgatnom.

3 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Örkényimádatom régóta tart, amikor olyan lehetőség adódott, hogy hallhattam Mácsait élőben előadni, úgy éreztem kihagyhatatlan. Arra a két órára elfeledtem minden búmat, fájdalmamat, átvettem az övét, de nevettem is, hahotáztam, szomorkodtam, borzongtam. Így kell ez csinálni kérem. Aztán még ki sem hűlt a színházi szék alattam, máris belevágtam a hangoskönyvbe, mert egyszer nem volt elég. Szóval az előadás maga tökély, de ahhoz ezeket meg kellett írni, elmesélni. Örkény önironikus, elgondolkodtató, őszinte, néha megrázó vallomása ez, a sírástól az önfeledt röhögésig elég sok érzelmet kicsal. Nekem van egy plusz adalék is, a patikus oklevél. Hát legalább ennyiben hasonlítunk.Szeretem ezt a humánus írót, aki etetne, itatna, vakargatna, aki gyógyszertechnológiai ismeretek teljében tökéletesen habot képez, akiben felvetül, hogy a kis testi hibával született kör vigaszra szorul és aki olyan szépet gondol, hogy azt már el se tudja képzelni. Ezután olvasni is szeretném, és én is mondom, hogy azt meséld el, Pista. És meséljél még. Még!

>!
tgorsy
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Hangos könyvben hallgattam az éjjel.
FONTOS FIGYELMEZTETÉS: Ne tedd, mert szétröhögöd az ágyad és az éjszakát.
Nem tudtam elaludni, gondoltam jó lesz esti mesének. Hajnali fél négyig röhögtem, szorult el a torkom, a gyomrom.
Megérte!!

5 hozzászólás
>!
Kek P
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Szeretném egyszer látni az előadást is! Könyvben is jó, volt itt-ott ismerős epizód, amit olvastam már valamelyik Örkény-műben, de így egészében még érdekesebb volt. Ha az élő előadásnak köszönhető ez a feszes tempó, s hogy nincs benne ismétlés, akkor nagyon jó, hogy ilyen szigorú rendezője adatott e könyv-darabnak. Egy pillanatra se untam. S mivel nem láttam még élőben, Mácsai előadásában, hát nem is jutott közben eszembe az ő arca, játéka. Papíron ez tisztán Örkény. Pista, az Pista. Ő mesél – saját magáról.

>!
Stone
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Hangoskönyvben. Mácsait nagyon szeretem, Örkényről meg semmit sem tudtam így a két dolog szépen összefűzve nagyon figyelem-megtartó volt. Az őszinte embereket szeretem, a kegyetlen őszinteséget is, azt meg pláne, ha ez be van csomagolva szarkazmusba és humorba, amin röhöghetsz, de sírhatsz is. Én nem nyihogtam végig, figyeltem, igen, voltak, részek, amikor kitör a röhej, de alapjában véve nehéz élet, amiről szó van, és az ember szépen megtanulhat valamit tőle, ma is, sőt, most igazán.

>!
bonnie9 P
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Régóta várólistás az előadás és a könyv is. Most legalább részben sikerült pótolnom. :)
Ha már színházba nem jutottam el, hát gondolatszínházat játszottam. Olvasás közben néztem a férfit a széken, aki Mácsai Pál hangján Örkény szavaival mesélt. Mert mese ez. Keserédes történet születéstől a halálig, sok kis megmosolyogtató vagy éppen szívszorító egypercben. Hallgattam volna tovább.

Majdnem kétévesem: Anya, bácsis könyvet olvasol? És miért nyomja a buksiját? Miért szomorú?
Remélem megmarad ilyen kíváncsinak és majd egyszer elolvassa, miért szomorú Pista bácsi.

>!
Sonnenschein
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

A másik sorsa, mégha oly hétköznapinak is tűnik, mindig kiváncsisággal tölti el az embereket. …. mert ezt olyan, mintha a kulisszák mögé tekinthetnénk, nem? Ha ez a másik irodalmunk groteszk humor királya, Örkény István, akkor biztosra vehetjük, hogy különleges élményben lesz részünk. Dőljünk nyugodtan hátra a fotelban, s ha elakadni látszék a szó, csak szóljunk nyugodtan közbe: Azt meséld el, Pista …..

Mozart 8, Weöres Sándor 16 éves korában már elérte azt a „professzionalizmust”, amiért még ma is szívesen hallgatjuk, olvassuk műveiket. Örkény kissé lehangoltan (vagy maró öngúnnyal, nála sohasem lehet azt tudni) említi, hogy ő csak 50 évesen jutott el saját stílusának, eredetiségének megtalálásához. Hmmm, az lenne a gond, ha nem sikerült volna.
Mi lett volna /Mi lenne akkor velünk? …. na ezt meséld el, Pista!

Ezt, ezt a Pistásat, nagyon szeretném könyvben is….

Bővebben és szubjektíven itt:
http://byblosbookz.wordpress.com/2011/04/06/azt-meseld-…

1 hozzászólás
>!
Annamarie P
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Legalább negyedszer hallgattam meg.
Mácsai annyit tesz hozzá, amennyit épp kell.
Örkény öniróniája itt már tényleg a sírástól a röhögésig taszított.
Egyrészt mindig megdöbbenek, hogy embereknek mit kellett végigszenvedniük, másik részről pedig csodálkozom, hogy lehet így felfogni az eseményeket. Szeretnék jó pár Örkényt a köreimben ismerni, ezeket a kínlódó hétköznapokat bearanyozhatná nekünk valaki.

>!
verdeleth
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Egyrészt rengeteg szomorú rész van benne, nagy életigazságokkal, másrészt meg percenként röhögtem fel. Eszméletlen egy pali volt, és ez nemcsak a műveiből tűnik ki. Olyan korban élt, ahol nem lehetett unatkozni. Szerencsére hangoskönyvben hallgattam, Mácsai Pálról ordít, hogy imádja Örkényt, és tetszett, hogy ő is belenevetett néha, pedig végigjárta már ezzel a műsorral az országot.
Én mindenkinek ezt a verziót ajánlom, ha már létezik ilyen formában a könyv. Az a baj, hogy nagyon rövid, napokig el tudnám hallgatni. Kár, hogy Pista nem írta meg az életét mondjuk 600(0) oldalon.

3 hozzászólás
>!
Szédültnapraforgó P
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!

Újabb magyar kedvencet avattam :) Örkény stílusa elragadó. Emlékeztem halványan – még középiskolás korszakomból – Tóték c. novellájára, tudom, hogy azon is jókat mosolyogtam, viszont szomorú volt a történet.
Itt Örkény önéletrajzát hallhattuk, Mácsai hangszíne, stílusa nagyon mulatságossá és szerethetővé teszi a „könyvet”. A költő születésétől kezdve mesél el, egy-egy kiemelkedő momentumot. Jókat derültem rajta, főleg az utolsó rész volt a legmulatságosabb.
(Júlia néni várja a vendégeit. Öregkori szenilitás „Megkínálom kávéval”… Lesz egy kutyája Örkénynek…etetem, itatom, vakarom. Én egy humánus író vagyok:) stb.
Jó, hogy rátaláltam.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Sonnenschein

Egyperces novellákat azért kezdtem el írni, … mert nem értem rá.
… hosszabbakat írni, lusta is voltam. Spekulatív lustaság volt. Állt mögötte valami.

Kapcsolódó szócikkek: Örkény István: Egyperces novellák
>!
Ydna

Emlékszem, a fiam, a gazember, nem akar beszélni. Nemsokára meglesz kétéves, de annyit, hogy papa is csak kegyes úri jókedvében hajlandó kimondani. Másfelől azonban hibátlanul érti az emberi beszédet, s a legbonyolultabb feladatoknak is játszva a végükre jár. „Eridj ki a konyhába, és mondd meg anyádnak, hogy el kell mennem, adjon ebédet.” Kimegy a konyhába, valamit muzsikál az anyjának, két perc múlva itt az ebéd.

Az a legingerlőbb a dologban, hogy ő nem tanulja meg a mi beszédünket, de mi az övét igen. Szép lassan rácsalogatott minket az ő kézzel-lábbal, mutogatással kevert tolvajnyelvére. Ha valamit keres s megtalálja, fülsértő í-zéssel sikoltja világgá örömét; ha nem találja, egy hosszan elnyújtott nyee-vel adja tudtunkra bosszúságát, de azt is olyan idegtépő hanggal, mint amikor a porcelántányéron megszalad a kés. Ha szomjas, odacibál a fiókos szekrényhez, ahol tavaly ilyenkor, amikor betegen feküdt, a szacharinos tea állt. Azóta odajárul vízért, s ha megkapta, jóleső hömmentéssel jelzi elégedettségét.

Gondoltam, ebből elég. S tegnap, mikor csak ketten voltunk idehaza, leültünk szépen a szőnyegre, szemtül szembe, s azt mondtam neki:

– Most pedig, kedves fiam, beszélgetni fogunk.

Höm – mondta elégedetten, s biztató tekintetet vetett rám.

– Nem, fiam – válaszoltam határozottan. – Mi most magyarul fogunk beszélgetni.

Meglóbáltam egy tízdekás papírzacskót, melyre az Édességbolt címe volt rányomtatva, amitől az ő arckifejezése még barátságosabbá derült, azt a gyanút keltve bennem, hogy titokban nemcsak beszélni, hanem talán olvasni is tud már. Szedtem kifelé a nápolyiszeleteket, s bicskával még apróbb szeletekre szabdaltam őket, akkorára, mint egy mokkacukor. Mesterségemből kifolyólag tudom, hogy a magyar nyelv milyen gazdag szavakban.

Az elsőt odatartottam az orra elé.

– Mondd szépen: kérek.

Kitátotta s becsukta a száját, jelezvén, hogy oda helyeztessék a nápolyi. Én azonban nem az ő szájába tettem a nápolyit, hanem a magaméba, s nagy gusztussal, ropogtatvakezdtem rágcsálni.

– Nyee! – rikoltott fölháborodásában.

Megmutattam a második nápolyit.

– Mondd szépen: kérek.

Nem mondta. Megettem. Elővettem a harmadikat. Mikor azt is megettem, azt mondta: bebbe, amit még sohasem mondott volt, de nyilván azt jelenti, hogy piszkos zsaroló. A negyedik és az ötödik nápolyi tűnt fel és tűnt el, amikor – a hatodik láttán – egyszerre így szólt:

– Kéek.

Drámai pillanat volt. Ha most odaadom a nápolyit, akkor húsz év múlva az ideggyógyászok hipnotikus álomban fogják leszoktatni a raccsolásról. Meglehet, bestiális apa vagyok: a hatodikat is megettem.

– Csak a grófok raccsolnak, kedves fiam. Mi nem raccsolhatunk, mert a te apád csak egy nyomorult író.

Vidáman elmosolyodott és így szólt:

– Író.

Gyönyörűen mondta. Mint amikor összeroppantunk egy diót, úgy reccsent az az r. Ismerek egy kopasz írót, aki két évre elmenne juhászkutyának, ha egy ilyen r-t ki tudna nyomni magából. Őneki alkalmasint odaadták a nápolyit.

Most már én is odaadtam. Lassan és látható büszkeséggel rágta, talán mert érezte, hogy ez volt az első falat, amelyért megdolgozott. Megmutattam a következő nápolyit.

– Mondd szépen: cukor.

A szóvégi r-t kimondani már férfimunka. Kimondta. Kimondta, hogy kenyér, hogy virág, hogy alma, hogy madár, hogy rocska… Talán egy félóra hosszat csevegtünk kéttagú szavakban; amit mondtam, mondta utánam. Ekkor vérszemet kaptam és így szóltam:

– Mondd szépen: villamos-végállomás.

Nézte az én mindent tudó számat, és elkezdte utánaformálni az ő rózsaszínű, puha, szamócalevél nagyságú ajkával e két szót. De ők nem akartak világrajönni, megkapaszkodtak valahol, összegabalyodtak, csak valami alaktalan habarék bukott ki száján. Lehajtotta fejét, és elkezdett sírni. Bennem pedig előötlött valami, valami, amire sohasem gondoltam, amit már régen elfeledtem, s ami soha vissza nem ötlött volna az emlékezetembe, ha sírni nem látom a fiamat – az, hogy amit tudunk, milyen fáradalmak és kínok és töredelmek árán tudjuk. Elszégyelltem magam, kifújtam az orrát, kezébe nyomtam a nápolyis zacskót, és kimentem a szobából. Tíz perc múlva benéztem hozzá, még mindig a földön ült, eszegette a nápolyit, és hüppögött.

51. - 54. o.

>!
koncsika

Apám Österreicherként született, és nagyapám a kiegyezés után magyarosítani akarta a kimondhatatlanul hosszú nevet. A családi hagyomány úgy tartja számon, hogy ezt a német nevet a família Mária Terézia idején vette föl, amikor a birodalomban élő zsidókat német név viselésére kötelezték.
Nagyapám kiválasztotta tehát a neki tetsző Ö betűs magyar nevet – ami nem csak hasonló csengése miatt ajánlatos, hanem azért is, mert így a monogramokat nem kell átvarratni a fehérneműn – , és bölcs páter famíliásként elindította akkoriban egyetemi hallgató apámat Szolnokról Budapestre; megfelelő, sőt bőven számított koronákkal fölszerelve, hogy nyújtsa be a szükséges kérvényt a Belügyminisztériumban. Apám – akiről már tudjuk, később három patikát mulatott el – egy vendéglőbe ment, ahol a mulatozás emelt hangulatában elfelejtette a kívánt nevet.
Mit tehetett? Hazaindult Szolnokra. Útközben kitisztult a feje, az a név mégsem jutott eszébe. Lelkiismeret-furdalástól gyötörve ült a kupéban, ámde Pesttől nem is távol, kipillantván a kupé ablakán, ezt olvasta egy megálló homlokzatán nagy betűkkel: „ÖRKÉNY”. Tetszett neki. Leszállt, bevárta az ellenvonatot, és a Belügyminisztériumban beadta a névváltoztatási kérelmet.

7-10. oldal (Palatinus 2002)

>!
Honey_Fly P

Azóta tartom azt, hogy a legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az a szolidaritás.

34. oldal, 38. oldal (Palatinus, 2002)

>!
koncsika

Nagyon szép csecsemő voltam. A bába, mihelyt megfürdetett, letépett édesanyám kebeléről, és kirohant a folyosóra. Kiabálni kezdett: Ilyen gyönyörű gyereket! Ezt a gyönyörű kisfiút! Erre aztán sorra nyíltak az ajtók a gangon, és mindenki nézett engem, és örvendezett. Néha azt hiszem, ez volt egyetlen felhőtlen sikerem. Innen kezdve életem merő dekadencia és romlás.

5. oldal

>!
Ydna

Itt vált bennem tudatossá, hogy ami tömegnek látszik az sorsokat rejt magában. hogy a legszürkébb, legszűkszavúbb ember is vágyakat, indulatokat, titkokat hordoz.

34. oldal, 37. oldal (Palatinus, 2002)

>!
Ydna

Nagyon-nagyon szeretlek, és minden öt percben rád gondolok két percre, csak három marad a regényre.

41. oldal

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Für Elise
Szabó Magda: Az ajtó
Szabó Magda: Ókút
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
Ungvári Tamás: A feledés enciklopédiája
Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
Szabó Magda: Tündér Lala
Szabó Magda: Abigél
Wass Albert: A funtineli boszorkány