Loki: ​Where Mischief Lies (Marvel Rebels & Renegades 1.) 87% 19 csillagozás

Egy újabb kedvenc Lokis könyv.
A karakter kedvelőinek (gondolok itt főleg a Marveles Loki rajongókra) mindenképpen el kell olvasni ezt a könyvet. Sokat ad a karakterhez, és emellett izgalmas, szórakoztató történet is.

Meg több ilyet akarok! Imádtam az elejétől a végéig.
Mackenzi Lee annyira fantasztikusan és számomra tökéletesen jelenítette meg Loki karakterét, abszolút ilyen szarkasztikus, és felszínen érdektelennek képzeltem el – de nagyon illett hozzá a bizonytalanság önmagában, hogy lehet-e Király, lehet-e valaha is olyan jó, mint Thor, és hogy hősnek vagy gonosznak született. Az egész regény gyakorlatilag egy eredettörténet, egyfajta megközelítése annak, hogyan lett Loki az, akit már mindenki ismer a Marvel filmekből (és Tom Hiddleston olyan nagyszerűen megjelenített, itt is szinte végig őt képzeltem el Lokiként). Már az elején nagyon izgalmasan indult a történet, ahogy Odin egy látomásban Lokit látja Asgard ellen vonulni, és ez megpecsételi Loki megítélését egész életében. Nagyon érdekes volt Amora karaktere is, nem ismertem korábban, de nagyon tetszett, ahogy Mackenzi Lee megjelenítette egy erős, magabiztos, de ravasz mágusként – és nagyon tetszett az is, ami közte és Loki között volt. Szerencsére a történet nem vált egyszer sem unalmassá, azután lassult le egy kicsit, hogy Loki a Földre került, de szerencsére csak addig, amíg a SHARP Society bemutatásra került, és amíg Loki meg nem találta spoiler. A SHARP társaság tagjait is nagyon megkedveltem, főleg talán Theot és Mrs. Sharpot, ők voltak igazán nagy hatással Lokira is. Loki Földön töltött ideje tele volt szarkasztikus rácsodálkozásokkal, mindig nagyon jókat nevettem Theo és Loki párbeszédein, ahogy a Földet és Asgardot hasonlítják össze :'D spoiler Nagyon érdekes volt az egész élőhalott rejtély is ami a viktoriánus London lakóit tizedelte – a végére már kicsit ijesztővé is vált, amikor ténylegesen életre keltek. Aztán olyan 80%-nál a történet jól arcon rúg, Loki vesz egy száznyolcvan fokos fordulatot, és amikor úgy néz ki, hogy minden káoszba torkollik, Lee csavar még egyet a történeten – igaz, ez a második csavar már kiszámítható, az elsőnél viszont szó szerint leesett az állam. A befejezés is nagyon tetszett, ahogy végül Loki maga döntötte el, mivé akar válni: még ha végig úgy is tűnt, hogy nincs más választása, azért is ő hozta meg a végső döntést. Óh, és imádtam a végig apránként elhintett utalgatásokat a jövőbeli Föld és Asgard között kialakult kapcsolatra – zseniálisan hanyagul dobta le Stark nevét és vetette fel a SHIELD nevet a társaságnak a SHARP helyett.

Ez a könyv sikeresen kiirtotta Lokiból a trickstert.
Ha valaki rajongója a Tumblr-féle Lokinak, akkor ezt a könyvet nagyon fogja szeretni. Amúgy élvezetes, igényes nyelvezetű olvasmány, a szerző nagyon szórakoztatóan ír, és tudja hozni a történelmi kalandregény hangulatot. Trickstert írni viszont, valljuk be, nem tud. Ez a Loki a Marvel fandom kedvenc Lokija, aki feketére festi a körmeit és búsan borong a sarokban, egy kis szeretetre és megértésre vágyva; rossz dolgokat is csak azért tesz, mert a csúnya gonosz Thor és Ódin belekényszeríti. Ez a Loki egy meg nem értett emó srác, némi szarkazmussal színezve. Tök király, hogy genderfluid és biszexuális, ezt legalább megtartották az Agent of Asgard képregényekből meg a Young Avengersből spoiler – trickster-húzása (amikor csak a hecc kedvéért tett volna bármit is) viszont az egész könyvben nem volt. Amikor átvert valakit, azt azért tette, hogy megértsék, elfogadják, felfigyeljenek rá, és ez többször alá is lett húzva. Ráadásul a szerzőn érződik, hogy egy erős adag fangirlség is motiválta a karakter iránt, mert több leírást is kapunk Loki sötét szexiségéről, borzas hajáról, stb. (és fekete körmeiről). Thor ellenben látványosan nem a kedvence, mert leginkább csak ostoba, szőke izompacsirtaként van jelen, aki nem érti meg szegény Lokit, és túl tökéletes. Nagyon hiányoltam mindkét karakterből a Waititi-féle humort és kémiát. Jó jó, ismerjük be, hogy Marvel-Lokit így is lehet értelmezni. De azért még a filmekben is több tricksterség szorult bele ennél, hogy a képregényekről ne is beszéljünk.
A sztori amúgy egyszerű volt, mint a faék, egy kis steampunkkal és izgalmas akciójelenetekkel. Gördülékeny olvasmány volt, elszórakoztatott néhány vonatúton. Lehet, hogy megint az én elvárásaimmal volt a hiba.

Gyönyörű nyelvezet, érdekes karakterrajz (bár nem mindenhol értek egyet a szerzővel, de ez egyéni szocprobléma), kissé lapos sztori.

Az első Marvel REGÉNYem. Újdonság volt az is, hogy a csalárdság istenének „előtörténetét” olvasom, miközben az óészaki mitológia az egyik kedvenc témám (a Marvel-féle Loki egész más háttérrel bír, mint „az eredeti” ). Kételkedve kezdtem bele e kötetbe, mert ami működik rajzolva, az prózai szöveggel nem feltétlenül. Mégis bevált! A szerző ügyesen építette fel a történetet, hitelesen jelenítette meg a díszletet (viktoriánus Londonba nem gyakran kalauzol el Marvel képregény), színes és eleven szereplőket mozgatott (ebben a regényforma talán több teret is ad, mint néhány füzet) – kicsit talán túl színesek is (ahogy a nemi szerepekkel játszik a szerző). A képzeletgazdag (és vicces) jelenetek mindenesetre élvezetes élményt nyújtanak. Nemcsak Lokival talált be nagyon, hanem Amorát – aki magyarul inkább Varázslónőként ismerhető – és az emberi mellékalakokat is könnyen megkedvelhetővé tette. Talán a vége lett kicsit lecsapott.

Bónusz: a kódolós játékok izgalmát nyújtotta, hogy a fejezetcímeknél két kifejezés szerepelt Futhark-rúnákkal spoiler.