A ​hosszú álom 20 csillagozás

Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

2059-ben vagyunk. Ella és Janek édesapja egy olyan intézetben dolgozik, amelynek kutatási feladata: hogyan lehet életre kelteni az 1970–2000 között hibernált embereket. Az első egy fiatal fiú volt, akinek édesapja annak idején éppen ilyen irányú tudományos kutatással foglalkozott, és 14 éves, gyógyíthatatlan beteg fiát megfagyasztotta, hogy egy későbbi korban gyógyultan élhessen tovább. A következő, életre keltett ember Muanta diktátor, aki éppen az előtt fagyasztja be magát, hogy országában győz a forradalom. De ezt megelőzően szörnyű fegyvert készíttet és rejt el a tenger alatt, amelyet életre keltése után felhasznál. Vajon valóban sikerül-e gonosz terve, és az emberiség akaratlan bábként engedelmeskedik-e neki? Erről szól a lengyel szerző lélegzetelállítóan izgalmas kisregénye.

Eredeti cím: Synteza

Eredeti megjelenés éve: 1978

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Delfin könyvek

>!
Móra, Budapest, 1983
134 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631135640 · Fordította: Nemere István, Rigó Béla · Illusztrálta: Simon András

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Anó P
Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

A mai agyammal-szívemmel nem annyira élveztem, mint tettem volna, ha 10 év körüli koromban olvasom el, amikor faltam a Delfin-könyveket. Azért nem lenne rossz, ha fel lehetne éleszteni a lefagyasztott, „mirelit” embereket. De most sem értem, ha tudták, hogy egy randa diktátor fekszik a „csőben”, miért őt ébresztették fel?
Voltak jópofa ötletek, mosolyogtató részletek a könyvben, bár a vége kissé összecsapott volt.

>!
Sha
Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

Milyen lenne, ha lefagyasztanának és a jövőben ébrednél? Milyen lenne úgy találkozni a tegnapi játszótársakkal, hogy ők közben megöregedtek? Milyen lenne úgy találkozni gyerekkori játszótársaddal, hogy számára azóta csak néhány nap telt el? Milyen lenne, ha egy diktátor mindenkinek azt parancsolhatna, amit akar, és azon vakon végrehajtanák?

Rövid kis történet. Inkább novella, mint regény. Legjobban a Marek apja által írt levelek tetszettek.

>!
Balázs_Erőss 
Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

Ha komolyan nekidől a szerző, egészen pofás sci-fit kerekíthetett volna ebből az ötletből. Ebben a formában nem több, mint egyszerű gyerektörténet. Összhatásában hasonlít a Szírius kapitány-sorozatra. Romlatlan 10-11 éveseknél működhet.

>!
Ákos_Tóth IP
Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

Ifjúsági, de keményvonalas tudományos-fantasztikus kisregény. Hála égnek minden korosztály számára kellemes olvasmány lehet, de azért tartsuk szem előtt, hogy egy Delfin könyvről van szó. Kicsit talán rövid, néha elég nagyvonalú, de az igazán fontos és hangsúlyos részek, valamint a legfontosabb üzenetek pont megfelelően vannak kifejtve. Remek olvasmány, megéri rászánni néhány órát!

>!
VictoriaRainbow
Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

Én ezt a könyvet a lépcsőházamban találtam.:)Még javában olvastam a Szent Péter esernyőjét amikor beleolvastam az első oldalakat.Mikor már pár perce olvastam észrevettem,hogy a 25.oldalon járok(olyan gyorsan lehet vele haladni)És megfogadtam,hogyha végzek a Sz.P.esernyőjével elolvasom.Elolvastam.Nem csalódtam!Igazán jó a nyelvezete könnyű vele haladni:)A történet is kiváló,egész jól leírja milyen az élet 2059-ben:)Érdemes elolvasni.Nekem nagyon tetszett:)

>!
Alexanderr
Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

Ez egy nagyon vidám, szórakoztató történet. Gyerekként számtalanszor elolvastam. Mindig jókat derültem rajta. Utána mindig szerettem volna egy ilyen robotot, mint ami a történetben szerepel.

>!
Jenci_néni
Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

Nem lett a kedvenc Delfin könyvem, de azért nyaranta jó volt egy délután a hintaágyon ezt olvasgatni.

>!
Goratrix
Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

Nagyon zavaros, és furcsa a vége. Nem ez a legjobb a Delfin könyvekből.

>!
zombie67bp
Maciej Wojtyszko: A hosszú álom

Szerencsémre ez a regény meglett felnőttnek is szórakozató,olvasható.
Sajnos van a Delfin könyvek sorozatban néhány kifejezetten gyermeteg,színvonaltalan szörnyűség,de ez nem olyan!)))
Kicsit misztikus,itt-ott utópisztikus,s olykor humoros vagy elszomorító.
Tulajdonképpen ezt is mindenkinek el kéne olvasni,mert tanulságos,emberi és elgondolkodtató.
Delfin könyvek rulez!


Népszerű idézetek

>!
Anó P

Egyszer az öregek gombaszedésre hívták barátaikat. Reggeli után mindenki az erdőbe!
– Rengeteg gomba van – bizonygatta nagyapó a vendégeknek. – És milyen ízletesek, őszierdő-illatúak!
A vendégek el is mentek az erdőbe. No, és aztán mi történt?
Egyes gombák elszökdöstek a keresgélők elől, elbújtak, és azt kiabálták a gombaszedőknek:
„Kukucs, itt vagyok!”
Más gombáknak apró kezük nőtt, lekapták kalapjukat, meghajoltak és alázatosan könyörögtek:
„Nehogy leszakítson, kérem, nekem feleségem és gyerekeim vannak, ehetetlen vagyok!”
Megint más gombák, főleg légyölő galócák, huligán módjára viselkedtek, füttyögtek és rákiabáltak a gombaszedőkre:
„Fuj, micsoda undorító emberek, biztosan mérgezőek!”
Végül a gombák egy nagy tisztáson bekerítették a gombaszedőket, és egy idősebb vargánya előadta saját költeményét, melyben a gombák által összeszedett emberek végpusztulásának vízióját festi le.
Azt talán mondanom sem kell, hogy a nagyszülők a meglepetés előkészítésén több hónapig dolgoztak!

76. oldal

>!
Szelén

– Örrvendek… rroppant mód… örrvendek…
megvirradt… reggelrre… ébrredtünk…
párr perrc és… korrtyolhatsz… hörrpenthetsz…
korrgás kél… merrt márr oly… rrég ettünk.

(első mondat)

>!
Szelén

Egy robotot lehet Maxnak, Rexnek, Ixnek nevezni – de Ferencnek?

>!
Szelén

Sajnos némely szülő ellenzi a holovíziót. Nem is ok nélkül, úgy vélik, hogy a gyerekeknek igazi emberekkel kellene találkozniuk, képzelt nehézségek helyett igazi problémákat kellene legyőzniük. Azt állítják, hogy az ilyen „élet” – ahol minden veszély elmúlik az utolsó pillanatban (az indiánok nyílvesszei és tomahawkjai, a krokodilok fogsora, a kardcsapások tíz centivel orrunk előtt köddé foszlanak) – nem készítheti fel a gyerekeket a mindennapok kemény, igazi eseményeire.


Hasonló könyvek címkék alapján

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa
Ernest Cline: Ready Player One
Patrick Ness: Válasz és Kérdés
Samantha Shannon: A Mímes Rend
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Marissa Meyer: Scarlet
Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A próbák palotája
László Endre: Jóholdat, Szíriusz kapitány!
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Pittacus Lore: Ötödik csapdája