Kiéhezettek (Kiéhezettek 1.) 85% 357 csillagozás

Wow, ez nagyon durva volt! Szeretem a zombis, az „emberiségnek vége” sztorikat, bár zombis könyv témában nálam a Feed – Etetés az abszolút favorit, ez a könyv is nagyon, nagyon tetszett. Iszonyatosan izgalmas és fordulatos volt, néha szó szerint iszonytató is, de mivel elég nagy zombi + poszt-apokalipszis fan vagyok, így imádtam a regényt a tök durva alapkoncepció ellenére is. Meg voltam elégedve a sztorival, mert beváltotta a várakozásaimat. (Az tényleg csak bónusz piros pont, hogy önálló regény és nem sorozat!)

Szeretnék még olvasni az írótól, mert egész jó a stílusa és marha beteg ötletei vannak. Nem volt kifejezetten undorító a regény (egy zombis sztorihoz képest), de nem is egy lányregény… Éppen jól volt megírva és felépítve, ráadásul – és tudom, hogy durva ezt mondani egy horrorra –, de vicces volt és ezt (is) nagyon élveztem.

Blog: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/06/mrcarey-kie…

Ez valami eszméletlen volt. Komolyan, még most is ráz a hideg, és a pulzusom ezerrel száguld. Utoljára a Madarak a dobozba váltotta ki belőlem azt, hogy lerágtam a körmeimet. Egyáltalán nem hiányzott a szerelmi száll, pedig én a dísztópiát el nem tudom képzelni anélkül. Nekem a szerelem a dísztópiabán egy új esélyt egy új kezdetet jelent, de itt, még csak eszembe sem jutott. Pörgős, akciódús, félelmetes. Teljesen beszippant a világa. Ajánlom nagyon.

A könyvet két nap alatt kivégeztem, alig tudtam letenni (nem is tettem) :).
Végre egy olyan disztópia, amelynek szereplői nem tinédzserek, akik megmentik a világot, ez a könyv tényleg minden disztópiás klisétől mentes volt.

Izgalmas és fordulatos könyv. A befejezés pedig hűha…váratlan, elgondolkodtató és egyben fantasztikus.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2016/05/m-r-carey-kiehezet…

Hogy milyen volt? Jó. Kellett, mint egy falat kenyér. Tökéletes volt-e? Nem, de nagyon élveztem olvasni. Kicsit visszahozta a zombis könyvekbe vetett bizodalmam. Végre egy író, aki nem lusta arra, hogy kitaláljon valamit, mi okozza a zombiságot. Sőt, egész hihetően, egészen alaposan el is magyarázta, alátámasztotta, nem csak belökött valami megoldás-féleséget, aztán kezdjünk vele bármit, amit szeretnénk. Végre egy könyv, aminek van valamiféle íve, amiben nem csak rohanunk-menekülünk-akciózunk-zombit hentelünk-élelemre vadászunk-és megint menekülünk.. Ez a könyv tart valahonnan valamerre, még ha nem is tetszett 100%-osan a vége. Végre egy írás, amiben nem 14 évesek akarják megmenteni a világot, 20 részen keresztül.
Az ok számomra nagyon félelmetes volt. spoiler A zombik is eléggé érdekesre sikerültek, főleg Melanie-fajtája. Tetszett, hogy nem sajnálja a világot és a szereplőit, eléggé meglepő „megoldásokat”, lezárásokat hozott a végére. spoiler
Olvassátok! :)

Kikapcsolódásnak tökéletes. Izgalmas, pörgős, gyors regény. Nem is nagyon tudtam letenni. Végre nem egy olyan világvége történet, ahol tinik egy csoportja menti meg a világot. A jövő kegyetlen, ahogy a történet is. És csöppet sem bánom, hogy nem boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Néha kell az ilyen morbid befejezés is.

Végre egy disztópia, ami tetszett! Egy nem átlagos „zombis” könyv. Jó volt olvasni a rövidebb tudományos fejtegetéseket, még ha itt-ott akadt is egy-két fordítási hiba.
Az eleje nagyon pörgős, sodró volt, viszont egyszer csak nekem ez a lendület alábbhagyott, ezért az egy csillag levonás. Beteg volt és egyben elgondolkodtató. Sok helyen komolyan izgultam, és amit nálam nehéz elérni, egy-két mozzanatot igencsak gusztustalannak tartottam. :D Viszont a végére szerettem volna nagyobb tűzijátékot, de volt csattanó, ez is tény.
Be kell valljam, Justineau néha irritált, de azért nagyrészt jó barátságban voltam a szereplőkkel, Carey nem babusgatja őket, az tuti. Aminek örültem. Sajnálom, hogy a többi könyve nem jelent még meg magyarul.
Rövid időn belül tervezem megnézni a belőle készült filmet, bár tartok tőle, hogy az élmény mérföldekkel el fog maradni a könyvétől.

A zombik rendszerint olyan történetekben szerepelnek, amelyekben az egyéniség avagy az akarat, a tudat(osság) hiánya áll a fókuszban. A zombiirodalom az elnyomottak irodalma, és ahogy újabb és újabb társadalmi és kulturális állapotokra reflektálnak, ők is változnak – manapság Romero filmjeinek hatására kortárs zombijaink gyakorta jelennek meg a fogyasztói társadalom könnyen befolyásolható, tudatos vásárlási stratégiát folytatni képtelen tömegeként. A tudatos zombit épp ezért könnyen hajlamosak vagyunk elintézni egy kézlegyintéssel (ez nem is igazi zombi, sóhajtunk), holott az érző, gondolkodó zombi egyszerűen beleilleszkedik abba a trendbe, ami a vámpírokat kicsit korábban már elérte, és ami felforgatja ugyan az eredeti koncepciót, a szimbolikus tartalmat, amit a szörnyhöz kapcsolunk, de ez természetes folyamat, ami leképezi a kulturális változásokat. (Jó hír: a zombik egyelőre azért még nem csillognak.)

A regény főszereplője egy ilyen tudatos zombi leányzó, aki zombisága révén hihetetlenül sokrétűen kommunikál a kulturális összeomlásról – egy olyan világról, amelyben egy gombafertőzés zombikká változtatja az emberiség egy részét, és ezzel párhuzamosan érzéketlen, a túlélésért bármire képes szörnyetegekké azokat, akiket egyelőre nem támadott meg a fertőzés; egy olyan világról, amelyikben már csak a romjai találhatók a mi jelenünkben, mert az már a múlt széteső darabjaivá omlott, és amelyben egy zombi kisány a még régebbi, mítikus múlt, a mítoszok alapján próbálja értelmezni saját világát, mert arról semmit sem tud (viszont a mítoszokról tanult). Így kapcsolódik a disztópikus világhoz Melanie, aki magát Pandorának nevezné inkább, és akinek zombi teste definíció szerint maga az élő múlt, folyamatosan emlékeztetve minket az oszlásban lévő kulturális jelenre.

Ebben a világban válik Melanie egyfajta világmegmentő karakterré, bár ez az értelmezés korántsem problémamentes: spoiler.

Tettét előrevetíti önkényesen választott neve: Pandora a görög mítoszok szerint ő az első halandó nő, akit istenek teremtettek, vagyis egy új faj első női példánya spoiler Szép íve van a történetnek, ami onnan indul, hogy Melanie arról fantáziál, milyen lesz, amikor majd megmenti őt egy herceg a toronyból (mert hát királylány lesz, az nem vitás) – aztán egy zombiapokalipszisen át eljutunk ahhoz a realitáshoz, amikor neki kell megszabadítóvá válnia spoiler.

Nagyon tetszett, hogy a lezárás nem a kínálkozó klisék felé terelte a történetet, és bár a YA-irodalom alapkövetelménye a remény megőrzésée, azért itt keményen megkérdőjeleződik az optimista értelmezés lehetősége. Ezzel együtt is, a zombi jelen esetben az új lehetőségek metaforájává válik, a határátlépés megtestesítője lesz, de ezúttal nem egyszerűen az élet és halál közti határvonalat hangsúlyozza (bár minden tette élet-halál kérdés ebben a disztopikus környezetben), hanem a lehetetlen és a lehetséges közti határmezsgyét jelzi, a lehetetlenből is esélyt teremtést.

Szerelmi háromszögtől és nyáltól mentes, ugyanakkor vérben tocsogó narratíva, jól kidolgozott zombi-teóriával, tehát az alapból YA-kat elutasító olvasóknak is merem ajánlani, bár azt meg kell hagyni, hogy az elszánt tudós karaktere olyan szinten ős-superman-képregénykompatibilis, hogy az sokszor fájt – elsősorban ezért a csillaglevonás.

U.i. Mondjuk nem akadt nehézségem ráhangolódni a regényre: miután elkezdtem olvasni (külföldön), arra értem haza, hogy a tönkrement a ház vezetékrendszere, úgyhogy bye-bye eletromosság, hello sötétben gubbasztás, gyertyafénynél számítógépezés (a garázsban fel lehetett tölteni a laptopot XD), leengedő hűtőből kotyvasztás és evés, no meg reménykedés, hogy még nem romlott meg, amit épp fogyasztunk. Szép hetek voltak. (Ja, nem.)

Nem a disztópia a kedvenc műfajom, mert engem is iszonyúan le tud rántani magával. De ennek ellenére nagyon izgalmas volt a történet. A helyzet kilátástalan, a túlélés szinte esélytelen, mégis, az elég vegyes felhozatalú csapatunk keményen küzd a kitűzött cél eléréséért. Nagyon olvasatta magát a könyv, többféle nézőpontot és gondolkodásmódot is megismerhettünk, amik nagyon érdekessé tették, az amúgy sem hétköznapi felállást.
Nekem a legvége egy kicsit sántított spoiler, de értem, hogy ez kellett egy rendes lezáráshoz.

„Mintha az Összeomlás előtt minden idejüket azzal töltötték volna az emberek, hogy begubózzanak a bútorokkal, díszekkel, könyvekkel, játékokkal, képekkel és minden más elképzelhető szarral telepakolt világukba. Mintha abban reménykedtek volna, hogy otthonukban bebábozódva egyszer csak átalakulnak valami mássá, és így léphetnek majd elő ebből a gubóból. Persze sokaknak sikerült is, csak nem éppen úgy, ahogy szerették volna.”

Ha jól számolom, ezúttal már harmadik alkalommal olvastam el. Újraolvasáskor általában gyorsabban, könnyebben haladok egy könyvvel, de azért még mindig odafigyelve. Mert ki tudja, talán mond még újat. Ezúttal valóban így is lett. A legvégén, egy elhaló mondat, amit Parks megpróbál még elmondani. Nekem csak most esett le, mire céloz, és tökéletesen szíven ütött ez az elborzasztó gondolat. Pedig olyan egyértelmű az az utalás. Az könnyen meglehet, hogy korábban is feltűnt már, de tény, hogy hajlamosak bizonyos részletek kiesni a fejemből, ahogy telik az idő. Nem tudom, mindenesetre ez a momentum elérte, hogy ismét földhöz vágjon ez a történet.
Az egyik kedvenc posztapokaliptikus történetem, egyébként. A zombis séma egyik üdítő, újszerű átgondolása. Ötletesnek tartom, hogy egy különleges képességekkel rendelkező fertőzött kislány szemszögéből ismerhetjük meg ezúttal az eseményeket. A Pandora-párhuzam külön érdekessé teszi. Ez a motívum szépen, finoman ível végig az egész történeten. Nem emelkedik ki tolakodóan, csak valami baljós árny marad a háttérben. Így a zárójelenet annak ellenére sokkoló és döbbenetes, hogy a mitológiai Pandora történetét mindannyian ismerjük.
Az én személyes kedvencem a történetben Gallagher, és a sors, amely jut neki, illetve amit választ végül, minden alkalommal könnyeket csal a szemembe. Mivel mellékszereplő, sajnos az ő karaktere nincs olyan jól kibontva, de akad azért pár jelenete, ami miatt szívébe tudja zárni az olvasó. És én a szívembe is zártam, mert ő az egyetlen, aki a lelki tisztaságát mindvégig megőrzi.
A szokatlan perspektíva, az igazán izgalmas cselekmény, a fertőzöttek biológiájának sötét titkai, és a hátborzongatóan megdöbbentő végkifejlet remek olvasmánnyá teszi ezt a regényt azok számára is, akik nem kifejezetten rajonganak ezért a zsánerért.

A filmet még valamikor a megjelenése után láttam, így nagyjából képben voltam, de azért sok újdonság is volt. Most a pandémia idején kicsit furcsa volt kézbe venni, de szerencsére nem volt rám rossz hatással.
Sajnáltam a halottakat, na nem mindegyiket, mert ezt az elvakultságot a tudomány iránt soha nem értettem.
Jó volt látni, hogy azért még vannak érzések, ezek nem vesztek ki, s látni, hogy lesz majd valami. Építkeznek, gondolnak a jövőre, kialakítanak majd valamilyen társadalmat.