Kiéhezettek (Kiéhezettek 1.) 85% 308 csillagozás

Ez valami eszméletlen volt. Komolyan, még most is ráz a hideg, és a pulzusom ezerrel száguld. Utoljára a Madarak a dobozba váltotta ki belőlem azt, hogy lerágtam a körmeimet. Egyáltalán nem hiányzott a szerelmi száll, pedig én a dísztópiát el nem tudom képzelni anélkül. Nekem a szerelem a dísztópiabán egy új esélyt egy új kezdetet jelent, de itt, még csak eszembe sem jutott. Pörgős, akciódús, félelmetes. Teljesen beszippant a világa. Ajánlom nagyon.

Wow, ez nagyon durva volt! Szeretem a zombis, az „emberiségnek vége” sztorikat, bár zombis könyv témában nálam a Feed – Etetés az abszolút favorit, ez a könyv is nagyon, nagyon tetszett. Iszonyatosan izgalmas és fordulatos volt, néha szó szerint iszonytató is, de mivel elég nagy zombi + poszt-apokalipszis fan vagyok, így imádtam a regényt a tök durva alapkoncepció ellenére is. Meg voltam elégedve a sztorival, mert beváltotta a várakozásaimat. (Az tényleg csak bónusz piros pont, hogy önálló regény és nem sorozat!)

Szeretnék még olvasni az írótól, mert egész jó a stílusa és marha beteg ötletei vannak. Nem volt kifejezetten undorító a regény (egy zombis sztorihoz képest), de nem is egy lányregény… Éppen jól volt megírva és felépítve, ráadásul – és tudom, hogy durva ezt mondani egy horrorra –, de vicces volt és ezt (is) nagyon élveztem.

Blog: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/06/mrcarey-kie…

A könyvet két nap alatt kivégeztem, alig tudtam letenni (nem is tettem) :).
Végre egy olyan disztópia, amelynek szereplői nem tinédzserek, akik megmentik a világot, ez a könyv tényleg minden disztópiás klisétől mentes volt.

Izgalmas és fordulatos könyv. A befejezés pedig hűha…váratlan, elgondolkodtató és egyben fantasztikus.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2016/05/m-r-carey-kiehezet…

Hogy milyen volt? Jó. Kellett, mint egy falat kenyér. Tökéletes volt-e? Nem, de nagyon élveztem olvasni. Kicsit visszahozta a zombis könyvekbe vetett bizodalmam. Végre egy író, aki nem lusta arra, hogy kitaláljon valamit, mi okozza a zombiságot. Sőt, egész hihetően, egészen alaposan el is magyarázta, alátámasztotta, nem csak belökött valami megoldás-féleséget, aztán kezdjünk vele bármit, amit szeretnénk. Végre egy könyv, aminek van valamiféle íve, amiben nem csak rohanunk-menekülünk-akciózunk-zombit hentelünk-élelemre vadászunk-és megint menekülünk.. Ez a könyv tart valahonnan valamerre, még ha nem is tetszett 100%-osan a vége. Végre egy írás, amiben nem 14 évesek akarják megmenteni a világot, 20 részen keresztül.
Az ok számomra nagyon félelmetes volt. spoiler A zombik is eléggé érdekesre sikerültek, főleg Melanie-fajtája. Tetszett, hogy nem sajnálja a világot és a szereplőit, eléggé meglepő „megoldásokat”, lezárásokat hozott a végére. spoiler
Olvassátok! :)

Végre egy disztópia, ami tetszett! Egy nem átlagos „zombis” könyv. Jó volt olvasni a rövidebb tudományos fejtegetéseket, még ha itt-ott akadt is egy-két fordítási hiba.
Az eleje nagyon pörgős, sodró volt, viszont egyszer csak nekem ez a lendület alábbhagyott, ezért az egy csillag levonás. Beteg volt és egyben elgondolkodtató. Sok helyen komolyan izgultam, és amit nálam nehéz elérni, egy-két mozzanatot igencsak gusztustalannak tartottam. :D Viszont a végére szerettem volna nagyobb tűzijátékot, de volt csattanó, ez is tény.
Be kell valljam, Justineau néha irritált, de azért nagyrészt jó barátságban voltam a szereplőkkel, Carey nem babusgatja őket, az tuti. Aminek örültem. Sajnálom, hogy a többi könyve nem jelent még meg magyarul.
Rövid időn belül tervezem megnézni a belőle készült filmet, bár tartok tőle, hogy az élmény mérföldekkel el fog maradni a könyvétől.

A zombik rendszerint olyan történetekben szerepelnek, amelyekben az egyéniség avagy az akarat, a tudat(osság) hiánya áll a fókuszban. A zombiirodalom az elnyomottak irodalma, és ahogy újabb és újabb társadalmi és kulturális állapotokra reflektálnak, ők is változnak – manapság Romero filmjeinek hatására kortárs zombijaink gyakorta jelennek meg a fogyasztói társadalom könnyen befolyásolható, tudatos vásárlási stratégiát folytatni képtelen tömegeként. A tudatos zombit épp ezért könnyen hajlamosak vagyunk elintézni egy kézlegyintéssel (ez nem is igazi zombi, sóhajtunk), holott az érző, gondolkodó zombi egyszerűen beleilleszkedik abba a trendbe, ami a vámpírokat kicsit korábban már elérte, és ami felforgatja ugyan az eredeti koncepciót, a szimbolikus tartalmat, amit a szörnyhöz kapcsolunk, de ez természetes folyamat, ami leképezi a kulturális változásokat. (Jó hír: a zombik egyelőre azért még nem csillognak.)

A regény főszereplője egy ilyen tudatos zombi leányzó, aki zombisága révén hihetetlenül sokrétűen kommunikál a kulturális összeomlásról – egy olyan világról, amelyben egy gombafertőzés zombikká változtatja az emberiség egy részét, és ezzel párhuzamosan érzéketlen, a túlélésért bármire képes szörnyetegekké azokat, akiket egyelőre nem támadott meg a fertőzés; egy olyan világról, amelyikben már csak a romjai találhatók a mi jelenünkben, mert az már a múlt széteső darabjaivá omlott, és amelyben egy zombi kisány a még régebbi, mítikus múlt, a mítoszok alapján próbálja értelmezni saját világát, mert arról semmit sem tud (viszont a mítoszokról tanult). Így kapcsolódik a disztópikus világhoz Melanie, aki magát Pandorának nevezné inkább, és akinek zombi teste definíció szerint maga az élő múlt, folyamatosan emlékeztetve minket az oszlásban lévő kulturális jelenre.

Ebben a világban válik Melanie egyfajta világmegmentő karakterré, bár ez az értelmezés korántsem problémamentes: spoiler.

Tettét előrevetíti önkényesen választott neve: Pandora a görög mítoszok szerint ő az első halandó nő, akit istenek teremtettek, vagyis egy új faj első női példánya spoiler Szép íve van a történetnek, ami onnan indul, hogy Melanie arról fantáziál, milyen lesz, amikor majd megmenti őt egy herceg a toronyból (mert hát királylány lesz, az nem vitás) – aztán egy zombiapokalipszisen át eljutunk ahhoz a realitáshoz, amikor neki kell megszabadítóvá válnia spoiler.

Nagyon tetszett, hogy a lezárás nem a kínálkozó klisék felé terelte a történetet, és bár a YA-irodalom alapkövetelménye a remény megőrzésée, azért itt keményen megkérdőjeleződik az optimista értelmezés lehetősége. Ezzel együtt is, a zombi jelen esetben az új lehetőségek metaforájává válik, a határátlépés megtestesítője lesz, de ezúttal nem egyszerűen az élet és halál közti határvonalat hangsúlyozza (bár minden tette élet-halál kérdés ebben a disztopikus környezetben), hanem a lehetetlen és a lehetséges közti határmezsgyét jelzi, a lehetetlenből is esélyt teremtést.

Szerelmi háromszögtől és nyáltól mentes, ugyanakkor vérben tocsogó narratíva, jól kidolgozott zombi-teóriával, tehát az alapból YA-kat elutasító olvasóknak is merem ajánlani, bár azt meg kell hagyni, hogy az elszánt tudós karaktere olyan szinten ős-superman-képregénykompatibilis, hogy az sokszor fájt – elsősorban ezért a csillaglevonás.

U.i. Mondjuk nem akadt nehézségem ráhangolódni a regényre: miután elkezdtem olvasni (külföldön), arra értem haza, hogy a tönkrement a ház vezetékrendszere, úgyhogy bye-bye eletromosság, hello sötétben gubbasztás, gyertyafénynél számítógépezés (a garázsban fel lehetett tölteni a laptopot XD), leengedő hűtőből kotyvasztás és evés, no meg reménykedés, hogy még nem romlott meg, amit épp fogyasztunk. Szép hetek voltak. (Ja, nem.)

Nem a disztópia a kedvenc műfajom, mert engem is iszonyúan le tud rántani magával. De ennek ellenére nagyon izgalmas volt a történet. A helyzet kilátástalan, a túlélés szinte esélytelen, mégis, az elég vegyes felhozatalú csapatunk keményen küzd a kitűzött cél eléréséért. Nagyon olvasatta magát a könyv, többféle nézőpontot és gondolkodásmódot is megismerhettünk, amik nagyon érdekessé tették, az amúgy sem hétköznapi felállást.
Nekem a legvége egy kicsit sántított spoiler, de értem, hogy ez kellett egy rendes lezáráshoz.

A könyv eleje teljesen magával rántott, azt gondoltam, végre itt lesz egy 5 csillagos könyv! Végül, mire a végére értem, kicsit apadt a lelkesedésem, de így is az egyik legjobb sztori volt idén. Hatalmas előny, hogy nincs benne romantika, sem a megszokott tini szereplők, akik pár nap alatt megmentik a világot, semmi flanc, csak a tömény lényeg, és mindezt egy kötetben, válaszokkal, befejezéssel. Pont elég volt az a bevezetés, amit a vírusról tudnom kellett, nekem így tökéletes volt, ennél bővebben talán nem is érdekelt volna, így láthattam a szereplők reakcióit, hogy kiből mit hoz ki egy ilyen helyzet, milyen emberré válik ebben a környezetben. Melanie-t megkedveltem már az első lapok alatt, az egyetlen idegesítő dolog a folytonos szerelmi vallomás Justineau kisasszony felé, de ezen is túltettem magam, elvégre gyerkőcről van szó. A végső megoldás azonban nekem elég érthetetlen lett, nem tetszett, ahogy eljutottunk odáig, sem az utolsó fejezet, a gyerekekkel és Justineau-val… valahogy nem illik egy komoly disztópikus történethez. Egyébként tipikusan olyan könyv szerintem, ami filmvásznon jobb lesz, töményebb, brutálisabb, mint így szétszórva a fejezetek közt. Kíváncsian várom.

Már nagyon régóta szemeztem ezzel a könyvvel, de mindig tartok a zombis témától. Majd megnéztem a film előzetesét, és arra jutottam, hogy biztos nem olvasom el. Beszélgettünk erről a műről a mentorommal, nem sokkal rá meg is vette, majd kölcsönadta, mondván, hogy közel sem olyan durva, mint a film trailere. Az arcomról lesül a bőr, de már lassan 3 hónapja nálam van a könyv. Igen, tényleg ennyire tartottam tőle.
Rengeteget segített, hogy tényleg egy kislány szemén keresztül láttuk zömében a világot, még ha ez a lányka egy kiéhezett is.
Nem mondom, hogy imádtam a történetet, mert nem, de kifejezetten érdekesnek és izgalmasnak találtam. Volt egy-két rész, ahol éppen unatkoztam, de olyankor legalább jobban megismerhettük a szereplőket. Igazán egyik karakter sem lett kedvenc. Melanie még egész pozitív volt, de senki más. A doktor meg kifejezetten irritált. Meg Gallagher.
Érdekes történet volt egy érdekes világban, de nagyjából ennyi, amit el tudok róla mondani. Különösebb hatást nem gyakorolt rám. Bár éjszaka azért sikerült zombikkal álmodnom. :D
A végével egyáltalán nem voltam megelégedve. Értettem Melanie gondolatmenetét, csak egyet nem tudok vele érteni.
Nem szeretem a posztapokaliptikus regényeket, mert most ingert érzek arra, hogy bunkert építsek és 30 évre előre tartós élelmiszereket halmozzak fel. :D Meg mindig elgondolkodom, hogy én mégis hogyan reagálnék, ha egy ilyen helyzetet hozna az élet. Sajnos mindig arra jutok, hogy az elsők között halnék meg. :D

Jól felépített, izgalmas, pörgős, kerek egész történet. Mindenről kaptam képet, és mindenre kaptam választ. A szereplők rendhagyó módon felnőttek, aminek kifejezetten örültem. Egyedül a kulcsszereplő, Melanie, gyerek még, de ő sincs világmegmentő szuperhős pozícióba állítva, ami nekem szintén tetszett. Mind az 5 szereplő kapott fejezeteket a történetből, amiből megismerhettem őket, a gondolkodásukat, a gondolataikat.
Az elején érdekes volt a bázisbeli életük, majd kellően izgalmas a menekülésük, az utuk a halott városokon keresztül, ahol érdekesebbnél érdekesebb helyzetekkel találták szembe magukat. Velük, értük izgultam.
Tetszett a kutatás része is, alapos levezetéseket kaptam minden agy-béli funkcióról és az átalakulásról.
A vége pedig hihetetlenül alakult. Nem gondoltam én semmi különösre, nem vártam világmegváltást, sem ellenszérumot. Nem is ezt kaptam, valami egészen mást, nyomasztóbbat.