Az ​ige vonzásában 0 csillagozás

Lexikográfiai, fordítástudományi tanulmányok és köszöntők Magay Tamás 90. születésnapjára
M. Pintér Tibor – P. Márkus Katalin (szerk.): Az ige vonzásában

„Kezdetben ​volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt” – olvashatjuk János evangéliumában (Jn 1,1). A magyar nyelvtudományban kevés olyan nyelvészt ismerünk, akinek életét jobban befolyásolja, meghatározza az ige, mint Magay Tamásét.

Magay Tamás, aki szótáraiban az igék jelentését hozza közel az olvasókhoz, és Magay Tamás a lelkész, aki az Ige jelentését hozza közel családjának, barátainak és ismerőseinek. Így aztán nagyon is igaz, hogy életét az ige vonzásában éli.

Ünnepelni mindig jó érzés. 2018. június 7-én az MTA Nyelvtudományi Intézetében ünnepeltük Tanár úr 90. születésnapját, ahová barátait, kollégáit hívtuk meg. Minden meghívott hozott magával valamit: vagy előadást, vagy rövid köszöntőt. Volt, aki személyesen, és volt, aki levélben köszöntötte az ünnepeltet. Időközben eltelt két hosszú év, amelyet e kötet minden szerzője munkával töltött. E munkás évek alatt tanulmánnyá értek az előadások, és szerkesztett szöveggé értek a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához Tinta

>!
Tinta, Budapest, 2020
152 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634092582

Hasonló könyvek címkék alapján

Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Hegyet hágék, lőtőt lépék
Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
Séllei Nóra: Lánnyá válik, s írni kezd
Kárpáti György (szerk.): A képregényfilm
Walter Murch: Egyetlen szempillantás alatt
Vincze Teréz: Szerző a tükörben
Madas Edit (szerk.): „Látjátok feleim…”
Pressing Lajos: A boldogság mint misztérium
Sánta Gábor (szerk.): Az ismeretlen Fekete István
Vonyó József: Jobboldali radikálisok Magyarországon