Világlélek 16 csillagozás

M. Jemcev – J. Parnov: Világlélek

Eleinte olyan volt a „biotóza”, mint valami furcsa, édes illatú, szirmai között kicsiny, villogó fényeket rejtegető virág. Feltalálói mindent megpróbáltak vele, növekedésre akarták serkenteni, de bármit tettek is, hiába kísérleteztek, a halványsárga, kecses „virág” nem növekedett. Azt várták tőle, hogy műanyagokhoz hasonló, nagy molekulájú poliméreteket termel. Már úgy látszott, hogy hiába… Egy napon azonban a „biozóta” minden elfogadható magyarázat nélkül növekedni kezdett…
De ezen a napon kezdődött a KR-effektus története is. Riasztó és hihetetlen hírek érkeztek a világ minden tájáról, kísértetlátások, telepatikus megérzések. Az emberek látni, hallani, érezni kezdték azt, amit a szomszédjuk látott, hallott, érzett. Senki sem tudott magyarázatott adni, csak a tudósok kis csoportja szállt szembe a rejtéllyel…

Eredeti cím: Душа Мира

Eredeti megjelenés éve: 1964

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1970
294 oldal · puhatáblás · Fordította: Koroknai Zsuzsa

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
SteelCurtain
M. Jemcev – J. Parnov: Világlélek

Az alapötlet remek. A megvalósítás? Hát az bizony kissé félresikeredett, így ez az írás nem is tetszett annyira, mint a szerzőpáros másik könyve, a Dirac-tenger. Így sem rossz ez, ám a benne rejlő lehetőségek és a szerzőpáros kvalitásainak ismerete némi csalódottsággal tölt el. Bár ez is meg van ideologizálva, akár a korszak minden egyéb szovjet műve, ez itt most kevésbé zavart. 1964-ben megjelent sci-firől van szó, tehát feltételezhetően még a Hruscsov-érában vetette papírra a két szovjet író, amikor az űrversenyben az oroszok még megelőzték a jenkiket, a Szovjetunió katonailag és gazdaságilag állta a versenyt, s még – ha fenntartásokkal is – elérhetőnek lehetett tekinteni a kitűzött célokat. Ettől azonban még nem lesz kevésbé idegesítő ha felbukkan a propagandisztikus él. Az ember egyéniségéről szóló fejtegetések viszont szerintem nagyon is figyelemre méltóak.

>!
Arturo MP
M. Jemcev – J. Parnov: Világlélek

Ez egy méltatlanul alulértékelt könyv, pedig igazán jó kis olvasmány. A könyv első felében én is azt hittem, hogy ez csak egy olyan könyv, amit azért adtak ki, hogy meglegyen az éves kvóta a kiadott szovjet szerzők tekintetében. Aztán a felénél-kétharmadánál kezdett érdekessé válni, a végére pedig olyan hangulata lett, amit elég kevés könyvnél lehet átélni.
Két tudós létrehoz egy új anyagot, a biotózát, és ennek előre nem látott következményei lesznek… Az egész világon tapasztalható különös jelenségek félelmetesek és csodálatosak is egyszerre. Sok idő kell, amíg az emberek felismerik, hogy mi az okuk és hogyan viszonyuljanak hozzájuk. A szovjet-orosz szerzőpáros ezt nagyon jól mutatja be.
Van néhány nagyon vicces megjegyzés is a könyvben, amiben a kapitalizmust ostorozzák. Mai szemmel ezek inkább humorosnak tűnnek, de jobban belegondolva, ezt akkor valószínűleg komolyan gondolták – különben a cenzúrán aligha ment volna át a kézirat…

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1970
294 oldal · puhatáblás · Fordította: Koroknai Zsuzsa
>!
String
M. Jemcev – J. Parnov: Világlélek

Két orosz sci-fi író mesterműve, mely azt mutatja be, hogy milyen lenne a világ, ha az emberek egymás érzékeit/érzéseit a sajátjának érezné. A hagyományos sci-fi-től eltérően nem a jövőben, hanem a XX. században játszódik, ettől kicsit reálisabbnak hat, ugyanakkor izgalmakkal teli. Rávezeti az embereket, hogy ne csak saját magunkkal törődjünk.

1 hozzászólás
>!
Wilsonné
M. Jemcev – J. Parnov: Világlélek

Egy vélt párhuzam kapcsán került a könyv a kezembe, ezt kiderítendő olvastam végig. Nem szippantott be, és a kíváncsiságomat sem ébresztette fel, hogy mi lesz a következő oldalon. Végig olyan érzésem volt, hogy ha bármelyik mondat végén abbahagynám az olvasást, nem maradnék le semmiről. Ráadásul a „párhuzam” sem állja meg a helyét!

>!
stancili1
M. Jemcev – J. Parnov: Világlélek

Hát, mit mondjak, nem a sorozat legjobb kötete… Lapos, unalmas, sok helyen túlbonyolított, a közepe felé már kicsit se érdekelt, mi lesz a „biotózával”. Régen olvastam, kamaszkoromban, és csak ennyi maradt meg, lehet újra kellene kezdenem?

>!
zbarta
M. Jemcev – J. Parnov: Világlélek

Miután – szinte indokolatlan előzményeket követően – olvasni kezdtem ezt a könyvet, felmerült bennem, hogy miért éppen ezt vettem elő a rengeteg olvasatlan közül? Aztán kiderült, hogy legalább két alapos hívójel is dolgozott a tudatalattimban, amelyek következtében mégis hozzákezdtem az olvasásához. Az egyik a könyv elő-, a másik az utószava, ezekbe még akkor beleolvastam, amikor kézbe vettem a megvásárolt példányt. Az előszó inkább előhangként szerepel, már a regény részét alkotja a legelején. Első olvasatára mai szemmel nézve talán egy óriási szerver–terem jelenik meg az ember képzeletbeli képernyőjén, továbbgondolva a dolgot valami más rémlik fel, ami nekünk már nem is tűnik olyan távolinak. Megjegyzem, hogy a regény 1963-ban született, 1964-ben jelent meg az első kiadás az akkori Szovjetunióban.
Az egyik utószót (kettő van ugyanis) egy bizonyos dr. Horváth Sándor írta “Telepátia és evolúció” címmel. Az írás a témakör korabeli (1970) technológiai és kutatáselméleti fejlettségi szintjének megfelelően tárgyalja a telepátia és gondolatátvitel létezését és lehetőségét, amelyből ezáltal nyilván sok újat nem tudunk meg, főleg, hogy az írás alapkövei a “ha” és az “egyáltalán” szavak, illetve az általuk létrejött következtetések fő vonalát adó “kizárható” megállapítás. A regény egészét tekintve felrémlik az emberben, hogy ezt az utószót bizonyára nem olvasói buzgalomból írhatták, hanem a történet lényegének az egyszeri olvasó előtti bagatellizálása céljából. Az egyik kézzel adunk, a másikkal elveszünk, ezt már ’70-ben is tudták jól alkalmazni (ekkor jelent meg nálunk a könyv). Az viszont örvendetes, hogy egyáltalán szóba kerülhetett a terület kutatása ebben az időszakban, még ha “csak” egy tudományos-fantasztikus könyv utószavában is.

>!
matthews P
M. Jemcev – J. Parnov: Világlélek

Nagyon jól indult a könyv, harmadáig-feléig igazán olvastatta magát. Utána ellaposodott, néhol túlírt, nem tudott már lekötni. A befejezés is összecsapottnak tűnt.
Remélem a Dirac-tenger megnyerőbb lesz.

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1970
294 oldal · puhatáblás · Fordította: Koroknai Zsuzsa

Népszerű idézetek

>!
SteelCurtain

– Mi akadályozza az embert az előrehaladásban? A meg nem értés. A nyelv tökéletlen eszköze a kommunikációnak. Milliomodrészét sem fejezi ki benső állapotainknak, s a meg nem értett, félrevezetett emberek önmagukba zárkóznak, bizalmatlanok, irigyek, ravaszkodók lesznek – innen származik a modern civilizáció minden jellegzetes nyavalyája.

>!
wolfiu

Egyedül maradok. Mindig ez a vége. Mindig egyedül maradok. Otthon is, a munkában is, a szerelemben is. Ha csak egyetlen őszinte szót szólok, mindenki elszalad mellőlem. Mitől félnek? És mit érnek a szavak? Cselekedni kell. Cselekedni! Csak az méltó az életre és a szabadságra, aki mindennap harcol érte. Legalábbis ilyesféléket szoktak mondani. Másnak igaza van. Nekem nincs. Más harcolt, én nem. Csak az méltó… De hol az a harc? Kivel verekedjem? Önmagammal?

50. oldal

>!
SteelCurtain

Az embereknek nemcsak azt kell tudniuk, hogy mi volt és mi lesz, hanem azt is, hogy minek nem szabad lennie.

>!
wolfiu

Igen, ez a magány. A fájdalom magányossága. Tudom már, mennyire egyedül vagy, barátom. Mindenkinek hazudhatsz, csak nekem nem. Én hallom, hogy kiáltasz, én látom az arcodon a láthatatlan könnyeket. A kezed markolja, szorongatja a levegőt, mert szeretnéd visszatartani azt, ami visszavonhatatlanul elveszett.

56. oldal

>!
wolfiu

Az, ami egyszer megjelent a világban, nem távozik addig, míg ki nem meríti minden lehetőségét.

214. oldal

>!
SteelCurtain

– Hiszek a természet végeérhetetlen és szakadatlan fejlődésében, különösen pedig az élővilág fejlődésében. Nem értek egyet azzal, hogy minden létező koronája az ember. Aki ezt mondja, az nem az ember fejére helyez koronát, hanem bohócsipkát biggyeszt a természetre, annak lehetőségeire. Hiszek abban, hogy a fejlődés nem áll meg az embernél, hanem továbbhalad. A természet keresi a maga útját, és ez szükségszerű: az ember belső szerveiben már nem történnek radikális változások. Az ember további erejének forrása: a társadalom. A fejlődés fokozatosan elvezeti az embert a társadalom új formájának kialakításához.

>!
SteelCurtain

A nyurga Scsapov bosszankodott, és nem értette az egészet. Dörmögött, fejét rázta, vállát vonogatta.
– Uraságodnak mi baja? – kérdezte szobatársa, az apró termetű, gömbölyded Táta, aki egy pillanatra elfordította fejét a mikroszkóptól, homlokára tolta szemüvegét, és fáradt, sápadtkék szemével ránézett Scsapovra.
– Hallod-e, Táta, úgy érzem, elment az eszem.
– Szerintem ez már sokkal régebben megtörtént, mint ahogy te megérezted.

>!
wolfiu

– Meghalt a férje – mondta.
– Miért? – kérdezte gépiesen Szergej.
– Mert az emberek általában meghalnak- szólt dühösen az öreg, és hátat fordított.

180. oldal

>!
SteelCurtain

A mese eleje az volt, hogy Scsapov az intézetbe vezető úton találkozott egy emberrel, aki alig állt a lábán.
– Nem tudom, mi okból itta le magát a derék fickó, de tökrészeg volt. Belső sugallat hatására követni kezdtem. Eleinte betartottam a biztonsági távolságot, de aztán… aztán egészen közel mentem hozzá, szorosan a háta mögé. Így mentünk vagy két helikopter-megállónyit. Utunk végén már majdnem ugyanolyan részeg voltam, mint az a szangvinikus pasas. A föld himbálózott a talpam alatt, a fülem zúgott. Mikor beértem az intézetbe, hangosan énekeltem az úttörőindulót Barátaim, óriási felfedezést tettem ezzel! Minimálisra lehet csökkenteni a szeszes italok előállítását! Minden városban csak egyetlen alaposan berúgott emberre van szükség, és az egész város dülöngélni fog. Megszűnik az alkoholmonopólium! Nem kell többé italra költeni! A telepatikus ivászat a legolcsóbb az emberiség történetében! Hogyan lehet egy pohár pálinkával kielégíteni ötezer szomjúhozót! A civilizált világ eme nagy problémája, íme, megoldást nyert! Elég, ha megfogjuk a kezét…
– Elég, elég! Dobjuk föl a levegőbe Scsapovot! El ne mulasszátok leejteni az ingyenrészegség nagy föltalálóját! Hogy mások is okuljanak belőle!

>!
SteelCurtain

– Tehát Földünkön nincs más gondolkodó lény, csak az ember – összegezte Rioli. – S most menjünk tovább. Keressük a jelenség miértjét és hogyanját. Tudja, én a KR-effektus kialakulását egy roppant egyszerű séma alapján képzelem el. Gondoljunk a fejlődéstörténet néhány epizódjára. Az élet ősóceánja. Az a hatalmas leves, amelyből kifőttek a fehérjék. Azok a kocsonyadarabkák, amelyek már képesek voltak az anyagcserére. Szélsőségesen fogalmazok, de remélem, érthetően… Őskoacervátumok, koacervátumok, sejtek, sejttársulások… Állj! Itt a vízválasztó! A sejttől a szervezetig. Az egyestől a sokaságig. A magányos, elszigetelt léttől a specializált együttlétig. Mert így célszerű, érti? A természet szempontjából célszerű. És ami a természet szempontjából célszerű, az a törvény. Így esett, hogy kezdetben volt a magányos, tehetetlen protokoacervátum, amelynek mindent egyedül kellett elvégeznie: az anyagcserét is, a fényre-hőre reagálást is, a mérgező anyagok észlelését is… stb., stb. Azután lőn a hatalmas, mozgékony sejttársulás, melyben lehetővé vált a szövetek és sejtek specializálódása, kifejlődött az irányítási rendszer, szabályozódott az anyagcsere. A természet számára hasznosnak bizonyult a szétszórt sejteket hatalmas élő szervezetté egyesíteni, s ezért meg is tette. Kialakult a fejlődés szüntelenül növekvő és önmagát folytonosan tökéletesítő családfája, melyen ezek a sejttársulások rengeteg ágat-bogat növesztettek, s melynek legtetején – a saját véleménye szerint – az ember helyezkedik el. A természetet, ha jól tudom, senki sem kérdezte meg, mi a véleménye erről.


Hasonló könyvek címkék alapján

Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni / A hétfő szombaton kezdődik
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A kárhozott város
Georgij Gurevics: A Naprendszer fiai
Alekszandr Beljajev: Az utolsó atlantiszi / A levegőkereskedő
Alekszandr Polescsuk: A pergamen titka
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors
Olesz Berdnik – Vojszkunszkij – Lukogyjanov: Titánok útja / A fekete oszlop
Ivan Jefremov: A Bika órája
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik
Georgij Martinov: A Föld nővére