Kinyílott ​rózsaszirmok (Rózsaszirmok 0,6) 15 csillagozás

M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Míg a boldog párkapcsolatban élő Catherine és Daniel próbálják megtalálni az egyensúlyt saját- és közös céljaik között, addig Linda görcsösen harcol a változás ellen, amit a közeledő felnőttkor jelent, Tony pedig épp csak belekóstolt az életbe, hosszúra nyúlt, fájdalmas felépülését követően. Ebben a kötetben a négy fiatal szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, útjaik hol keresztezik egymást, hol szerteágaznak, miközben mindannyian robognak a felnőttkor felé.

>!
Magánkiadás, Budapest, 2019
204 oldal · ISBN: 9786158100779

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Daniel Smith · Catherine Elwood · Melinda (Linda) Smith · Andrei Chenkova · Vivien Heffernan · Anthony (Tony) Chenkova · Nina Chenkova


Kedvencelte 5

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

nypiro P>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

A sorozathoz tartozó kiegészítő kötet. A 4 fiatal: Cathy, Linda, Daniel és Tony mindennapjaiba pillanthatunk bele. Cathy, Tony, Linda középiskolások, Daniel első éves egyetemista. Lucia nagyival bajlódnak. Lindát száműzte, de a végén rájött, hogy ez nem is rossz hosszú távon. Cathy és Daniel állandóan együtt vannak suli után, közben, helyett. Számomra ebben a részben Tony a legérdekesebb, hiszen róla eddig nagyon kevés szó esett. Nem árulok el sokat, de a családban van-kerül….. Kíváncsi vagyok nagyon a folytatásokra, spin-off részekre nagyon. Andreit is bírom :D, pedig a legelső részben nem tudtam hová tenni.
Ismét egy jó humorral csavarosan megírt történet.
spoiler

1 hozzászólás
Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Rózsaszirmok 0,6

Ez nem volt olyan jó kiegészítő kötet, mint az eddig olvasottak, de azért tetszett.
Voltak benne olyan részek, amik számomra gusztustalanok volt, de szerencsére nem sok.
A könyv többi része, szórakoztató és vicces volt, még izgalom is jutott a végére.
Kedvenc szereplőm Tony volt, bár a többiek többet szerepeltek és ők is aranyosak voltak, de Tony kedvességével és jólelkűségével nem értek fel.
Mivel ez előzmény kötet volt, sok nyitott kérdés maradt, amihez el kell olvasnom a sorozat fő részeit is.

LadyM>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Teremtőm! (Hogy stílusos maradjak a történethez.) Sajnos nem tudtam úgy haladni vele, ahogy szerettem volna, de ez nem a regény hibája, hanem a „reggeli” rosszullété, ami persze még csak véletlenül sem korlátozódik a reggelekre. :D A szenvedéseimet félre téve, imádtam ezt a részt. Szerintem ez lett a legszórakoztatóbb kötet az egész Rózsaszirmokból. Határozottan jót tett a történetnek, hogy kivételesen váltott szemszögben íródott, ráadásul négyben. Nagyon jó, hogy az írónő behozta Tonyt a történetbe, főleg azért, mert ugye a Lángolóban felbukkan, és sejteni lehet, hogy a befejező kötetben főszereplő lesz. Így jobban megismerhetjük, közelebb érezhetjük magunkhoz. Lindának az útja is nagyon érdekes, örülök neki, hogy bepillantást nyerhettem a fiatalabb életébe. Sokat hozzáadott a karakterhez, habár Linda már így is kifejezetten komplexnek számít. Cathy és Daniel hozták a szokásos formájukat, és meglepődve tapasztaltam, hogy Daniel mellett mennyire felnőtt anno Cathy. Kár, hogy az történt, ami történt. Összességében imádtam, mint mindegyik Rózsaszirmok részt, de hogy az írónő képes volt úgy megírni ezt a kötetet, hogy el is árulta a titkot, meg nem is, az egyszerűen kész. Mikor jön már a Megbűvölt???

4 hozzászólás
SignoraSchneider IP>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Ezt a kötetet előolvasóként szívhattam magamba, ami nagy megtiszteltetés volt számomra. Természetesen egy éjszaka alatt faltam fel, és minden sorát imádtam spoiler. Méltó része az előzményköteteknek, és nagyon tetszik, ahogy egyre jobban kibomlanak azok a bizonyos rózsaszirmok, a titkok és a töredékes információmorzsák között válik lassan teljes egységgé az egész. Eszméletlen jó puzzle ez! Nagyon várom már a többi részét is! spoiler

Rókagomba>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Na már legalább tudjuk, hogy mivel is indult az elsö rész. Tony nagyon helyes volt, de ki lesz Kuflóf? Kitöl lesz Emma? Úgy érzem megint csak több lett a kérdés, mint eddig. Tényleg jó lenne, ha kikerülne a folytatás :D Szeretem ezt a sorozatot. Jókat vihogtam rajta végig.

BlueDeath IP>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Na, ez most ütött.
Rendkívül jót tett a könyvnek a 4 szemszög, szükség volt már némi változatosságra a sorozatban. Linda szála volt amire leginkább kíváncsi voltam, mert eddig nem kaptunk belőle annyit, mint amennyit megérdemlünk.
Az egyetlen, ami kicsit zavart, az Tony, illetve a kapcsolata a szüleivel.

8 hozzászólás
Emese_2>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Befejeztem. Imádtam, utáltam egyszerre.
Kezdjük az elején: pityeregtem az első Tony szemszögnél és ugyanígy zártam a könyvet..
@mgbrown csak azt mondd meg légyszi, hogy tudod ennyire szívszorítóra de mégis vihogósra írni a könyveidet?
Miért van az, hogy az egyik részben beszakad a szívem, másikban lefordulok a székről a nevetéstől? Miéért?!
Viszont természetesen millió csillag jár(na), mert az egyik legjobb!
Imádom, mert:
-mind a négy fiatalt megismerjük közelebbről
-hatalmas igazságkeresés van benne
-simán azonosultam az egyik lánnyal a nagy részénél
-Tony egy kis cukor, olyan aranyos, ahogy kínlódik mindig. A végén pedig..
-nagyon jó ötlet a váltott szemszög, így mindenkihez „bekukkanthatunk”
-Lucia nagyit is „imádom”, nah jó, ez kicsit sok, de mégis… Amit tett, felbecsülhetetlen.
Szóval Drága, köszönöm!
Köszönöm, hogy megírtad, hogy olvashattam. Szeretném majd egyszer együtt látni az egész Rózsaszirmok Univerzumot a polcomon.

inci81 P>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Méltó folytatása ez a Bimbózó rózsaszírmoknak. Nem volt mostanában olyan sorozat, ami ennyire magával ragadott volna, mint ez a történet. Csak úgy faltam a sorokat. Most alig várom, hogy hozzájussak a folytatáshoz. Sajátos stílus jelenik meg a könyv lapjain, ami talán nyersnek tűnik egyesek szemében, de nekem azt kell mondjam tetszik ez a minden finonkodást mellőző kifejezésmód. Igazán egyedi fantazy világ tárul elénk, boszorkányokkal, angyalokkal. Olyan fordulatokkal, hogy időnként csak felkaotam a fejem „na ez nemlehet, akkor ezek…”. Egyfolytában a relytéjeken kattogtak a gondolataim, próbáltam rájönnni dolgokra, de ha néhány dologra rá is hibáztam, mindig meg tudott lépni a kedves írónő. A borító is tetszik, valahogy engem a több szálon futó történet fokozatosan kibontakozó cselekményére emlékeztet.

Tímea_Kocsis_2>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Olyan sorozat kiegészítő kötete, amiből még csak egy szintén kiegészítőt olvastam. Van némi érdekes történés és vannak a háttérben meghúzódó titkok. Alapvetően négy fiatalt ismerhetünk meg, akik talán spoiler. Anthony folyton Daniel és Linda útjába sodródik, de a felnőttek próbálják távol tartani. Számomra a regény nyelvezete kicsit taszító, sokszor alpári. Kifejezetten bosszantó, ahogy a szereplők nem tisztelik sem önmagukat sem a testüket és sokszor egymást sem. Daniel és Linda mutat némi fejlődést, de továbbra is flegmák és nemtörődömök.

erika0926>!
M. G. Brown: Kinyílott rózsaszirmok

Nagyon jót tett ennek a történetnek, hogy az írónő négy szemszögben írta meg. Így nemcsak Cathy fejébe pillanthattunk be, hanem Lindáéba, Danielébe és Tonyéba is. Cathy szerintem ebben a részben már jóval érettebb és felnőttesebb, mint a Bimbózóban volt, de hát abban még 14 éves kislány, most pedig azért már eltelt 2 év. Daniel sem az a babusgató pancser már, mint az első részben volt, legalábbis a végére azért érik, komolyodik, és már mer nemet mondani Cathynek – még akkor is, ha végül úgyis az lesz, amit Cathy akar. :D Tony nekem nagyon a szívemhez nőtt, alig várom a befejező részt, mert abban nyilván benne lesz, és kíváncsi vagyok, hogy mi lett a fiúcskából. :D A harmadik részben már megmutatkozott egy kicsit, de közel nem kaptunk belőle annyit, mint amennyit szerintem várhatunk a befejező részből. A legnagyobbat Linda ütött, nagyon jó, hogy bepillantást nyerhettünk a fejébe és az életébe. Talán ő ment át a legnagyobb személyiségfejlődésen a négy fiatal közül, és még mindig ő a legerősebb, legkomplexebb karakter.


Népszerű idézetek

nypiro P>!

Már nem akarom görcsösen kikényszeríteni olyanokból a szeretetet, akik önmaguktól nem akarnak adni nekem.

Kapcsolódó szócikkek: Melinda (Linda) Smith
1 hozzászólás
nypiro P>!

– Ne fetrengj a mocsokban! – rántott fel anyu azon nyomban, szinte öklendezve.
– Még nem permeteztem le a szobát.
– Akkor meg csináld gyorsan, hadd hisztizhessek kedvemre! – fontam össze a karjaimat a mellkasomon, kifejezetten morcosan.

Kapcsolódó szócikkek: Catherine Elwood · Vivien Heffernan
Lunemorte P>!

– Melinda! – szólított morcosan.
– Hozott villanykörtét?
– Persze. Meg még pónilovat is.
– Direkt megkértem rá – morogtam.
– Ez lenne a szellem? – kérdezte reagálás helyett.
– Nem tudom, mivel egy kukkot sem látok. Maga látja?
– Igen.
– És… milyen? – meresztgettem a szemeimet, a sötétséget pásztázva.
– Ez nem szellem, Melinda, csak egy ártalmatlan, összesűrűsödött negatív energia. Nem kell félned tőle.
– Fél tőle a halál! – vetettem oda sértetten. – Én semmitől nem félek, Dr. Chenkova, leszámítva a pozitív terhességitesztet. Olyannal meg szerencsére még nem találkoztam.

Kapcsolódó szócikkek: Andrei Chenkova · Melinda (Linda) Smith
nypiro P>!

Tudod, Tony, a szeretet egy olyan dolog, amit minél több részre osztunk, annál több lesz belőle, és nem feleződik, nem harmadolódik, hanem csak nőttön nő. És tudod, mi a szeretet? – kérdezte, mire egykedvűen megráztam a fejemet. – A szeretet, kicsikém, az maga a Teremtő, és a Teremtő végtelen.

Kapcsolódó szócikkek: Anthony (Tony) Chenkova · Nina Chenkova
Lunemorte P>!

– Mit nyivákolsz már? – förmedt rám apa.
– Anya? – cincogtam, miközben az orromig húztam a takarót.
– A klinikán.
– Ó, már megint ki szül? – dünnyögtem.
– Egy nő – vetette oda.
– Tényleg? Azt hittem, hogy egy pasi.
– Szeretnéd, hogy nyakon vágjalak? – vonta fel a szemöldökét.

Kapcsolódó szócikkek: Andrei Chenkova · Anthony (Tony) Chenkova
nypiro P>!

A ragyásképűek közé kerültem, akik szerintem mind impotensek, vagy maximum a periódusos rendszerre izgulnak fel.

Kapcsolódó szócikkek: Anthony (Tony) Chenkova
Lunemorte P>!

– Chaaarlotte néni! – trilláztam bele a vonalba, amint fogadta a hívásomat.
– Mennyi és mire? – morogta köszönés nélkül.

Kapcsolódó szócikkek: Melinda (Linda) Smith
Lunemorte P>!

– Egyedül?
– Most… megpróbálsz felszedni? – húzta félre a száját.
– Bocs, de nem vagy az esetem – próbáltam vicceskedni.
– Hát, akkor nézz szét – intett egyet a kezével –, hátha találsz magadnak valami selyemfiút.
– A cicikre bukom – mondtam gyorsan.
– Az szívás, mert transzvesztitákat nem láttam – mosolyodott el az orra alatt.
– Nem vagyok meleg – dünnyögtem.
– Akkor ne így kezdeményezz beszélgetést – röhögte el magát.
– Anthony – nyújtottam kezet derűsen.
– Daniel – rázott velem kezet az asztal felett.

Kapcsolódó szócikkek: Anthony (Tony) Chenkova · Daniel Smith · selyemfiú
Lunemorte P>!

– Csak hát olyan nehéz korgó hassal gondolkodni.
– Még nem volt kaja?
– De – dünnyögte. – Répa volt ebédre.
– Nyersen?
– Főve, de félúton állomásozott a leves és a püré között, és amúgy is undorodok a répától, ez meg extrán undorító volt. Ráadásul totál rákészültem, hogy répa ide vagy oda, életemben először eszek egy jót a Szent Terézben, mert az volt kiírva, hogy sertéshússal. Gondoltam, valami finom oldalas, vagy egy kis karaj, esetleg combocska. De nem, Linda. Volt füle, farka meg ormánya, aztán Isten áldja meg, ámen!
Akkorát röhögtem, hogy majdnem kiszakadt a tüdőm. Senki, senki a világon nem lehet akkora pancser, mint Catherine.
– Ne röhögj, te szemét! Tudod, milyen éhes vagyok?
– Nem ettél belőle? – kacagtam.
– Hogy ettem volna? Hát mit ettem volna? A mellettem zabáló két picsa jól járt, mert nekik ormány jutott, és azon legalább volt egy kis hús. És mi jutott nekem? Farok, baszd meg! Egy kibaszott, porcos farok, amin annyi hús se volt, mint a kislábujjamon. És még meg se volt fűszerezveee.
Egyszerűen képtelen voltam együtt érezni vele, mert egy, soha életemben nem ettem még porcos farkat, kettő, annyira röhögtem, hogy majdnem meghaltam, és már nem volt kapacitásom még szánakozni is.

Kapcsolódó szócikkek: Catherine Elwood · Melinda (Linda) Smith
Lunemorte P>!

– Menjek veled?
– Igen, de a bokorba.
– Ó, Baby!
– Ó, Cica!
– Nem biztos, hogy van nálam annyi zsepi.
– Kitörlöm a kisgatyámmal.

Kapcsolódó szócikkek: Catherine Elwood · Daniel Smith

A sorozat következő kötete

Rózsaszirmok sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kayra B King: Chaos
Leda D'Rasi: Utolsó kívánság
Karen Chance: Árnyak vonzásában
Kresley Cole: Vámpírharc
Gaura Ágnes: Kard által
Chloe Neill: A lányok olykor harapnak
Laurell K. Hamilton: Gyilkos tánc
Sarah J. Maas: Föld és vér háza
Lis Ohtears: Örvény
Jeaniene Frost: A sír innenső oldalán