Luck ​in the Shadows (Nightrunner 1.) 88% 11 csillagozás

Ez a könyv egy abszolút impulzus olvasás volt. Már vagy egy éve a várólistámon volt, aztán megláttam, hogy Robin Hobb öt csillagra értékelte és egy egész eddig sosem tapasztalt csavart fangirl fejessel belevettettem magam és három nap alatt bedaráltam….A vizsgaidőszakom közepén…aztán megvettem a második kötetet. Az az érdekes ebben a könyvben, hogy objektívan nézve rengeteg hibája van, mégis rettentően addiktív és akkor is állandóan a karaktereken járt az eszem, amikor éppen nem olvastam.
Bizonyos szempontból nagyon emlékeztetett a Long way to a small angry planet-re. Ez is inkább karakterfókuszú könyv és bár van története, de az finoman szólva sincs feszesen vezetve. A történet eléggé in medias res kezdődik, egyik főhősünk, Alec, épp tömlöcbe zárva várja a kínzását, mert rosszkor volt rossz helyen, mikor felbukkan Seregil is és úgy dönt ha már szökik, viszi a fiút is. A könyv első felének még szépen ível a története, Seregil kémként dolgozik a koronának, Alec pedig egyre inkább belegabalyodik az ügyeibe aztán együtt beletenyerelnek egy kupac összeesküvésbe és sötét mágiába. (Aminek köszönhetően nagyon jól megírt horror elemeket is kapunk spoiler ) Aztán a kötet felénél áttérünk egy tök másik szálra, ennek a végét pedig megtartjuk a második kötetre. Közben fejezetek mennek el azzal, hogy körbelovagoljuk a fővárost, reggelizünk és történelemről beszélgetünk. (Seregil rengeteg világépítő/történelem info dumpot dobál Alecre és ránk, de öröm volt olvasni, hogy az írónő ezzel tisztában van és be is oltja vele egy ponton a karaktert.) Nagyon furán van tehát kezelve maga a történet, de a karakterek bemutatása, a fejlődésük és a kapcsolatuk alakulása annyira lekötött, hogy egyáltalán nem zavart a kusza történetvezetés.
Alec az erdőben vadászgatva, kvázi burokban nőtt fel és ennek megfelelően elég naiv és ártatlan, de közben nem buta, baromi kíváncsi és nagyon jól bánik az íjjal, így nem szorul megmentésre. Seregil egy elég bonyolult karakter, rengeteg mindenhez ért, de közel sem tökéletes és nagyon szerettem, hogy a személyiségének más más oldalát ismertük meg, attól függően, hogy a legrégebbi bajtársával, Alec-kel, vagy a saját apafigurájával látjuk. Az írónő nem titkolja, hogy később romantikus viszonyban lesznek, de ebben a kötetben főleg mentori/baráti kapcsolat alakul ki köztük. Az egész könyvnek tényleg a karakterei a legerősebb pontjai, nem tudom jobban hangsúlyozni mennyire szerettem őket.
A világ nem kifejezetten különleges, de az istenek különböző aspektusai, az apró helyi szokások és mondások kellően élővé teszik. A mágia szintén magic.basic.exe alapon megy, azt lehet vele megtenni és akkor, amikor és amit a történet megkíván. Elvileg vannak benne necromanták, de nem nagyon látjuk őket akciózni. Viszont imádom, hogy az ország feje a királynő, a trón női ágon öröklődik és meg is van magyarázva, hogy hogyan alakult ez ki a történelem során és hogyan fogadta a nép, mikor átálltak az addigi patriarchális rendszerről. Nőknek is van sorkatonaság, ami alól egyesek terhességgel akarnak kibújni, míg másoknak a katonai pálya az álma és nem akarják férfiak miatt félredobni. A piros lámpás negyednek ugyan olyan gyakori kuncsaftjai a nők, mint a férfiak és a fővárosban szinte teljesen elfogadott a homoszexualitás. Seregil, a főhősünk pedig egy biszexuális férfi, aki munkájából adódóan néha nőnek öltözik és ez is teljesen komolyan van kezelve. Mostanában ezek a témák már kezdenek beszivárogni a fantasy könyvekbe is, de basszus ez egy ’96-os könyv. spoiler Nem merem még elkiabálni, de valószínűleg kedvenc sorozat lesz.

A Luck in the Shadows a klasszikus fantasy elemekre viszonylag erősen építő könyv, ami nem csoda, mert 1996-ban jelent meg először. De emellett több szempontból mondhatni meghaladta a korát, így a modern fantasy rajongóinak is elnyerheti a tetszését. Nekem vannak fenntartásaim a könyvvel, de alapvetően élveztem – főleg a karakterek miatt-, így folytatni fogom a sorozatot.

A történet alapja, hogy az igazságtalanul – kémkedés miatt – bebörtönzött Alecet rejtélyes cellatársa, Seregil kiszabadítja, majd rövid ismertség után felajánlja az amúgy árva fiúnak, hogy tanítványának fogadja. Alecnek és az olvasónak is csak a könyv folyamán derül ki, hogy ez mit is jelent: spoiler ugyanúgy részét képezi az udvari intrika, mint a tolvajlás és szélhámosság. Habár Alec fiatal is naiv, nem ostoba vagy esetlen, a könyv végére Seregil kompetens társává válik. A tanoncság mellett sok kisebb, de összefüggő cselekményszálat tartalmaz a könyv: mágikus-gonosz tárgyak, nekromanták, mágusok és felségárulás is helyet kap. Nekem ez néhol már túl sok is volt, egyik kalandból csöppentünk a másikba, se a történet, se a szereplők nem tudtak így levegőzni, a tempó is szaggatott volt emiatt.

Számomra a könyv erősségét a karakterek jelentették. Alec és Seregil, illetve a köztük lévő dinamika szinte legelejétől kezdve behúzott. A kedves és tapasztalatlan Alec mellett Seregil egy két lábon járó (szexi) katasztrófa. Tetszett a közöttük kialakuló barátság, spoiler de a korkülönbség, főleg a spoileres rész miatt, zavar. A mellékszereplőket is szerettem, csak azt sajnáltam, hogy a női karakterek szemszöge nem kapott helyett, bár úgy tudom, ez később változni fog.

Egyszerre meglepő és jó is, hogy egy 1996-ban megjelent high fantasy könyv főszereplői nemcsak hogy biszexuálisak, de maga a világ is elfogadja a különböző szexuális orientációkat, nem tapasztaltak emiatt kirekesztés, nem volt benne homofóbia. És amellett, hogy női központi szereplő nem volt, a női karaktereket sokféle szerepben és helyzetben ábrázolta az író: családanya, katona, mágus, királynő.

A könyvnek talán a legrosszabb része a rengeteg info dump volt. Ez úgy volt megoldva, hogy Seregil mesél a világról Alecnek, aki szinte semmit nem tud semmiről, de így voltak olyan részek, ahol oldalakon keresztül szinte enciklopédikusan kaptunk infót a világ történelméről. Ezen az se segített, hogy egyes szereplők gúnyolják is Seregilt az ilyen történetei miatt. A másik, ami néhol zavaró volt, a hektikus szemszögváltás: néha szinte bekezdésenként változott, kinek a szemszögét követjük. Remélem, ez a következő könyvekben jobban lesz megoldva.

Ebbe a sorozatba egészen véletlenül botlottam bele, ahogy böngésztem a neten, a tartalma alapján (fantasy, kaland és szerelem) olyasminek tűnt, ami nekem is tetszhet, úgyhogy rögtön be is szereztem az első két részt. Megérzésem nem csalt, mert három nap alatt végeztem az első kötettel, és máris falom a másodikat, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy túlsúlyban van benne a kalandozós, izgi, átívelős-rejtélyes szál, míg a szerelmi részt egyelőre inkább csak sejteni lehet, de nincs lenyomva az olvasó torkán.

A könyv amolyan igazi „bele a közepébe” módszerrel nyit, ami a fülszövegben le van írva, abba a szituációba csöppenünk bele azonnal, így ismerjük meg az egyik, aztán szinte rögön a másik főhőst is. Alec of Kerry olyan helyen vadászott, ahol nem lett volna szabad, így elfogták, kémkedés vádjával lecsukták, és kínzások közepette arra vár, hogy majd eladják rabszolgának. Szerencséjére egy másik rab is érkezik a cellájába, Seregil, akiről kiderül, hogy valóban kém, és van néhány hasznos trükk a tarsolyában, így aztán meglehetős könnyedséggel kimenti magát és Alecet a fogságból, hogy aztán a szárnyai alá vegye a fiút, akinek amúgy nemrég halt meg az apja, és nem nagyon tudja, mihez kezdjen magával.

A két főhős gyakorlatilag azonnal megkedvelhető, és ahogy haladunk előre a sztoriban fokozatosan tudunk meg róluk dolgokat, és nem csupán azt, hogy hogyan néznek ki, és hogyan csillog a szemük, és hogyan vannak felöltözve, hanem BELSŐ tulajdonságokat, meg azt, hogy mi hajtja őket. Tetszik, hogy nem valami epikus, „azonnalihaláligtartószerelem” van a két karakter között, hanem ahogy haladnak előre az utazásban, lassan ismerik meg egymást, és alakul ki kölcsönös bizalom közöttük. Seregil először csak, mint vezetőjét alkalmazza Alecet, de mikor látja, hogy nem ostoba, maga mellett tartja, aztán megkéri, hogy a segédje legyen, vagyis afféle mentor-tanítvány kapcsolat alakul ki közöttük. Ez aztán egyre szorosabbá fonódik, ahogy az átélt nehézségek közepette jobban megismerik egymást, és itt még mindig nem szerelemről beszélünk. A mellékszereplőket is imádtam. Micum, Nysander, Thero, mind érdekesek, nem egydimenziós figurák, akik csak azért vannak ott, hogy még jobban előtérbe tolják a főhősöket, hanem szerves részei a történetnek, van rendes személyiségük, és nem két mondat erejéig szerepelnek, hanem kapnak teret arra, hogy őket is jobban megismerjük.

De visszatérve a főszereplőkre: Seregil az gyakorlatilag egy fantasy világba csöppent Neil Caffrey, kém és conman, szemtelen, éles eszű, egy kicsikét rejtélyes (és persze jól néz ki).). Alec egy édes pofa. Fiatalka, nem ismeri egy rokonát sem a nemrég meghalt apján kívül (ez egy fantasy-kalandregényben annyit tesz, hogy a származása nagy szerepet fog játszani a későbbiekben). Ártatlanul rácsodálkozik minden újra, amit megtud, és meglát, de nem komplett idiótának van ábrázolva, épp ellenkezőleg, hajlandóságot mutat a tanulásra, és folyton kérdez. Egész életét a vadonban töltötte vadászattal, és remekül bánik az íjjal. Bár van egy olyan érzésem, hogy ő meg Seregil majd összejönnek az elkövetkezendő kötetek során, ez a szál nincs agyon erőltetve, sőt annyira nincs, hogy aki nem kapcsol, az akár le is maradhat róla, legalábbis az első kötetben.

Ez az egész sztori egyszerűen… fun. Izgis, kalandos, intrikálnak, kardoznak és íjjal lövöldöznek benne, nyomozgatnak, mágiáznak stb. Szóval… fun. Ami nem annyira tetszett benne, az az, hogy néhol kicsit lassan folydogált a cselekmény, mert a világ jól ki van dolgozva (még térkép is van hozzá), és az írónő azon igyekezett, hogy meg is ismertesse velünk, amennyire lehet, de ezek a leíró részek eléggé unalmasra sikerültek. Főleg azért, mert tele van ismeretlen földrajzi nevekkel, tekintve, hogy teljesen kitalált világban játszódik, és olyan országokról olvasni részletes leírásokat, amikről fogalmunk sincsen, hát… eléggé unalmassá válhat, ha nem jól van tálalva. Szerencsére, bár ilyen leíró részekből elég sok van, de sosem egyszerre húsz oldalnyit kapunk belőle. Általában az volt a szitu, hogy Seregil és Alec megpihentek kicsit a tábortűznél, és Alec (aki egész életét egy helyen élte le, így kb. ugyanolyan szűk ismeretei vannak a dolgokról, mint nekünk, olvasóknak) mindenféle kérdéseket tett fel, Seregil meg válaszolgatott neki.

Szerintem ez egy nagyon jó könyv, azonnal berántott, és alig tudtam letenni, míg a végére nem értem.

A Luck in the Shadows legalább húsz évvel megelőzte a korát. Gondoljunk csak bele, ez a könyv 1996-ban íródott! A szexualitást lazán kezelik a könyvben, és senkit sem ér diszkrimináció szexuális irányultsága miatt. Továbbá az uralkodó is hagyományosan nő, a nők számára pedig nyitott a hadsereg, és bármilyen pozíció elérhető számukra.

Most kérlek olvasd vissza az előző sorokat azzal a tudattal, hogy bizony ezen megállapítások közül nem mindegyik állná meg a helyét a jelen valóságában…

Visszatérve a könyvre. Már Robin Hobb Élőhajók-ciklusánál megállapítottam, hogy a karakterközpontú könyvek a kedvenceim. A Nightrunnert is a szereplők adták el nekem: Seregil és Alec új kedvenceim lettek.

Üdítő volt azt olvasni, hogy Seregilnek sem sikerült minden, sokszor mások mentették ki életveszélyes szituációkból. Ez sokkal emberibbé tette őt.

Nem titok, hogy Seregil és Alec kapcsolata miatt kezdtem a könyvbe, de ez senkit sem kellene elrettentsen a könyvtől. Romantika ugyanis gyakorlatilag nincs ebben a kötetben. Lassan, nagyon lassan alakul a kapcsolatuk, ami nem is baj, hiszen Alec a történet elején még csak tizenhat éves, míg Seregil felnőtt férfi. Nagyon örülök, hogy jelenleg barátok (és mester-tanítvány) ők ketten, és semmi több: minden más helytelen lenne ezen a ponton.

A sok jó mellett megjegyezném, hogy voltak hibái a könyvnek, néhol untam is. Sokszor furcsának éreztem a szerkesztést, olyan érzésem volt, mintha sok szöveget kivágtak volna. Emiatt néhol kurtán-furcsán következnek egymásból a történések.

Az írónő szeret információ-hegyeket önteni ránk, ami nagyon frusztráló tud lenni, mert a bekezdés végére már összezavarodik az olvasó, hogy most milyen ország, milyen uralkodójának a micsodájáról is van szó…? És miért is fontos ez nekem? Ezekből sokkal kevesebb is elég lett volna.

Nehéz eldönteni, hogy mi akar lenni ez a könyv. Van benne mester-tanítvány vonal, misztikum, kémkedés, politika. Egyszerűen túl sok, túl zavaros összességében.

Nekem a könyv legérdekesebb része az átok volt. spoiler Jó lenne tudni, hogy mit titkol Nysander, és hogy miért nem akarja spoiler

Mindent egybevetve, kellemes kis olvasmány volt ez nekem. Nem volt kiemelkedően jó, de sok erőssége volt.