Védtelenül 72% 161 csillagozás

A történet kezdetén másra számítottam, valami vidám és könnyed történetre. Szomorú vagyok.
Szomorú vagyok, mert a könyv elszomorított. Nem azért vagyok bánatos, mert esetleg rosszul van megírva a könyv, erről szó sincs. Azért vagyok rossz kedvű, mert a történetben vannak szomorú részek, amelyek a lelkem megviselték, de nagyon. Egy jó könyvnek szokása ezt tennie velem, hogy ennyire beleélem magam, hogy a hangulatom teljesen megváltoztatja.
A borító nagyon szép. Nem győzöm nézni, hogy milyen gyönyörű.

„Lassan felálltam a földről. Maga a mozdulat nehézkesnek tűnt, mégis valahogy sokkal többet jelentett. Erősebb lettem. Felálltam, miután majdnem ottmaradtam. És csak ez számított.”

Amikor befejeztem, két dolgot éreztem.
Szeretet és hálát.
Szeretet az irónő iránt, hogy ezt megírta.
Szeretet a kiadó iránt, amiért láttak lehetőséget a történetben.
Szeretet mindenki iránt, akinek köze volt ehhez a csodás regényhez, hogy elkészüljön.
Hálát éreztem önmagam iránt, amiért hallgattam a megérzésemre, ami azt súgta, hogy nekem KELL ez a regény.
Neked is kell, aki most a soraimat olvasod. Higgy nekem!
Hol szerettem, hol nagyon utáltam a szereplőket.
Volt, hogy imádtam, volt, hogy zokogtam a könyvön.
Egyszer simogatott, máskor pofon ütött.
De azt hiszem ettől lett a regény ennyira élő, és valóságos.

Drága Lylia!
Hagytad repülni a szívem, mielőtt összetörted volna. Már soha nem lesz olyan, mint olvasás előtt.
Kincset írtál, ígérem megbecsülöm!

Bővebben:
http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2017/05/lylia-bloom-v…

Sokáig vacilláltam ezen a könyvön. Mert egyrészt nagyon jól bemutatja, hogy a Roland által hozott férfitípus, hogyan is hálózza be a nőt. Hogy veszi rá arra, hogy vele maradjon. Miért is engedünk a lelki terrornak és hagyjuk magunkat bántalmazni. Hogy jutunk el arra pontra, mennyi idő és apróság, ami nem tűnik fel rövid távon, hogy elveszítjük barátainkat, emberi kapcsolatainkat. Mikor a rózsaszín köd tart, hány olyan dolog van, amit meg tudunk bocsátani. Bár a lelkünk, szívünk és eszünk is kongatja azt a bizonyos vészharangot, az első idők habcsókos és tökéletes volta, arra ösztönöz bennünket, hogy kifogásokat találjunk a hőn szeretett férfi tetteire….. Ebből a szempontból ez a könyv egy gyöngyszem. Kevés könyvet olvastam a témában. Viszont a többi része… illetve a megírás módja nálam akadozott. Annyira tudtam már nagyon hamar, hogy mi lesz a következménye és nagyon hamar le is vettem ezt a férfitípust fogja ábrázolni a szerző. Nos, ha ez direkt volt így, hogy megmutassa és ezt lássuk, értsük és ezért volt ennyire kidomborítva, akkor csillagos ötös. Ha viszont csak még azért, mert hiányzik az a rész, hogy hogyan is kell meghúzni egy könyvet és kevesebb oldalszámban, ugyanazt elmondani…. én a másodikra tippelek. Bár a könyv nem túl hosszú, mégis sokszor volt bennem az, hogy csak egy helyben topogunk. Anna javára írom azonban, hogy még időben lépett, mert sajnos a valóságban ez nagyon nehéz, és nagyon kevesen tudnak egy ilyen kapcsolatból kilépni, különböző okok miatt. A vége tetszett, pedig magam sem értem, miért vártam egy happy endet, mert ha ez történt volna, talán a legjobban én háborodtam volna fel, hogy hogy lehet ilyen. És pont ezért is a 3,5 csillag, sokkal hamarabb lépni kellett volna! Illetve ez a másik fiú a képbe…nem is értem miért kellett…. talán arra, hogy lássa van más is? De akkor miért egy ilyen karakter? Miért nem egy hőslelkű lovag? Hát összességében nem volt ez egy rossz kötet, de olvastam már jobbat is a témában. Az írónő stílusa nem rossz, fogok vele még próbálkozni.
https://youtu.be/qZ1gUDj8J1o

Nem hittem volna a könyv elején, hogy ennyire a szívembe fogom zárni ezt a történetet.
spoiler

"Hűha. Picit bajban vagyok, mivel először nagyon megijedtem a százalék láttán, közben én nem éreztem ennyire gyengének a könyvet, mint ahogy a szám mutatja.

Nos, vegyük szépen sorban. Anna számomra nem volt szimpatikus, húsz éves létére rengeteg butaságot művelt. Egyetlen találkozó után már azt jelenti be a szüleinek, hogy „együtt van” Rolanddal, pedig még semmi nem történt. Nagyon gyorsan történt ez a szerelembe esés, és a kapcsolatukból sem tudtunk meg sok mindent. Ez a folyamat lehetett volna picit lassabb, hogy mi is jobban átlássuk ezt a kapcsolatot.

A Kristóf szála teljesen felesleges volt… ha egy kapcsolat nem jó, akkor nem az az első, hogy egyből máshoz szaladunk, mert így teljesen elveszítjük a hitelességünket, és az esetleges következő partner csak azt látja, hogy még benne vagyunk valamiben, mégis másfelé kacsingatunk. A későbbi megjelenéséről nem is beszélve..
A szüleit sem igazán értettem, mivel úgy gondolom, az őszinteség mindig fontosabb és egyenesebb, mint a hazudozás. Főleg egy ilyen nagy kaliberű dologról hallgatni elég kegyetlen dolog. Azt sem éreztem, hogy olyan mély lett volna a kapcsolat Anna és az anyukája között, az apukájára pedig borzasztóan haragudtam..

Úgy éreztem, mintha az írónő próbálna sok komoly témához nyúlni, de egyiket sem sikerült teljes mértékben kifejteni és átadni. Az lett volna a kézenfekvő, ha csak egy témát vesz elő, és azt dolgozza ki részletesebben és mélyebben. Így olyan volt, mintha mindenből kapnánk egy picit, de nincs értelme az egésznek, csak ide-oda kapkodunk.

A történet lényege tehát, hogy ne adjuk fel önmagunkat mások miatt, ne adjuk fel a barátainkat egy pasi miatt, és ne hanyagoljuk el a szeretteinket, mert az élet igazságtalan és rövid. Legyünk boldogok, csináljuk azt, amit szeretünk, és ne ragadjunk le olyan emberek mellett, akik visszahúznak és bántanak minket. Mindenki megérdemli a boldogságot és a kiegyensúlyozottságot az életben. Ez a könyv megmutatja, hogy ne érjétek be kevesebbel, mint amit megérdemeltek.

Nem volt egy rossz történet, de van még mit rajta javítani. Az írónőnek könnyed és magához láncoló stílusa van, könnyen lehet haladni a könyvvel. "

Bővebben a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2018/02/lylia-bloom-v…

A Védtelenül olyan könyv, amit nagyon szeretek, annak ellenére, hogy nem egy könnyed olvasmány. Miközben olvastam a sorokat, dühös voltam, megszakadt a szívem, drukkoltam a szereplőknek, mindezt folyamatosan felváltva. Rengeteg érzelmet váltott ki belőlem, elgondolkodtatott, és Lylia könyveit olvasva mindig rájövök, hogy nekem szükségem van ilyen könyvekre is.
Azért szeretem és egyben nem szeretem Lylia regényeit, mert annyira valósak, valódiak a szereplők. És nem tudok egy habos-babos álomvilágba elmenekülni, hogy jön a herceg fehér lovon és megmenti a királykisasszonyt. Mert az emberek valójában olyanok, mint amilyeneknek leírja őket. Ezek a dolgok bármelyikünkkel megtörténhettek, megtörténhetnek.
Azoknak ajánlom, akik egy kicsit elgondolkodtatóbb történetet szeretnének olvasni, nem fogják megbánni.
Köszönöm @LyliaBloom, hogy előolvashattam a regényt, élmény volt. :)

A konyv eleje mar-mar teljesen megvezetett, hogy nem lesz itt baj es ez jo lesz. Aztan ahogy egyre tobbet beszel telefonon Anna es Roland ra kellett jonnom, hogy Rolandnal tenyerbemaszobb alakot keveset lattam. Anna vele szembe meg hatarozottnak is hatna egy pontig, aztan atcsap a viselkedese olyanná mintha egy kis fruska lenne, es innentől mondtam le a konyvrol. Az alap szituval nem volt bajom, de Anna nemes egyszerűseggel idegesitett, es igazabol sok ponton nem is ertettem. A vege pedig…hat nem tudom. Kisse hatasvadasz lett számomra, de ketsegtelenul mukodokepesen hatasvadasz.

Kicsit nehéz megfogalmazni, hogy miként is vélekedek erről a könyvről.
Egyrészt a főszereplő ugyanazon a szakon (leírás lapján valószínűleg ugyanazon az egyetemen is) tanul a könyvben, akárcsak én.
Egyszer csak felbukkan az éltében ez a fiú, aki kedves, végtelenül kedveskedő, de valami rettentő gyanús vele kapcsolatban. Már a legelejétől kezdve, a találkozás is olyan abszurd, furcsa nekem. Jó lett volna, ha Olaszországon kívül másról is beszél a páros, szinte alig halljuk őket beszélni, ismerkedni, és máris spoiler. Itt azt gondoltam, hogy ez meg hogy lehet, ki bízik meg ennyire valakiben ilyen hamar? De a rózsaszín köd nem igazán engedi ezen sokat elmélkedni Annát, így el is képed, mikor olyasmi történik, amire egyáltalán nem számított.
Eddig is gyanúsan szemléltem a helyzetet, de utána már kiborított. Utáltam, hogy Anna nem mer változtatni, nem mer szólni. Mert fél, de azért szereti.
Kristóf pedig nem kellett volna ebbe a történetbe, nagyon nem… Ostobaságnak tartottam azt, ahogy Anna viszonyult hozzá. Itt is rettenetesen hiszékeny volt.
Szóval a könyv nagy részében ki nem állhattam az alap szituációt, de nagyon érdekelt, hogy mi fog kisülni belőle.
Mindezek után Roland mindent megtesz Anna bocsánatáért, kedves, segítőkész, érti is Anna dolgait. Ekkor egy kicsit elkezdtem drukkolni a párosnak, de tényleg.
spoiler
Jobban bele szerettem volna látni a szereplőkbe, de nekem elég felületesek maradtak sajnos.

Bevallom őszintén a könyv elején nem kedveltem se Annát, se Rolandot.
Aztán ahogy haladt a történet, úgy váltak mindketten egyre szimpatikusabbá számomra.
Aztán Rolandot elkezdtem utálni, Anna pedig az agyamra ment a határozatlanságával…
De közben nagyon drukkoltam neki, hogy végre megtalálja önmagát és rájöjjön mit akar. Aztán Roland végre kikerül a képből, de pár hónap és megint feltűnik (teljesen megváltozva, hibáit beismerve/megbánva, segítőkészen), és én szorítottam nekik. Majd Anna végre magára talál, feldolgozza a veszteséget ami érte… és hirtelen egyszercsak vége lett a könyvnek… Pedig én úgy olvastam volna tovább!
Azt kell mondanom elégedetlen vagyok!
DE MOST KOMOLYAN HOGY LEHET EGY KÖNYVET ÍGY BEFEJEZNI!!!
@LyliaBloom ugye lesz folytatás!
Légyszi!!! Mondd, hogy lesz folytatás!!!

Fáj a szívem, de ez most csak 3,5 csillag. Méghozzá azért, mert tudom, hogy az írónő tud ennél sokkal jobbat is alkotni. Sokkal összeszedettebb, hiteles történetet; sokkal szerethetőbb, értelmesebb főhősnőt; sokkal mélyebb érzelmeket; sokkal kidolgozottabb hátteret. Mert ez minden volt, csak a felsoroltak nem.
Talán ha 30-50 oldallal hosszabb a cselekmény, és Anna is egy okos, életrevaló fiatal nő, akkor jobban tetszett volna a könyv, így viszont csak keserű szájízt hagyott maga után.