Ragyogj, ​édesem! 33 csillagozás

Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Amikor Maxon megismerte Sunnyt, 7 éves, 4 hónapos és 18 napos volt. A Föld 2693 alkalommal fordult meg a tengelye körül addigra. Maxon más volt. Sunny is más volt. Együtt mások lehettek. Most, 20 évvel később házasok, és Sunny csak arra vágyik, hogy „normális" legyen. Háziasszony és anya, míg férje, a zseniális mérnök épp NASA kiküldetésen van a Holdon, új robotkolónia programozásán munkálkodva. Kívülállók voltak, akik halálosan egymásba szerettek. Különleges, eltéphetetlen szálak kötik őket egymáshoz. Van egy autista kisfiuk, és Sunny újra gyermeket vár. Édesanyja kórházban haldoklik. Az űrben pedig szörnyű tragédia történik. Sötét titkok, rég elfeledett gyilkosságok, és egy libbenő szőke paróka, mely hirtelen mindenre fényt derít. És minden megváltozik.

>!
Athenaeum, Budapest, 2013
382 oldal · ISBN: 9789632932446 · Fordította: Varga Krisztina
>!
Athenaeum, Budapest, 2013
382 oldal · ISBN: 9789632932569 · Fordította: Varga Krisztina

Enciklopédia 9


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Chöpp 
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Erre a könyvre nagyon érvényes az a határozott felszólítás: NE VEDD FIGYELEMBE A BORÍTÓJÁT! A történet különleges, egyedül álló és nagyon jól megírt. A szereplők élnek, gondolkodnak és – kiszámíthatatlanul – cselekednek. Akár az életben. DE: finom párában körüllengi az egészet a mágikus realizmus és a nabokovi irrealizmus. Nem is csoda, hisz hőseink nem hétköznapi emberek. Írnék róluk oldalakat, és elemezgetném szívesen természetüket, mozgatórugóikat és személyiségük rejtett vonulatait – érzek is erre egy ördögien perverz vágyat –, de nem teszem, mert nem akarom végig spoilerezni az értékelést.
Mindössze annyi a célom ezzel az érékeléssel, hogy felhívjam a molyok figyelmét erre a furcsa, ámde nagyon szerethető, (számomra) értékes történetre.
Nekem sokáig eszembe fog jutni, az biztos! Autizmus, robotika, anyaság, szeretet. :)

12 hozzászólás
>!
sztinus P
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Mivel is kezdjem? Vettem ezt tesómnak szülinapjára potom összegért, mert találtam EGY jó értékelést róla. Merész voltam, de nem kellett volna.
Talán a külseje-borítója igazán mutatja milyen ez a könyv. Egy rózsaszín világba vágyó nőről szól, aki felépítette a hazugságvilágát és sikeres képmutató életet él. Aztán egy nap rájön, hogy milyen felületes is ez. Na persze.
Adott volt sok téma amit belepakolt Lydia ebbe a rózsaszín álomba, de semmit nem bontott ki igazán. Se a béna sci-fi részét, se a kopasz főszereplőt, se az autista fiát, mindentől csak egy tagolt, rossz amerikai regény lett, ilyen mondatokkal:"Maxon a legtöbbjüket ismerte, de voltak olyanok is, akiket nem."-no ez már Oravecz Nóri határos.
Nagyon untam. Többet nem is vagyok hajlandó írni róla.

4 hozzászólás
>!
pat P
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

A kötet külalakját csak egyféleképpen tudom magyarázni: a kiadó munkatársai úgy megszerették a könyvet, hogy inkább mégis meg akarták tartani az összeset.

Egyébként pedig ez egy igen érdekes, igen fura, és meglehetősen okos kis könyv – annak ellenére, hogy gyanúm szerint a tökéletestől messze áll, és nem kifejezetten az írásművészet csúcsa.
Elég sok minden van benne, amin gondolkodni lehet: autizmus, a női lét nagy kérdései, Nobel-díj, mesterséges intelligenciák érdekességei, Hold-kolonizálás, bizarrul szokatlan karakterek és élettörténetek, kiszámíthatatlan, ezáltal nagyon életszerű történetvezetés; és szerelmi szál! De olyan szerelmi szál ám, hogy még el is gondolkoztam: ezt jelenti szeretni valakit? ilyen mélyen, elkötelezetten? egy életen át? És ilyen furcsán?!
De legeslegjobban az érintett meg, hogy milyen különbözőek is vagyunk, mi emberek – és hogy ez milyen érdekes, meg tulajdonképpen jó is, és legfőképpen milyen adaptív evolúciós szempontból.
És hogy a teljesen átlagosnak látszó szomszédasszony élettörténete milyen traumákat, titkokat, miegyebet rejthet. Elképzelhető, hogy a Föld összes lakójáról egy-egy baromi érdekes regényt lehetne írni?

16 hozzászólás
>!
Amadea
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Néha szelektálást tartok – ami szintén gyökeres ellentéte a zsenge moly mentalitásomnak –, mert a lakás befogadó kapacitása véges. Kifejezetten örülök neki, hogy már nem fűz mély és bonyolult viszony a gyűjteményem minden egyes darabjához, hanem szívfájdalom nélkül el tudom őket cipelni a könyvtárba. Lydia Netzer könyve azt se tudom, mióta vár a polcon, de már rettenetesen idegesített, ezért gyorsan beleolvastam, hogy lássam, adjak-e neki esélyt. Adtam és nem bántam meg, de a sorsától így sem menekülhet, abszolút tudok nélküle élni.

Nem tudom, mi járhatott a kiadó fejében, hogy ménkű romantikus imidzset varázsoltak ennek a szerencsétlennek, de valakinek nagyon a bögyében lehetett. Pedig minden, csak nem sziruposan, Barbie-rózsaszínűen romantikus; igen, van benne szerelmi szál, de olyan igazi, nem mű és sok mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy klisés. Tényleg egyediek a karakterek, az aspergeres, robottorvező férfitól, a teljesen szőr nélkül született, futurisztikus parókákat tervező lányon át a karizmatikus, rettenthetetlen anyáig, és köztük még sok minden van. Matematika, űrhajók, családon belüli erőszak, a szabályos kertvárosi lét és a frissen festett falakon belüli lelki nyomor, a másság sokféle aspektusa (és néhány gyilkosság) keveredik benne, avagy a boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.

Annak ellenére, hogy nagyon érdekes témákkal foglalkozik, nehezen haladtam vele, vagy a fordító, vagy az író stílusa volt számomra nehézkes. Sokszor éreztem, hogy egy helyben toporgunk és még mindig ugyanannál az apró mozzanatnál vizsgálgatjuk Sunny érzéseit, pedig annyi más érdekes dolog van, amivel többet lehetne foglalkozni.

Ez az idézet nagyon jól összefoglalja a könyvet:

„Ez egy űrhajós története, aki elveszett az űrben, és a feleségéé, akit ily módon maga mögött hagyott. Vagy egy bátor ember története, aki túlélte annak az űrhajónak a katasztrófáját, amelyet elsőként küldtek fel az űrbe azzal a céllal, hogy kolonizálják a Holdat. Ez az egész emberi faj története, melynek egyedei egy kis darabka fémet és pár lüktető sejtet fellőttek az univerzum feneketlen sötétjébe abban a reményben, hogy a fémdarabka majd nekiütközik valaminek, és hozzátapad, és a kicsi pulzáló sejtecskék majd csak túlélik valahogy. Ez egy rügyecske, egy bimbó története; az emberi faj térhódítási törekvésének története, ami arról a bimbóról szól, melyet az ember az univerzumban bontott; annak elbeszélése,hogy mi történik a bimbóval, és mi történik a Földdel, a Földanyával, miután a bimbó kifeslik és virágot bont.”

1 hozzászólás
>!
szilvamag_
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Az előttem olvasók értékeléséből már tudtam, hogy ez nem egy szokványos rózsaszín történet lesz. És tetszett! Sunny és Maxon története nagyon különleges volt, csakúgy, mint ők. Nagyon élvezetes módon, eredeti ötletekkel és lenyűgöző karakterekkel járta körbe az író a „másság” témáját.
Bővebben a blogon.

>!
dianna76 P
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Ebben a könyvben az autizmus az, ami csalogatott. Sajnos ebből nem sokat kaptam, pedig két szereplő is az. Ráadásul valami humoros-romantikus történetre számítottam. Ehelyett elég letargikus volt végig a regény. Történetileg pedig csak a jelen eseményeit vártam, de végül megismertette a szerző velünk Sunny és Maxon gyermekkorát, megismerkedését, családdá válását. Az anya szál nagyon tetszett. Annyi lelki dolgot vitt az egész történetbe. Bár elmondható, hogy az egész regényre jellemző a lelkiség. Habár egyszerolvasós volt, de semmiképp sem megbánós, és időpocsékolós. A vége befejezetlen maradt. Nagy kár! Most csak reménykedhetek…

>!
Athenaeum, Budapest, 2013
382 oldal · ISBN: 9789632932446 · Fordította: Varga Krisztina
>!
Roni_olvas
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Az első dolog, ami eszembe jut erről a könyvről, az az, hogy végtelenül furcsa. Különleges, őrült és bizarr – de éppen ez az, ami mégis felejthetetlenné és örökre emlékezetessé teszi. Kreatív és egyedi; romantikus, sci-fi, családregény és filozófiai mű egyszerre, a műfajok furcsa keveredése. Mégis ez a látszólagos kuszaság, ez a furcsa zűrzavar az, ami feltűnően egyedivé és eredetivé varázsolja, ami különbözővé teszi bármitől, amit eddig olvastunk.
S bár a könyv egy bizarr, csavart szerelmi történet, ami egy kissé sérült férfiról és egy kissé sérült nőről szól – mégis inkább Sunny saját története. Annak a története, hogy hogyan ébred rá saját különlegességére, hogyan tanulja meg tisztelni és elfogadni önmagát és hogyan tanulja meg meglátni a rejtőzködő valóságot a felszín mögött.
Ugyanakkor a könyv egyfajta tisztelgés is a tudomány, a matematika, a fizika előtt, megtanítja, hogyan lehetséges a világot tudományos szemmel vizsgálni, mégis irracionálisnak maradni. Lydia Netzer csodálatosan egyedien alkalmaz matematikai metaforákat az érzelmek, az egyáltalán nem reális és megfogható dolgok érzékeltetésére, gyönyörű és utánozhatatlan képek ezek, melyekkel még soha azelőtt nem találkoztam máshol.
S a könyv végén, a történet befejeztével a látszólagos kuszaság elsimul, a kép kitisztul, s mi ott maradunk lebegve az űrben, fogódzó és támpont nélkül, egy vizionált jövőképpel és számos összetett gondolattal. S hogy Holdra szállunk-e valaha? Azt döntse el mindenki a maga módján…

5 hozzászólás
>!
Vackor6 P
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Egyedi történetet kapunk a maga különleges mivoltában. Eleinte lassan csepegnek az információk, és az időben ugrálva szépen lassan gyúrja egy kerek egésszé. Az eddigi értékelésekból cseppet félve kezdtem neki, mert tartok a fura könyvektől, de ez a történet jobban tetszett, mint taszított. Olyan pulzáló, mint maga az élet.

>!
meseanyu MP
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Nem mondom, hogy nincsenek benne jó ötletek, sőt egyik-másik egyenesen sziporkázóan eredeti, de nekem mégis úgy tűnt, mintha a szerző összeszedett volna mindent, ami szerinte egy szerelmi történetet kissé bizarrá és intellektuálissá tesz, de a végén sokat markolt és keveset fogott, tehát számomra az egész valahogy mégsem állt eléggé össze ahhoz, hogy igazán szeretni tudjam.

>!
cseri P
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Nagyon fura ennek a könyvnek a stílusa, amitől én majdnem letettem az elején, aztán inkább mégse, és végül inkább megszoktam, mint megkedveltem.
Ez a regény arról szól, hogy mindenki nagyon más benne, van Sunny, akinek az a ritka betegsége van, hogy nincs haja meg semmilyen testszőrzete egyáltalán, a férje, az Asperger-szindrómás Maxon a spektrum szerencsésebb végéről, aki amúgy zseni is, meg a gyerekük, aki szintén autista, úgy tűnik, hogy súlyosabban, mint Maxon. A szerző mondanivalója pedig az, hogy ha valaki más, azt vállalja fel őszintén, és nézzen bizakodva a jövőbe minden körülmények között. Gyanítom, hogy ez Amerikában egyszerűbb, mint pl. nálunk. Attól függetlenül tetszik az üzenet.
Akkor mi bajom van vele mégis? Hát az, hogy megint muszáj a lélektanisággal jönnöm, ha már ilyen a téma. Bár én ki tudom találni, hogy mondjuk Sunny miért kezdett el parókát hordani például, vagy miért nem, vagy miért nem adja be Bubbernek a gyógyszert, de én nem szeretném kitalálni. Tessék a számba rágni: mit gondolt, miért gondolta, mit érzett. Egy kis élveboncolást, ha kérhetek. Mert ez így kevés.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

    Kétségtelen, hogy az ember egyik legfőbb erénye az önuralom.

107. oldal

7 hozzászólás
>!
Chöpp 

HÁROM OLYAN DOLOG VAN, amire a robotok nem képesek – írta Maxon, majd három pontot mélyesztett a tollával a papírra. Az első pont mellé azt írta: „Preferencia kifejezése racionális ok nélkül (SZERETET)”, majd: „Racionális döntések helytállóságának megkérdőjelezése (MEGBÁNÁS)”, és végül: „Egy korábban megbízhatatlannak minősített forrásból származó információ relevánsnak tekintése (MEGBOCSÁTÁS)”.

66. oldal

Kapcsolódó szócikkek: megbánás · megbocsátás · robot · szeretet
>!
Chöpp 

A házban lévő összes könyv rejtjeleit megfejtette, kisilabizálta az összes írást, minden szót hangosan kimondott, egyiket a másik után, szép sorjában. A konyhapult alatt talált régi, sárga gyertyák fényénél olvasott.

166. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
>!
Chöpp 

Élet és halál eseményei zajlanak, ugyanabban a hosszú-hosszú időszakban.

220. oldal

>!
Chöpp 

    Maxon reményvesztetten hátrált. Nem tudta, hogyan öntse szavakba az érzéseit. Le tudta volna rajzolni, de érezte, hogy az nagyon helyzetidegen lenne.

277. oldal

>!
Roni_olvas

Az, hogy az ember nem akar többé élni, nem elégséges indok, hogy megölje magát.

273. oldal

>!
Chöpp 

Nagyon megnyugtatta volna, ha lett volna egy élénk színű gomb a krematórium belsejében, azzal a felirattal, hogy „Ha életben van, és tévedésből került ide, NYOMJA MEG EZT A GOMBOT!”

337. oldal

>!
Chöpp 

Átgondolhatta a korábbi döntéseit. Ha az embernek gyereke van, az arra készteti, hogy így cselekedjék.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyermekvállalás
>!
Chöpp 

Bubber pedig olvasott, amíg a könyv szét nem esett darabjaira. Olyan kicsi volt, hogy alig tudta kiejteni a szavakat, de elolvasta őket akár ötvenszer is, a fáradtság legkisebb jele nélkül.

159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás

Hasonló könyvek címkék alapján

Marissa Meyer: Cinder
Marissa Meyer: Winter (angol)
Marissa Meyerová: Cinder (cseh)
Elizabeth Moon: A sötét sebessége
Elizabeth Moon: The Speed of Dark
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Jennifer L. Armentrout: Opposition
Dan Wells: Ruins – Romok