A ​Római és a Galata levél magyarázata 0 csillagozás

Luther Márton: A Római és a Galata levél magyarázata

Ha a reformáció kezdeteit, sőt tétjét, célkitűzését fürkésszük Luther gondolkodásában, akkor egyetemi oktatói működését kell mindenekelőtt szemügyre vennünk, melyen belül korai egyetemi előadásai különös jelentőséggel bírnak. Ezek szinte mind exegetikai előadások, sorrendben a Zsoltárokról (1513 tavasz – 1515 tavasz vagy ősz), a Római levélről (1515 tavasz vagy ősz – 1516 ősz), a Galata levélről (1516 ősz – 1517 tavasz) és a Zsidókhoz írt levélről (1517 tavasz – 1518 tavasz). Ezekben az előadásokban nyomon követhetjük Luther gondolkodásának alakulását, közelebbről azt a folyamatot, ahogyan Luther reformátori felismerései kikristályosodtak az Írással való foglalkozás során. Az a mozgalom tehát, amelyet reformációnak nevezünk, az egyetemen vette kezdetét, eredetileg maguk a résztvevők is egyetemi mozgalomként értelmezték, és kiindulópontját Luther Szentírás-kutatása, egyúttal Szentírás-élménye jelentette. Ennek alapján a reformációt akár az exegézis forradalmának is nevezhetnénk.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Luther válogatott művei Luther

>!
Luther, Budapest, 2020
788 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633801857 · Fordította: Dér Katalin, Krähling Edit

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Bitskey István: Hitviták tüzében
Hartmann Grisar: Luther Márton élete
Pezenhoffer Antal: VI. Sándor meg Luther
Gerhard Ebeling: Luther – Bevezetés a reformátor gondolkodásába
Margot Kässmann – Ralph Ludwig: Reformációi ábécé
Polgárdi Sándor (szerk.): Tisztelendők
Fabiny Tibor (szerk.): A lutheri reformáció 500 éves öröksége
Viskolcz Noémi: Reformációs könyvek
Szücs Péter Pál: Útközben a reformáció
Ittzés Gábor: Christum treyben