„Az élet az unalom tengerén elszórt eksztázisszigetekből áll, és harminc fölött már ritkán látni a szárazföldet” – állapítja meg Luke Rhinehart, az elismert pszichiáter, aki egy nap rádöbben, mennyire a rutinszerű hétköznapok, a gépiesen játszott szerepek kényszerzubbonyában él. Unja önmagát, és unja az életét. Dr. Rhinehart ezért elhatározza, hogy kiszabadul a megszokások börtönéből, és a véletlenre bízza a sorsát. Pontosabban, a dobókockára. Különféle opciókat gyárt magának, miként cselekedjen, milyen szerepeket játsszon, és a Nagy Dobás Napjától kezdve nincs számára visszaút: a kocka egyre jobban hatalmába keríti, s kezdetét veszi életének kiszámíthatatlan, szeszély diktálta zűrzavara. A Kockavető mulatságos, provokatív, helyenként merészen szalonképtelen regény a korai hetvenes évekből. Véletlenről, szexről, lázadásról. Kultkönyv a javából. Nem biztos, hogy megváltoztatja az életedet. De jó esélyed van rá.
A Kockavető 59 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1971
Enciklopédia 9
Kedvencelte 17
Most olvassa 8
Várólistára tette 75
Kívánságlistára tette 59
Kölcsönkérné 6

Kiemelt értékelések


Érdekes történet már maga az is, hogyan került a könyv a kezembe. Van egy molyos figyeltem, akinek a profilképén egy kocka látható, rajta egy skorpióval. Hirtelen ötlettől vezérelve írtam neki, és néhány levélváltás után kiderült, hogy a skorpió alatt az egyes helyezkedik el, hogy a Talk Talk együtteshez köthető a kép, pontosabban egy számához (lásd linkek). Az együttest a nyolcvanas években szerettem, a számát is ismertem. A szám pedig ehhez a könyvhöz vezetett, onnan pedig a könyvtárba. Majd olvasni kezdtem. Mire a végére értem, be kell vallanom, hogy ez a könyv az, amelyik olyannyira elemi erővel hatott rám, hogy csak kapkodtam a levegőt sokszor, annak ellenére, hogy a végére meglehetősen ellaposodott, ezért egy fél csillag levonás, és meglehetősen nehezményezem ezt a tényt. Elismerem, hogy ha a minden határon túli megbotránkoztatás volt a célja, akkor ezt el is érte, csak sejthetem, mekkora felháborodás övezhette a könyvet a sok szexjelenet, erőszakosság, megcsalás, bűnök elkövetése, majd mindennek a megkoronázása, a spoiler. Egy abszurd regényt akart létrehozni, időnként a Monty Python jutott eszembe, előfordult, hogy a villamoson röhögtem olvasás közben. Nem mondom, hogy nem olvastam örömmel az erotikus részeket (oh, azok AIDS mentes idők…), de ha csak ennyiből áll a könyv, nem tett volna rám különösebb hatást. Hanem a kockavetés volt az, amely beindította a fantáziámat, olyannyira, hogy az első éjszakán alig aludtam. És utána is ezen járt az eszem. Míg végül – bár féltem – megdobtam az első kockadobást. Már maga az opciók felírásakor furcsán éreztem magam, betartva a szabályokat, hogy ha van egy nagyon kívánatos opció, akkor legyen egy rossz is közöttük, és egy ami mindent negligál. A kívánatos opció az egyes spoiler, a negligáló a hatos, a kellemetlen bármelyik lehet. És akkor jön a dobás… Nem szabad elsietni, a dobás előtti percek szintén különlegesek. Át kell élni ezeket a pillanatokat a maguk tisztaságában, tudva, hogy amit kidobok, az meg fog valósulni, hogy a jövőm attól függően vesz valamiféle irányt, hogy a kocka melyik oldalára esik. Aztán jön a dobás, és eldöntetett a dolog, megteszem azt, amit a kocka kíván tőlem. (Eszembe jutnak azok, akik a kaszinóban felteszik a pénzüket, és nyernek vagy veszítenek. Az ő izgalmuk az enyémhez képest maga a semmisség, hiszen én nem a pénzemmel, hanem az életemmel játszom egy bizonyos értelemben. Ezen kívül eszembe jut Borghes egy novellája, amelyben sorshúzás dönt arról, hogy a következő évben ki, milyen szerepet fog betölteni a városban, jó esetben lehet király, rossz esetben rab, vagy akár ki is végzik. Ez a történet már annak idején is felcsigázott.) Persze az nem igaz, hogy a felelősségtől így meg lehet szabadulni, mert az eshetőségeket én írtam össze, tehát a felelősséget nem lehet elsikálni. Persze a könyv ezt is inkább kérdésként teszi fel, semmint komolyan. Ahogy az az én felelősségem, hogy Kockavetővé válok, az is, hogy miket írok az opciók közé, és ahogy az is, hogy mikor használom és mikor nem. Szóval a kocka el lett vetve… (És aki kockát vet, az szuperkockát arat, mint tudjuk.) Arrgghhh, a negálás jött ki elsőre, engedelmeskedtem. Aztán egy másik dobás, és ott meg a negatív lehetőség nyert. Takarítás… És a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor örömmel takarítottam ki, amely tevékenységet általában kerülöm. Másnap ragyogóan sütött a Nap, erre elküldött a kocka kirándulni, tuti elcsesztem volna az időmet, és nem indultam volna el, így engedelmeskedtem. Alaposan elfáradtam, de csodás képeket csináltam és jól éreztem magam. Mára szobabringázást dobtam ki, nem volt leányálom a tegnapi kirándulás után, de megcsináltam. És piszok büszke voltam magamra három napi Kockavető lét után. Kitűnő módszer arra, hogy kilépjek a komfortzónámból, hogy érdekesebbé és örömtelibbé váljon az élet, hogy a megmerevedett struktúrákat fellazítsam. Persze ott van a háttérben minden pillanatban: kockaterápia vagy kockafüggőség lesz a vége?
Az írónak is utánaolvastam egy picit. Nem hasra ütésből írta amit írt, sőt van egy olyan intuícióm, hogy magát a könyvet is a kocka segítségével írta meg. Ezért voltak benne fantasztikusabbnál fantasztikusabb részek, és számomra laposak, ahol túltolta a szexualitást a kocka parancsára (hülye opciókat adott meg, és amilyen pimasz, még fel is sorolta, hogy milyen opciókat nem írt meg, én meg mérgelődtem, pedig már ki is találtam előre a jövő államformáját, a cubekráciát, van még néhány elméleti problémám vele, de az biztos, hogy politikusra nem lenne szükség). Sőt, állítom, hogy miután megalkotta a főbb szereplőket, utána helyettük elkezdte dobálni a kockákat, és azok a dobás szerint kezdtek el élni. Hogy miért gondolom ezt? Mert több nyom is utal arra a wikipédián, hogy ő valóban Kockavetőként éli az életét. Ha valaki erőteljes buddhista utalásokra talál, mint például az ego megsemmisítése, valamint a tudati rugalmasság, ez sem véletlen, az életrajzában szerepel, hogy foglalkozott/ik a zennel és a szufival.
Arra azért nagyon kíváncsi lennék, hogy volt-e valaha valaki, aki a könyv hatására Kockavetővé lett legalább egy időre. Én igen, és ha én igen, akkor valószínűleg más is. Hajj, egy Kockavető párra is gondolok… Ha szét is mennek, nem az unalom lesz az indok, nem az, hogy már nem találnak a másikban semmi újdonságot (hanem egy kockadobás).


Luke Rhinehart: A kockavető című regényét 1971-es megjelenésekor az amerikai kritikusok a hetvenes évek egyik legjelentősebb regényének tartották. Tehát majd ötven éve jelent meg, s kultkönyv lett belőle.. Én majd a falnak mentem tőle, valahogy nem éreztem, hiányoltam a skandináv krimi hangulatot. A könyv egy kicsit a félelemről is szól, saját magunk kereséséről és arról a csalódásról, amit magunknak okozunk azzal, hogy feladjuk az álmainkat. Talán ez az üzenet is, hogy ne adjuk fel az álmainkat, vágyainkat, s ezeken keresztül magunkat se. Tán akkor sokkal jobb lesz nekünk. Igen itt azért hangsúlyt kap az is, hogy tökéletes dolgok márpedig nincsenek. Szerencsére sok ilyen beteg könyv sincs.


Nem rossz, bár a hetvenes években biztos nagyobbat ütött. Azért nem 5 csillag, mert a közepén eléggé ellaposodott a könyv. Az utolsó 100-120 oldal aztán megint nagyon ott van. Mire a végére értem, egészen megváltozott a véleményem a kockázásról… Sok igazság van abban, amit a „normális” személyiségről mond. Én legalábbis sok mindenen elgondolkodtam, és talán ez a legtöbb, amit egy könyv adhat :) És nagyon tetszett, hogy a fejezetek stílusa ennyire változatos.


Nem nagyon tudtam előre, hogy mit várjak a könyvtől, de maga a dobókockázás ötlete érdekesnek tűnt. Sajnos nagyrészt ennyi is maradt az érdekesség. Lehet, hogy megjelenésekor megbotránkoztatóbbnak számított, vagy van, akinek most is az, de nekem ezt az érzést szerencsére már sok-sok éve sikerült kiölnöm a gondolkodásomból, így a könyvnek is valami mást kellett volna adnia, hogy megfogjon. A kockázás koncepciója meg is fogott, de leginkább tényleg csak ennyi (ez meg leírható pár sorban). A történet maga nem volt igazán izgalmas.


Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 4
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 3
Érzelmek (ábrázolása): 5
Izgalom: 5
Hű, de fura könyv volt ez… Egy prímán kifejlett kényszer következtében főszereplőnk módszeresen megsemmisíti önnön személyiségét. Pszichológusoknak ínyencfalat. :-)
A könyv hihetetlen élményt adott, alig bírtam letenni. Luke Rhinehart jó író, kidolgozott stílusban ír. A történet végtelenül eredeti ötletből született, szinte mellbevágja az olvasót.. A tartalom kidolgozott, a mondanivaló azonban a téma meghökkentő volta miatt szerintem nehezebben jut át az olvasókhoz. Ez pedig a könyv hitelességét is aláássa, bár nyilvánvalóan nem is volt cél a hitelesség. A könyv világa mindamellett viszonylag jól átélhető. Rhinehart nagy érdeme a szereplők érzelmeinek profi ábrázolása. A történet mindvégig izgalmas, érdekfeszítő.
Népszerű idézetek




Azért gyűlöltem magamat és a világot, mert nem voltam képes elfogadni személyiségem, és elismerni az élet támasztotta korlátokat. Ezt az elutasítást az irodalom romantikának, a pszichológia neurózisnak hívja.
14. oldal




A dobókocka csak az elveszett lelkeknek kínál megváltást, a normális, egységes személyiség elhárítja a sokféleséget, dacol a változással. Ám a hasadt tudatú, megrögzött, boldogtalan neurotikus kiszabadulhat a bevételek és kiadások börtönéből. Bizonyos értelemben „tekintélyelvű személyiséggé” válik, aki azonban nem Istennek, apának, egyháznak, diktátornak vagy filozófusnak, hanem saját kreatív képzeletének hódol be. No meg a dobókockának.
170. oldal




Keserű játék volt a kocka, melyet a világ ellen hajítottam. Csakhogy. Mostantól azért fogom eldobni, hogy Új Személyiségeket építsek: a Véletlen Embereit. Az unalmat örökre elsöpri a kocka vakcinája, mint a gyermekbénulást. Új világot fogok teremteni, egy jobb világot. A Boldogság, Változatosság és Spontaneitás Országát. Én leszek az új Faj teremtője. Közeleg a Kockavető nemzedék.
193. oldal
Ezt a könyvet itt említik
- Hervé Le Tellier: Anomália
- Jo Nesbø: Kés
- Nick Hornby: Hogy legyünk jók?
- Stefan Ahnhem: A halálos X
- Stefan Ahnhem: A kilencedik
- Stefan Ahnhem: Mínusz 18
Hasonló könyvek címkék alapján
- Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia 90% ·
Összehasonlítás - Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six 92% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A remény rabjai 92% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Tortúra 91% ·
Összehasonlítás - Celeste Ng: Amit sohase mondtam el 90% ·
Összehasonlítás - Philip K. Dick: Kamera által homályosan 86% ·
Összehasonlítás - J. D. Salinger: Rozsban a fogó 84% ·
Összehasonlítás - Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában 84% ·
Összehasonlítás - J. D. Salinger: Zabhegyező 78% ·
Összehasonlítás - William S. Burroughs: Meztelen ebéd 73% ·
Összehasonlítás