E kötetben századunk magyar költői szólalnak meg: a modern gondolkodás- és kifejezésmód megteremtőitől, Adytól és a nyugatosoktól kezdve kortársainkig.
Témájuk: az ember és világa – mindaz, ami nélkül nem lehet emberül élni, akár megtalálható e látható világon, akár kívül esik rajta.
A modern ember vall e költeményekben: aki magabiztosan önálló, de vívódva töpreng; aki istentagadó és istenkereső egyszerre; aki nagyszerű teljesítményeket mondhat magáénak és iszonyatos kudarcokat is; aki fenn áll a kozmikus fejlődés csúcsán és porszemként tűnik el a mindenségben. Ha azonban a versek mélyére nézünk, akkor az ember örök kérdései, mindig újra visszatérő élményei, a korábbiakat folytató fölfedezései tárulnak elénk.
Ma sem hagyja nyugodni az embert az, hogy mi ad értelmet az életének. Erre minden egyes életnek újra választ kell adnia, egyes szám első személyben: miért élek? mi a küldetésem a világon? Hogyan és kinek számolok el vele?
Ma sem élhet egyedül az… (tovább)
E kötetben századunk magyar költői szólalnak meg: a modern gondolkodás- és kifejezésmód megteremtőitől, Adytól és a nyugatosoktól kezdve kortársainkig.
Témájuk: az ember és világa – mindaz, ami nélkül nem lehet emberül élni, akár megtalálható e látható világon, akár kívül esik rajta.
A modern ember vall e költeményekben: aki magabiztosan önálló, de vívódva töpreng; aki istentagadó és istenkereső egyszerre; aki nagyszerű teljesítményeket mondhat magáénak és iszonyatos kudarcokat is; aki fenn áll a kozmikus fejlődés csúcsán és porszemként tűnik el a mindenségben. Ha azonban a versek mélyére nézünk, akkor az ember örök kérdései, mindig újra visszatérő élményei, a korábbiakat folytató fölfedezései tárulnak elénk.
Ma sem hagyja nyugodni az embert az, hogy mi ad értelmet az életének. Erre minden egyes életnek újra választ kell adnia, egyes szám első személyben: miért élek? mi a küldetésem a világon? Hogyan és kinek számolok el vele?
Ma sem élhet egyedül az ember. A szeretet vágya, beteljesülésének öröme és hiányának fájdalma végigkíséri az életét. Természetesen kivirágzik az életünkben, mégis: aligha kaphatnánk ennél nagyszerűbb és nehezebb feladatot.
Több mint 600 küzdelmes, alázatos, humánus és magyar verset tartalmaz a kötet.
Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.
Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.
Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.
Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.
A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. E1 kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.
De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.
Egyedül lenni: emberek között
Elátkozott,
Egyedül lenni: az Isten előtt
Elkárhozott,
Egyedül lenni: önmagadnak is
Csak undora, –
Hát ezt is, ezt is megtapasztalod,
Ember Fia!
464. oldal, Sík Sándor: XI. stáció l. · Sík Sándor
Bizonyosabb nekem a repülő koffer
mint a fizika tételei
valóságosabb Mária mennybemenetele
mint a nők egyenjogúsága
az én hitem ott végződik
ahol a brosúrák elkezdődnek
az én hitem ott kezdődik
ahol Lázár felkel és jár
a sárkányt ma sem öltük meg
a rák tovább épült bennünk
elesettek feküsznek a csatamezőn
ma sem támasztottuk fel a halottakat
sok miérttől keserűbb a szánk
egy fokkal sötétebb lett
egy fokkal hidegebb lett a föld
börtönökkel falaztuk el a napot
sok kilóméter szögesdrót-rácsot építettünk
megbocsátod-e Uram
hogy elfeledtünk ma is fényleni?
