Csináld ​magad 0 csillagozás

Lukács László: Csináld magad

Hogyan tehetjük boldogabbá, sikeresebbé az életünket? Úgy, hogy egyre jobban megismerjük önmagunkat és adottságainkat, lehetőségeinket és korlátainkat, aztán pedig kezünkbe vesszük sorsunk irányítását. Az életük kezdetén álló fiataloknak valóban a boldogulása múlhat azon, hogy milyen önismeretre, önuralomra tesznek szert, milyen céltudatosan alakítják az életüket. Elsősorban nekik: a 15-25 éves fiataloknak szól ez a könyvecske, hogy segítse őket önmaguk fölfedezésében és életük sikeres irányításában.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Vigilia, Budapest, 2005
158 oldal · ISBN: 9637964738

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Amapola P>!

A legtöbben önálló, független egyéniségnek tartják magukat: nem hiszik el, mennyire hat rájuk is mások véleménye. A csoportlélektan meghökkentő kísérletek sorával tárta föl azt a lenyűgöző hatást, amellyel egy-egy közösség a tagjait marokban tarthatja annyira, hogy a legerősebb egyéniségek is nehezen tudják függetleníteni magukat.

50. oldal

Amapola P>!

Ha szégyelljük azt, amit teszünk, szívesen átkereszteljük azt, amit csinálunk, s valami illedelmes, udvarias, elfogadható nevet adunk neki, vagy pedig ésszerű, elfogadható magyarázatot keresünk rá.
A munkahelyén felmérgesített szülő hazamegy, és indulatosan szétcsap a gyerekei között. Aztán mérgét kifújva azt mondja, hogy nevelte őket.
A háziasszony saját gondatlanságát gyermekei rendetlenségével igazolja a vendégek előtt.
A kamasz gúnyolódva örökké piszkálja társait, mert féltékeny és irigy rájuk — és ezt humornak nevezi.

67. oldal

Amapola P>!

Önzés vagy szeretet?

A föltétlen szeretet és a zsarnok önzés látszólag igen hasonló, valójában egészen másféle párokat hoz létre. A szeretet vallomása: „A tiéd vagyok!” Az önzésé: „Enyém vagy!” Tanulságos Szabó Lőrinc Semmiért egészen című versének negatív „szeretetvallomása”, végletekig önző követelése:

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:

addig énhozzám nincs közöd."

153. oldal

3 hozzászólás
Amapola P>!

Talán a szülőket fenyegeti leginkább az a veszély, hogy nem adják meg gyermeküknek a kellő tiszteletet. Hiszen a gyerek belőlük, az ő közreműködésükkel: a „Semmiből” cseperedik föl a szemük előtt. Nagy tehát a kísértés, hogy egészen a saját elképzeléseik szerint alakítsák, eltiporva benne saját bontakozó egyéniségének zsenge csíráit. A jó szülő tiszteli is felnövekvő gyermekét; úgy segíti növekedni igazságban, jóságban, emberségben, hogy éberen figyeli a kicsiben szunnyadó, születő felnőttet, bontakozó önmagát. Előítéleteit levetve alkalmazkodik gyermekének egyéniségéhez, magából így kilépve együttműködik növekedésével.

155. oldal

Amapola P>!

Aki szeret, az nemcsak figyeli és tiszteli a másikat, nemcsak vonzódik hozzá, hanem tevékenyen gondoskodik is róla. Félti és óvja: igyekszik elhárítani az útjából minden veszélyt, akár saját biztonságának kockáztatásával is. (Persze ez a féltés is eltorzulhat féltékenységgé vagy oktalan és folytonos reszketéssé a másikért — ami végül is gúzsba köti a másikat, és megfojtja cselekvési lehetőségét, ahelyett, hogy fölszabadítaná!)

156. oldal

Amapola P>!

Akiben nem fejlődik ki a helyes önállóság, akarat nélküli, teddide-teddoda papucshős marad. A torz formákban túlburjánzó önállóskodás viszont makrancos óriásbébiket, környezetüket kínzó különcöket termel.

43. oldal

Amapola P>!

Az italautomaták ugyanazt adják ki magukból, bárki nyomja is meg rajtuk a gombot. Lealázónak tűnik talán automatához hasonlítani a gondolkodó embert, mégis így igaz: viselkedésükben sok az automatikus, szokássá vált, s így reánk nagyon jellemző ismétlődés: különböző helyzetekben rendszerint így szoktunk viselkedni.

71. oldal

Amapola P>!

Olyanok vagyunk, mint egy háromszólamú zenemű: tárgyilagosan mérlegelő, felnőtt-énünk vezérszólamát kíséri a belénk rakódott utasítások és érzelmek kettős szólama. (Egy amerikai pszichiáter, Eric Berne elnevezése szerint: a Szülő-Én és a Gyerek-Én felhangjai.) E két kísérőszólam színesíti, szépíti életünket. Sőt, önálló szerephez is juttatnak: néha másokat kioktató, mindentudó szülőt játszunk, máskor meg derűbe-borúba bújt, önfeledt kisgyereket.

26. oldal

Amapola P>!

Önismeret nélkül aligha érthetünk meg másokat, hiszen mindnyájan csak a magunk belső világában mozgunk otthonosan. A másik belső világára csak következtetni tudunk, az ő vallomásai, megnyilvánulásai és saját belső életünk élményei alapján.
A barátságban ez nemigen okoz problémát: egyszerűen nem is kötnek barátságot olyanok, akik nem gondolkodnak hasonlóképpen.
A szerelem már sokkal összetettebb, könnyen és veszedelmesen félreérthető. Nemritkán szerelemre lobbannak egymás iránt, s — mert ezt igazi szeretetnek vélik – házasságot is kötnek egymással olyanok, akik nem ismerik sem önmagukat, sem egymást, vagy akiknek egészen eltérő vagy éppen ellentétes a gondolkodásmódja.
Számos félreértést és bajt okozhat ez a szülők és a gyerekek között is. Szülők egyáltalán nem vagy rosszul nevelik gyermeküket, ha kellő önismeret híján nem tudnak mit kezdeni gyermekük tudatosodó és önállósodó egyéniségével. Felnőtt gyerekek pedig gyakran elhanyagolják a korral, az egyedülléttel, a betegséggel küszködő szüleiket, mert nem tudják átélni az idős korosztály problémáit.

132. oldal

Amapola P>!

Nehezebb megszűrni a felénk sugárzó érzelmeket és indulatokat. Övön aluli ütésként érhet egy-egy váratlan gúnyos vagy csípős megjegyzés, közönyös, türelmetlen vagy ellenséges hang. Az indulat, többnyire ösztönösen, indulatokat vált ki, s az egymásnak feszülő indulatok könnyen kirobbantják az ellenségeskedést, fölszínre dobva a lélek mélyén lappangó sötét erőket. Pedig a rossz mindig csak jóval győzhető le, folytonos piszkálódásokkal, csatározásokkal sohasem.

146. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Vámos Robi: Psszt! Csoda vagy!
Tóth Tihamér: A jellemes ifjú
Lantos-Kiss Antal: Tiszta munkáskéz
Vámos Robi: Bátran lehetsz fura!
Kaz Cooke: Csajok könyve
Tom Blackaby – Mike Blackaby – Daniel Blackaby: 7 lépés, hogy megtapasztald Isten vezetését
Hosszú Toll: A Sós Sziklák Völgye
Sean Covey: Életed 6 legfontosabb döntése
Karin Kampwerth: Legyél 4 hét alatt osztályelső!
Rob MacGregor – Trish MacGregor: Az álmok mindentudó nagykönyve