A ​demokratizálódás jelene és jövője 0 csillagozás

Lukács György: A demokratizálódás jelene és jövője

Lukács 1968-ben, a baloldali mozgalmak nemzetközi felívelése, a marxizmus rendszerének tetőpontja idején írta ezt a mindmáig kiadatlan tanulmányt, amelyet elméleti kiindulásának és semmiképpen sem politikai programnak szánt.
A könyv alapgondolata: a szocialista demokratizálódásnak – mely folyamat és nem állapot – két dőntően fontos problémát kell megoldania ahhoz, hogy az eredeti marxi értelemben az emberi szabadság igaz beteljesüléséhez vezessen el.
Az egyik a polgári demokráciák illuzórikus-manipulatív eszközeinek „kivédése” a másik és talán legfontosabb: a sztálini korszak örökségének teljes fölszámolása, mégpedig alapos elméleti tisztázás és tényleges reformok útján.
Lukács a demokratizálódást igazi megvalósulásának lehetőségét a szocializmusban látta, abban, hogy a társadalom minden egyes tagja személy szerint is érdekeltté váljék – újra – saját élete, mindennapjai és társadalmi léte együttes és szabad kibontakozásában.

>!
Magvető, Budapest, 1988
218 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631411850 · Fordította: V. Meller Ágnes

Várólistára tette 1


Népszerű idézetek

Sefatias>!

A mai demokrácia manipulált és manipuláció segítségével uralkodó imperializmus demokráciája

Sefatias>!

A burzsoá úgy viszonyul rendszerének intézményeihez, mint zsidó a törvényhez: kijátssza őket, valahányszor csak teheti, de azt akarja, hogy mindenki más betartsa


Hasonló könyvek címkék alapján

Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Bibó István: Demokratikus Magyarország
Bogár László: Háttérképek
Balogh Sándor – Birta István – Izsák Lajos – Jakab Sándor – Korom Mihály – Simon Péter: A magyar népi demokrácia története
Lánczi András: Demokrácia és politikatudomány
Lányi Gusztáv: Politikai pszichológia – politikai magatartásvizsgálatok
Frank Robin – Lars Ritter: Eszmék könyve
Esterházy Péter: Arra gondoltam, hogy az le
Szlankó Bálint: Miért jó a demokrácia?
Rainer M. János: Az 1956-os magyar forradalom