Lukács ​Eszter válogatott élete 20 csillagozás

Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

9.18. Kivánszorogtam reggelit készíteni, majd nagy szeretettel Réka elé tettem a mogyorókrémes kenyeret, aki méla undorral eltolta. Ekkor kis híja volt, hogy nem borítottam az egészet a fejére, csak az akadályozott meg benne, hogy Kisluca fejjel előre kiesett az etetőszékből, és torkaszakadtából üvölteni kezdett (…) 16.39. Az oviban kiderült, hogy elfelejtettünk kerek alakú mackósajtos dobozt bevinni, „pedig ezt, anyuka, direkt kértük”, és hogy egyedül az én gyerekemnek nem volt fehér csipkés térdzoknija a tornabemutatón.

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2003
278 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635478623

Enciklopédia 3


Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Kriszta I>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

Könnyű, szórakoztató kis olvasmány arról, hogy milyen is az élet, ha gyerekünk van.
Na jó, azért nem feltétlenül ilyen, én legalábbis elgondolkoztam, hogy tényleg van ilyen? Persze biztos van, főleg két gyerekkel… Szerencsére én összetehetem a két kezem a lányom miatt, aki egy angyal Kislucához képest :) De azért így is annyira tipikus dolgok vannak benne, hogy jóleső érzéssel konstatáltam, „na, hát nem vagyok egyedül ezzel, meg ezzel sem…”
Többször hangosan felröhögtem olvasás közben, amúgy meg olyan mosolygósan olvastam. Ajánlom minden gyerekes anyukának, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik, ellenben a még csak gyerekre vágyók inkább ne olvassák el, nehogy elmenjen a kedvük tőle, meg amúgy is, ezt csak tudja, aki már átélte :)

mothertiger>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

kötelező !!
ha nincs gyereked azért, hogy elborzadj, mi lenne ha lenne….
ha nincs, azért, hogy jót nevess , ahogy teljesen magadra ismersz a főszereplőben.

Galambdúc>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

Jópofa történet, egészen szerethető humorral. De azért az anyaság – úgy hiszem – nem ekkora katasztrófa. Ha ezt minden éppen gyereket tervező nő elolvasná és komolyan venné, jelentősen csökkenne a népszaporulat, az tuti. Ezzel együtt is üdítő olvasmány, de nagyon nőknek.

3 hozzászólás
Gelso>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

értékelésemet az átlag 3 csillagról indítottam, de mivel annyira jókat mosolyogtam (írhatnám akár azt is magamon, mint) a kétgyermekes szülőn, hogy megadtam a négyet – nagyon sok megnevettető élethelyzetnek, olyan perceknek, pillanatoknak lehetünk tanúi, amik rögzítéséből bármelyikünknek kerekedhetne ilyen maradandó műve – még ha egy vacak otthoni babanapló egyes oldalait is vesszük… nekem a könyv, (és a mostani divat, melynek szellemében mindenki megkönyvesíti a gyerekkel átélt élményeit) – tanulság: hacsak havonta egyszer is – de vetkőzzünk ki „lusta-disznó-lényünkből” és erőltessük magunkat arra, hogy egy-két ilyet valahová karcolgassunk le, amiatt, hogy ha nem is a széles közönség, de legalább a gyerekeink és azoknak a gyerekei is kacaghassanak egy jót, és minimum ennyit, mint amennyit én kacagtam és mosolyogtam ezen a könyvön rendszerint a nap végén, éjszaka… kellemes felüdülés, kívánom, az legyen másnak is, aki ebbe a könyvbe belekezd….

mezei P>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

Ezt minden szülőnek el kellene olvasnia! Szórakoztat és vigasztal egyben.

Mileva>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

Elolvastam a fülszövegét, káprázatos – belelepoztam, nem olyan. Ezt éveken keresztül megismételtem, mindig ugyanezzel az eredménnyel. Aztán csak nekiültem az elejéről, és amikor már tizenkettedszer röhögtem fel hangosan – akkor nagyon csodálkoztam. Szóval ez egy remek Bridget Jones-parafrázis (jó sok direkt utalás is van benne, ha vkinek nem volna eléggé világos), gyerekre készülőknek realista előrejelző, lestrapált anyukáknak lehet vigasz (meg lehet bosszantás is, ha saját életük realitása némileg eltér Lukács Eszterétől)
Szóval jó. Ajánlom.
(Ámbár, kicsit gondosabb szerkesztői munkával talán elkerülhető lett volna, hogy Réka szülinapi bulija legyen augusztus 5-én és február 3-án is.)

Zsozsi87>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

Vicces, könnyed kis olvasmány, naplószerűen megírva,egy anyuka, egy férj, két kislány keszekusza családi életéről! :) Anyáknak és leendő anyáknak is kiváló! :)

BKatus78>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

Még terhesen olvastam ultrahangra várva, nagyon szórakoztató volt, milyen lesz majd pár év múlva az életem.

Light_House>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

Jó stílusú, könnyed olvasmány. Nekem is van két gyerekem, úgyhogy elég sok ismerős történet köszönt vissza rám a lapokról. :)

Sweetyke>!
Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete

Kezembe vettem egy este,és letettem, mikor végeztem az utolsó oldallal is :).


Népszerű idézetek

Gelso>!

20.55. Hurrá, beleférek a nadrágomba, amit utoljára három évvel ezelőtt tudtam fölvenni! Igaz, hogy a cipzárat még nem tudom felhúzni, de majd egy befőttesgumival összebuherálom. Csak ilyenkor meg mindig attól félek, hogy hirtelen rosszul leszek az utcán vagy baleset ér, és a kiérkező mentősöknek pedig meglesz a véleményük rólam, a befőttesgumi miatt.

97. oldal - December 3., hétfő (Magyar Könyvklub)

Kapcsolódó szócikkek: cipzár, villámzár
1 hozzászólás
Gelso>!

12.18. – Réka! Gyere ebédelni!
– Nem vagyok éhes!
– Azt mondtam, gyere ebédelni!
– Elvetted az étvágyam!
– Réka, nem mondom többször, hogy gyere ebédelni!
– Utálom azt a levest!
– Jó, akkor majd elmész dolgozni, keresel sok pénzt, azon veszel magadnak kaját, és olyan levest főzöl, amilyet akarsz!
– Anyácska! – próbál a férjem nyugtatni, és megakadályozni, hogy Réka fejére borítsam az ebédet. – Még szerencse, hogy amit utoljára mondtál, azt rajtunk kívül senki sem hallotta.

15.33. Délután, amikor Kisluca aludt, Réka meg éppen csendben szöszmötölt valamivel, gondoltam, beszélgetek egy kicsit a férjemmel a gyereknevelésről.
– Szerinted Réka mikor növi ki ezt a hisztit?
– Miért, te kinőtted már?
Ezen a ponton be is fejeztük a beszélgetést.

168-169. oldal - Április 7., hétfő (Magyar Könyvklub)

2 hozzászólás
Gelso>!

20.24. Minden szülő ismeri azt az érzést, amikor már tulajdonképpen alszik, a szeme viszont nyitva van, a szája mozog, és valami hihetetlen módon pont azt olvassa, ami a mesekönyvben le van írva, de közben fogalma sincs, miről van szó.
– Anya, miért nem engedte meg az öreg király, hogy a kiskondás bemenjen a palotába?
– Hogy micsoda? […]

49. oldal Lukács Eszter: Lukács Eszter válogatott élete - Szeptember 10. hétfő

Gelso>!

12.40. Egyszer, amikor Andriska evett a ragasztóból, a Zsuzsa gyorsan telefonált a Henkelhez, hogy faxolják el a ragasztó összetételét, aztán felhívta a Heim Pál toxikológiai osztályát, beolvasta a különböző komponenseket, és megkérdezte, hogy ezek közül melyik mérgező. Azt mondták, egyik sem, de ma már ezek a gyermekragasztók egyébként is olyan biztonságosak, hogy nyugodtan meg lehet enni azokat. Nekem például sose jutna eszembe, hogy a Henkellel faxolgassak, inkább rettegve gubbasztanék otthon, hogy jaj istenem, most mi lesz.

84. oldal - November 16., péntek (Magyar Könyvklub)

Gelso>!

9.30. – Itt tessék aláírni, anyuka!
Ennek már sose lesz vége? Attól kezdve, hogy a kórházban a csecsemős nővér leanyukázott, gyakorlatilag mindenkinek anyuka vagyok: az óvónőnek, a doktornőnek, a tanítónőnek. Nem tudom elképzelni, hogy Németországban azt kérdeznék a beiratkozó szülőtől, hogy: „Tetszik kérni napközit, Mutti?” vagy Amerikában azt mondanák, hogy „Háromszáz forint lesz a diákigazolvány, daddy”.

180. oldal - Április 30., kedd (Magyar Könyvklub)

Gelso>!

8.10. Én nem tudom, vannak csajok, akik a legnagyobb hidegben is valahogy nőiesen tudnak kinézni: tűsarkú csizma, karcsúsított kabát, földig érő szoknya, csinos kalap alól előkunkorodó huncut fürtöcskék, rúzs… Én meg minden kabátban úgy érzem magam, mintha a nagymamám szekrényét vettem volna föl, olyan fejfedő nem létezik, amiben nem néznék ki úgy, mint egy eszelős, az orrom kétszer akkorára nő és kivörösödik, a bőröm átlátszóvá válik, és egyáltalán, egész valómban igyekszem a lehető legkisebbre zsugorodni, hogy a testem minél kisebb felületét érje a jeges decemberi szél.

98. oldal - December 12., szerda (Magyar Könyvklub)

1 hozzászólás
Gelso>!

16.46 – Hogy mondjam el, hogy vágyom rád, hogy szeretem a pörkölt illatát…
– Micsoda? A bőröd illatát! Egyébként meg honnan szeded ezeket a hülye slágereket, Réka?
– Mindig a Danubius rádiót hallgatjuk a Zsókával!
Nagyon jó. Én gondos anyaként kikészítem nekik az óvodás dalokat meg a Gryllus Vilmost, a bébiszitter pedig benyomja nekik a roma rockot. Gyanús volt nekem, hogy mostanában Kisluca is inkább a Bon-Bont énekel a Hová mész te „kisnyulacska” helyett.

165. oldal - Április 1., hétfő (Magyar Könyvklub)

Kapcsolódó szócikkek: Danubius Rádió
1 hozzászólás
Gelso>!

– Anyuci! – jön felém drága Kislucám, de én résen vagyok, mint egy elhárítótiszt, és még mielőtt a porcukros kis kezével átölelné a sötét nadrágomat, átirányítom a fürdőszobába. (Ahol majd összefröcsköli magát, kinyomja az összes szappant, és leesik a sámliról.)

207. oldal - Június 28., péntek (Magyar Könyvklub)

1 hozzászólás
Mileva>!

– Emlékezz, mit mondtam: ha gyereked születik, az olyan, mintha bombát robbantottak volna a lákásodban. – Zsuzsa a háromgyerekes anyák magabiztosságával vigasztal, miközben az úszóedzésről a korcsolyaedzésre fuvarozza a kis pulyákat.
– Jó, de évekig tartó szőnyegbombázásról nem volt szó.

147. oldal

Gelso>!

17.39. – Ez a fali kombinált kazán szabálytalanul van fölszerelve – indít a cirkós csávó, és a fém aktatáskáját a cipőnkre hajítja. Ilyenben őrizhetik az oroszok az atomgombot.
– Eddig háromszor építtették át velünk különféle szakemberek a kéményt – vetem közbe bátortalanul, mert ilyenkor jobb nem vitatkozni.
– Nem kémény, hanem égéstermék-elvezető – adja a nagyokost, és már érzem, hogy megy fel bennem a pumpa. Igen, a bojler meg átfolyós vízmelegítő, a takony meg orrváladék.

208. oldal - Június 28., péntek (Magyar Könyvklub)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Hadas Krisztina: Egy tökéletlen anya naplója
Zemlényi Zoltán: Kitiltottak
Garaczi László: Hasítás
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Palya Bea: Ribizliálom
Brunella Gasperini: Egy nő és egyéb állatfajták
Chris Stewart: Egy optimista Andalúziában
Joseph Heller: Öregkori önarckép
Leda D'Rasi: Új nemzedék
Szemán Zoltán: Egy őrangyal naplója