A ​lusiadák 9 csillagozás

Luís de Camões: A lusiadák Luís de Camões: A lusiadák

Nagy ​múltú kis nép a portugál, a XVI. században emlékezetes lapokat írt az új földek és új ismeretek felé, kincsre dicsőségre szomjasan törő európai reneszánsz ember történetébe, és meghatározóan hatott egész földrészek művelődésére. Modern földrajzi világképünk kialakulásának ideje, a felfedezések kora a portugálság nagy pillanata; Camões hőskölteménye, A lusiadák (1572) pedig ennek a nagy pillanatnak világirodalmi jelentőségű bizonylata. A portugál szellem legegyetemesebb érvényű klasszikusa, ez a kétes cimborák közt forgolódó művelt katonaköltő igazi reneszánsz egyéniség volt; szenvedély fűtötte, viharos élete egy dicsőségében is küzdelmes, nagyszerűségében is viszontagságos, hősiességében is nyomorúságos kor jelképe. Remekműve, A lusiadák – Vasco da Gama indiai útja kapcsán – az antik eposz eszközeivel, de olaszos stanzákba foglalt, bensőséges lírával vázolja fel népe sorsát és jellemét, Lusus fiainak, vagyis a portugál világnak hatalmas költői látomását, és olyan mitológiát… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1572

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A világirodalom klasszikusai

>!
Mundus, Budapest, 1997
408 oldal · ISBN: 9638033460 · Fordította: Hárs Ernő
>!
Európa, Budapest, 1984
386 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630732270 · Fordította: Hárs Ernő

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Bacchus/Dionüszosz


Kedvencelte 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina IP>!
Luís de Camões: A lusiadák

Az utóbbi időben akármit olvastam, előbb-utóbb szembejött a reneszánsz meg a barokk. Különösen a reneszánsz/barokk eposzokra hivatkoztak az olvasmányaim rendszeresen. Miután tettem egy óvatos próbát Tassóval, és nagy örömömre igen vagánynak bizonyult, Ariosto monstrumába is bele mertem vágni, és végül kedvenceltem. Ezek után, gondoltam, mit nekem egy portugál klasszikus, úgyis olyan rövid, meg 1001-listás is, ráadásul a földrajzi felfedezések koráról szól, nagy baj nem lehet belőle.

A fülszöveg lett gyanús, hogy itt nem igazán arról lesz szó, amire én kíváncsi volnék… az első ének pedig olyan pofont adott reménykedve figyelő zsenge elvárásaimnak, hogy a fal adta a másikat. Az elbeszélő ugyanis a negyedik oldalon közli, hogy őtőle ne várjon senki hazug (!) meséket, mint amilyeneket Ariosto (!) gyárt, őneki minden egyes szava igaz!

Ja, azért kezdett pont eposzt írni.

Hogy úgy mondjam, taktikátlan lépés volt ez a részéről. Enélkül csak kíváncsi, helyenként unatkozó olvasója lettem volna. Ez a felütés viszont előhozta belőlem a látens melankóliámat. Azaz feltolult bennem a fekete epe, és folyamatosan hajtott, hogy figyeljek: ugyan vajon mennyire igaz, amiről szó van?!

A történet vázát Vasco da Gama indiai utazása adja, a háttér tehát, ahogy már mondtam, a nagy földrajzi felfedezések időszaka. Eposzhoz illő téma, idáig rendben. Sikerült beleszuszakolni az egész portugál történelmet a XV. század végével bezárólag (Gama meséli el egy érdeklődő afrikai uralkodónak), sőt a XVI. századra is kitekintenek a szereplők (az utolsó ének hosszadalmas jóslata ezt a kort részletezi). Nagy reményekre okot adó korszak volt ez, egy gyarmatbirodalom csíráit hordozta magában, csak hát elég hamar a fejükre ütöttek a spanyolok érte – de ezt az eposz írásakor Camões még nem tudhatta. Ennyiben jogos a büszkeség. Hogy a gyarmatosításról úgy összességében mi a véleményem, az más lapra tartozik.

Mondjuk, arra a lapra, amely gáncs nélküli lovagként ábrázolja Vasco da Gamát és összes dicső Portugálját (következetesen nagy P-vel írva tíz éneken keresztül), akik igazán semmi mást nem akarnak az útbaeső területeken, mint a néppel kereskedni, a kereszténységet mint egyetlen igaz vallást terjeszteni,* esetleg a portugál király fegyveres hadseregének érkezését felajánlani, csakis a baráti ország védelme érdekében. De mit tehetnek róla szegény gáncs nélküli lovagok, ha a legkevésbé sem baráti ország gonosz és/vagy tragikusan megtévesztett döntéshozói erre agresszíven reagálnak, és Gamáék kénytelenek jobb esetben túszokat szedni, rosszabb esetben katonákat küldeni maguk helyett?… Értem én, hogy a gyarmatosításhoz ideológia kell… meg azt is elhiszem, hogy Camões komolyan hitt abban az ideológiában, amelyet ábrázolt… de ezt több rendben, következetesen színtiszta igazságnak titulálni?… :P

Aztán milyen igazságok foglaltatnak még ebben az oly nagyon keresztény eposzban? Hát mindenekelőtt a teljes antik mitológiai apparátus, a világot irányító (!) Jupiterrel az élen. Benne két vetélkedő istenséggel, Venusszal és Bacchusszal, akik közül az előbbi a portugálok pártján áll, és minden isteni vonzerejét beveti az érdekükben, mert ők a szívének oly kedves rómaiakhoz hasonló nyelvet beszélnek. (Hogy közben a spanyolokkal meg az olaszokkal is hadban állnak, az az istenasszonyt szerencsére nem zavarja.) Bármilyen bajból ki tudja őket rántani, hogy Camões utána oldalakon át dicsőítse a hős portugálok (pardon: Portugálok) erejét, akik önállóan (!) intézik a sorsukat. Bacchus meg ellenük van, mivel túl erősnek tartja őket, és félti tőlük indiai biztos pozícióját. (Ami már régen nincs meg, mivel az eposz egyetlen indiai szereplője sem ihat bort, de ez nem zavar senkit.) Aztán felbukkannak a tengeri istenségek is, Amphitritétől Tritonon keresztül Tethysig… és Camões nem győz mosakodni a végén, hogy az inkvizíciót kikerülje, és szó szerint magukkal az istenségekkel magyaráztatja el, hogy ők ám csak illúziók, allegóriák, a hajósok sorsát mindvégig a gondviselés intézi!!!

Szóval illúziók. Meg allegóriák. Csak ami a színtiszta valóságot illeti. :P

spoiler
spoiler

Kár ezért az eposzért. Kár, hogy ennyire komolyan veszi magát, és ennyire könnyen rajtakapható. Inkább állítaná, hogy hazudik, akkor én mint olvasó tudnám… komolyabban venni. Mert egyébként nagyon, nagyon szép. Ügyesen alkalmazza az eposzi kellékeket, felidézi és modernizálja az Odüsszeia világát** – soha jobbkor, mint a földrajzi felfedezések korában –, óriási reneszánsz műveltséget mozgat, és olyan stílusban ír, hogy feladja Hárs Ernőnek a leckét. A fordítás biztosan nem tud mindent visszaadni belőle, de az nem kifejezés, hogy igyekszik. :) Ráadásul nemcsak hősi utazást és varázslatos költői képeket tud az oktáváiban*** életre kelteni, hanem a korabeli természettudományok eredményeit is. Népiesen szólva: van neki mire felvágni.

De azért nagyságrendekkel jobban állna neki, ha mégse vágna fel.

Kiegészítés:
Az utószó még külön kiborított azzal, hogy ez a mindenki által kedvelt klasszikus az összekötő kapocs a portugál nyelvű országok között, mert mindenütt olvassák és értékelik.
Aha.
Előttem van, ahogy a volt gyarmati országok lakói csillogó szemmel olvassák, hogy ők gonosz és/vagy megtévesztett bálványimádók, akiknek direkt jót tett a portugál gyarmatosító hatalom, bár tartott volna tovább… :P
Azt hiszem, úgy olvashatják ezt ma, mint a volt angol gyarmatok Shakespeare Viharját. Pusztán az politikai állásfoglalás, ha műsorra tűzik, hát még, ha a rendező is kreatív. :) De Shakespeare nem is állítja, hogy nem hazudik…

* Kizárólag katolicizmus formájában, mert minden más felekezet eleve bűnös úton jár, amint azt két oldalon keresztül fejtegeti az eposz… Hát ilyen „dicséretekre” még katolikusként se tartok igényt, köszöntem szépen…
** Amelyet szintén lekicsinyel, Homérosszal együtt, mondván, hogy a Földközi-tengeren bolyongani, az semmi, de nézzék meg, ő micsoda utazásról ír!!! Arról. Elmész a…
*** Igen, van pofája az általa oly igen lenézett olasz reneszánsz eposzok versformájában írni… Becsületére legyen mondva, tudja használni a formát, nem is akárhogy, még egyediséget is visz bele, de azért én elgondolkodtam volna a helyében, hogy akkor most mit nézek le meg mit nem…

>!
Európa, Budapest, 1984
386 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630732270 · Fordította: Hárs Ernő
14 hozzászólás
Szürke_Medve>!
Luís de Camões: A lusiadák

Portugália nem lett része a hispán egységállamnak Spanyolországnak. Pedig nem volt etnikailag markánsan különböző, mint Navarra, és eredetét tekintve csak a Kasztilia egy grófságaként indult, nem pedig Nagy Károlyig visszavezethető hatalmi konstrukcióként létezett mint Katalónia. Mégis mind Navarra mind az Aragón-Katalán királyság egybeolvadt Kasztíliával és a mai Spanyolország része lett Portugália viszont független államként tudott újjászületni az 1580-ban kezdődő hispán perszonálunióból. Ennek nyilván igen sok oka van, de az egyik mindenképpen Camoes műve. A portugál nemzeti öntudat egyik fontos forrása egyúttal egyfajta enciklopédiája ez az eposz. A fő téma Vasco de Gama indiai útja, de gyakorlatilag végigmeséli a teljes portugál történelmet az antik gyökerektől a portugál grófság megszületéséig és elszakadásáig Kasztíliától. Végigvisz a portugál rekonkvisztán, a Kasztíliával való hol szövetséges hol ellenséges kapcsolaton, felsorolja a portugál hősök tetteit, a királyokat és a kiemelkedő vitézeket, hölgyeket, miközben a népet megrázó drámákat sem hallgatja el. És persze Gama útja is versbe van foglalva, sok olyan leírással amelyet Camoes maga tapasztalt mikor maga is megkerülte Afrikát. Ilyenkor még Gama útjától is eltér csak hogy elmesélhessen ezt azt. (Pl Madeira szigetét) A fantáziáját is megmozgatja, kitalálja Adamastort a Föld fiát, és szexi nimfákkal (akiket Cupido már előre ráizzít a derék luzitánokra) teli kéjszigetet állít fel Vénusszal a portugál hajósoknak visszafelé, hogy kipihenjék a fáradalmaikat. (ilyet is csak a reneszánsz tudott) Itt aztán mindegy jós-látomásban lemeséli a portugál uralom jövőjét Ázsiában egészen a saját koráig.
A reneszánsz sajátos ellentmondásként végig hangsúlyozza a keresztény hit fontosságát, de telepakolja antik istenekkel az eposzt, amit egy latin gyökerű néptől nem is lehet zokon venni, bármilyen sután hat is. Eposztól elég furcsán jelentős teret ad az természettudománynak és a kereskedelemnek, és végig büszke portugál öntudattal ír érez és gondolkodik. 1572-ban jött ki a könyv a nyomdából, hat évvel a marokkói katasztrófa és nyolc évvel az előtt hogy II. Fülöp a birodalmához csatolta Portugáliát, tehát épp jókor hogy megerősítse a portugál nemzeti önérzetet, hogy kitartson 1668-ig, a visszanyert függetlenségig. Nyilván nem Camoes volt a fő ok, de mindenképp ott volt a sorban. És ott van ma is, a portugál nemzeti tudat egyik sarokköveként.

2 hozzászólás
tschk >!
Luís de Camões: A lusiadák

Getúlió őrmester miatt kezdtem el olvasni, mivel akkor döbbentem rá, hogy bár megvan a könyv, elfelejtettem elolvasni. Nem egy nehéz olvasmány, jó ötlet az eposz az eposzban, így egy kalap alatt megteheti a dicső (bár realizmusra törekvő) portugál múlt bemutatását spoiler és a kereteposzban Gama útját. Maga a kereteposz is érdekes, mert bőven tartalmaz kiszólásokat, amiből látható, hogy nem volt teljesen elájulva a Portugál hódításoktól, főleg azok technikai megvalósítását illetően.

A kötelező Deus ex machinával megküzd és nem is tudja, szerintem, olyan jól megoldani, mint a mi Zrínyink. spoiler

1 hozzászólás
Greta_Green>!
Luís de Camões: A lusiadák

Kicsit nehézkes olvasni/értelmezni a rengeteg ókori utalás miatt, de egyébként egy nagyon szépen megírt történet.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Timár_Krisztina IP>!

A sűrűvé vált levegőn keresztül
nyársak, nyilak, dárdák szállnak süvöltve;
a paták dobajába belerezdül
a táj, zeng tőlük valamennyi völgye.
Lándzsák törnek szét, félelmes dörejt szül,
ahogy fegyver a fegyverrel csap össze.
Az ellenfelek mindig újranőnek
Nuno körül, aki ritkítja őket.

S ím testvérei, kik felényomulnak
(iszonyú helyzet!); vissza mégse retten,
mert kisebb rossz megölni rokonunkat,
mint fellázadni Király s Haza ellen.
Ily árulók sokan csoportosulnak
az előhadban, szülőt lelve szemben,
s testvért magukkal, éppúgy, mint a harcban,
mely Caesar s Pompeius közt folyt le hajdan.

Ó, Catilinák, hős Coriolánok,
Sertoriusok s egyéb régi szívek,
kiket indulataitok hazátok
ellen méltatlan árulásba vittek:
ha Summanus országa most hibátok
miatt kegyetlen szigorral fenyít meg,
mondjátok meg, hogy árulók akadtak
a Portugálok [sic!] körében ugyancsak!

Megroppan az elsőink hadirendje
az ellenség ádáz rohama folytán!
Csak a vitéz Nuno verekszik egyre,
mint Ceuta dombján az erős oroszlán,
ki látva, hogy lovaghad keritette
be őt, Tetuán síkján kóborolván,
lándzsáival, bár kissé meglepődve,
dühösen néz a felé törőkre;

komoran néz, de nem engedi büszke,
vad természete, hogy kereket oldjon,
hanem elszántan a lándzsasürűbe
veti magát, mely nő körötte folyton.
Így vív a bajnok, ki miatt a fűre
idegen vér hull, míg övéi fogyton
fogynak úgyszintén, mert ily túlerőtől
a legvakmerőbb szív is visszahőköl.

118-120. oldal

Kapcsolódó szócikkek: árulás · Ceuta · csata
4 hozzászólás
Timár_Krisztina IP>!

Hallgasd: nem fogok képzelet, hazugság
játékaival bajnokot dicsérni,
ahogy teszik ezt a külföldi Múzsák,
melyek így vágynak nagyságot elérni:
a megtörtént való különb tanulság,
mint akármely álomlátás meséi,
felülmúlják Ruggierót, Rodomontét
s Orlandót, még ha nem is mind koholt név.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Orlando
1 hozzászólás
Timár_Krisztina IP>!

A Hold tündöklő sugarai hulltak
az ezüsthabú neptunusi árra;
az egek csillagpompába borultak,
mint rét öltözik százszorszép-ruhába;
a dühödt szelek pihenni vonultak
távoli odvak homályos zugába (…).

21. oldal

2 hozzászólás
Timár_Krisztina IP>!

Mint túlkorán letépve, a fehéren
nyíló százszorszép ártatlan virága,
melyet, miután meggyötört a kezében,
hajába tűz kacéran a leányka,
hogy illata, színe elvész egészen:
oly sápadt lett Inês, halálra válva,
arcán a rózsák hervadttá enyésztek,
együtt hagyta el friss színe s az élet.

107. oldal

1 hozzászólás
Timár_Krisztina IP>!

Egy gömb ragyogott ott a légben úszva,
mit oly vakító fénysugarak értek,
hogy mélye éppoly jól kirajzolódott,
amilyen tisztán burka látható volt.

Hogy mily anyagból volt, senki se látta,
de látszott, hogy részei újra gömbök,
melyek központja az isteni pálca
akaratából eggyé rendeződött.
Forgás közben, felkelve és leszállva,
nem kelt, s nem szállt, s egyforma arcot öltött,
bárhonnan nézték; s valamennyi pontján
vég s kezdet egy volt, égi munka folytán;

egységes, teljes, önmagába zárt volt,
akárcsak az őskép, mely létrehozta.
Gamát, ahogy e gömbbel szembenállott,
vágy s félelem ejtette izgalomba.
– "Kicsinyített formában a világot
tárom itt a szemed elébe – mondta
az istennő –, hogy megláthasd ezennel,
honnan hová mégy és mire törekszel. (…)"

302. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gömb · világegyetem, univerzum
Timár_Krisztina IP>!

Sok ágra oszló, óriási barang
legmélyén, hová elbújik a tenger,
s honnan őrjöngve tör ki a szilaj hab,
mikor vitázik a dühödt szelekkel,
lakik a dicső Neptunus, s vigadnak
a Nereidák egyéb istenekkel,
hol városok kapnak helyet a vízben,
melynek lakója e sok nedves isten.

A soha fel nem tárt tengerfenéken
a homok finom ezüsttel behintett;
tornyok tűnnek fel, síkság közepében,
mint kristály, amin átütnek a színek;
minél közelebb hatol, voltaképpen
annál kevésbé sejti a tekintet,
hogy kristály-e, vagy gyémánt-e, amit lát,
oly tündöklő fénnyel vetik a szikrát.

Kapujuk arany, dús gyönggyel kirakva,
mely a kagylók sötétjében terem meg,
gyönyörű művészettel kifaragva,
min Bacchus dühös szeme megpihenhet:
feléje elsőként a tarka-barka
vén Khaosz dúlt vonásai merednek;
ott található a négy elem is még,
ahogy ellátja mindegyik a tisztét.

A fennkölt Tűz áll a legmagasabban,
mely egy anyagnak sem marad a foglya,
de minden élőt serkent szakadatlan
azóta, hogy a titán elrabolta.
Nyomban mögötte jön a láthatatlan,
átszellemült Lég, mely fürgén kitolja
határait, s ha tél van, vagy ha nyár van,
kitöltetlen űrt nem hagy a világban.

Hegyek közt ül a Föld, melynek ruhája
virágzó fák és zöldelő növényzet,
életet adva, élelmet kinálva
az állatoknak, kik rajta tenyésznek.
Ott látszik a Víz éles tisztasága,
mely a földrészek között szerteszéled,
míg sok hajfonata tölti meg nyüzsögve,
s nedve az összes testek éltetője.

171-172. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bacchus/Dionüszosz · föld · levegő · tenger · tűz · víz
tschk >!

Az aranymadarak is itt lakoznak,
melyek nem érnek földet, csak ha holtak.*

*paradicsommadarak legendája lsd, D. Attenborough: A paradicsommadarak földjén

352. oldal

tschk >!

De a vízparti nép közé vegyülve,
egy öreg, kinek tisztes volt személye,
s ki rosszallását, míg minket szemügyre
vett, hármas fejcsóválással kísérte,
kissé emelt, komoly hangot megütve,
hogy fülünket a tengeren elérje,
tapasztalásból gyűjtve bölcsességet,
ily szavakra nyitotta szíve mélyét.

– "Ó, csitíthatatlan hatalmi mámor,
amely a Hírnév hívsága felé tör!
Ó, csalfa üdv, amely forróbbra lángol
a nép dicsőségnek hívott kegyétől!
Mily büntetéstől, ítélethozástól
lakol a szív, mely rád epedezve néz föl!
Hány veszedelmet, halált, szörnyűséget,
kegyetlen kínt kell szenvednie érted!

Te, lélek s élet nyugatalnítója,
melyből hűtlen elhagyások fakadnak,
ki álnokul vagy kész felfalni sorra
vagyont, országot, királyi hatalmat:
dicsőnek, szentnek hívunk váltakozva,
bár ocsmány átok a méltó jutalmad;
azt mondjuk rád – Hírnév, fennkölt Dicsőség,
mitől elkábul az ostoba köznép.

Silány fajzata, te, az eszelősnek,
akinek engedetlensége, bűne
nem csupán azt okozta, hogy kilöktek
a Mennyből, bús nélkülözésbe űzve,
de az aranykort is elvette tőled,
amelynek egyszerű, ártatlan üdve
nem emberi volt, hogy a vas korába
s a fegyverébe taszítson utána:

ha már a hiú, léha oktalanság
képzeletedre olyannyira hathat,
hogy nálad az erőszak és a vadság
<vitézség és bátorság> névre hallgat,
ha már azt tartod legtöbbre manapság,
kiben az élet megvetést fakaszt csak,
bár örülnie kellene miatta,
mert Ő is félt elveszteni, ki adta:

178-179. oldal

tschk >!

S nem látod, hogy már félig összezúzva
küzd Lusus hada, buzgó Kapitánya
távollétében, aki elvonulva,
a legfőbb hármas Szentséget imádja?
Nézd, mint érkeznek az övéi futva,
közölni, hogy már alig van, ki állja
a túlerő nyomását, s hogy jönne,
új bátorságot kaphatna a gyönge.

De nézd, mily szent hittel adja nekik meg
– „még nem jött el az ideje” – a választ,
mint olyan, aki egyedül az Istent
tekinti várt győzelme zálogának.
Ahogyan Numa Pomilius is tett,
mikor az ellenség Rómára támadt,
s a rossz újság hozójának eképpen
felelt: „várj, míg áldozatom bevégzem.”

Ha annak nevét, ki ily érzülettel
bízott Istenben, hallani szeretnéd,
tudd meg, hogy Nuno Alvares ez ember,
ki méltó, hogy <Scipiónk>-nak nevezzék.
Boldog haza, mely ily fiat nevelt fel,
s szülő: mert míg körbenforogva vet fényt
a Nap Neptunus s Ceres otthonára,
ily dicső sarj lesz örökké a vágya!

272-273. oldal

tschk >!

S ti hatalmasok, megesik gyakorta,
hogy kebletek pásztorlány gyújtja lángra;
s vulkáni hálót dobnak nyakatokba
durvák és pórok is, sok úri dáma.
Van, kinek éji üdv az áltatója,
van, kit tetőre, falra űz a vágya;
de azt hiszem, hogy e bűnös szerelmek
oka az anya inkább, mint a gyermek.

301. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Jules Verne: Nemo kapitány / 20 000 Leagues Under the Sea
Jules Verne: Húszezer mérföldnyire a tenger alatt
Jules Verne: Utazás a tenger alatt
Jules Verne: Nemo kapitány
Joseph Conrad: A sötétség mélyén
Jules Verne: Utazás a Föld körül
Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok
I. P. Magidovics: A földrajzi felfedezések története
Furkó Zoltán (szerk.): Kolumbusz útinaplója
Mark Twain: Utazás az Egyenlítő körül