Utolsó ​leheletem 11 csillagozás

Luis Buñuel: Utolsó leheletem Luis Buñuel: Utolsó leheletem

Luis Bunuel önéletrajza megejtően izgalmas pályakép. Leginkább azért, mert nincs benne semmi nagyképűség. De ahogy elmondja, hogy mi történt vele, mégis mindig fontos dolgokról beszél. Arról, hogy hogy rajzolódik ki egy ember arca. Hogy lesz Párizsban a nevelés, a szokások, a vidéki erkölcs béklyóiból szabaduló spanyol fiúból korszerűen művelt, mindent befogadni kész európai szellem. Hogy találkozik a huszadik század forrongó művészetével, az azóta klasszikussá lett fenegyerekekkel, polgárriogató botránykeverőkkel, García Lorcával és Salvador Dalival, Aragonnal és Tzarával, aztán a modern filmművészet nagyjaival, René Clairrel és Eizensteinnel, Chaplinnel és Erich von Stroheimmal. És megértjük: a nagyságnak vannak gyarló pillanatai, s a hóbortos bohócmozdulatok sokszor a nagyság felé mutatnak. Mikor pedig Bunuel a maga filmjeiről beszél, belelátunk a filmcsinálás titkaiba, és egy kicsit talán megtanulunk a rendező szemével nézni.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Filmes könyvtár

>!
L'Harmattan, Budapest, 2010
238 oldal · ISBN: 9639683027 · Fordította: Xantus Judit
>!
L'Harmattan, Budapest, 2006
218 oldal · ISBN: 9639683027 · Fordította: Xantus Judit
>!
Európa, Budapest, 1989
298 oldal · puhatáblás · ISBN: 963074760X · Fordította: Xantus Judit

Enciklopédia 9


Kedvencelte 6

Most olvassa 3

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

>!
Frank_Spielmann I
Luis Buñuel: Utolsó leheletem

Buñuelről azt tudtam, hogy nem mindennapi rendező, hiszen láttam egypár filmjét, mindet szeretem is, bár Az andalúziai kutya szerintem annyira nem nagy szám, de persze 1929-ben az lehetett. A kedvencem tőle Az öldöklő angyal, ha még nem láttátok, pótoljátok be gyorsan.

A könyvből meg megtudtam, hogy Buñuel nem mindennapi ember volt, nem olyan, mint amilyennek A Művészt képzeljük. Mintha tini maradt volna az élete végéig. Azért jó önéletrajzokat olvasni nagy emberektől, mert kiderül, milyen sokszínűek is az emberek.

Született Spanyolországban, Zaragoza közelében, ahol elmondása szerint 14 éves koráig (1914) még középkor volt, nem képletesen, hanem szó szerint (innen a vonzódása a középkorhoz), aztán fiatalemberként Párizsba megy, ott találkozik a szürrealistákkal, akik felületesen nézve teljesen bolondok és gyerekesek voltak, de ha jobban megnézzük őket, azt kell mondanunk, hogy igazuk volt, kivéve a terrorizmusban. Különben a szürrealisták inkább all talk, no action emberek voltak, tehát inkább beszéltek, mint cselekedtek. Még Spanyolországból ismeri Lorcát és Dalít, utóbbival megcsinálják Az andalúziai kutyát, amiről Lorca azt hiszi, hogy róla szól, és jól megsértődik.

Aztán elhívják Hollywoodba, ott él egy évig, megismerkedik Chaplinnel, akinél egy hazafias versen annyira feldühödik, hogy szét akarja tépni a karácsonyfát, de ez nehéz művelet. Chaplin legközelebb azzal fogadja, hogy most kezdje karácsonyfa széttépésével, legyenek túl rajta hamar.

Jön a spanyol polgárháború, meghal Lorca, Dalí addigra sikeres és kiállhatatlan idióta lesz, irány Mexikó. Mexikóvárosban él élete végéig, rengeteg filmet csinál ott, de csinál még spanyol, amerikai és francia filmeket is. Szerintem a francia filmjei a legjobbak, az utolsó három-négy film főleg. Persze Az öldöklő angyal… De az igazából francia film, amit kényszerűségből Mexikóban rendezett meg.

Bizonyos részek felkavaróak lehetnek 18 éves kor alatt, fölötte meg szemöldökráncolásra adhatnak alkalmat. Tehát jó könyv ez. De a filmjeit is nézzétek, oké?

5 hozzászólás
>!
The_Patty_Winters_Show
Luis Buñuel: Utolsó leheletem

A filmtörténet egyik legjelentősebb alakja osztja meg velünk az életét. Nem száraz életrajz. Izgalmasabb mint a legtöbb regény, és Bunuel gondolkodásmódját is megismerjük. Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam, bár elfogult vagyok, mert imádom a rendező munkásságát.

>!
andi75
Luis Buñuel: Utolsó leheletem

Számomra nagyon nehéz könyv volt. Nem időrendben elmesélt történet, hanem témakörök köré csoportosítva, így ide-oda ugrált az időben, nem mindig tudtam elhelyezni az eseményeket. A másik fő nehézséget a rengeteg név jelentette (nyilván az én bizonyítványom, hogy közülük milyen keveset ismerek…) A fentiektől eltekintve érdekes, olvasmányos könyv.


Népszerű idézetek

>!
Frank_Spielmann I

Szeretem a magányt, feltéve, ha azért néha elbeszélgethetek róla egy-egy barátommal.

262. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magány
>!
Frank_Spielmann I

Volt néhány kavics a zsebemben, hogy bukás esetén legyen mivel megdobálnom a közönséget.

116. oldal

>!
Frank_Spielmann I

– Mit gondol, don Luis, megkapja az Oscar-díjat?
– Igen – mondtam halál komolyan –, meg vagyok győződve róla. Már lefizettem nekik a huszonötezer dollárt, amit kértek. Az amerikaiaknak pedig sok mindent lehet a szemükre vetni, hogy hogy állják a szavaukat, az biztos.

A mexikóiak nem vették észre, hogy csak hülyéskedtem. És négy nap múlva megjelent a mexikói újságokban, hogy huszonötezer dollárért megvettem az Oscar-díjat. Botrány Los Angelesben, telex telexet ért. Silberman befut Párizsból, kérdi, mi a fene jött rám. Ugyan, ártatlan tréfáról van szó – mondom.

Lassan elültek a hullámok. Három hét múlva a film megkapta az Oscart, és én széltében-hosszában mondogattam:
– Az amerikaiaknak sok mindent lehet a szemükre vetni, de hogy a szavukat állják, az biztos.

285. oldal

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Hadd idézzem André Breton mondását: „Az a filozófus, akit nem értek, piszok alak.” Én ezzel teljesen egyetértek, bár néha nemigen értem, hogy mit mond Breton.

200. oldal

Kapcsolódó szócikkek: André Breton
>!
Frank_Spielmann I

Most pedig engedje meg, tisztelt olvasó, hogy az alkohollal és a dohánnyal – a nagy barátságok és a termékeny álmodozások szülőivel – kapcsolatos elmélkedés után két jó tanácsot adjak önnek. Ne igyon, és ne dohányozzon! Árt az egészségnek.

52. oldal

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

A dohány csodálatosan illik az alkoholhoz (ha az alkohol a királynő, a dohány a király), ezenkívül hűséges társa az élet minden eseményének. Igaz barát jó és rossz napokon. Akkor is rágyújt az ember, ha az örömét akarja megünnepelni, meg akkor is, ha a keserűségét akarja leplezni. Egyedül is, társaságban is.

A dohányzás minden érzéknek örömet szerez, a szemnek (milyen szép látvány, ahogy az ezüstpapír alatt ott sorakoznak a parádésan egymás mellé rakott fehér cigaretták), a szaglásnak, a tapintásnak. Ha bekötnék a szemem, és égő cigarettát raknának a számba, nem lennék hajlandó elszívni. Szeretem a zsebemben megérinteni a csomagot, kinyitni, két ujjam közt megtapogatni a cigarettát, hogy mennyire tömött, érezni a papírt a szájamon, a dohány ízét a nyelvemen, látni, ahogy fellobban a láng, a számhoz közelíteni, magamba szívni azt a meleget.

51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: cigaretta · dohányzás
4 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

A spanyol kétségkívül a legalkalmasabb nyelv a káromkodásra a világon. Más nyelvekkel ellentétben, melyeken a káromkodás általában jól elkülöníthető, rövid szavakból áll, spanyolul a káromkodás inkább valami hosszas tirádához hasonlít, melyben szépen összekapcsolódnak s lenyűgöző szitokáradattá terebélyesednek az Istenre, a Krisztusra, a Szentlélekre, Szűzmáriára és az apostolokmeg meg a pápára vonatkozó rettenetes disznóságok. A káromkodás igazi spanyol művészet.

179. oldal

Kapcsolódó szócikkek: káromkodás · spanyol nyelv
8 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Minden vallás az igazságot véli felfedezni. A marxizmus is. A harmincas években például a doktríner marxisták nem tűrték, hogy a tudatalattiról, az egyén pszichéjének sajátosságairól szó essék. Mindent a társadalmi-gazdasági mechanizmusok irányítottak – én ezt nevetségesnek találtam. Az ember egyik feléről megfeledkeztek.

188. oldal

2 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Elválaszthatatlanná váltunk mi hárman, annál is inkább, mert Lorca valósággal bálványozta Dalit, bár ez Dalit hidegen hagyta.

71. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Federico García Lorca · Salvador Dalí
5 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Carlos Fuentes: Diana, a magányos vadász
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Pentelényi László (szerk.): Az arcok iskolája
Zalán Vince (szerk.): Michelangelo Antonioni
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
Tomas Opitz – Üveges Krisztina (szerk.): Fényképezte Zsigmond Vilmos / Photographed by Vilmos Zsigmond
Bódy Gábor: Végtelen kép
Barabás Klára: A történelem körhintáján
Petényi Katalin (szerk.): Remény és Mítosz / Speranza e Mito / Hope and Myth