Disclaimer: nincs férjem, nincs gyerekem, voltak már együttélős kapcsolataim, most viszont vígan élek egyedül már elég sok ideje.
Tök jó dolgom van, mert nincs a nyakamon egy fészekalja kölyök nevelésének meg egy családi méretű háztartás irányításának a (fele?) felelőssége, és éppen semmilyen fajta személyiség-nyomorító kapcsolatban sem veszek részt – úgyhogy mintha nem én lennék ennek a könyvnek a célközönsége. Közben meg dehogynem, én is az vagyok. Meg kb. az összes férfi és nőismerősöm, és az összes együttélős vagy nem-együttélős egykori barátom is az.
Akik mesélnek ezekről a remek kis játszmákról, meg akikkel életem valamely szakaszában én is együtt játszottam (vagy átéltem) ezeket a mulatságos kis manipulatív játékokat, amelyek, naná, egyrészt arra jók, hogy a férfinak úgy általában minden könnyű legyen egy kapcsolatban, másrészt meg arra, hogy a nő egy idő után teljesen alkalmatlannak és értéktelennek és motiválatlannak és tehetetlennek és folyton homályosan elégedetlennek érezze magát.
Nem is tudom, mi dühített és szomorított el jobban ezt a könyvet olvasva – az, hogy pár helyen ökölbe szorult a kezem, mert annyira ismerem némelyik manővert és a hatását, és most kedvem lenne utólag seggbe rúgni pár embert (magamat is beleértve), vagy pedig az, hogy közben meg tudom (és ez is benne van a könyvben), hogy a férfiak nagy része kábé öntudatlanul játssza ezeket a játékokat (mert így szocializálódtak) (gondolom, a seggfejek direkt játsszák, de seggfejekkel – szerencsére – kevés dolgom akadt eddig, szóval erről nem tudok írni), és végül is őnekik sem jó egy olyan kapcsolat, ami egyenlőtlen viszonyokon és a megúszáson alapul. (Én elég naiv vagyok, meg bízok az emberek jobbik érzéseiben, és nem akarom elhinni, hogy egy ép lelkű embernek az jó lehet, ha ő úgy erős meg faszagyerek, hogy a másiknak meg közben rossz és elfogy az összes energiája és életkedve.)
Volt egyszer egy barátom, aki az utolsó pillanatban folyton későbbre vagy korábbra tette a találkozásaink időpontját. Ettől majd megőrültem, de gondoltam, talán csak azért, mert én spec. nagyon pontos vagyok, és gondoltam, hogy akkor a pontossághoz való ragaszkodásom biztos azt is jelenti, hogy neurotikus is vagyok, meg kényszeres, meg irányításmániás, meg nem elég spontán és nagyvonalú, meg úgy általában rosszfej és hárpia. Hah. Hát nem. Csak később jöttem rá, hogy pl. ez is egy aranyos játszma: mert hiszen ha szívem hőn vágyott lovagja számára a 2 órára megbeszélt találkozó azt jelenti, hogy valamikor fél 1 és 4 között érkezik, akkor az az én számomra azt jelenti, hogy már délre randira készen állok (mert mi van, ha hirtelen hamarabb ráér a drága, akit nem akarok megvárakoztatni), aztán valószínűleg marhaságokkal töltöm a következő 3+ órát, mert semmi értelmes és komolyabb figyelmet igénylő dologba nem tudok belekezdeni, mert hiszen bármelyik pillanatban megérkezhet szívem szottya. És aztán meg furamód bosszús vagyok, és csak sokkal később jövök rá, hogy azért, mert az én időm és az én magántevékenységeim itt teljesen le lettek szarva. Amit eléggé rossz néven veszek.
Ez női picsogás? Nem.
Mint ebből a könyvből megtudtam, ez is a hétköznapi hímsovinizmus egyik fajtája: a nő idejének (és annak az időnek az értékének) a laza (és bizonyára nem gonoszságból történő) figyelmen kívül hagyása. (Mert a nőnek úgyis az az alapállapota, hogy készenlétben van és nem csinál semmi fontosat, úgyhogy neki úgyis mindegy.)
Szóval ezekről szól ez a könyv. Ezekről az egyenként sokszor észrevehetetlen manipulatív viselkedési formákról, amelyeknek a célja, hogy a férfi legyen hatalmon. És itt sem kell ám gonosz dolgokra meg világuralomra gondolni: ez csak az a szokásos hatalom, ami nagyon sokáig alap és igen kényelmes volt (hogy te tudd jobban, neked legyen igazad, te tehess genyó megjegyzéseket a csajodra mások előtt, neked legyen több szabadidőd, te mehess el otthonról bandázni és sörözni és horgászni, ha eleged van az üvöltő kölykökből, te dönthesd el, mit nézünk a tévében, te mondhasd azt, hogy ez csak hülye női rinya és erről nem akarsz most beszélni és igazából holnap sem, te határozhasd meg az együttlétek idejét és időtartamát és az intimitás mértékét, te hivatkozhass mindig fáradtságra meg a rejtelmes és bizonyára megzabolázhatatlan férfitermészetre, te rendelkezz a pénzzel, te vonhasd ki magad a közös felelősség alól a nagyon fontos családfenntartói munkádra hivatkozva, stb.), és biztos, hogy nehéz megválni ettől a kényelmes léttől. Viszont ezektől a játszmáktól megválni kábé mindenkinek jobb lenne. (És nagyon bírom, hogy a fő szerző – aki férfi – azt mondja, hogy egy csomót tanult a nőtől, akivel együtt él, s aki nem rest folyton felhívni a figyelmét arra, hogy még ő – egy feltehetően igen tudatos és nem nőgyűlölő vagy elnyomáspárti vagy akármilyen férfi – is milyen gyakran él ezekkel a manipulatív eszközökkel.)
Szóval ez egy igen jó és hasznos könyv. Van benne egy kis háttérinfó, sok példa (valós és irodalmi), megoldási javaslatok, meg hivatkozások lehetséges további olvasnivalókra. Ami nincs benne, az az ítélkezés, ami külön jó. Mert bár érthető módon (hm) a hétköznapi hímsovinizmus elszenvedői a nők, azért (ld. fentebb a naiv részt) ez a férfiaknak sem jó, szóval szó sincs arról, hogy minden-férfi-szemét, vagy ilyesmi. Úgyhogy jó. Olvassátok el. Ha van kedvetek. (Fenn van a könyv a MEK-en.)